A következő címkéjű bejegyzések mutatása: angol-francia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: angol-francia. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. október 1., vasárnap

A Kép és a Hang ereje - Dunkirk

október 01, 2017 2 Comments

A Dunkirk plakátjáról mindig az a festmény jut eszembe, amit a Wikipédián láthatunk a Romantika címszónál: Caspar David Friedrich: Vándor a ködtenger fölött. Ha a saját asszociációimon haladok tovább a két képben a közponi alak szerepe a közös pont: szemben állni a legyőzhetetlen erővel. Christopher Nolan első világháborús filmjében ezt a toposzt járja körben.

tartalom:
"A II. világháború egyik legtragikusabb emléke lehetne, ám egy különleges mentőakció története lett belőle. 1940 májusának végén a diadalmasan előretörő német hadsereg bevonult Belgiumba, és a franciaországi Dunkerque közelében a tengerhez szorította a brit és francia katonákat. A legfeljebb 5 kilométeres szakaszon a szövetségesek több mint 300 000 embere szorult össze, és nem volt merre menekülniük.Az angol flottának különleges és váratlan akcióval, hatalmas veszteségek árán mégis sikerült véghezvinni a mentőakciót - és sikerrel juttatta ki a frontvonalból a szabad világ utolsó hadseregét.

Film a menekülésről, a káoszról, a háborúról és a túlélésről... "
Forrás: Port


Nagyon hála a Sugár mozi akciójának és Gergőnek, aki eljött velem Dunkirket nézni, és így nem maradtam le róla a moziban. Olyan erős atmoszférája van az egész filmnek, amit csak vásznon érdemes nézni, otthon a DVD vagy egy BlueRayes mozizás nem feltétlen adhatja vissza az élményt. Nolan egy mentőakciót mesél el, aminél igazából nem is lényeges, mikor és hol történik, de a miheztartás végett: a II. világháború idején járunk, Dunkerque partjaitól nem messze, ahol a harcok közepén legalább 300 000 katonát kellett kimenteni. Ilyen történeteknél Hollywoodban megvan az a veszély, hogy valami giccseset kerekítenek belőle, de Nolannál szerencsére nem kellett ettől tartani, egy nagyon érdekes megközelítésből meséli el a dunkerque-i partok eseményeit. Az események a front különböző helyszíneinek - víz, föld, levegő - történéseiből állnak össze, így kapunk egy háborús montázst, s Nolan ennek köszönhetően tudja fenntartani a háború realitását. Nála nincsenek hősök vagy dicső pillanatok, csak az élethez való görcsös ragaszkodás és a bizonytalanság. 


Számomra mindenképpen érdekes eszközökkel mutatja be ezt az üzenetet a Dunkirk. Például vitathatatlanul nagy szerepe van itt Hans Zimmer zenéjének a szüntelenül ketyegő órával, ami egyértelműen az idő vészes fogyását idézi meg, és az egyéb háborús helyzetet idéző hanghatásokkal (pl. repülőgép vagy a sziréna). És ennek érdekes módon akkor van igazi ereje, amikor kisebb momentumokra fókuszál a kamera, nem pedig monumentális jelenetekre. Például az egyik legerősebb jelenet a Dunkirk elején van, amikor az első hajó épp elhagyná a kikötőt, de közben két katona egy eszméletlenül talált társukat próbálják meg mindenáron felvinni a távozó hajóra, hogy az biztos segítséget kaphasson. Nolan az ilyen pillanatokkal is inkább az emberi tényezőt emeli ki, nem pedig a hősiességet (megvédjük népünket az ellenségtől) vagy a pusztítást. Igazából az ilyen ember közeli pillanatokon keresztül érthetjük meg a háború igazi borzalmait, és az egész harcnak az értelmetlenségét. 

A komoly üzenet mellett a rendező viszonylag közönségbarátra szabta filmjét. Az utolsó percekig folyamatos izgalomban tartanak minket Zimmer zenéjével és a minden oldalról támadó ellenséggel vagy a természet újra és újra lecsapó erejével, s mindezzel a névtelen katonák képességeik szerint felveszik a versenyt. Nolan valahogy képes volt mindent a legjobb helyen időzíteni, viszont nem is nyújta el túlságosan a filmjét, pont annyira hosszú, amennyire szükséges. 

Visszagondolva a moziélményre sok zavaró dolgot nem éreztem a Dunkirk közben, talán csak annyit, hogy a második félben kicsit belassult a történet, a kínos pábeszédek (de szerencsére nem sokat beszélnek a szereplők), továbbá akadt egy-két apróbb hihetetlen dolog (pl. Tom Hardy hogy volt képes majdnem üres tankkal elvezetni a gépét és még több német repülőt leszedni?), de ezektől függetlenül ez egy teljesen jó film, 9/10-et mindenképpen ér nálam. Nolan rajongók biztosan fogják szeretni, aki pedig szeretné egy kicsit szokatlan megközelítésben látni a II. világháborút az mindenképpen tegyen egy próbát a Dunkirkkel. 

2013. március 11., hétfő

Vezeklés, bűnhődés, megbékélés

március 11, 2013 0 Comments

Naiv és megtámadhatatlan gondolatként ott van mindenkiben az, hogy a testvérek minden körülmények között szeretik egymást. Azonban az élet gyakran bebizonyítja ennek ellenkezőjét. Vannak testvérek, akik nem jönnek ki. Ezt a történetet meséli el a Vágy és Vezeklés is.

Tartalom:
"Anglia, 1935. A tehetős családba született Briony a kiváltságosok életét éli viktoriánus villájukban. Az élénk fantáziával megáldott kislány írónő szeretne lenni. Amikor az egyik hétvégén összejön a család, a rekkenő hőség hatására a régóta elfojtott érzelmek veszélyes robbanóelegyként törnek felszínre. Egy sor félreértés következményeként Briony ártatlanul meggyanúsítja Robbie Turnert, a nővére, Cecilia szerelmét egy bűncselekmény elkövetésével. A gyanúsítás is elég ahhoz, hogy tönkretegye kettejük bimbózó szerelmét, és örökre megváltoztassa mindannyiuk életét."

Forrás: Port


A borító becsap minket, meg a fura magyar cím is: elsősorban ez nem szerelmi történet. Ahogy az eredeti cím, az Atonement is utal rá, ez a történet vezeklésről, bűnhődésről és megbékélésről mesél. Van vágy is, de  igazából mellékes szál. Mindennapos dolgokról van itt szó, melyek komoly problémákat okozhatnak, és okoznak is. A tettet hosszú éveken tartó vezeklés követi, majd legvégül a megbékélés. Dióhéjban ezt meséli el az Atonement, a tényleges főhős és narrátor, Briory Talis szemén keresztül. Amit kicsit sajnálok, hogy a néző ki van segítve a narrációt illetően: nem csak azt látjuk, amit Briory, hanem azt is, amit Cee és Robbie is, és így nem vagyunk - úgymond - megvezetve. Pedig sokkal izgalmasabb lenne a történet, ha csak a kislány szemszögéből követnénk végig az eseményeket: úgy sokkal nagyobb hangsúlya lenne a tévedésnek, és az azt követő vezeklésnek, ami nem más, mint a rossz viszony a testvérrel, Cee-vel.
Egy angol kritikában azt olvastam, hogy a Vágy és Vezeklés egy szerelmi történet és még több. Számomra a szerelmi szál volt a legkevésbé hangsúlyos. Vagyis inkább fogalmazzunk úgy, hogy a szerelem a vezeklésnek a része itt. Cee és Robbie egy forró nyári napon szerelmesednek egymásba és lesznek egymáséi. És miután Robbie-nak el kell mennie otthonról, még kitart Cecilia mellett, ahogy a lány mellette is. Ez mind és szép, de szerintem már több helyen is láthattunk ehhez hasonló történeteket. Bár, el kell ismerni, ahogy Keira Knightley mondta, hogy "Come back to me" (Gyere vissza hozzám) valami tiszta szeretetet adott az amúgy már közhellyé koptatott szavaknak.


A történetet illetően fele-más érzéseim voltak: hol nagyon magával tudott ragadni, hol pedig egyáltalán nem tudott megfogni. Azt viszont mindenképpen meg kell említeni, hogy a kivitelezés csodálatos. A korabeli ruhák szemet gyönyörködtetőek, a tájak tipikus angol tájak, de lélegzetelállítóak: ahogy a hullámok megtörnek a part szikláin, a fűvel fedett homokos tengerpart... Sokat ad a film hangulatához. Ami pedig igazán sokat tesz hozzá a hangulathoz, az a zene. Briory-hoz írt zene, az írógép kattogásos melódia mindenképpen emlékezetes, de a többi dallam is kellemes. Ezért az írógépes szimfóniáért megérte Oscar-t adni a filmnek.
Összegezve a Vágy és Vezeklést, azt kell mondanom, hogy eléggé felemások az érzéseim vele kapcsolatban. Ahogy már említettem, volt ami nagyon tetszett, és zseniálisnak tartok, de akadtak bőven olyan dolgok, amik nem igazán fogtak meg. Így értékelem 7/10-re a filmet: egyszer meg lehet nézni, hisz van benne ráció, de valahogy mégsem az igazi. 


Follow Us @soratemplates