Egy ember életében sokszor megesik, hogy egészen egyszerű igazságok felfedéséhez rengeteg mindenen kell átmennie. Hibázik, tanul, tapasztal, és valahogy ezen az úton jön rá az életet mozgató egyszerű, de örök érvényű szabályokra. Christopher McCandless, akinek emlékére készült el az Út a vadonba című film, ugyanezt az utat járta be az Egyesült Államok vadonjában. Mellesleg, köszönöm Gergőnek az ajánlást, mert erősen elgondolkodtató a film és a benne felvázolt életszemlélet.
Tartalom:
"A 22 éves Christopher McCandless most diplomázott, ígéretes jövő előtt áll, de a biztos pálya helyett az ismeretlent választja és kalandot keresve nekivág Amerikának. Ami ezen az úton történik az ifjú utazóval, az számtalan ember számára vált örök szimbólummá. Vajon McCandless hősies utazó volt vagy naiv idealista; thoreau-i lázadó az 1990-es években vagy egy újabb útját vesztett amerikai fiú? Merész kalandor, avagy tragikus figura, aki harcra kelt az ember és a természet közt feszülő érzékeny egyensúllyal? McCandless útja a dél-dakotai búzamezőktől a Colorado folyó zuhatagain és egy kaliforniai neohippi kolónián át egészen Alaszka áhított, ám veszélyes vadonjáig vitt. Eközben olyan érdekes emberekkel találkozott, akik döntő hatással voltak gondolkodására és akik életét ő is megváltoztatta."
Forrás: Port
1854-ben egy Henry David Thoreau nevű amerikai férfi megírta a Walden című filozófiai művet, melyben a természetben eltöltött, társadalomtól elszigetelt életét és merengéseit írja le. Az Út a vadonba ezt a hagyományt folytatja tovább. Visszatérni a természetbe és ott megtalálni a szabadságot. De mi is a szabadság? Azt az ember mindig is érezte, hogy a társadalom, amit maga köré kreált a legtöbb esetben gát, korlátozza az egyén szabadságát. Chrisnek elege lesz a képmutató rendszerből, csalódik családjában is, az embernek a legalapvetőbb szövetségében is, és ezért választja azt az életet, amit. És látszólag, Chris meg is találja a boldogságát, a tiszta szabadságot. Kötöttségek nélkül járja Amerika vadonját, néha összetalálkozik emberekkel, de sosem vágyik vissza közéjük.
Végig azon gondolkodtam, hogy ez a srác most őrült vagy ő csinálja jól? De inkább arra jutottam, hogy semmiképp sem jó amit csinál (első nekifutásra). Idealista, erősen, ami a társadalomban előbb-utóbb csalódásokhoz vezet. Egy idealista menekül, ahogy Chris is megtette ezt. Viszont az nem igazi élet, hogy saját ideáinkat kergetjük, amelyek vagy léteznek valahol vagy nem. Aztán itt rögtön felmerül a kérdés: hogy aki nem küzd az álmaiért, az gyáva? Inkább visszavonul a társadalom védelmébe, minthogy boldog legyen? Rengeteg ellentmondás van, meg kellene találni az aranyközéputat, ami ugyebár nehéz. Mert adott szituációtól függ minden, hogy miként döntünk, mit gondolunk: a boldogságunk mindenféleképpen ettől függ. Ha ezen a gondolat meneten haladunk, és így közelítjük meg Christ, akkor viszont nem őrült, hanem ő csinálja jól. Boldog volt, hogy olyat láthatott, amit senki más, hogy sajátos úton tanulta az élet igazságait. Így tűnik, egészen a film végéig. Spoiler! A haldokló Chris egy utolsó mondatot vés fel a füzetébe: A boldogság akkor az igazi, ha megoszthatod valakivel. És ezzel a mondatával vissza is tért Chris a társadalomba. Spoiler vége. Mi értelme a szabadságnak, a régóta áhított boldogságnak egyedül? Semmi. Természetünknél fogva társas lények vagyunk, így teljesen kézenfekvő egy ilyen megállapításhoz eljutni, mint az élet értelme. Szóval az individuumból mindenképpen fel kell adnunk valamit azért, hogy legyen társunk, akivel megoszthatjuk a boldogságot. Érdemes ezért elfutni a társadalomból, hogy az igazi boldogságtól megfosszuk magunkat? Nem.
Az Út a Vadonba elgondolkodtató film. Gondolatban kicsit tovább is megy az egykori Thoreau-nál, egy igaz történeten keresztül valamit felpiszkálni bennünk. Ha úgy érzed igen, akkor egyetértesz a 9,5/10-es értékeléssel, de egy 10/10-sel biztosan. Kicsit lassú a történetmesélés, de mivel inkább egyfajta életfilozófiát próbált átadni a film, ezért ez belefér. Az amerikai vadon pedig gyönyörű, ezen a filmen keresztül mindenképp bele lehet szeretni. És ezt az élményünket osszuk meg mással is.
Végig azon gondolkodtam, hogy ez a srác most őrült vagy ő csinálja jól? De inkább arra jutottam, hogy semmiképp sem jó amit csinál (első nekifutásra). Idealista, erősen, ami a társadalomban előbb-utóbb csalódásokhoz vezet. Egy idealista menekül, ahogy Chris is megtette ezt. Viszont az nem igazi élet, hogy saját ideáinkat kergetjük, amelyek vagy léteznek valahol vagy nem. Aztán itt rögtön felmerül a kérdés: hogy aki nem küzd az álmaiért, az gyáva? Inkább visszavonul a társadalom védelmébe, minthogy boldog legyen? Rengeteg ellentmondás van, meg kellene találni az aranyközéputat, ami ugyebár nehéz. Mert adott szituációtól függ minden, hogy miként döntünk, mit gondolunk: a boldogságunk mindenféleképpen ettől függ. Ha ezen a gondolat meneten haladunk, és így közelítjük meg Christ, akkor viszont nem őrült, hanem ő csinálja jól. Boldog volt, hogy olyat láthatott, amit senki más, hogy sajátos úton tanulta az élet igazságait. Így tűnik, egészen a film végéig. Spoiler! A haldokló Chris egy utolsó mondatot vés fel a füzetébe: A boldogság akkor az igazi, ha megoszthatod valakivel. És ezzel a mondatával vissza is tért Chris a társadalomba. Spoiler vége. Mi értelme a szabadságnak, a régóta áhított boldogságnak egyedül? Semmi. Természetünknél fogva társas lények vagyunk, így teljesen kézenfekvő egy ilyen megállapításhoz eljutni, mint az élet értelme. Szóval az individuumból mindenképpen fel kell adnunk valamit azért, hogy legyen társunk, akivel megoszthatjuk a boldogságot. Érdemes ezért elfutni a társadalomból, hogy az igazi boldogságtól megfosszuk magunkat? Nem.
Az Út a Vadonba elgondolkodtató film. Gondolatban kicsit tovább is megy az egykori Thoreau-nál, egy igaz történeten keresztül valamit felpiszkálni bennünk. Ha úgy érzed igen, akkor egyetértesz a 9,5/10-es értékeléssel, de egy 10/10-sel biztosan. Kicsit lassú a történetmesélés, de mivel inkább egyfajta életfilozófiát próbált átadni a film, ezért ez belefér. Az amerikai vadon pedig gyönyörű, ezen a filmen keresztül mindenképp bele lehet szeretni. És ezt az élményünket osszuk meg mással is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése