Emlékszem arra, mikor Wayward Pines plakátok néztek rám a villamos megállóban. Néztek és meggyőztek róla, hogy nekem el kell kezdenem ezt a sorozatot. Megtettem, aztán a végére a hajam téptem, és arra jutottam, hogy nekem a WP-t soha többé, de a történet kitalálójától, Blake Crouch-tól se lássak soha többé semmit.
Aztán nemrég Letya mesélte nekem, hogy a Crouch-nak van egy könyve, a Sötét anyag, ami egész jó, sőt, neki bejött. Mondom magamban, ilyet, én el nem hiszem, hogy Crouch jót írt, amíg magam nem olvasom. Úgyhogy kölcsönkaptam a kérdéses könyvet. A kölcsönzést köszönöm utólag Letyának! A továbbiakban pedig lássuk, igaza lett-e, és sikerült-e túlélnem a WP okozta megrázkódtatásokat.
tartalom:
"Elégedett vagy az életeddel? Ezek az utolsó szavak, amiket Jason Dessen hall, mielőtt az elrablója leüti. Mielőtt egy hordágyra szíjazva ébred, vegyvédelmi szkafandert viselő emberek között. Mielőtt egy olyan férfi, akivel soha nem találkozott, rámosolyog, és azt mondja neki: Úgy örülök, hogy újra látlak, barátom.
Abban a világban, ahol felébredt, Jason élete teljesen más, mint korábban. A felesége nem a felesége. A fia meg sem született. Ő maga pedig nem csak egy átlagos egyetemi tanár, hanem ünnepelt zseni, aki egy forradalmi dolgot alkotott – olyasmit, ami a lehetetlennel határos.Vajon melyik világ a valóság? És ha az emlékeiben élő otthona tényleg létezik, hogyan tudna visszajutni imádott családjához? A választ egy meglepő és hátborzongató utazás során kapja meg, miközben kénytelen szembenézni önmaga legsötétebb oldalával, és megküzdeni egy legyőzhetetlennek tűnő, rémisztő ellenféllel. "
Forrás: Moly
Az első 50 oldalon úgy éreztem, hogy én továbbra sem leszek jóban Crouch-csal. A történet alapjaiban nagyon sokszor a WP köszön vissza (tökéletes apuka, gyönyörű feleség, semmilyen karakterrel nem rendelkező kisgyerek), de ez volt a legkisebb bajom. Viszont a tőmondatok! A Sötét anyagban az író végig a tőmondatokkal próbálta fokozni a cselekmény drámai hatását. Ez szerintem olcsó és idegesítő megoldás, annyi gyakorlati előnye van csak, hogy gyorsabban el lehet olvasni a könyvet. Persze, nagyon jól ki lehet használni a tőmondatok adta lehetőségeket, de az a túlhasználás, amit Crouch csinál az nem az írói bravúrozás kategóriája. Mindezt még azzal tetézte meg, hogy jelen időben írta a sztorit. Meg kell jegyeznem, angolul jobban működik a jelen idejű elbeszélés, mint magyarul (pl. Murakami Kafka a tengerpartonban kifejezetten üdítő), legalábbis nekem angolul jobban csúszik az ilyesmi.
Aztán lassan túllendültem ezeken az apróságokon, már csak az eltúlzott akciójeleneteken, a néha klisékbe torkolló párbeszédeken és a karakter nélküli szereplőkön morcoskodtam. De valahogy mégis olvastatta magát a regény, tudtam izgulni Jasonért és ami legfontosabb, át tudtam érezni a főhős helyzetét. Most nem spoilereznék, de nagyjából ül a könyv hátoldalán olvasható megállapítás, Justin Cronin tollából: „Proaktív történet a második esélyekről, zseniális sci-fi csomagolásban.” Jó, azért nem proaktív a történet, a csomagolás se annyira zseniális, de a lényeg a lényeg: sci-fi-thrillerbe csomagolt mélázás a mi lett volna ha-ról. Valószínűleg mindannyian eljátszottunk már azzal az ötlettel, hogy milyen lenne az életünk akkor, ha mondjuk biológiatanár helyett anno orvosnak tanulunk, ha korábban otthagyjuk azt a munkahelyet, ahol nem éreztük jól magunkat, vagy ha nem veszünk össze a harmadik exünkkel. A főhős, Jason ezt a dilemmát járja be egy elég elborult, világokon átívelő utazás során. Nem feltétlen azért, hogy rájöjjön, nincs mit megbánnia (ezt ő nagyon jól tudja), sokkal inkább azért, hogy segítse átadni meggyőződését másoknak is. Ehhez az úthoz veszi Crouch a Schrödinger macskája nevű gondolatkísérletet. Ez és a mi-lett-volna-ha ötvözése a tőmondatok ellenére is fantasztikus ötlet. Vannak kifogásolnivalók a kivitelezésben, de ezekről már spoilerekkel kiegészítve beszélnék. Maga a történetben egy fekete doboznak köszönhetően sikerül feloldani Erwin Schrödinger állítását, miszerint a részecskék egyidejűleg több helyen és állapotban léteznek, azonban ez hétköznapi életünkben szinte elképzelhetetlen. Az osztrák fizikus elméletében szereplő macska a példa erre: hogy a macska él vagy holt attól függ, hogy megfigyeli-e valaki ezt az állapotot. Crouch regényében a szereplők egy szérum segítségével elérik a köztes állapotot, amivel képesek elérni valóságunk más változatait, a későbbiekben pedig az is kiderül, hogy az épp aktuális érzelmi állapotuk szerint dől el, melyik párhuzamos világba jutnak. Mélyen nem merültem el a kvantumfizikát, mégis úgy érzem, ezek a megoldások kicsit elvesznek a regény science részéből, inkább mágia benyomása van, mint tudományos. De tény, nem feltétlen hagy lyukakat a történet menetében, feláll egyfajta rendszer, ami szerint működnek a dolgok, így kapunk végül egy kellemes kikapcsolódást.
Aki valami gyors olvasásra vágyik némi komoly témával és egy szuper alapötlettel, az azért próbálkozzon a Sötét anyaggal. Szerintem a strand időszakra pont tökéletes. Az ellenérzéseim és az olvasás közbeni durcizásom ellenére én megadok a könyvnek egy 7/10-t a blogon, a Molyon anno pedig 4/5 csillagot adtam a könyvre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése