Antigané

Az egyik legnehezebb műfaj a nevettetés. A könnyzacskókra könnyebb hatni, mint a rekeszizmokra. Aki vígjáték készítésbe szeretne fogni, annak tisztában kell lennie ezekkel a tényekkel. És természetesen, nem elég csak szórakoztatónak lenni, ötletek is kellenek. Friss, újszerű ötletek és nem elcsépelt sablonok. Ilyesmi próbálkozásnak nevezném a Pitch Perfectet is, amit Lindán keresztül ismertem meg.

Forrás: Port

Jason Moore vígjátékában bizony megvolt a frissesség. Igaz, maga az alaptörténet sablonos, de a megvalósításban jócskán vannak jó ötletek. Az első, hogy egy viszonylag  reneszánszát élő műfaj, az acapella köré építik a cselekményt. Igaz, nem minden dalnak áll jól, de azért lenyűgöző műfaj. Aztán érdemes feldobni még a szokásos egyenlőség és egyéb szemszögből kötelező sablonfigurákat. Van itt lányokat stírölő fekete csaj, halkan beszélő ázsiai, erotikusan telt Fat Amy, és idegességében hányó feminista boss(ness) és stb. Szóval, eléggé érdekes és színes karakterek, akikből össze lehet hozni egy szórakoztató sztorit.
És milyen érdekes, hogy maga a film is küzd a berögzött minták követése ellen, ahogy ezt a történetben is láthatjuk Becca és Bella közötti konfliktusban. Egyik fél képviseli a haladást, másik pedig a "maradást", a konzervatív értékeket tartja szem előtt.

Ha már haladás, remélhetőleg, Anna Kendrick hírnevét illetően előre tud lépni az Alkonyattól ezzel a filmmel. Mert azért jó volt, még ha maga a karakter nem is volt valami érdekes a Rebel Wilson-féle Fat Amyhez képest, például. Ha már Rebel Wilson, az ő pillanatai voltak a legélvezhetőbbek, teljes átéléssel és szeretettel mutatta meg, hogy ki is ez a nő, és bizony érdemes rá emlékeznünk. A humora a mai nézők száj-ízéhez és kultúrájához illeszkedik, de a Perfect Pitchben a legtöbb ellőtt poénre igaz ez. Ami kifogásolandó, az a fölösleges gusztustalankodás, amiről már igazán leszokhatna az amerikai vígjáték világa, de azért a készítők javára legyen írva, itt ebből kevés volt.

Röviden és tömören, a Perfect Pitch egy jó vígjáték. Lehet rajta nevetni, vannak benne jól feldolgozott acapellás dalok, a sztori igaz alapjába véve sablonos, de a friss ötletekkel úgy feldobták, hogy igazából senkit se zavar, hogy ez már a századik zenés és vetélkedős vígjáték. 8/10-es film, amint be kerül a magyar mozikba, érdemes lesz megnézni. 

A T-home-on keresztül volt lehetőségem ezt a filmet ingyen megnézi (a szolgáltatónak összejött x fő és azt ünnepelték így, hogy az Egek urát meg lehetett nézni - lényegtelen). És az élmény után egy héttel is tanácstalanul gondolok rá. Jó volt? Nem volt jó? Mit lehet róla mondani? Végül mindent végiggondoltam, összeszedtem magam és leírom ide. 

Tartalom:

"A negyvenes Ryan munkaerő-leépítési szakértő, abból él, hogy mások helyett elvégzi a piszkos munkát. Munkájából kifolyólag szinte egész életét a repülőtereken, a gépeken vagy szállodákban tölti. Nem csoda, hogy agglegény, nem akar megállapodni, de semmilyen valódi emberi kapcsolatot sem tud felmutatni. Minden, amire szüksége van, elfér a bőröndjében. Tulajdonképpen egyetlen igazi célja van: a 10 millió törzsutas mérföld elérése. Ryan jól bejáratott életét veszély fenyegeti, amikor a cégét is eléri a leépítés veszélye, illetve amikor útja során megismerkedik a szintén törzsutas Alexszel."

Forrás: Port.hu


Amikor a film nyitását néztem azt vártam, hogy egy pilótáról fog szólni (nem olvastam el a tartalmat - sokszor befürdök vele). Meglepetésként ért, hogy egy olyan embert látok, akinek az a munkája, hogy másokat kirúgjon és ehhez utaznia kell, méghozzá repülőn. Hősünk magányosan járja be az Államok légtereit, amivel a munkán kívül más célja is van: elérje a 10 ezer mérföldet, hogy így kapjon egy kártyát.
A felvezető után mindjárt beindul a három szál Ryan (főhősünk) életében. A számára tökéletesen és magányosan berendezett életét veszély fenyegeti, amikor megjelenik Natalie a forradalmi ötletével (rúgjuk ki az embereket webkamerán keresztül). Ezen kívül Ryan még találkozik egy hozzá hasonló hölggyel, Alex-szal, akivel igaz nincs együtt, de remekül elszórakoznak a hotelszobákban. Harmadik szálként megjelenik Ryan húgának kérése: készítsen úgymond kamu képeket a húg és a vőlegénye papírfigurájával különböző helyeken. Főhősünk nem sok kedvvel, de mégis nekiindul az új, ismeretlenbe tartó úton, amin nem is képzelné, hogy új dologra jön rá: az ember még ötven évesként is változhat.

Kissé nehezen indult a történet, számomra az eleje az egyszerre elindított szálakkal zavaros is volt, de aztán szépen kibontotta magát. Ahogy a Legenda vagyok a tragikumával, így itt az Egek ura a realizmusával szintén rombolja a Hollywood-i álomvilágot. Már a karakterek között is megtalálható ez az ellentét. A film során Ryan és Alex szárnyai alá veszi Natalie-t, akit a vőlegénye elhagyott, ő pedig  egy olyan munkát csinál, amihez igazából semmi kedve. Ennek ellenére Natalie képviseli a fiatal álmodozót, a reménykedőt, aki szerint igenis érdemes valaki mellett leélni az életünket. Ryan ezzel ellentétben azt vallja, hogy a házasságnak semmi értelme, hisz úgyis egyedül halunk meg, akkor miért ne lehetnénk az életben is egyedül? Ez az ellentét megmutatkozik környezetben is. Láthatjuk a válságban szenvedő Államokat, amikor bizony rengeteg embert kellett elküldeni (vagy kell a mai napig is). Bevallom, könnyes lett a szemem, amikor Natalie kirúgta az idős embert (már nem emlékszem a nevére) és az elsírta magát, majd Natalie is.
Még nem írtam Alexről, aki elég érdekes figura. Ő testesíti meg a menekülő ember típusát. Gyakorlatilag két élete van: családja és a munkája. Az elsőből menekül, mert nem érzi ott jól magát, a munkahelyén, a repülőn pedig férfiakkal ismerkedik, hogy kicsit szín vigyenek amúgy egyhangú mindennapjaiba. Igazából Ryan is Alex életformájának az áldozata.
A történet realizmusa mellett még kiemelném a tanulságot, amit igaz a végére sűrítettek, de azért mégis jutott a filmbe. Ryan rájön, hogy a család  mégis fontos, jó, ha állnak mellettünk. Natalie szakítása rádöbbenti arra, hogy eddig mások álmait követte és nem a sajátját. Sarkára áll és halad előre. Alex pedig... Az ő történetét lezáratlannak érzem, de most inkább vegyük nyitottnak. Ryannel való szakítása remélem, ráébresztette arra, hogy a menekülés a gondok elől gyávaság, szembe kell velük nézni.

A jól kidolgozott karakterekhez jó színészek dukálnak. Ryan rideg, magányos farkas karakterét George Clooney tökéletesen alakította és Vera Farmiga is jól mutatott mellette  a  menekülő asszony szerepében. Anna Kendrick alakítása tetszett legjobban. Ahogy eljátszotta a lelkes újoncot - mintha egy amerikai Emesét láttam volna -, majd a részeget és a hisztis lányt. Láttam, kapott Oscar-jelölést is és a Torontói Filmfesztiválon pedig besöpörte a legjobb női mellékszereplő díjat (Mellesleg most jövök rá, hogy ő alakítja a Twilightban Jessicát o.o). Idén vagy jövőre mutatják be egy új filmjét, a Scott Pilgrim vs World-öt.
Kicsit elkanyarodtam az Egek urától...

Még dicsérni szeretném a film elejéről a nyitást, a repteres képeket, az uralkodó kék színeket és a moziplakáton is látható képet, amiből a filmben is kapunk egy keveset. Hirtelen mást nem tudok kiemelni. Esetleg a zenéjét, nekem tetszett. Kellemes és andalító. Ezen kívül egy piros pont a forgalmazónak, amiért az Egek ura címet adta. Szerintem sokkal fantáziadúsabb, mint az Up in the air.

Zárásként jöjjön a pontszám. Oscar-díj ide vagy oda, tőlem nem kapja meg a 10/10-et. Ahogy már említettem, az eleje nehezen indul, a téma is kicsit idegen tőlem, Alex története nem lezárt. 8,5/10.