A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Daniel Day-Lewis. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Daniel Day-Lewis. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 19., hétfő

Vérből születtünk

augusztus 19, 2013 0 Comments

Martin Scorsese a gengszterfilmek egyik legismertebb rendezője. Olyan filmeket köszönhetünk neki, mint például a Svindlerek, a Nagymenők vagy az Oscar-díjas remake-jét, A téglát. Természetesen, ezeken kívül más műfajokban is alkotott, de legtöbbünknek mindenképpen a rossz fiúkról szóló történetei lehetnek ismerősök. A 2002-es filmje, a New York Bandái sem tér el ettől a témától. Az 1860-as évekbe repít minket Scorsese, az első bevándorlási hullám történéseinek helyszínére, és az éppen születendő New York legelvetemültebb bűnözői közé. 

Tartalom:
"Martin Scorsese New York bandái című filmje az 1860-as években, Manhattan déli részén játszódik a forrongások idején. A történet szereplőinek otthona az Öt Pont, Amerika egyik legszegényebb környéke, ahol folyton rivális bandák vívtak háborút az utcák feletti hatalomért. A legkülönbözőbb illegális tevékenységekhez ideális terep volt a New York-i kikötő és a virágzó Wall Street üzleti negyede (itt volt Barnum híres amerikai múzeuma is) közé eső terület. Ekkor játszódik Amsterdam Vallon, egy ifjú ír-amerikai története. Tizenöt év javítóintézet után, mikor végre kiengedik, visszamegy az Öt Ponthoz, hogy bosszút álljon a Hentes Billen, aki édesapját szeme láttára megölte. A bandavezér hatalma azóta csak nőtt, s most még nagyobb kegyetlenséggel harcol az új ír bevándorlók ellen. A tizenöt évvel korábbi döntő győzelmet, melynek az öreg Vallon is áldozatul esett, minden évben megünnepli. A fiú erre a napra vár, hogy méltó bosszút álljon apjáért."
Forrás: Port


A film legalább tíz Oscar-jelölést kapott, Scorsese pedig a Golden Globe átadón el is nyerte a legjobb rendezőnek járó díjat, viszont az Oscar-díjak közül egy sem jutott ki filmjének. Hol lehetett a hiba? Hiszen a New York bandái hangulata nem fogható semmihez, a néző könnyen beleélheti magát az Öt pont világába. A rendező vezeti a befogadót: megismerjük a bandák felépítését, az ellenfeleket, a bandák és az városi vezetőség közötti helyzetet, továbbá a helyi problémákat is megismerhettük. Összességében egy eléggé hihető és átélhető korrajzot tárt nézői elé Scorsese. Ennek a köntöse mögé van rejtve a bosszú történet. Főhősünk, Amsterdam apját megöli az ellenséges banda vezetője, Hentes Bill, és természetesen a fiú igyekszik bosszút állni. Spoiler veszély! Talán a film feléig érdekes is ez a bosszúállási kísérlet, hiszen Amsterdam a másik bandába küzdi be magát, Bill bizalmába férkőzik. És ezek után próbál bosszút állni rajta, ami sikertelen lesz először, de végül mégis beteljesül. És úgy hiszem itt van a gond a filmmel. Spoiler vége. Hosszú lett, túlságosan is ez a történet. Olyan, mintha a tetőfokot elnyújtották volna a végtelenségig, amitől a nézőnek olyan érzése lett, mintha sose lenne vége. Így, elnyújtva nem is váltotta ki kívánt hatást a sztori. Ha hamarabb fejeződik be a történet, vagy egy kegyetlenebb véggel, talán Scorsese elnyerte volna az Oscar-díját. 


Ahogyan már fentebb kifejtettem, a kivitelezéssel nincs sok hiba, hiszen teljesen átélhető a kor. Scorsese reális világába tehetséges színészeket is helyezett el. Bosszúálló ifjúnkat az új James Deanként emlegetett Leonardo Di Caprio alakította. Még korai filmje ez Di Capriónak, így nem igen érezni, hogy egyáltalán érdekessé teszi-e Amsterdam karakterét. Csak egy tipikus, sablonos archetípus marad. Camaron Diaz karaktere, Jenny érdekesen indul, mint profil zsebtolvajnő, de a film vége felé az ő figurája se nyújt különösebbet, nem lesz már érdekes. Pedig azért Diaz megtett mindent. Aki viszont kiemelendő, az Daniel Day-Lewis, mint Hentes Bill. Végig érdekes marad a figura, megfontolt és kegyetlen is, ahogy az egy erőskezű bandavezérhez illik. 

Hiába a sok Oscar-jelölés, a New York bandáit mégsem érzem egy kiemelkedő filmnek. Egyszer meg lehet nézni, mert érdekes kort mutat be, nem mindennapi gengszterekkel, így kap 7/10-es pontszámot. De három óra nagyon sok ennek a bosszú-történetnek. 

2013. július 15., hétfő

Lincoln

július 15, 2013 0 Comments

Az amerikai történelem egyik nagy alakja mindenképpen Abraham Lincoln és nem érdemtelenül. Saját korában ki mert állni a feketékért, embernek nevezni őket, és megszavaztatni a 13. alkotmánymódosítást. Számtalan feldolgozás között elkészült Steven Spielberg filmje is Lincolnról. 

Tartalom:
"1865-ben az amerikai történelem legvéresebb háborúja a végéhez közeledik. Az újraválasztott elnök, Abraham Lincoln (Daniel Day-Lewis) azonban nem hajlandó engedményekre: a megosztott kongresszust rá akarja kényszeríteni, hogy hozza meg addigi legfontosabb döntését: egészítse ki az Alkotmányt, és törölje el a rabszolgaságot. Az ellenállás hatalmas: az elnök azonban ravasz ember, jó stratéga és zseniális szónok. Van, akit meggyőz, van, akit megfélemlít, van, akit megveszteget; lavíroz, csapdákat állít, és semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy elérje célját - és új fejezetet nyisson a világtörténelemben."

Forrás: Port


Magyar nézőként kijelenthető, hogy Spielberg munkája főleg az amerikai szájíznek felel meg. Mindenhonnan áradó patriotizmus, összetartásról szóló nagy beszédek, mindenkit megmentünk attitűd, kissé szánalmas előre utalások a saját korunkra. És nagyon lassan hömpölyög a cselekmény a fináléig. Rosszmájúan mondhatnánk azt is, hogy na, erre volt az a sok (pontosan 12 ) Oscar-jelölés? Természetesen nem. Azért van ebben a Lincolnban valami. Ami mindenképpen dicsérő benne az, hogy miként közelíti meg Lincolnt. Mivel az amerikai nemzetnek nincsen úgy mitológiája, mint a legtöbb európai nemzetnek, így történelmük figuráit szokták már-már mitológiai magaslatokba emelni. Valahogy nem egészen ez történik Spielberg filmjében Lincolnnal. Annyiból kissé meseszerű alak lett a filmben Lincoln, hogy lemegy emberek közé, elbeszélget velük, mint holmi álruha bújt Mátyás király. De amikor egy megbeszélés közepén elkezd teljesen másról anekdotázni, az valahogy emberi. Hogy beleláthatunk a családi életébe is Lincolnnak, ezzel is inkább emberibb, mint mitológiai alakká válik a vásznon. És korrupcióhoz is folyamodik célja érdekeiben, ami nem meglepő. Most is és akkor is megtörtént. Ugye ez sem tűnik mitológiai vonásnak, hanem sokkal inkább emberinek?


Mindehhez a figurához jön Daniel Day-Lewis, aki át tudja adni ezt a félig mitikus, félig emberi Lincolnt. Akinek a nézéséből is tudod, hogy ő a Lincoln, akinek a monológjait szívesen elhallgatod, még ha iszonyúan lassítja is a cselekményt. De megbocsátod neki, mert annyira jól adja elő. 
Lincolnon túllépve, érdekes a kivitelezésben még, hogy elvileg a Polgárháború megnyerése a cél. És a film első perceit leszámítva nem látjuk a harcmezőt. A cselekmény a Kongresszus falain belül játszódik, az igazi csatákat ott vívják, nem külszínen. Nos, aki nem érdeklődik a politika iránt annak unalmas lehet ez a fajta csatározás, de a finálé, a végső szavazás mindenképpen érdekes és jól felépített jelenete a filmnek.

Összességében, a Lincoln nem egy rossz film, egyszer meg lehet nézni. Minden megvan benne, ami egy Oscar-ízlésű nézőnek (azaz amerikainak) kell: szívhez szóló beszédek, emlékezés a dicső múlt előtt. 7/10-es alkotás. Nem rossz, de azért nem Oscar-esélyes film (végül az Akadémia is így gondolta).

Follow Us @soratemplates