Antigané

2019. szeptember 22., vasárnap

Elindult az új Facebook oldal

Chibi Zsó szeptember 22, 2019 0 Comments

Mivel a Facebook nem engedte, hogy a régi "ide gyűjtöm a cikkeimet" oldalamat, azaz a Chibi Zsót átnevezzem (lásd előző poszt), ezért létre hoztam egy újat: Scheirich Zsófia szerzői oldal. Emlékeim szerint elég sok korábbi követőt meghívtam ide, de ha valaki kimaradt, viszont szeretné követni ezen munkásságomat, annak ajánlom a lenti oldalt.

Viszont a Chibi Zsó oldalt már nem fogom sokáig fent tartani. Ha valaki szeretné a jövőben is követni a cikkeimet, annak is erősen ajánlom az új szerzői oldalt. Ha a lenti képre kattintotok, máris ott vagytok! :)

A jövőben igyekszem aktívabb lenni Facebookon és a blogon is.

https://www.facebook.com/scheirichzsofia/

2019. július 27., szombat

Névváltoztatás Facebookon

Chibi Zsó július 27, 2019 0 Comments

Sziasztok!

Az írásaimnak létrehoztam lassan egy éve egy gyűjtő oldalt Facebookon, a Chibi Zsó-t, amit szeretnék átnevezni két okból.

A legtöbb portálon saját, polgári nevemen publikálok, ezért nem tartom már fontosnak, hogy egy nickname-el tartsam magam inkognitóban
Szerintem így könnyebb lenne kívülről jövő olvasóknak megtalálnia Facebook oldalamat, és ha szeretnék, akkor követhetnék ott, min munkálkodom

A napokban kérvényezni fogom a Facebooknál, hogy engedélyezzék az oldal nevének megváltoztatását. Szóval, ne lepődjetek meg, ha új néven fog futni.

Köszönöm a megértéseteket!

Zsófi

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

In English

Hello everybody!

Almost a year ago, I created a Facebook page, Chibi Zsó to collect my articles published on different platforms in one page. Now I would like to rename it from Chibi Zsó to my real name for two reasons

On most of the portals I am writing to, I use my civil name, and that is why I do not feel important anymore that I need a nickname to keep myself in incognite.
I think it will be easier for outsider readers (c.f. who are not my friends) find my Facebook page, and if they like to, they will be able to follow what I do

In the next days I will write Facebook admins to allow the name change of my Facebook page. So, don't be surprised when it will have a new name.

Thank you for your understanding

Zsófi

# Antigané # blog

2019. június 14., péntek

Ezekért a könyvekért mindenképp menj ki a Könyvhétre!

Chibi Zsó június 14, 2019 0 Comments

Június 13-án vette kezdetét Budapesten a Duna korzón és az ország több vidéki pontján a 90. Ünnepi Könyvhét. Ilyenkor jelennek meg a legizgalmasabb magyar könyvek, és jópár érdekes külföldi szerzős megjelenéssel is készülnek a hazai kiadók. Ezekből szedtem most össze egy csokornyi valót.

Neil Gaiman: Abszolút Sandman (Fumax)

Tavaly ilyenkor a Death megjelenésekor csak remélhettük, hogy újra olvasható lesz magyarul Neil Gaiman legendás képregénye, a Sandman. Az álom valóra válik, ráadásul nem is akármilyen kivitelezésben: a 5 kötetes The Absolute Sandman sor alapján készül a magyar kiadás a Fumax kiadó jóvoltából. Így a legelső, 600 oldalas kötet az első 18. Sandman fejezetet tartalmazza. Akik nem ismernék a képregényt: A 90-es évek egyik legnagyobb képregényjelensége, a modern mítoszok és a dark fantasy összefonódása, melyben rendre tűnnek fel híres történelmi személyek, irodalmi alakok és legendás lények. Ebben a világban mozog az álmot hozó időn túli lény, Sandman, akivel mindig történik valami rendkívüli.

Tóth Krisztina: Fehér farkas (Magvető)

A magyar kortárs írók közül kevesen tudják úgy megragadni a magyar kisember életét, mint Tóth Krisztina. Legújabb novelláskötete, a Fehér farkas sem vállalkozik többre, mint a korábbi Tóth-kötetek. A szerző szövegei mindig erőteljesek, letaglózóak, pont azért, mert az ismerős, hétköznapi dolgok mélyére megy, és valami olyat mutat meg belőlük, amiről nem is sejtettük, hogy ott van. Ezt az élményt várom az új gyűjteménytől, sem többet, sem kevesebbet. A fülszöveg ígérete szerint azonban egyes témák nagyobb hangsúlyt kapnak a kötetben: „A hatalmi elnyomás törésvonalai, az alárendeltség, a kirekesztettség stigmái, az erőszak állomásai."

Ez az ajánló eredetileg az Ekultúrán jelent meg.

Peer Krisztián: Nem a sajátod (Jelenkor)

Peert a tavaly megjelent 42 című kötetével ismertem meg, ami az öregedés és halál témáján túl kivágható oldalaival jelentett maradandó élményt. Nem volt kérdés, hogy a Nem a sajátod kötetét is be kell szereznem. Az új füzetecske fülszövege „gyászmunka új szerelemben” verscímet jelöli meg mottóként, amiből arra következtetek, a lírai én régi szerelmekkel vethet számot, viszont egy-két verset olvasva a kötet elejéről azt is érzem, hogy a 42 témái itt sem maradnak ki.

Forrás: 24.hu

Nádasdy Ádám: Jól láthatóan lógok itt (Magvető)

Nádasdy írásait nagyon szeretem, és nem csak azért, mert még volt lehetőségeim nála órákat hallgatni. A Magvető Időmérték sorozatában megjelenő Jól láthatóan lógok itt-től nagyjából azt várom, amit eddig is éreztem Nádasdy verseinél: olyan hangvételű költemények, „ahogy a barátainkkal beszélgetünk: amikor váratlanul elmondanak valami bizalmasat, és mi tudjuk, hogy most a legtöbb, amit tehetünk, ha meghallgatjuk őket” - a fülszöveget idézve.

Rusvai Mónika: Tündöklő (Gabo SFF)

Rusvai nevével először Az év legjobb magyar science fiction és fantasynovellái kötetben találkoztam, és magyar népmesei toposzokat kifordító novellája az egyik legjobb írás volt. Egy novella alapján pedig igen, képes leszek arra, hogy megvegyem a Könyvhétre megjelenő könyvét, a Tündöklőt. A regény cselekménye egy ősi birodalmat elpusztítő Sárkány és egy Erthol nevű fiatal lovászfiú körül bonyolódik. Utóbbi nem ismeri a múltját, csak némi féligazság és átok maradt fenn az általa ismert, Sárkány előtti világról.

Forrás: Rusvai Mónika Facebook oldala

Nnedi Okorafor: A halálmegvető (Agave Könyvek)

A halálmegvető az a sci-fi regény, amivel Nnedi Okorafor először robbant be a sci-fis irodalmi közegbe 2011-ben, amikor Word Fantasy-díjat kapott. A jövőben pedig várható egy HBO adaptáció is a regényből, amit George R. R. Martin is felügyel. Maga a regény egy jövőbeli Afrikában játszódik, ahol gyakoriak a faluk közötti háborúk és népírtások. Egy háborúban megerőszakolt asszony egy ewut, vagyis erőszakban fogant gyermeket hoz világra, akit Onyesonwu-nak, vagyis halálmegvetőnek nevez. Onyesonwu-t környezete nem szereti, kiveti magából, aminek hatására a lány csak még erőszakosabb és mérgesebb lesz. Azonban Onyesonwu nem csak ettől különleges: az idő elteltével különleges varázserőt fedez fel magában. Erejével látogatást tesz a szellemek birodalmában, ahol figyelmeztetik, egy nagyhatalmú varázsló akar az életére törni.

Simon Stålenhag: Elektromos állam (Agave Könyvek)

A svéd Stålenhag könyve a koncepciójával vett meg: kép és szöveg, ami nem képregény. A digitális a lent is látható képekkel beszéli el egy tinédzser fiú történetét, aki sárga játékrobotjával szökött el. Útjukat a fogyasztói társadalom romjai és harci drónok rozsdás maradványai övezik. Nem egy reménytkeltő utazás.

Christine Leunens: Cellába zárva (Athenaneum kiadó)

A könyvre Benedek hívta fel a figyelmemet azzal, hogy ez alapján forgatja Taika Waiti rendező az új filmjét, amiben ő maga fogja Hitlert alakítani. A Cellába zárva egy bizarr szerelmi történetet ígér: Johannes buzgó náci, a Hitlerjugend elkötelezett tagja. Azonban a háborúban súlyosan megsérül, és otthon kell lennie. Az otthoni élet is rejt számára meglepetéseket: szülei egy Elsa nevű zsidólányt bújtatnak padlásukon. Johannes számára nagy tragédia, hogy képtelen a lánynak ártani – ugyansi beleszeret.

Nemes Orsolya: Generációs mítoszok (HVG Könyvek)

"Miért érdemes a generációkat nem a múlt, hanem a jövő alapján definiálni? Mit tehetnek az egyes nemzedékek, hogy fenntartható világban éljünk? Miként alakítja át a mesterséges intelligencia az életünket és a jövőnket?" – ezeket az égető kérdéseket teszi fel Nemes Orsolya ismeretterjesztő munkájában. A Generációs mítoszokban azt vizsgálja, hogy a minket most érintő jelenségek, mint a klímaváltozás, a társadalmi és jövedelmi egyenlőtlenségek és a mesterséges intelligencia – milyen hatással lesz generációnkra.

Forrás: Népszava

Kalapos Éva Veronika: F mint (Athenaneum kiadó)

A szerzővel először egy Margaret Atwoodról szóló beszélgetésen találkoztam mint előadóval, és Atwooddal kapcsolatos gondolatai és megfigyelései megfogtak. Most meglepett, hogy könyveket ad ki, de elég érdekes az új, felnőtteknek szánt történet tartaloma, hogy felvegyem a szerezendők listára. A harmincas éveiben járó Fema eladó, aki otthon ápolja beteg édesanyját, miközben próbálja házasságát is megmenteni. Egy napon nyomába eredik a Fotós néven ismert alak, aki telefonjával fotózza az embereket.

Cserháti Éva: A Sellő titka (Prae)

Évával egy feminista workshop keretében találkoztam, és úgy éreztem, sokat adott hozzá ismereteimhez fordítás és feminizmus téren. Aztán kiderült számomra is, hogy Éva krimivel is foglalkozik, sőt alkot is a műfajban. A Könyvhéten érkezik krimisorozatának első kötete, A Sellő titka. A történet apropóját egy gyilkosság adja: 2015. júliusában Budapest belvárosában megölnek egy közgazdászt. Az ügyben Telki-Nagy Judit őrnagy kezd nyomozni, ám amint egy gyilkosság feltárásába belekezd, újabb ügy zuhan a nyakába. A regény másik szála 1948. áprilisába viszi az olvasót, ahol két görög menekült gyerek, Lena és Mitre magyarországi útját követhetjük nyomon.

És folytatások, amik indokolatlanul kellenek!

Robin Hobb: Arany Bolond I-II. - mert Robin Hobb szuperül ír!

A. M. Aranth: Propheta - mert Aranth, nem is lehet kérdés!

Imre Viktória Anna: A tébolyult doktor - Mert a Kísértés Rt. is pazar volt!

# 2019 # egyéb

2019. május 4., szombat

Extrovertált napok a Könyvfesztiválon

Chibi Zsó május 04, 2019 0 Comments

Libri díjas könyvek nagyban

Múlt héten, április 25. és április 28. között tartották a 26. Nemzetközi Könyvfesztivált. Indulás előtt összeállítottam egy tartalmas program-menetrendet, ám ebből végül kevés dolog valósult meg. De ettől függetlenül ismét egy kellemes, barátságos Könyvfesztivált tudhatok magam mögött.

Először pénteken, azaz április 25-én látogattam ki a Könyvfesztiválra három céllal: begyűjteni 2 recenziós vállalásomat a Roboraptorra, bevásárolni a kinézett könyveket, majd beülni Háy János kötetbemutatójára. Sikerült egész korán kiérnem, bőven az egyik skandinávos előadás előtt. Első utam persze a Fumax kiadóhoz vezetett, hogy pacsizzak egyet Deidrával, Gabriel Elddel és Disznóparéjjal. A pacsizásból végül Thor kalapácsának csodálata, a Monstress képregény nyomdafestéke általi megrészegülés, és egy finom kávés cukorka lett - azt utólag is köszönöm Disznóparéj Peth-nek.

Thor híres-neves kalapácsa

A Fumax után még ellátogattam az Agavéhoz egy másik Roboraptoros reciért, a Bronzvárosért. Sajnos elfelejtettem megkérdezni annak az illetőnek a nevét, akitől átvettem a könyvet, de mindenesetre VELE jól megbeszéltük, miért különleges S. A. Chakraborty könyve:

mert ARAB fantasy, és olyat még nem olvastam
ezenfelül is KÜLÖNLEGESEN van meg megírva
és elvileg JÓL meg fogok lepődni

Úgy érzem (mármint az agavés megerősítésen túl is), csalódni nem fogok benne, már csak azt kell kibírom, hogy a Párhuzamos univerzumokkal párhuzamosan (!!!) ne kezdjek bele, hanem majd szépen, nyugodtan, csak a Bronzvárosra koncentrálva adom át magam a történetnek. De hogy értsétek kicsit a saját hype-omat, bemásolom egy korábbi ismertetőmet a másik blogomról:

Chakraborty első regényében a 18. századi Közel-Keletre visz minket. Egyiptomban, a török uralom ideje alatt éli mindennapjait Nahri. A lány gyógyít, tenyérből jósol, és egyéb varázslatnak tűnő dolgokat űz, de ennek ellenére nem hisz a mágia létezésében. Szerinte mindezek csak olcsó trükkök. Azonban addigi világa fenekesül felfordul, amikor véletlenül sikerül megidéznie egy dzsinnt. A titokzatos lény beavatja egy eddig gyermekmesének hitt világba: az emberi szem elől rejtve áll a Rézváros a sivatag mélyén, és láthatatlan szálakkal kötődik Nahrihoz. A lány elindul, hogy felfedezze a várost és kiderítse, mi köti őt a helyhez.

Könyvfesztivál book haul

A sajtópéldányok átvétele közben megengedtem magamnak, mert a, Könyvfesztivál van b, szülinapom is volt, hogy elszabaduljak könyvvásárlás terén. Azért volt egy kis gát így is, mégpedig hogy pénteken jött a fizetés, és hát előttem van az egész május, szóval nem kéne most mindent elverni. Végül 5 könyvet és 1 db képregényt vettem, és ezek közül is egyik se kifejezetten új megjelenés - Nádasdy Ádám Bánk bán fordítását leszámítva -, szóval jól felülírtam a fejben összeállított bevásárlólistámat. De azért így is szép zsákmányt sikerült összerakni. Például nagyon örülök az Anna Burns Milkmanje, amire azóta vagyok kíváncsi, mióta Booker Man-díjra jelölték, továbbá végre sikerült beszereznem a Blacksad hiányzó kötetét a Magyar Képregény Szövetség standjánál. És végre beszereztem életem első Mark Lawrence könyveit! A Vörös nővérrel kb. a megjelenés óta szemezek, azóta meg még jobban, hogy Deidra áradozott róla. Viszont bennem volt az - amit Fummie is szépen kifejtett a Fumax standjánál -, hogy én ezt nem olvashatom el, amíg nem olvastam el Lawrence másik két trilógiáját. Viszont Deidra meggyőzött, hogy a Vörös nővér teljesen független a Tövisek hercegétől (már csak az utcsó kötetet kell pótolnom ebből!) és a Bolondok hercegétől, szóval nyugodtan lássak neki.

A könyvvásárlás után meglátogattam a Képregénystandot, ahol az Alfabéta izgalmas zsűrézése után személyesen is bemutatkozhattunk Bayer Antalnak. Aztán lassan kezdődött is egy kerekasztalbeszélgetés a standnál, ahol nagy örömömre megjelent Holden Rose is, akit a District 9-os filmklub óta nem láttam. Maga a beszélgetés témája a képregény és a gyerekirodalom kapcsolata volt (nem véletlen volt Holden Rose felbukkanása, hisz számos gyerekkönyvet ír): Miben különböznek, milyen készségeket fejlesztenek? - ezek voltak a főbb kérdések. Végig nem tudtam maradni - ugyanis sietnem kellett Háy János előadására, amit semmiképp se akartam kihagyni -, de volt néhány gondolat, ami megfogott. Nyulászki Péter, a Helka-regények szerzője mondta, hogy óvódás foglalkozásain egyre több az olyan gyerek, aki azt mondja, nem tudja elképzelni azt, amit mesél neki. Az okok nem ismertek, de a beszélgetők között felmerült a telefonok és tabletek jelenléte, és persze az esti mese hiánya a családoknál. És - számomra ez volt a legérdekesebb - felmerült a multitasking készsége is a beszélgetés során, amivel még magyarázható a rövid figyelem az úgy nevezett alfa-generáció részéről. Az meg később ugrott be, hogy valamilyen cikkben olvastam, a multitasking fontos képesség volt az ősemberek életében is, mert ezerfele kellett figyelniük a vadonban, és érdekes, hogy most megint egyre hangsúlyosabb lesz ez (azért remélem, nem egy posztapokaliptikus világra készülnek a kisgyerekek :D). Mindenesetre nagyon felkeltette a kíváncsiságomat ez a téma, és ha lesz egy kis levegővételnyi időm, el tudok merülni benne.

A képregényes kerekasztal-beszélgetés vége előtt átsiettem Háy János kötetbemutatójára. A Kik vagytok ti? - Kötelező magyar irodalom a legjobban várt kötetem volt áprilisban, mert " az író ezúttal egy kettős utazásra visz minket, amihez egyrészt köze van a kötelezőkhöz kapcsolt íróknak, másrészt persze saját életútjának is. A kötet egyszerre akar irodalomtörténeti áttekintő is lenni, a magyar irodalom színe-javának életre keltése, valamint a már jól ismert humoros és gondolatokkal teli Háy-próza is egyben. Egy ilyen ambíciózus fúziót, azt hiszem, csak várni lehet." - írtam az Ekulturán. A megjelenést követően lettek kérdéseim, például Háy miért hagyta ki Karinthy Frigyest vagy Pilinszkyt a Kik vagytok ti?-ből. A beszélgetésen minden kétkedésemre kaptam kielégítő választ. Például az "xy miért nem került be"-re a moderátor is rákérdezett, amire Háy azt mondta, ő főleg olyanokról írt, akikhez egyrészt hozzá tudott szólni, volt mondanivalója, és ha nincs mondanivalója valamihez, arról nem tud írni. Másrészt tartott egy kronológiai sorrendet is, amin keresztül szerinte jól lehet bemutatni és értelmezni a magyar irodalomtörténetet a magyar irodalmon belül (a külföldi hatásokról még nem is esett szó, fűzte hozzá). De legfontosabb szempontjának azt emelte ki, hogy olyan írókat mutasson be, akiken keresztül az adott kort is jól be lehet mutatni, hogy ezzel élővé tegye a szerzőket, és megszüntesse viaszszobor jellegüket. A beszélgetés ennek mentén haladt tovább: Petőfi korabeli PR tevékenységek, Ady önmarketingje és Kölcsey Ferenc mint a kegyetlen kritikus, aki életpályákat volt képes tönkre tenni-jellege. Már csak az ilyen sztorikkal közelebb hozta Háy János a magyar irodalom, a sokak által gyűlölt kötelező szerzők világát. A kötet iránti hype-om pedig csak még nagyobb lett, és persze dedikálni is muszáj volt ezek után (lásd fent).

A Könyvfesztivál következő két napján már csak előadásokra akartam betérni, de szombat és vasárnap reggel iszonyatos rosszullét tört rám, így végül csak szombat délután sikerült kimennem. Utolsó napomon - bár nem terveztem annyira - beszereztem egy Poket zsebkönyvet a kint elhelyezett könyvautómatából. Ez volt Hajnóczy Pétertől A halál kilovagol Perzsiábólt. Miért pont ezt? Hajnóczy Péter nyolcadikos koromban súlyos traumát okozott egy novellájával (Ki a macska?), amiben macskákat gyilkolnak a főhősök mindenféle kegyetlen módon. Kötelező volt magyar órára, szóval nem nagyon tudtam megkerülni. Gondoltam, na ez a sztereotipikus kortárs irodalom (vagyis öncélú), és többet nem is kérek belőle. Szerencsére ebből a hitből (hogy a kortárs csak öncélú lehet) 17 éves koromra kinőttem, és azért sok kortársat felfedeztem, így most elérkezettnek láttam arra az időt, hogy feldolgozzam Hajnóczy Péter okozta traumákat.

A másik két könyv a Collins Classics angol nyelvű sorozatból volt a Drakula és a Jane Eyre, amiket ilyen olcsón (850 Ft/db) nem tudtam otthagyni, és amúgy is régi tervem újraolvasni mindkettőt angolul. És ami a legfontosabb pontja a szombatnak: szereztem Margaret Atwood táskát! Nagy örömmel mutattam be Deidrának, hogy aztán a mellette dolgozó Ákos közölje velem, ez milyen paulcoelhós. (azért Ákost így is bírjuk). A beszerzőkör után véletlenül belefutottam Zsótér Daniba, aki a Párhuzamos univerzumokra készült a később felbukkanó Pongrácz Mátéval, mert írtak a könyvbe egy tanulmányt A majmok bolygója kapcsán. Majd megérkezett Urbán Csilla is, Dani barátnője, akit kifaggattam pár szerzőről, mert megbízok az ízlésében. A fő téma Karl Ove Knausgard volt, akinek a beszélgetésére nem fértem be (2 és fél órán át dedikáltak hozzá, amin nem voltam kedvem átverekednem magam), de Csilla igen. Mivel Knausgard volt az idei fesztivál díszvendége, eléggé kíváncsi voltam, milyen, és érdemes-e olvasni. Csilla szerint zseniális ember, és kvázi életrajzi sorozatát mindenképp érdemes elolvasni, mert van annyira érdekes Knausgard élete, hogy le tudjon kötni. Így eldöntetett, ki fogok adni nagyon sok pénzt ennek a norvég embernek az életére! Valamikor. A közel jövőben. Egy sült kolbászos vacsora után, a hideg szélnek ellenállva megnéztük a Párhuzamos univerzumok kötetbemutató, ahol a két Roboraptor kollega is mesélt arról, mit írtak. A bemutató hasonló tematika szerint zajlott, mint korábban az SF szakosztály estjén, csak most elmaradtak a megdöbbentő és fura kérdések, viszont egy bűvészlány mutatott be bűvésztrükköket. Magukról az írásokról még nem beszélnék, azt egy külön cikkre tartogatom.

A bemutató alatt és után több olyan ismerőssel is összefutottam, akikkel nem mindig van alkalmam, találkozni, sőt. Szóval röviden összegezve a Könyvfesztivál főleg szociális élet tekintetében volt nagyon kiemelkedő, másodrész pedig izgalmas könyvek terén. Sajnálom is, hogy nem tudok annyit elkölteni könyvekre, mint amennyit szeretnék (azt pedig még jobban, hogy nem tudom hol tárolni azt a sok könyvet, amit nem tudok megvenni). Sajnálom azt is, hogy a hétvégi rosszullétek miatt sikerült több betervezett programról is lemaradni. Leginkább Moskát Anita dedikálásást sajnálom ilyen téren, de remélem, Könyvhéten sikerül aláíratnom vele a könyveit/példányaimat, és végre személyesen is találkozhatunk, nem csak futólag.

# beszámoló # blog

2019. április 19., péntek

Az idei Könyvfesztiválon Norvégiáé a főszerep, de némi geekség is megfér itt

Chibi Zsó április 19, 2019 0 Comments

Jövő hét csütörtökön kezdődik a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, ahol jobbnál jobb irodalmi programok és persze megjelenések várnak. A tavalyi évhez hasonlóan idén is összeszedtem a szerintem érdekes programokat. Ugyanis a sok kedvezmény mellett számtalan program várja az érdeklődni és művelődni vágyókat, ezenfelül pedig az idei díszvendég Norvégia.

Április 26.

Képregények a Könyvfesztiválon: Ezt a standot azért emelem ki külön, mert a, néhány év kihagyás után ismét lesz Könyvfeszten belül külön képregényes részleg b, olyan programok várnak itt, mint a közös rajzolás, kerekasztalbeszélgetés és dedikálás Marabuval.

Észak a Könyvfesztiválon: A skandináv irodalom, főleg a norvég mindig is érdekelt (pl. Erlend Loe az egyik kedvenc íróm), és ezen indíttatásomból látogatnék el az Észak irodalomi folyóirat lapszámbemutatójára. Az eseményleírás szerint a legutóbbi négy lapszámot mutatják be, családias hangulatban 15:30-tól.

Kelet varázsa! Kínai szerzők debütálása: A Kossuth Kiadó mutatja be új kínai szerzőit a Szabó Magda teremben 16:00-tól. Az új könyvek pedig: Su Tong: Rizs, Charles Q.Wu: Imígyen szóla Laozi és Casper Shih A siker legmagasabb szintje – Legyél a legjobb vezető Konfuciusz bölcsességével.

Tabutémák női szemmel: A Cser kiadó és a Polar Könyvek rendezésében beszélget nőtémáról Marta Breen (Nagyszerű nők) és Vigdis Hjorth (Örökség) szerzői beszélgetnek a B pavilonban 17:00-kor. Az esemény első sorban a Nagyszerű nők képregény miatt érdekel, ami egy meglepetés kiadvány volt az idei képregény felhozatalból.

Kik vagytok ti? - Háy János könyvbemutató: Az egyik legjobban várt megjelenés számomra Háy János vaskos Kik vagytok ti? kötete. A könyvben arra tesz kísérletet, hogy sajátos, jól ismert hangján mutassa be a magyar irodalom legnagyobb alakjait. Kíváncsi vagyok, élőben mit mesél erről. Szintén 17:00-kor kezdődik.

Európai Unió Irodalmi Díját elnyert művek - kerekasztalbeszélgetés: Az esemény iránt főleg a Fél/Be című regény miatt érdeklődök, ami utolsó szerkesztői munkám volt, mielőtt felhagytam ezzel a mellékmunkával. Ezen kívül nem árt, ha részleteiben is megismerem az EU-s könyvpályázatok egyik ágát. Szintén 17:00-kor kezdődik.

Április 27.

Kovást Judit - Hazátlanok - könyvbemuató: Kováts Judit számomra új név az irodalomban, de az, hogy a Magvetőnél jelenik meg, némi bizakodásra ad okot. Maga a könyve egy késmárki diáklány életét meséli el, aki sodródik a történelem eseményeivel a második világháború idején. 10:30-kor kezdődik a kötetbemutató.

Katona József / Nádasdy Ádám - Bánk bán bemutató: Nem új hír, hogy Nádasdy Ádám Shakespeare és Dante után egy magyar darabot fordít le, a Bánk bánt. Mivel itthon a többség szemében kész szentségtörésnek számít régi szövegeket a mai olvasó számára is közérthető formába hozni, ezért nagyon is kíváncsi vagyok az egészre. Többek között arra, hogy az ilyen, a magyar nyelv állítólagos szépségét féltő embereknek mivel lehet érvelni az átírás mellett. Ezenfelül pedig az is érdekel, milyen kihívásokkal járt Nádasdy számára a magyarról magyarra való fordítás. 11:30-kor kiderül.

Miért szeretjük a YA-t? - Első sorban kiadói beszélgetésnek tűnik a Könyvmolyképző Kiadó előadása - ahol Róbert Katalin és a kiadóvezető, Katona Ildikó járják körbe a YA irodalom és a Vörös pöttyös sorozatuk sikerét -, de talán kapok egy más szemszöget is a közvélekedéssel (pl. eszképizmus) és a saját fejtegetéseimen kívül a YA kérdésben. 12:00 órakor talán kiokosodok.

Vámos Miklós Irodalmi Gyóntatószéke: Erre az eseményre egyértelműen a címe húzott be. De arra is alkalmas, hogy esélyt adjak arra, hogy meggyőződjek, nekem kell Vámostól olvasnom - eddig ugyanis nem volt erre motivációm. Hátha pont a legújabb könyve, Az isten szerelmére meggyőz. Szerencsére csak 15:00-kor kezdődik, így előtte lesz időm ráhangolódni egy jó Zing burger mellett.

Harcom. Beszélgetés Karl Ove Knausgård norvég íróval: Az idei Könyvfesztivál díszvendége Knausgard, akiről én sajnos nem tudok sokat, és nem is olvastam tőle. Viszont a nagy hype azért meggyőzött arról, hogy benézzek a beszélgetésére. A fesztivál csúcspontja szintén 15:00-kor kezdődik.

Spiró György: Egyéni javaslat - könyvbemutató: Spiró Györggyel is úgy vagyok, mint Vámos Miklóssal: kellene valami erő, ami rávesz arra, hogy végre ne tologassam őt a végtelen várólistám legvégére. Az Egyéni javaslat - humoreszkék azért kicsit arra figyelmeztet, nem ezzel kéne kezdenem a Spiró életművet, de azért esélyt adok arra, hogy a könyvbemutató kedvet csinál hozzá. 16:30-kor kiderül.

Nők a sorok között: A WMN három szerzője - D. Tóth Krisztina, Szentesi Éva és Fiala Borcsa ül össze, hogy kibeszéljék az írás női perspektíváit. Hármuk közül Szentesi Évától olvastam a Kardos Margit diszidáltat, és őszintén, miatta is ülnék csak be ide. Kardos Margit kötete alapján Tóth Krisztina prózájához hasonlítanám, csak annak egy sokkal nyersebb verziójában. És kellett ilyen hang a kortárs nő írók közé. 17:00-től megnézhetem a B pavilonban.

Utazás a párhuzamos univerzumokba: Lassan kötelező pont lesz a Tóth Csaba által elindított geek tudományosismertető-sorozat kötetbemutatója, Mészáros Antónia moderálásában. Az új kötet, a Párhuzamos univerzumok annyiban különleges, hogy a humán tudományok mellett helyet kap a kőkemény természettudomány is, ami az új kontextussal - fantasztikus irodalom és filmek - közelebb hozhatja ezeket a témákat azokhoz, akik utoljára középiskolában hallottak erőről meg kovalens kötésről. 17:30-kor bemutatkoznak a kötet szerzői, köztük két raptortárs, Zsótér Indi Dániel és Pongrácz Máté!

Eltűnt országok nyomában - Bjørn Berge norvég író előadása: A norvég vendégek sorát színesíti Bjorn Berge is, az Eltűnt országok nyomában szerzője. Könyve főleg molyos körökben volt olvasott, de témája ígyis meggyőzött: Olyan országok elfeledett történetét mutatja be, amelyek 1840 és 1970 között egy hónapig, egy évig, esetleg néhány évtizedig léteztek, majd eltűntek. tökéletes levezetés lesz a 18:00-as kezdéssel a nap végére.

Április 28.

Bodor Ádám: Sehol - könyvbemutató: Bodor Ádámtól csak a Sinistra körzetet olvastam, ami egy elég furcsa, borzongató de mégis emlékezetes olvasmány volt (arról nem is beszéltem, hogy az olvasás előtt jóval emiatt vesztettem 1 pontot az emelt magyar érettségimen). Mindenesetre keresem azt az élményt, amit a Sinistra körzet adott. Hátha az új kötetbemutató meglebegteti, hogy a Seholban ez meglesz. 11:30-kor meglátjuk.

Beszélgetés a kortárs science fiction és fantasy irodalomról: A sci-fi politológiájához hasonlóan stabil pont a Könyvfesztiválon az Agave-Gabo-Fumax beszélgetés. Igaz, kortárs SFF-ről nem sok esik rajta, azonban annál több kiadói infó és tapasztalatok a hazai vásárlóerő fejlődéséről. Bár évek óta megvannak a jól bejáratott pontok (pl. irodalmi díjak, Alexandra botrány), de egy-egy új infóért és íróért mindig érdemes behallgatni. 12:30-kor.

Kultúrharc a 19. század végén: Ennél is a cím húzott be, de aztán rájöttem, az adott könyv - Pataki Éva: Férfiképmás - is érdekelhet. A regény a Szépművészeti Múzeum alapítójának életét tárja fel és a milleniumra készülődő Budapest lázas kulturális közhangulatát. A régi korok kultúrharca 13:00-kor veszi kezdetét.

A briliáns barátnők - Beszélgetés a Nápolyi regényekről: Elena Ferrante világába szégyen, de engem a Briliáns barátnők sorozat húzott be, de végleg. És amíg nem jön a 2. évad, a könyvekhez fordulok, és innen egyenesen következik, hogy emiatt könyves beszélgetésre is megyek belőle. 15:00-kor rajongóvá válok, nincs mese.

Dedikálások:

A Könyvfesztivál persze nem lehet teljes dedikálások nélkül. Idén kevés szerzőt néztem ki magamnak e célból, de azt a néhány nevet megemlítem itt:

Háy János: április 26-án a Kik vagytok ti? kötet bemutató után.

Moskát Anita: április 27.-én, 12:00-tól dedikál a Gabo standjánál.

# Antigané # blog

2019. február 24., vasárnap

A Fekete párduc ugyanolyan eredetfilm, mint a többi szuperhősé

Chibi Zsó február 24, 2019 0 Comments

Indul a filmes szakmában a díjszezon, ami a legtöbb filmrajongót arra készteti, hogy amit még nem láttak a legjobbnak ítélt felhozatalból, azt gyorsan bepótolják. Ebben a lázban égve pótolok én is be számos alkotást, és az elkövetkezendő egy hónapban ezeket fogom bemutatni a blogon: Ez lesz az Award Fever cikksorozat. Az utolsó cikk az első olyan szuperhős film, azaz a Fekete párduc lesz, amit Oscar-díjra jelöltek a Legjob film kategóriájában.

Tartalom:

A Marvel Studios Fekete Párduc című új filmjének hőse T'Challa, aki apja halálát követően hazatér az elszigetelt, ám technológiailag fejlett afrikai országba, Wakanda királyságába, hogy elfoglalja az őt megillető helyet a trónon.
Ám mikor egy nagy hatalmú ősi ellenség ismét feltűnik a színen, T'Challa királyként és a Fekete Párducként is próbára tétetik: a félelmetes összecsapás kimenetelén nem pusztán Wakanda, hanem az egész világ sorsa áll. Árulások és veszélyek közepette az ifjú uralkodónak maga mellé kell állítania szövetségeseit és felszínre kell engednie a Fekete Párduc minden erejét, hogy legyőzze ellenfeleit és biztonságban tudhassa népét.

Forrás: Port

A Fekete Párduc az eddigi Marvel filmektől teljesen eltérő alkotás. Felvezeti az egyik első fekete szuperhőst, fekete színészgárdával forgatott nagy költségvetésű mozi film, ami a jegypénztáraknál is rekordokat döntött, és talán a legmerészebben módon politizál is. Ezenfelül számos közösségi megmozdulást is elindított, mint például Frederick Joseph GoFundMe kampánya: gyűjtést rendezett, hogy Harlemben minél több gyereket el tudjon vinni a fekete szuperhős filmjére. Szóval, összegezve, egy olyan film lett az Egyesült Államok színes bőrű közösségnek, amiben nem a megszokott, klisés szerepekben tetszelegnek a feketék, hanem végre igazi hősökként lépnek színre. És egy ilyen történet Hollywood-i megteremtésére nem is találhatnánk jobb alapot a már 50 éves múltra visszatekintő Fekete párducnál. Az 1966-ban jelent meg a Fantasztikus Négyes 52. számában az amerikai lakosság fejében élő sztereotípiákra építkezve (pl. egy afrikai ember nem ismerheti az űrtechnológiát) vezeti fel hősét, majd egy ügyes csavarral bemutatja, mennyire hamisnak bizonyultak. T’Challa jó stratégiaként könnyen csapdába csalja a Fantasztikus négyest, s a későbbiekben, amikor kiderül, egyikük sem akar a másiknak ártani. Végül Wakandát bemutatva egy másik sztereotípia is széttörik: nem egy elmaradott, „barbárok” által lakott ország, hanem egy technológiailag fejlett és független királyság.

Stan Lee és Jack Kirby hagyományai a Fekete párduc filmben is visszaköszönnek: az afrofuturista stílust megidéző Wakanda, a mérnökzseni Shuri és a tudatos a "fejlett országok" Afrika sztereotípiájának felhasználása. Politikai vonalon haladva egy másik érdekesség is felbukkan a Marvel képregények és a Fekete párduc között: az Ember Jogi mozgalmak beemelődése. Az X-Menhez hasonlóan itt is megjelenik a két fekete polgárjogi harcos, Martin Luther King és Malcolm X közötti ellentét: békés harc a polgári jogokért versus erőszakosabb jogi harc. A Fekete párducban ez egyértelműen T'Challa és Killmonger közötti ideológiai különbségben jelenik meg: T'Challa királyként békét szeretne a környező országokkal, Killmonger viszont megelégelte a bujdoklást és azt, hogy Wakanda nem használja ki technológiai fölényét. Ebből pedig egy klasszikus jó-rossz harc kerekedik a királydrámák díszletei között.

A Fekete párduc előtti tisztelgés és múlt s jelenbeli politikai húrok (lásd T'Challa zárójelenetét) megpendítése érdekes töltetet ad a filmnek, de mindezek ellenére a téma felszínén marad a mű. Így nekem az a legnagyobb bajom a filmmel, mint általában az MCU többi alkotásával is: feldob egy nagyon érdekes és jól hangzó témát, nagyjából aköré építi a cselekményt, de mindezt végül feláldozza az akció és a humor oldalán. Tudom, a filmek állítólag szórakozásra vannak, meg amúgy is húzzak el akkor DC filmeket nézni, ha darkos cuccot várok el. Viszont ha így nézem is a Fekete párduc így is biztonsági játékos, hisz a már jól bejáratott eredettörténet filmek (pl. Doctor Strange, Hangya, Galaxis őrzői) pontjait pipálgatja ki: az új hős új szerepbe csöppen, amibe bele kell tanulni, de közben már vadászik rá főellensége. Kicsit sok ilyet láttunk az elmúlt tíz évben.

Összességében, pár érdekes társadalmi és kulturális témától eltekintve számomra a Fekete párduc egy átlagos MCU film, ami felvezeti az épp aktuális szuperhőst - így 7/10. Persze

# 2018 # akció

2019. február 23., szombat

Freddie Mercury ennél többet érdemelt volna - Bohém rapszódia

Chibi Zsó február 23, 2019 0 Comments

Indul a filmes szakmában a díjszezon, ami a legtöbb filmrajongót arra készteti, hogy amit még nem láttak a legjobbnak ítélt felhozatalból, azt gyorsan bepótolják. Ebben a lázban égve pótolok én is be számos alkotást, és az elkövetkezendő egy hónapban ezeket fogom bemutatni a blogon: Ez lesz az Award Fever cikksorozat. A filmek sorát a Golden Globe-díjas és Oscar-jelölt Bohém Rapszódiával folytatom.

Tartalom:

A Bohém rapszódia a Queen zenéjének és a banda rendkívüli énekesének kirobbanó története. Freddie Mercury fittyet hányt a sztereotípiákra és ellenszegült a konvencióknak, így vált belőle a világ egyik legkedveltebb zenésze. Tanúi lehetünk a zenekar üstökösszerű felemelkedésének meghatározó dalaik és forradalmi hangzásuk révén, Mercury féktelen életvitelének a bandára gyakorolt hatásainak, és dicső visszatérésüknek a Live Aiden, ahol a már súlyos betegséggel küzdő Mercuryval az élen a rocktörténelem egyik legnagyszerűbb koncertjét adják. A Queen nem csupán zenekar, hanem egy család is volt, s máig megihletik a kívülállókat, az álmodozókat és a zene szerelmeseit.

Forrás: Port

A Queen zenéje örök, Freddie Mercury pedig legenda. Mégis, mitől másabb ő mitőlünk? A Queen film ennek bemutatására tesz kísérletet - gondoltam. Bár ha ezzel az elvárással ülünk le megnézni a filmet, könnyen csalódunk. Viszont ha egy szórakoztató történetet várunk, akkor egy jól felépített alkotást kapunk, amiben mindent megtalálunk, ami egy hollywood-i meséhez kell. A nem hétköznapi hős elszántságának köszönhető felemelkedése, szerelem, személyes dráma, majd mindennek a csúcspontja - nagyjából ezeket az állomásokat járja be a Bohém rapszódia. És hogy ez a recept működőképes legyen a vásznon, igen, kellett változtatni a valóságban történteken. Ezt nézőként vagy elfogadjuk, és élvezzük, amit kapunk, vagy nem fogadjuk el, és ignoráljuk a film létezését. Szerintem nem is ez a Bohém rapszódia hibája, hanem az, hogy nem mert elég merész lenni a műfajában, az életrajzi filmben.

A film első felénél még éreztem, hogy van esély egy komolyabb drámai történet kibontakozására, hisz számos olyan témát érint, ami elkel egy ilyen kaliberű sztorihoz: Freddie különcségét, az apjával való ellentmondásos kapcsolat, szakítás a pakisztáni hagyományokkal, a Mary Austinnel kezdődő szerelem, és persze az első fellépések és a Queen kezdete, majd az önmaga előtti coming-out. Aztán ahogy haladunk a felfelé ívelő karrier bemutatása felé, ezek a feldobott labdák kibontás nélkül maradnak, és ez sajnos végigkíséri a filmet. Esetlen Freddie és a többiek szétválása, az apa hirtelen jött elfogadása, de az igazi mélypont az, ahogyan Mercury biszexualitását (és nem homoszexualitása!) ábrázolják. Az egész egy sablonos hollywood-i coming-out sztori, semmi több. Bár felszínesen ismerem Freddie és a Queen történetét, de határozottan emlékszem rá, mekkora döbbenet volt, amikor Freddie elmondta nyilvánosság előtt is, hogy biszexuális, mert nemigen teregette ki a magánéletét. Szerintem érdekes lett volna megvizsgálni, hogy ez miért volt így, és amennyire lehet (és érdemes), eszerint bemutatni ezt a vásznon is.

Habár tartalomban elég felszínes a Bohém rapszódia, zenei részen és a Queen hangulat megidézésében remekel. A koncertek többsége szinte a megszólalásig élethű, akár a "Bohemian Raphsody" vagy más dalok előkészítése hangulatos és dinamikus, a filmet záró Live Aid koncert pedig ennek a tökéletes betetőzése. Ha közönségfilmként nézzük, akkor egy korrekt film a Bohém rapszódia, de ennél nem több. Nekem így 7/10-es film, amit nem tervezek többször megnézni, de nem is érzem olyan rossznak, mint ahogy azt több filmkritikus megfogalmazta itthon és külföldön is.

# 2018 # Aidan Gillen

2019. február 21., csütörtök

Pókember ismét megújult - Irány a Pókverzum!

Chibi Zsó február 21, 2019 0 Comments

Indul a filmes szakmában a díjszezon, ami a legtöbb filmrajongót arra készteti, hogy amit még nem láttak a legjobbnak ítélt felhozatalból, azt gyorsan bepótolják. Ebben a lázban égve pótolok én is be számos alkotást, és az elkövetkezendő egy hónapban ezeket fogom bemutatni a blogon: Ez lesz az Award Fever cikksorozat. A sort a Golden Globe-díjas animációs filmmel, az Pókember: Irány a Pókverzum!-mal folytatom.

Tartalom:

Ismerik Miles Moralest? Nem sokkal azután, hogy Peter Parker ellen összefogtak legnagyobb ellenségei, Doktor Octopus, Homokember, Electro, Kraven és a Keselyű, és hatalmas csatában legyőzték, egy átlagos amerikai srácot újra megcsípett egy genetikailag módosított pók. Miles fekete és spanyol szülők gyereke, átlagos, békés családban él, bár az egyik nagybátyja bűnöző…
És még az eredeti pókembernél is több különleges képességgel rendelkezik: ha akar láthatatlanná válik, az érintése bénító hatású. De ellenségei is vannak. Köztük a legveszélyesebbet Skorpiónak hívják.

Forrás: Port

Phil Lord forgatókönyvéből készült Pókember rajzfilmjével visszatért az a gyerekkori érzésem, amit utoljára az 1994-es Pókember rajzfilm nézése közben éreztem: szimpatikus az egész és jó érzés elveszni ebben a dimenzióban. Ezenfelül az előző Pókember-élményekhez viszonyítva az Irány a Pókverzum! sok pluszt ad. A legnagyobb húzás az alapötlet, a multiverzum behozása, ami napjainkban már visszatérő szuperhős képregénytörténet-elem (elég a női Thor és Loki sztorikra vagy más karakterek újfajta rebootjára gondolni). A rajzfilmben a lehető legkreatívabban használták fel és játszottak is rá a Pókember franchise különböző változataira, rebootjaira és megformálóira, miközben egy teljesen koherens és izgalmas történetet kaptunk. Így találkozunk például Póknővel, Noir Pókemberrel vagy Milesszal, a fekete Pókemberrel. Ahogy Dávid írta a Roboraptoron premierkor, ez az irány akár az következő szuperhős filmek koncepciója is lehet, hisz rengeteg alapanyag van hozzá a Marvel képregényeiben.

Az alapötleten túl a különböző, Pókember maszk mögött rejtőző szereplők rántanak be igazán. A legesendőbb az új Pókember, Miles és a jövőből érkező Peter Parker, akinek nem épp szuperhőshöz illően alakult az élete. Kicsit hasonló viszony alakul ki köztük, mint a Pókember: Hazatérésben Peter és Vasember között: egyfajta mentor-tanítvány viszony, annyi különbséggel, hogy a jövőbeli Parker inkább kényszerből vállalja magára ezt a feladatot, csak később tudatosan. Milesnál pedig - igaz sokadjára a szuperhős sztorik korában - végignézhetjük, hogy a szuperhősséghez nem elég egy radioaktív pók csípése. Viszont a már említett Hazatéréshez viszonyítva itt másabb a hőssé válás folyamata. Milest nem egója és bizonyítási vágya akadályozza meg a hőssé válásban, mint a Hazatérés Peterjét, hanem tapasztalansága és az újdonság okozta ijedtsége. Képességeinek nem ura, nem érti, mi történik vele, de nem is beszélhet erről senkivel - amíg nem találkozik a többi Pókemberrel. Az egész szépen párhuzamba vonható a felnövéstörténetekkel, ahol a felnőtté érés együtt jár a Pókemberré válással. Hiába hangzik mindez egy sokszor elmesélt koncepciónak, az Irány a Pókverzum!-ban a szövevényes történetvezetés, a Marveles humor (ami mellesleg rajzfilm formában sokkal jobban ál a történetnek) és a multiverzum-keret elfeledteti velünk. Sőt, a történet számos meglepő fordulatot is tartogat. Ebben a kombóban működik szinte tökéletesen a rajzfilm.

Sok hibát nem lehet felróni a Pókverzumnak, talán annyit, hogy néhol kicsit túlzsúfolt a történet, főleg karakterek szintjén. A később érkező Noir Pókember vagy Pókmalac inkább egy-egy geg erejéig emlékezetes, a filmet nem befolyásolja sokban, sőt későbbi jelenetekben pedig kifejezetten zavaró és sok is a jelenlétük. Ettől eltekintve egy szerethető és izgalmas Pókember animációs filmmel bővült a közkedvelt Pókember világa. 9/10-es animációs film, ami egy törzsgyökeres Pók-rajongó és egy kívülálló számára is új élményt jelent.

# 2018 # Bob Persichetti

2019. február 16., szombat

Veszedelmes viszonyok a 18. századi Angliában - A kedvenc

Chibi Zsó február 16, 2019 0 Comments

Indul a filmes szakmában a díjszezon, ami a legtöbb filmrajongót arra készteti, hogy amit még nem láttak a legjobbnak ítélt felhozatalból, azt gyorsan bepótolják. Ebben a lázban égve pótolok én is be számos alkotást, és az elkövetkezendő egy hónapban ezeket fogom bemutatni a blogon: Ez lesz az Award Fever cikksorozat. A következő darab a 10 Oscar-díjra jelölt A kedvenc.

Tartalom:

A 18. század eleje. Anglia háborúban áll a franciákkal. Ettől függetlenül a kacsafuttatás és az ananászfogyasztás virágzik. A törékeny Anna királynő foglalja el a trónt, nevében közeli barátja, Lady Sarah Malborough kormányozza az országot, s közben el is látja a betegeskedő uralkodót. Mikor egy új szolgáló, Abigail megérkezik az udvarba, bája és talpraesettsége révén Lady Sarah hamar szárnyai alá veszi – Abigail pedig csak az alkalmat keresi, hogy visszatérhessen arisztokrata életéhez. Ahogy a politika és a háború egyre inkább lefoglalja Sarah-t, Abigail szép lassan elfoglalja a helyét Anna mellett. Szárba szökkent barátsága a királynővel lehetőséget kínál számára, hogy megvalósítsa célját, és ebben se nő, se férfi, se politika, se nyúl nem gátolhatja meg.

Forrás: Port

Lanthimos filmje úgy indul, mint egy Jonathan Swift írás: finoman adagolja a szarkazmust. Belép Abigail (Emma Stone), Lady Malborough (Rachel Weisz) távoli kuzinja, előadja a kis utazását az udvarba némi angolos szofisztikáltsággal és illeten de perverz vagy hihetetlen epizóddal. Aztán ebből a lendületből hamar visszavesz a történet, és egy nyugodtabb tempóban folytatódik. Ekkor irányul a figyelem a lényegre, az az a három nőre: Anna, Sarah és Abigail. A rendező is itt bontakoztatja ki tehetségét, amit korábbi filmjeiban már megmutatott. A három szereplő hús-vér karakterek, sőt a stáblistáig kiismerhetetlenek maradnak. A főszerep Sarah és Abigail küzdelméé a királynő kegyeiért és a nemességgel járó kiváltságokért, látszólag. Azonban a 120 perc sokkal inkább szól arról, hogy egyik pillanat vagy hirtelen jött felismerés hogyan képes gyökeresen megváltoztatni az ember motivációit - ez utóbbi teszi igazán izgalmassá A kedvencet. A nézőt folyamatosan megdolgoztatja az, ami épp a vásznon történik a három nő között, kit mi motivál épp, és meddig képesek elmenni az épp aktuális cél érdekében.

Közhely, de a színészek nélkül mindez nem működne. A legtöbbet Rachel Weisz és Emma Stone játszik, és a történet fő cselekményét is ő karaktereik befolyásolják. Weisz határozott, kimért és őszinte nő, aki képes végigvinni az akaratát - legyen szó személyes befolyásáról vagy politikáról. Őt látva azonban szinte ellentmondásos dolgok merülnek fel: őszinte hazafi, vagy saját érdekét néző ember, esetleg egy hataloméhes nő? Weisz mindegyik szerepben megmutatkozik. Ezzel szemben Stone karaktere a megjátszás nagy mestere, aki nem csak környezetét, hanem eleinte még a nézőt is teljesen megvezeti mosolyosával és kedvességével. Az utóbbi játékból csak néha-néha esik ki, de az is olyan minimális, hogy alig lehet észre venni. Ezenfelül egyfajta kettősség is jellemzi a játékát, még a környezetének szánt kép esetén is. Például a tartalomleírást követő képen: első ránézésre egy kedves és szép lányt látunk, aki várja a királynő parancsát, de ha jobban megfigyeljük a szemöldökök állását és a szájzugot, látszik, hogy nem teljesen tiszta szándékú a szereplő. Ezek az apróságok teszik számomra Stone alakítását kiemelkedővé ebben a filmben. Ő és Weisz játéka mellett háttérbe szorul Olivia Colman mint Anna királynő, de elesettsége és őrülete abból a kevés jelenetből is teljesen átjön. És érdekes, de nem hagy nyugodni: vajon a királynő tisztában van vele, hogy játszanak vele? Ugyanis Colman egy-egy mozzanata, főleg a film vége fele erre is enged következtetni. Szóval kiismerhetetlenségben bőven felveszi a versenyt a másik két aktív szereplővel.

A kedvenc legnagyobb erőssége a karakterek összetettsége és a színészek, akik ezt megjelenítik. A barokkos díszek és a néha fel-felbukkanó szatirikus társadalomkritika csupán mellékes szerepet játszanak, érdekes kiegészítői három nő karakterdrámájának. Részemről 9/10-es élmény, a tavalyi filmek egyik legjobbja.

# 2018 # A kedvenc

2019. január 27., vasárnap

Eltelt egy hónap 2019-ből, de csak kitaláltam, mit akarok csinálni idén

Chibi Zsó január 27, 2019 0 Comments

Egy korábbi posztban összegeztem a 2018-as évet, azonban még nem szedtem össze, mit is szeretnék az idei évben. A hónap vége fele közeledve nagyjából letisztázódtak bennem a dolgok, és úgy érzem, tudok célokat kitűzni magam elé.

Újra kezdeni a rajzolást

Mióta vissza tudok emlékezni az életem korábbi korszakaira, mindig is rajzoltam. Először Sailor Moont és Arielt, majd Harry Potter fan artokat. Aztán alsó tagozatban elkezdtem a kis városunk Művelődési Házába rajzszakkörre járni egy Éva néni nevű tanárnőhöz. Elég sokféle stílust, eszközt és technikát ismertem meg rajta keresztül, egyszer pedig pár rajzomat ki is állították. Gondoltam, a jövőben foglalkozhatnék rajzzal, dolgozzak mondjuk rajzfilmeken vagy legyek grafikus. Ennek érdekében gimnáziumban is foglalkoztam rajzzal, ott is részt vettem a szakkörön, és további műfajokkal ismerkedtem, mint például a kroki. Aztán egy ponton teljesen meghaltam, még pedig a perspektíva rajznál. És akkor ezen a ponton búcsúztam el attól a gondolattól, hogy én valaha is grafikus legyek. Ezután még rajzolgattam, főleg a gimis koromban írogatott fantasy történeteimhez karaktereket, de végül az egyetemmel véget ért a hobbi (egy-két ajándékrajzot leszámítva). Visszagondolva úgy érzem, konkrét rajzolást sosem tanultam. Rajz órákon általában az ment, hogy letettek valamit (vázát, extrémebb esetben a biosz szertárból valami preparátumot), aztán tessék, kezd el rajzolni, és ennyi. Úgy érzem, ennyi nem elég.

Itt is látszik, hogy a térábrázolással nem vagyok jó viszonyban, a kezekről nem is beszélve

Mindenesetre az utóbbi időben, képregényolvasás közben kezdett újra megmozdulni bennem egyfajta vágy arra, hogy én is alkossak valami szépet. Aztán egyszer csak a szentendrei Aldiban láttam fél áron egy teljes festőkészletet egy doboz + mini festőállvány (asztali használatra) kombóban, és hát jött velem. Akadt otthon 1-2 régebben vett, kifestésre váró kép, és a készletben lévő akrilfestékkel neki is estem. Még nem vagyok teljesen kész a képpel, de talán nem olyan rossz az eredmény eddig (lásd lent). Mindenesetre nagy motivációt adott most ez a kép, és elhatároztam, hogy megtanulok rajzolni, festeni és digitálisan rajzolni is (gimiben ugyanis ezen a téren is próbálkoztam, és van is egy Wacom Bamboo táblám). Korábban ezeket ösztönösen csináltam (leszámítva a szakköröket), viszont most rendesen szeretném elsajátítani az alapokat, a későbbiekben pedig fejlődni. Megpróbálom magam nem a kedvenc alkotóimhoz hasonlítani, és türelmes is lenni saját magammal. Drukkoljatok! Az eredményről majd a Deviantart profilomon fogok tudósítani, esetleg még Instagramon.

Elolvasni pár régóta a polcon porosodó könyvet

2017-ben végre először teljesítettem Lobo kihívását, a Várólista csökkentést, és ezen felbátorodva be is neveztem 2018-ra - amit végül elbuktam, mert 1 db könyvet se olvastam el. Tavalyi év során már végig a Roboraptorra reciztem gőzerővel, és elég jó termés is volt, így minden figyelmemet az új könyvek emésztették fel (szerencsére, szóval nincs okom panaszra). Ami olvasás pedig nem új megjelenés volt, az inkább könyvtári. Így végül nem jutott időm a saját könyveimre, és mivel nagy valószínűséggel az idei évem is hasonlóan fog alakulni, ezért nem is jelentkeztem az idei Várólista csökkentésre. Viszont szeretném pörgetni az itthoni könyvtár olvasását, főleg, hogy lassan túlnőnek a könyvek a szobámon... (inkább a lakáson). Ezt motiválandó kijelölök most 3 könyvet elolvasásra, viszont azért csak ilyen keveset, hogy ne állítsam magam szembe nehezen vállalható célokkal (mint korábban jó pár posztban).

Íme a 3 jelölt:

Jane Austen: Értelem és érzelem: 2016 óta nem olvastam Jane Austent, azaz az egyik legutolsó egyetemi prezentációm óta. Szokás Austenről azt feltételezni, hogy szerelmes lányregényeket írt, azonban ez koránt sincs így. Nagyon szeretem a szerző gunyoros kiszólásait, azt, ahogy korának szokásaiból, és ezzel együtt számos rossz szokásból csinál viccet a maga finom modorában. Most vágyok erre egy kicsit.

Stanislaw Lem: Az Úr hangja: Íme egy kemény kihívó, Lem a science fiction irodalom nehéztüzérsége. Az olvasás célja pedig nem más, mint a tavaly decemberben látott Pálfi György filmjének megértése. Mert a könyv ismerete nélkül egy eléggé kusza, főleg kidolgozatlan mű érzetét kelti az egész. Szeretnék pár dolgot tisztázni magamban.

Elena Ferrante: Briliáns barátnőm: Ez az azonos című sorozat miatt kapott elsőbbséget, és pusztán azért, hogy pótolja a sorozatot a következő évadig (ugye folytatják? és még idén?). Meg amúgy is nagyon kíváncsi vagyok az egész Ferrante-kultuszra, érdekel, hogy könyvben is ugyanúgy működik-e a nápolyi történet, mint sorozatban.

Más egyéb?

Lenne még jó pár tervem, mint például egy német nyelvtanfolyam vagy jogis megszerzése, esetleg a francia vagy a macedón újrakezdése, de jelenleg nem érzek erőt magamban ezekre. Egyelőre rövidebb távú célokra fókuszálok, és persze a rajzolásra. Aztán meglátjuk, mi lesz. Mindenesetre a blogra vonatkozóan egyelőre marad minden a régiben, és a február 24.-ei Oscar-díj átadóig megcsinálom az Award Fevert. És a Netgalley-s olvasmányokkal is szeretnék haladni, hogy legyen mit írni a Lesen in der Fremdsprache-ra. Szóval sok minden van, de így van jól.

# 2019 # Antigané

2019. január 13., vasárnap

Az ezerszer elmesélt történet is lehet érdekes

Chibi Zsó január 13, 2019 0 Comments

Indul a filmes szakmában a díjszezon, ami a legtöbb filmrajongót arra készteti, hogy amit még nem láttak a legjobbnak ítélt felhozatalból, azt gyorsan bepótolják. Ebben a lázban égve pótolok én is be számos alkotást, és az elkövetkezendő egy hónapban ezeket fogom bemutatni a blogon: Ez lesz az Award Fever cikksorozat. A Mirai-al megkezdett sorozatot a Legjobb eredeti zene kategóriában Golden Globe-ot érdemlő Csillag születikkel folytatom.

Tartalom:

A show business kegyetlen és kiszámíthatatlan: de mennie kell. Jackson Maine (Bradley Cooper) valaha híres volt, de az ital és az örök turnézás kiszívta minden erejét. Leáldozóban van a csillaga. Ám megismerkedik egy fiatal, naiv és ismeretlen énekesnővel (Lady Gaga), akiben meglátja a zsenit. A férfi támogatja felfedezettjét, és közben beleszeret. Egyre szenvedélyesebb viszonyuk közben egyre jobban el is távolodnak egymástól: mert az ismeretlen lány pályája fantasztikus ütemben ível felfelé.
A világ legnagyobb popdívája, Lady Gaga hatalmas elődjeit követi: a történetet 1937 óta Janet Gaynor, Judy Garland és Barbra Streisand főszereplésével filmesítették meg. A modernizált változat egyben Bradley Cooper rendezői bemutatkozás is. A film egyes jeleneteit a 2017-es Coachellán forgatták, ahol Lady Gaga headlinerként lépett fel.

Forrás: Port

A leghétköznapibb lány összejön a menő sztárral - ennél sablonosabb dolgot nem is lehetne kitalálni, gondolhatjuk a Csillag születik tartalmát olvasva. A 2018-as film ráadásul már a negyedik remake ugyanabban a felállásban. Először 1937-ben készült Csillag születik-film Janet Gaynor és Fredric March főszereplésével, Bradley Cooper filmjét megelőzően pedig 1976-ban készült rocmusical feldolgozás. Bizakodásra a film előzetese adott okot, ami jó zenéket és egy szerethető szerelmes párt ígért, de szerencsére ennél többet is tartogatott a történet. Habár nem hoz forradalmit a híresség árnyoldala témában a Csillag születik, és a cselekmény is nagyjából kiszámítható, a Bradley Cooper és Lady Gaga közötti kémia elég ahhoz, hogy lekösse a nézőt. Az önbizalomhiányos nő és a saját démonaival küzdő férfi találkozásától a problémák közös megéléséig minden megmozdulás és reakció teljesen emberi és természetes, miközben nincs leöntve giccsel és rózsaszín nyállal. Jackson és Ally kapcsolatán keresztül egy csak rájuk jellemző sajátos világ épül ki olyan apró momentumokkal, mint a fagyasztott borsó borogatásként való használata vagy a közös zenélésekkel. Számomra leginkább ez az erős építkezés emeli ki a Csillag születiket a többi romantikus film közül.

Kettejük személyes világa mellett a mindennapi, közös életükbe beágyazódva jelennek meg a karrierrel kapcsolatos dilemmák is - mint az élet természetes velejárója, nem pedig kellemetlen zavaró tényezőként. Ezen a szálon inkább Jackson drámája hangsúlyosabb: leszálló ágban lévő, alkoholproblémákkal és szakmai féltékenységgel küzdő férfi próbál örülni szerelme sikerének, és túllépni saját gyengeségein. Mindezt Bradley Cooper nagyon finoman jeleníti meg játékával, a megformált karakter érzéseinek direkt kimondása nélkül. Egy-egy mormogásból és nézéséből is értjük, mi zajlik benne. Mellette Lady Gaga karakterének drámájából kevesebbet látunk, de ami elénk tárul, az pont elegendő Gagának, hogy megcsillogtassa színészi kvalitásait. Az átlagos és önbizalomhiányos nőből fokozatosan válik tudatos, önmagát építő sztárrá (érzek itt némi párhuzamot Lady Gaga tényleges karrierje és Allyé között), miközben megjelenik az érzékeny oldala is, amivel szerelméért aggódik és mindent megtesz annak megmentéséért. Gaga mindkét szerepben megállja a helyét, és Cooperéhez hasonló eszközökkel, plusz egy természetes lazasággal képes mindezt hitelesen megjeleníteni. Ebből áll kettejük varázslata, amivel a stáblistáig képesek megtartani a nézőket.

A Csillag születik tipikusan olyan film, ami nem mondanivalójával, hanem karaktereivel fog meg minket, és ebben teljesen jól teljesít. A sztárvilágról sok újat nem mond, elődeihez képest csupán modern, hozzánk közelálló környezetbe helyezi azt, hogy tényleg elérjen hozzánk a mondanivaló. Viszont Bradley Cooper és Lady Gaga párosa miatt ez megbocsátható. Így nálam 8/10-es a film.

# 2018 # A Star is Born

Antigané

2019. szeptember 22., vasárnap

Elindult az új Facebook oldal

2019. július 27., szombat

Névváltoztatás Facebookon

2019. június 14., péntek

Ezekért a könyvekért mindenképp menj ki a Könyvhétre!

2019. május 4., szombat

Extrovertált napok a Könyvfesztiválon

2019. április 19., péntek

Az idei Könyvfesztiválon Norvégiáé a főszerep, de némi geekség is megfér itt

Április 26.

Április 27.

Április 28.

Dedikálások:

2019. február 24., vasárnap

A Fekete párduc ugyanolyan eredetfilm, mint a többi szuperhősé

2019. február 23., szombat

Freddie Mercury ennél többet érdemelt volna - Bohém rapszódia

2019. február 21., csütörtök

Pókember ismét megújult - Irány a Pókverzum!

2019. február 16., szombat

Veszedelmes viszonyok a 18. századi Angliában - A kedvenc

2019. január 27., vasárnap

Eltelt egy hónap 2019-ből, de csak kitaláltam, mit akarok csinálni idén

2019. január 13., vasárnap

Az ezerszer elmesélt történet is lehet érdekes

Magamról

Másik blogom

Közösségi média

Itt is megtalálsz

Rendszeres olvasók

Popular

Archive

Keresés ebben a blogban

Follow Us @soratemplates