2010. szeptember 19., vasárnap

# 2008 # adaptáció

Kár érte

 Eredeti kritika: 2010.06.22.

Akkor jöjjön is a Holdhercegnő. Egyszer említettem már, hogy mennyire meg szeretném nézni. Az év folyamán Annától megkaptam (utólag köszönöm is neki), nyáron pedig a borsószezonban jutott időm is a megnézésre. Nos… Azt kell mondanom, csalódtam… Lássuk csak.


Tartalom:
"A 13 éves Maria (Dakota Blue Richards) kénytelen hátrahagyni addigi fényűző életét, hiszen örökségül csupán adósságot, és egy réges-régi könyvet kapott édesapjától. A könyv azonban nem mindennapi. Egy titokzatos, ősrégi történetet mesél el, amelyből Maria előtt két család viszálykodása elevenedik meg: a Merryweather és a De Noir családok között folyik a harc a Hold varázsgyöngyeiért. A kislány, ahogy egyre jobban belemélyed a történetbe, úgy döbben rá, hogy Holdfölde veszélyben van."

Forrás: Port.hu

De elöljáróban néhány dolgot a filmről: Csupó Gábor rendezte és részben Magyarországon forgatta. Csesznek várát ismertem fel, ahol egy általános iskolai táborozás során voltam is. Nagyon szép vidék, látogassatok el oda. De ugorjunk vissza a filmre.
Először is kezdem a jó pontokkal, mert azért nem szőrös a szívem. Ami leginkább vonzhatja a figyelmet ennél az alkotásnál, az a látvány. Eyecandy, egy találó angol kifejezéssel élve. A ruhák elragadóak, valóban mesébe illőek. Maria szobája is irigylésre méltó… az állatkák is imádnivalóak, és a már említett forgatási helyszínek gyönyörűek. Még a főúr dadusra irányuló csipkelődése is elnyerte a tetszésemet. Kedvencem, mikor a “maradjon csöndbe” helyett, valahogy így fogalmaz: “Ezelőtt nem voltak nők a kastélyomban és csend is volt”. Aranyos, nem?  A főúrnál maradva, még meg kell említenem a táncolós jelenetet. Szép, bájos, kellemes látvány. És a zongora játék… Piszkálja az agyamat, mert nagyon ismerős volt valahonnan.
Így a látvánnyal együtt volt egy bájos meseisége a filmnek, ami tetszett is.
A szinkron is elfogadható volt, Hamvas Daninak nagyon örültem és a dadus hangja is tetszett, na meg Roatis Andreát is régen hallottam. ^^

Valahogy úgy érzem, hogy a pozitív dolgok itt zárultak le. Jöjjenek a negatívumok. Az egész film legfájóbb pontja maga a történetvezetés. Az alap ötlet jó, de a bemutatása kevésbé. Sokszor néztem kikerekedett szemekkel, hogy “ez most miért volt?” és hasonlók. Például, hogy Loveday (ez a név!) miért hagyta ott Mariát a várnál, akkor a lord miért nem válaszol semmire, Rolf kutya miért csuklott csak úgy össze… Van annyi kérdésem az egész filmmel kapcsolatban, mint Mariának a helyzetével. És kiszámítható is volt a sztori. Tudni lehetett, hogy a gyöngyök nincsenek a ládában, akkor, hogy Robin is átáll Maria oldalára stb. Ezentúl még a befejezés sem igen tetszett… Hipp-hopp, mindenki megjelent! Pedig senki se hívta őket… Fölösleges filmkockák.
A történeten kívül a szereplők is elég nagy negatívumok, sablonosak. Maria sokat kérdezősködik, a lord sokat titkolózik, Loveday nem tudom… a dadus meg böfög, ami eléggé illetlen, főleg, ha úgy hangoztatja, hogy vidék ilyen olyan rossz… A gonoszok is csak felmutattak pár alap roszfiús tulajdonságot, senki se volt igazán különleges. Kellett volna még rajtuk dolgozni.

Zárásként jöjjön a pontszám. Nehéz szívvel, de 5,5/10. A látvány 10 pontos, a történet 2-3. Igazán sajnálom, pedig az alapötletből remek történetet lehetett volna kihozni. Csupóék nem éltek a lehetőséggel. Bár gondoltam rá, hogy elolvasom a könyvet, de majdnem 4000 Ft-ba kerül (pedig 300 oldal sincs), és azt mondják, az se sokkal jobb. Hát… talán, ha bent lesz a könyvtárban.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

A kutya azért esett össze,mert meglőtték,Benjamin azért nem válaszol,mert zárkózott és bunkó.De azt,hogy Loveday miért futott el,azt én sem értettem...talán nem akart újból veszekedni!?

Chibi Zsó írta...

A kutyára nem emlékeztem, Benjamin pedig akkor is válaszolhatna. xDD Vagy valahogy meggyőzhetnék. Igazából régen láttam a filmet, már nem is emlékszem rá, csak arra, hogy nem nagyon tetszett, kicsit kapkodósnak éreztem.

Follow Us @soratemplates