Tarantino westernje

Tarantino továbbra is önkényesen csemegézik a különböző műfajokból, rúgja fel azoknak szabályait, miközben utalgat és kikacsint ránk is. Nincs ez másként sem legutóbbi mozijában, a Django elszabadul-ban sem. És mi lett ebből: új Ponyvaregény vagy valami egészen más?

Tartalom:

"Amerika déli része két évvel a polgárháború előtt. Egy különös módszereket követő profi fejvadász (Christoph Waltz) egy rabszolga (Jamie Foxx) segítségével nagy sikert ér el, és hálából felszabadítja Djangót. De a társak együtt maradnak, hogy megkeressék a fekete férfi feleségét (Kerry Washington), akit egy rabszolgapiacon láttak utoljára. A nyomok végül egy ültetvényre vezetik őket, melynek tulajdonosa (Leonardo DiCaprio) rabszolgáit - trénere segítségével - egymás elleni gladiátorküzdelemre képezi ki. A fejvadászoknak sikerül bejutniuk a birtokra, de nem biztos, hogy ki is jutnak onnan: a földesúr hű szolgája (Samuel L. Jackson) gyanút fog, és a kalandorok csapdába esnek. Dönteniük kell, hogy az önfeláldozás vagy a túlélés-e a fontosabb számukra."

Forrás: Port

Ahogy Tarantino legtöbb munkája, számomra ez is kérdéses. Természetesen érzem, hogy jó a film, valamiért tetszik. Van egy hangulata, ami megfog; ehhez rettentően ért a rendező. Ami pedig mindig megfog az, hogy miként játszik a műfaji szabályokkal. Aki nyomon követi Tarantino munkásságát sejtheti, hogy az alkotó egyik kedvenc műfaja a spaghetti western. A western egy kissé alul értékelt alfaja ez, érdekes módon európai filmtípus, ahol a főhős általában szűkszavú, jellemző a kosz és a piszok meg a bagóköpködés. És egyik legismertebb olasz western film a Django. Így máris más Tarantino filmjének fekvése: egy remake-t készített, viszont úgy alkotta ezt meg, hogy a megfelelő filmes előismeret nélkül nehéz rájönni, hogy a Django elszabadul egy újragondolás, hisz már annyira elrugaszkodott az alapoktól, hogy szinte vadi új. A western elemek felkeltése mellett folytatódik a Becstelen brigantykban megkezdett történelmi érdeklődés is. Az új filmben a rabszolgaság kerül elő egy elég érdekes tálalásban. Eleve az alapszituáció is érdekes: az olasz western hős négerré lesz Tarantino filmjében. A szűkszavú Django (Jamie Foxx) felszabadítása után összeáll Schultz-zal (Christoph Waltz), a német fogorvossal, aki mellesleg fejvadász is. Cél kiszabadítani Django feleségét, Broomhildát (Kerry Washington), miközben nézőként részt veszünk a nagy fejvadászatban. 

Nem a történet a film erőssége, az biztos. Nagy csavarokat és bonyodalmakat nem tartalmaz és csupán egy kvázi mitologizált cél van (Dr. Schultz egy német mítoszt követve segít kiszabadítani Broomhildát). Inkább a felépítés tesz sokat hozzá a filmhez, a rendezés és természetesen a színészek emelik fel a filmet és teszik érdekessé az amúgy egyszerű cselekményt. A jelenetekben természetesen sokszor visszaköszönnek a westernből ismert motívumok, mint például a gyors zoomolás (nem tudom a rendes nevét), totál plánok és tipikus sztereotipikus jelenetek (leszámolás, pisztolyrántás). És persze ezek Tarantino keze által szatirikussá válnak, ahogyan az erőszakos jelenetek is (mint minden Tarantino-filmben, tegyük hozzá). Ezen túl még voltak érdekes megoldások a filmben. Például a szabad, vagyis társadalmilag magasabb szinten álló négerek akcentussal beszéltek (nem annyira érdekes, de a rabszolgáknak sokkal tisztább volt a beszéde, legalábbis a Candylanden élőké), viszont a rabszolgák irányában a fehérekhez hasonlóan ők is lenézően viselkedtek. Még maga Django is, bár Stephen (Samuel L. Jackson) karakterén keresztül ezt jobban lehetett érzékelni. Továbbá láthatunk utalást a Ku klux klánra is, ami inkább röhejes jelenetté válik (meg utalnak is az eredetiben lévő banditákra is). 

Ezek mellett a filmes nüanszok mellett természetesen szórakozhatunk is. Ott vannak a tipikus életszerű tarantino-i párbeszédek, nagy színészek is. Bár az Oscar-díjas Christoph Waltz ebben a filmben is jól játszott, de náci szerepét nem tudta túlszárnyalni. Akik igazán emlékezetessé tették a Django elszabadul-at, az Leonardi DiCaprio és Samuel L. Jackson. Elég különös (vagyis a történelmi korra való tekintettel) viszonyuk van a történetben és ezt igen hitelesen adják elő. De DiCaprio önmagában is jól játssza az őrült rabszolgatartót: egy ilyet is el tud játszani, ami hihetetlen régebbi filmjeire gondolva.

Végiggondolva a hosszabb írás után is olyan értetlenül állok Tarantino filmjei előtt. Most ez előtt is. A Django elszabadul jó film, sok mindenben idézik a rendező régi munkáit is, ahogyan a Becstelen Brigantykot is. Filmrajongóknak mindenképpen csemege ez az alkotás, hisz rengeteg kikacsintás fedezhető fel a műfajra és persze az eredeti filmre is. Érdemes többször megnézni is, 8/10-es alkotás. És a zenét hadd említsem meg: isteni! És ez volt az első film, ahol rap zenére láttam embereket lovagolni a sivatagban.