A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jonathan Safran Foer. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jonathan Safran Foer. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. július 13., szombat

Rém szomorú és irtó megindító

július 13, 2013 0 Comments

Aki ismer, tudja, hogy az egyik kedvenc könyvem a Rém hangosan és irtó közel. Mindig le tud taglózni, elgondolkodtatni az élettel kapcsolatban. Így, természetesen, nagy elvárásaim voltak a filmmel kapcsolatban. 

Tartalom:
"Oskar a 2001 szeptember 11-i New York-i terrortámadásban veszítette el az édesapját. A tizenegy éves, szokatlanul érett és érzékeny fiú az apja holmijai közt talál egy kulcsot, és mivel úgy véli, hogy ez egyfajta üzenet tőle, elhatározza, hogy megkeresi a hozzá illő zárat. Miközben a a várost járva kutakodik, sokféle emberrel találkozik, és kezdi felfedezni a hiányzó apjához fűződő láthatatlan szálakat, valamint a zajos, idegen és veszélyes világot, ami körülveszi."

Forrás: Port


Féltem a filmtől. Féltem, mert a könyvet ismerve úgy gondolom, hogy szinte képtelenség megvalósítani azt a torokszorongató melankóliát, ami áthatja a regény minden egyes sorát. Stephen Daldry filmje ezt nem is hozta vissza. De végül nem is volt baj, nem hiányzott a filmből. Foer könyve több mindenről is szól, több szálon fut a cselekmény. Daldry egy momentumot és történetszálat emelt ki a könyvből, és ezt dolgozta át kicsit. Az adaptációban 9/11-ből indul ki, de egy sokkal univerzálisabb, emberibb témáról szól: a gyászról, ráadásul egy kisfiú szemszögéből (aki Asperger szindrómás, ami sokban megmagyarázza a viselkedését). Egy szülőt korán elveszteni rettenetes dolog, és bele se merek gondolni, hogy ezt miként dolgozhatja fel egy gyermek. Ilyen idős korban, feltehetőleg, azt érezheti egy kicsi, hogy iszonyú veszteség érte, és senki se érti meg őt. Az érzelmi kifakadásaiból ítélve Oscar is valami ilyesmit érez. És hogy elmúljon a fájdalma, elindul egy útra. Igaz csupán a puszta véletlen folytán, ahol nyakába veszi New Yorkot és az öt körzetet, és eközben megérti, hogy mindenkinek van gyászolni valója. Megtanulja, hogy az emberek nem számok, sokkal inkább betűk, amik egy történetté akarnak összeállni. Így leírva, eléggé tanmesei, de ahogy az Út a vadonba filmnél is említettem, az embereknek be kell járniuk a saját útjukat, hogy rájöjjenek az apró igazságokra. Napjainkban, szerintem, szükségünk is van ilyen történetekre, mert annyi honnan akarják megmondani, hogy mit és hogyan csináljunk, hogy sokszor érezhetjük magunkat elveszettnek és összezavarodottnak. 


Még a bejegyzés elején említettem, hogy legnagyobb félelmem az volt, hogy a film miként fogja az érzéseket kifejezni. Ugyanis a könyvben tipográfia és különböző stílusok segítségével ábrázolja Foer a szereplők érzelemvilágát. Daldry hangok és képek segítségével éri ezt el, plusz a színészek alakítása is megrezdíti a szükséges lélekhúrokat. A reklámmal ellentétben a mozi két sztárja nem Tom Hanks és Sandra Bullock, hanem Thomas Horn és Max von Sydow. Az ő játékuk adja a legnagyobb érzelem löketet ehhez a drámához. Még a képi világról mondanék annyit, hogy régen láttam filmen New Yorkot ilyen szépnek. Dicséretes, hogy nem a felhőkarcolókra koncentráltak, hanem a zöld részeire a városnak. 

 Kellemes csalódás volt a Rém hangosan és irtó közel. Nem 100%-os adaptáció, rengeteg mindent kihagytak a könyvből vagy bizonyos részeket átírtak, de mégis jól működik, és a lényeges mondanivalót megtartja. 8/10-es film, egyszer mindenképp érdemes megnézni.

2012. szeptember 23., vasárnap

Everything is illuminated in the light of the past

szeptember 23, 2012 0 Comments

 A könyvesboltban álltam Lindával, és a dvd-ket néztük. Akkor jött szembe velem ez a film. Tetszettek a napraforgók, a címe is (Everything is illuminated). Gondoltam, egyszer megnézem. Persze, mint minden érdekes film, ez is könyv alapján készült. Elolvastam azt, és rögtön látni akartam a filmet.

Tartalom:
"Jonathan (Elijah Wood) mindent összegyűjt, ami családjával kapcsolatos, legyen az fogsor vagy használt óvszer. Nagyanyja a halálos ágyán egy fényképet hagy rá. A régi, megfakult képen a fiú nagyapja látható egy nővel, aki mint kiderül, a nácik elől bújtatta annak idején a férfit. Jonathan Ukrajnába utazik, hogy felkutassa a titokzatos asszonyt. Az út azonban nemcsak az ő, hanem helyi segítőinek, a nagymenő amerikamániás Alekszejnek (Eugene Hütz) és családjának az életét is megváltoztatja."
Forrás: Port


Sajnos nehéz volt elvonatkoztatni a könyvtől, főleg, hisz friss még az olvasási élmény. De azért azt kell mondanom, hogy remek adaptáció, még ha egy hatalmas változtatást eszközöltek az eredeti történethez képest. A végeredmény így is ugyanaz: keserédesség valahol a lelkünk mélyén. A filmben csak a Trochimbrod utáni keresést követhetjük nyomon, de ez a cselekmény szál elég ahhoz, hogy többé-kevésbé mozgófilmen is megteremtse Foer regényének hangulatát. Mellesleg, nem csak az eredeti hangulat megteremtéséért remek ez a film, hanem a a kelet-európaiságot is sikerült jól megmaradni. Végre nem a begyöpösödött amerikai sztereotípia köszönt vissza (panelrengeteg, ötven évvel elkésett lakosság, mindenki szakadt trikóban és buja arcszőrzettel), hanem egy jó, kissé lemaradt térség, ahol hétköznapi emberek dolgoznak a napi kenyerükért. Ehhez a keleties hangulathoz jócskán hozzáad a filmzene is, melyet Paul Cantelon szerzett. 


A jó kivitelezéshez elengedhetetlenek a jó színészek. Ez a film szerencsére nem szenved hiányt, hisz a két főszereplőt (Jonathan és Alex) elég neves személyek elevenítik meg. Az egyik Elijah Wood (ismertebb néven "Frodo"), akit itt tudtam megkedvelni, mint színészt. Ahogy Jonathant játszotta az hasonlított a könyvbéli karakterre (legalábbis ahogyan elképzeltem): egy nyafka, elveszett amerikai Ukrajnában. Aztán ott van Eugene Hütz, azaz Alex, aki szerintem az egész film csúcspontja (jó, nem ő, hanem a kutya). Az akcentus valami fenomenális, a kifejezések is (premium vagy miniatur brother), a hip-hop stílus, az aranyfog - szóval alles zusammen frankón életre hívták a könyvbéli ukrán amerikamán tolmács srácot. 
Természetesen az igazi drámai játékot a két idős színész nyújtotta. Az ő jeleneteiknél, leginkább a film végkifejlete felé, mindig elszorult a szívem, míg végül könnyes nem lett a szemem. Sajnos nem tudni, hogy kik is ők, és máshol szerepeltek-e még, de mindenesetre szerencsések a nézők, amiért megismertek két ilyen tehetséget.

Összegezve, a Minden vilángol egy jó film adaptáció, még ha kimaradt a könyv másik két cselekménye, amely azért jobban segítené megérteni a művet, a szereplők tetteit. Remek a hangulat, a karakterek szerethetőek, és elég érzelem gazdag film, nyitott véggel. Röviden,egy nagyon prémium film, szóval aki teheti, nézze meg, mert olyan prémium, hogy 9/10-es. 


Follow Us @soratemplates