Küzdök a tömeggel - Az Olvasás éjszakája beszámoló

Kép forrása: Libri

Fárasztó, de megérte - összegeztem magamban ébredés után az Olvasás éjszakáját. Végül a programok felére nem mentem el, mert a, egy időben zajlottak b, az 17:00 órai szakaszban semmi izgalmas nem történt, de így is tartalmasnak mondhatom az estét.

Az első programok 15:00-kor kezdődtek. Ekkor még tartottam magam eredeti tervemhez. Elindultam a Libri Könyvpalota felé, de aztán rájöttem valamire: se tollam, se füzetem, magamat ismerve másnapra az érdekes, lejegyezni való dolgok felét elfelejtem. Gyorsan beszaladtam az utcánk végén levő kedvenc kínai kisboltomba, és be is vásároltam kis noteszből és tollból, meg egy cicás steviás inniből is (mert persze vizet is elfelejtettem csomagolni, és a szomjúság is induláskor jött rám). 

Végül negyed óra késéssel, de beestem a legelső előadásra a Libriben, az Irodalmi Magazin - Az olvasás jövőjére. Kicsit nehéz volt ráhangolódnom, mivel szó szerint egy beszélgetés közepébe csöppentem bele. Mikor sikerült kontextusba kerülnöm, akkor úgy-ahogy lefoglalt a beszélgetés. Lipp Mónika Mária beszélt ekkor, főleg a magazin grafikai kihívásairól: honnan kell képeket bekérnie egy-egy lapszámhoz, ezek milyen nehézségekkel járhatnak, még olyan könnyűnek tűnő esetekben is, mint Cseh Tamás (laikusként azt hihetnénk, róla egyszerű képeket találni, mert viszonylag közel van hozzánk, és biztos mindent dokumentáltak vagy archiváltak tőle). Az elhangzott tapasztalatok közül Lipp hozzáállása tetszett leginkább. A Cseh Tamás-szám kapcsán mesélte, hogy mielőtt nekiállt volna a munkának, Cseh Tamás számokat játszó koncerteket látogatott sorra, hogy ráhangolódjon a témára.

A Libri bejárata

A következő téma az Olvasás jövője volt, amelyre főleg Kondor Péter reflektált. Összefoglalta a magazin koncepcióját, amivel nagyon egyet tudok érteni: az új olvasási trendeket követni kell, ennek szellemében alakítják a lap felépítését. Itt nem a végletekig leegyszerűsített cikkekre kell gondolni, hanem egy egészséges arany középútra: a szövegek stílusa nem olyan bonyolult vagy túl szakmai (vagyis Kondort idézve: nem állít fölösleges akadályokat az olvasó elé), mint mondjuk egy esszékötet vagy monográfia, de informatív, és szakmai szemmel is rendben van (vagyis nem írnak bele féligazságokat meg hasonlókat). A lényeg, az olvasás ne egy rutinfeladat legyen, hanem érték.

Ezentúl még teaserként elárulták, hogy a következő Irodalmi Magazin témája a boszorkányság lesz (még Facebook-esemény is van rá), a jövőben pedig terveznek Ady és Jókai lapszámot. Igaz, a magazin fő célja a szépirodalom népszerűsítése, de remélem, a Jókais számba belefér majd a sci-fis munkássága is. Mindenesetre, felkeltették az érdeklődésemet a magazin iránt, egy-két korábbi számot megpróbálok beszerezni (pl. a katona szerelem költészet érdekel), és a jövőben is figyelek rájuk.

Az előadásról őszintén kicsit elszakadtam, mert mászkálhatnékom volt. A Libriben 20% kedvezményt kínáltak, de végül ennél jobb részt találtam: a Szépséghibás könyvek polcát. És meg is érte itt körbenézni, ugyanis 40%-kal olcsóbban meg tudtam venni egy régóta kívánságlistás könyvemet, a Diktatúr 2.0-át. Ezen kívül még az Elnökasszonyt zsákmányoltam be, hasonló kedvezménnyel, a Libri őszi akciójából pedig egy rövid Alice Munro kötetet.

A következő libris előadás az előző után kezdődött tíz perccel, ahol Tompa Andrea beszélt Libri irodalmi díjas regényéről, az Omertáról. A program egy jól bevett irodalomi előadás-elemmel, a felolvasással kezdődött. A moderátor kiemelte, hogy ritka alkalomnak lehetünk fültanúi, mivel Tompa nem szeret nyilvánosan felolvasni (én teljesen meg tudom érteni). Később ő is megerősíti, hogy ez igaz, inkább színészeket szeret felkérni erre a feladatra, mert egy külön mesterségnek gondolja a felolvasást. 

A továbbiakban különböző témák mentén járja körül a moderátor és Tompa az Omertát. Szó esik a női főhősökről, az irodalmi nemi szerepek kifordításáról (pl. az Omertában szemtanúi lehetünk annak ,hogy egy nő megver egy férfit, vagy annak, hogy egy nő megfogadja, számonkéri a tisztaságot - amit a korábbi hagyományban inkább a nőkön kérnek számon - a férfiakon), a borítón szereplő rózsáról és annak jelentéséről (ez volt a legérdekesebb rész, főleg, hogy Tompa elárulta, a témában létezik egy négykötetes ismertető, Rózsakultúra címen). A regény kibeszélése után az írói pályaút és a jövőbeli tervek kerülnek sorra. A beszélgetésnek ez volt az erősebb része, mert Tompa számos berögződést vagy sztereotípiát cáfolt meg. Egyik téma a nőkérdés volt, főleg a Libri irodalmi díj kapcsán, ahol Tompa Andrea volt az egyetlen női jelölt, a többi 9 jelölt férfi szerző volt. Ehhez a szerző annyit fűzött hozzá, hogy örül a díjnak, de különösen nem számít neki, de azért azt megkapta, hogy "várható volt, hogy ő nyer, mert ő az egyetlen női jelölt", meg azt is, hogy azért díjazták, mert erdélyi témáról írt. De szerinte nem erről kell szólnia az irodalomnak, hanem a mű minőségéről, arról, mi van belül.

Az Erdély-téma kapcsán a moderátor felteszi a kérdést: Tompa miért mindig Kolozsvárról ír? Az író erre is érdekes választ ad: Igen, nem mindig örülnek annak, hogy mindig ugyanarról ír, de ezt idővel elfogadták. De igazából nem megírandó témákról kell írni (meg is kérdezi: Miről is kéne írni?), hanem arról, ami közel áll az alkotóhoz, arról, amiben jó. És úgy tűnik, ő maga ebben a Kolozsvár témában jó, egyelőre, neki most ez a száma. Bár megjegyzi, érzi, hogy kicsi ez a "ketrec", de még talál benne érdekeset.

Szóba kerül még a női írók reprezentálása az irodalmi palettán, a szerepcserék kérdése az irodalomban. Itt számos példa megemlítődik a magyar irodalomból. Magam részéről Esterházy Péter (Csokonai Lili: Tizenhat hattyúk) és Parti Nagy Lajos (Sárbogárd Jolán: A test angyala) női álneves írását ismertem, de Tompa és a moderátor bőven kitágították ezt a tudásomat. Egyik - a beszélgetés alapján - legviccesebb példa Király Odett néven megjelent verseskötet, a Magamon kívül. A beszélgetőfelek mesélték, hogy Király Odett igazából Fekete Richárd, aki álnév alatt annyira hitelesen vette fel a női szerepet, hogy sok férfi olvasó beleszeretett.

A nőírók karrierjével és a különböző nézőpontokból elmesélt történetekkel zárul a beszélgetés. Tompa Andrea nagyon pozitív abban, hogy bizony az embereket érdeklik az új nézőpontok. Az Omertában például ott van Káli, aki egy negyvenes éveiben járó nő, ami a sztereotípia szerint nem egy izgalmas kor, de mégis ez a szereplő a legkedveltebb, az olvasói visszajelzések alapján. Ennek kapcsán szóba kerül, hogy Tompa azon kevés magyar írók egyike, akik olyan ritka témákat is belevesznek a könyvükbe, mint a szexuális apátia - az Omertában ez kimondására kerül.

Összességében ez volt számomra a programsorozat legjobb beszélgetése, számos új infót megtudtam a kortárs irodalomról, az irodalmi életről és annak hiányosságairól.Viszont egy baklövést elkövettem: nem vittem el dedikáltatni a saját Omertámat... Őszintén, eszembe se jutott, hogy egy ilyen eseményen is lehet dedikáltatni (úgy tűnik, nem vagyok rutinos aláírató), ezért nem is pakoltam be semmit. Minderre akkor döbbentem rá, amikor a mellettem ülő hölgy elővette a saját Omertáját... Tanulság, legközelebb jobban felkészülök! Remélem, a Margó fesztiválon lesz lehetőség dedikálásra.

A Tompa-beszélgetést követően jött egy üres óra számomra, és a következő beszélgetés, ami érdekelt, 18:00-kor kezdődött egy elég távoli helyen, meg tele voltam egy csomó cuccal (kellett nekem könyveket venni!), szóval végül úgy döntöttem, hazamegyek enni, és majd 20:00-ra visszajövök a Líra Fókuszba a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság megalakulására. Vissza is indultam időben, de a Blahán leállított a BKK, hogy töltsek ki egy felmérést egy tervezett elektronikus jegyrendszerről. Mivel ezt amúgy fontosnak tartom, rászántam az időt, és végül megint negyedóra késéssel érkeztem meg a kinézett programomra. Nehezen találtam meg a programot (a Líra Fókusz emeletén, a terem végén volt), és pislogtam is, hogy itt mi lesz, mert mire odaértem, biblioterápiáról beszéltek. Először azt hittem, rossz előadásra ültem be. Aztán a jelenlévő színésznő (szánom, hogy nem emlékszem a nevére, pedig nagyon jó anekdotát mesélt Esterházyról) a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságból olvasott fel, én pedig megnyugodtam. Ezután a moderátor a közönséghez fordult a következő kérdéssel: Volt-e önöknek olyan olvasmányélménye, ami átsegítette az élete nehéz szakaszán? 

Rám tört ekkor egyfajta szorongás, hogy én itt ennyi ismeretlen előtt nem tudok semmilyen traumámról beszélni (vannak azért olyan könyveim, amelyeket életem nehéz részeihez kötök), így csöndben maradtam. Voltak mások, akik könnyebben beszéltek életük nehézségeiről, és közben számos jó könyvajánlás is elhangzott. A szó visszakerült a beszélgetőkhöz, ahol aztán főleg a bibloterápia pozitív hatásairól beszélgetett Oláh Andrea vendégeivel, olykor a Krumplihéjpite könyv jeleneteire reflektálva. Ahogy ráhangolódtam a témára, kiderült számomra, hogy miért fontos a biblioterápiáról beszélve. Ne értsétek félre, nem ítélem el, sőt Rudolf Panka egyik ilyen eseményén részt is vettem korábban, és hasznosnak tartom. Itt főleg magyar vonatkozásban boncolták a biblioterápiát, és annak kapcsán világították meg a dolog lényegét. Szóba került Bartos Éva úttörő szerepe, aki széles körben elterjesztette a módszert és elérhetővé tette a szakirodalmát magyar nyelven is; a biblioterápiához kapcsolódó sztereotípiák (pl. sokan egyfajta Biblia-körnek hiszik); különböző kezelési formák (például nem kell direkt az adott problémára reflektáló művet adni a terápia alatt álló kezébe); milyen szövegel érdemes dolgozni (lényeg, jó legyen, el tudjon gondolkoztatni, legyen mit lehántani róla), és hogy milyen rövid művek is micsoda folyamatokat tudnak elindítani (pl. Fodor Ákos híres háromsorosa, a 3 negatív szó: Nincs. Semmi. Baj). A zárószó pedig Ray Bradburytől származott, aminek különösen örültem: ez a Fahrenheit 451 zárszava volt (amit hirtelen nem találok a neten, a könyvem pedig vidéken).

Oláh Andrea a program végén felhívta rá a figyelmet, hogy most a Skandináv krimi következik a Magvető Caféban, amit szintén ő vezet, és akit érdekel, jöjjön át. És hallgattam rá végül. Eredetileg Závada Péter előadásra akartam átnézni a Libribe, de az itteni programfelhívás, és a tény, hogy azért elég sok Závada-beszélgetésen voltam meggyőzött. Azonban egy valamire nem számítottam: hogy nem lehet beférni a Magvető Caféba! Még javában zajlott az előző program, a Vámos Miklós est, és annak végeztével se nagyon mentek ki az emberek a kávézóból. Közben összefutottam Molymacskával és molytársaival, és végül közösen úgy döntöttünk, menjünk át a Móricz téren lévő Bookline-ba, hogy legyen helyünk az est egyik utolsó beszélgetésére, A szolgálólány meséjére. A helyzet azonban ott se volt jobb: mindenhol ültek, szerintem még a csilláron is. Szerencsénkre két ember kijött a boltból, így Molymacskával befértünk az ajtóhoz, és valamennyire láttunk is.

Még most is gondolkodok rajta, hogy megérte-e beülni. Nem volt gond a beszélgetőfelekkel (Nádor Zsófia, a Jelenkor Kiadó szerkesztője és Ruff Orsolya, a Könyvesblog szerzője beszélgetett), a témával főleg nem. Inkább azt éreztem, hogy sok újat már nem lehet a témában mondani, annyian beszélték ki az elmúlt két évben A szolgálólány meséjét. És ha ezeket a beszélgetéseket kéne összehasonlítanom, akkor inkább Sepsi László vezette Popjak-féle Atwood kibeszélgetést mondanám jobbnak. De ha eltávolodok magamtól, akkor viszont azt mondom, korrekt volt az este. Kellően informatív beszélgetést hallhattunk, ahol az írónő hátterétől kezdve a sorozat és a könyv közötti különbségekig mindent körbejártak. Utóbbi kapcsán hallhattam új dolgokat. Például nem gondoltam bele komolyabban eddig a gileadi nők ruháiba. Az egyértelmű, hogy a szolgálólányok piros ruhája a termékenységet és a vért szimbolizálja, viszont eddig nem volt világos, hogy a feleségek kékje Mária színére utal. 

Még érdekesnek találtam a beszélgetőfelek véleményét abban, hogy a könyv szereplői nemigen vonzó emberek, viszont a sorozatban igen. Azt hiszem Nádor Zsófia mondta, hogy ez a különbség arra hívja fel a figyelmet, hogy akárhogy is nézzen ki az ember, ha erőszakot követ el, az akkor is erőszak, nem lesz vonzóbb, ha azt egy jól kinéző férfi követi el. Egy másik eddig bennem fel nem merült dolog a későbbiekben került szóba, amikor azt a kérdést tárgyalták ki, csak a nő vannak-e elnyomva Gileadban. Jött a válasz, hogy nem, a férfiak és az elitnek számító nők is szenvednek a rendszerben. Alátámasztva az állítást, szóba került a nyelvbe való menekülés, ami megjelenít például a Scribble játék és az, hogy a megtermékenyítési aktus során a Férj nem élvezi a dolgot, hanem szavak jelentésén gondolkodik. Ilyeneket hallva jövök rá mindig, hogy azért hiába ismerek valamit jól, mindig tudnak újat mondani róla, olyan dolgokat, amikre nem is gondoltam volna magamtól. Így a végére meg is győztem magam, hogy érdemes volt benyomorogni erre a beszélgetésre.

Jól zárult az életem első, teljesen kiélvezett Olvasás éjszakája. Viszonylag sok érdekes program volt, nehéz volt válogatni közülük. Annyi negatív volt csak, hogy a jövőben esetleg nagyobb embertömeg befogadására alkalmas helyekre kell szervezni, mert sok előadásra képtelenség volt beférkőzni. Mindenesetre a jövőben jobban fogok erre a napra figyelni.