A Manderley-ház úrnője

Ádámmal és kis csapatunkkal való színházas kalandozásunk állomása volt a Rebecca musical még az ősszel. Daphne du Maurier azonos című regényének musical adaptációja. A történetre gondolva, érdekes ötlet ebben a műfajban megjeleníteni a regényt, de azt kell mondanom, hogy működőképes a dolog.

Tartalom:

"A történetet a musicalben is a főszereplő naiv fiatal nő, "Én" elmesélésében ismerhetjük meg. Egy Côte d'Azur-i szállodában ismerkedik meg Lord Maxim de Winterrel, akinek felesége, Rebecca rejtélyes módon vesztette életét. Gyors udvarlás után ő lesz a második Mrs. De Winter, és férjével annak vidéki otthonába, a legendás Manderley-be költözik, mely az első pillanattól rideg és barátságtalan számára. Ráadásul nyomasztóan nehezedik rá az első Mrs. De Winter emléke, aki a ház minden tárgyában, szegletében, főképp Mrs. Danvers, a házvezetőnő gondolataiban folyamatosan jelen van. Az új úrnő úgy érzi, hogy Mrs. Danvers minden lépését figyeli, és állandó gyanakvással, rosszindulattal veszi körül. Férje, Maxim is egyre megközelíthetetlenebbnek tűnik számára sötét emlékekkel teli otthonában. A helyzet még tovább romlik, amikor megtalálják a vízbefúlt Rebecca holttestét, és újból vizsgálni kezdik az asszony halálának körülményeit…"

Forrás: Budapesti Operettszínház

Végigolvasva a Rebecca tartalmát, azt lehet feltételezni, hogy inkább egy film adaptáció illene hozzá, mint musical. Egy olyan műfajban, amiben viszonylag kevés a prózai rész és inkább a zene dominál hogyan jeleníthető meg egyszerre krimi és megszállottság meg misztikum? Dicsérje a színház varázsát, hogy erre képesek voltak ennél a darabnál. Viszonylag, itt több a prózai rész, de a dalok is jó helyen vannak elhelyezve a cselekményben, segítik előre vinni azt. Emlékezetes dalok hangzanak el, tökéletesen elhelyezve a mondanivaló és olyan részek is, amelyek esetleg prózaibb szövegben állnák meg jobban a helyüket. És ami meglepő volt, hogy vidámabb, bohókásabb dalok is belefértek a darabba, s nem lógtak ki. Azért, meg kell jegyezni, többségében sötét, borús hangulatú a történet, s így a dallamvilág is. Itt, a daloknál csak annyi negatívumot lehetne említeni, hogy néhol túl sok is volt a zene, üresjáratként hatott, de mivel ez az érzés leginkább jelenet váltáskor fordult elő, így megbocsátható hiba. 

A már említett sötét, borús hangulat nem csak a daloknak és a történetnek köszönhető, hanem a jelmezeknek és díszleteknek is. Bár kifogásolni szoktam az Operettszínházra jellemző sötét ruhákat és díszleteket, de Rebeccánál szükség volt rájuk. Részt vesznek a hangulatteremtésben, a baljós események előrevetítésében is. A mozgószínpad teljesen ki van használva, fény és árnyékjáték is látható, és a musical vége is igen látványosra showban ér véget. Röviden, teljesen kihasználtak mindent, amit a színház eszköztára csak nyújthat. Természetesen ami pedig igazán pazarrá tette ezt a darabot, az a színészek. A legemlékezetesebb alakítást Janza Kata nyújtotta, Miss Danverként. A járása, a nézése, a beszéde, az éneke: beleborzongott a néző. Épp ugyanolyan sötét és fojtogató, mint maga az egész darab.

Visszagondolva, a Rebecca egy izgalmas, kicsit szokatlan musical remek színészekkel és maradandó dalokkal. Amíg lehetséges, érdemes elmenni rá: 9/10-es alkotás.