Antigané

Több BBC sorozatot is végignézve, rá kell jönni, hogy bizony jó ötlet ez a hosszabb játékidő és kevés epizód egy évadon belül. Itt láthatni, hogyan érvényesül a "kevesebb néha több" mondás. Szóval, az angolok jól csinálják. Nincs ez másként a Sherlock esetében sem. 2012-re ismét három résszel rukkoltak elő a készítők, és végül megint kereshetik a nézők az állukat a földön.

Tartalom:

Forrás: Port.hu

Ez mesteri, ez zseniális volt, Watson! A Gatiss-Moffat páros ismét mesterien vezette az orránál fogva a nézőközönséget. Ebben az évadban egy, a novellákból ismert szereplőt, Irine Adlert húztak elő a Botrány Csehországban történetből. Egy női Holmes mindenféle hájjal megkenve, és botránkoztató személyiség is. Egy igen érdekfeszítő, csavaros szellemi játékot folytat a nézők kedvenc detektívével, igazi szellemi torna volt végigkövetni. Aztán feldolgozásra került Doyle leghíresebb regénye, A Sátán kutyája, ahol egy kisebb frászt hoztak a nézőkre, kicsit mintha laposabb lett volna a rész a többihez képest, de azért élvezhető volt, a végén pedig a szokott gyors észjárás és izgalom. Aztán az utolsó, évadzáró epizód... Túlszárnyalt mindenféle várakozást! Visszatért Moriarty és a képernyőt betöltötte a színtiszta őrület. Meghökkentő kezdet és sokkoló vég egy szép kis keretbe zárva. Ismét egy mesteri játszma kezdődött két zseniális elme között, azonban itt már nagyobb volt a tét. El kell ismerni, ez volt a legjobban felépített epizód, és egy évnyi tűnődésben hagyták a nézőt, ismét. Igazi gonosztevő ez a Gatiss-Moffat páros. És nem tudok szó nélkül elmenni bátorságuk mellett: gátlások nélkül változtatnak meg jelentős momentumokat az eredeti történetekben, hogy így jobban illeszkedjen a mai kor elvárásainak, a modern világba. És minden egyes kísérletük sikerrel jár, a nézők imádják, a kritikusok elájulnak. Bravó nekik, még ha nem is tudom, hogy miként csinálják.

A színészek, Watson, ők is zseniálisak, szenzációsak. Benedict Cumberbatch még mindig tökéletes Sherlock, a játéka magával ragadó, meggyőző, és valóban elhiszem róla, hogy ő Holmes. Nem is értem, hogy miért nem kapott Bafftát. A hadarása megdolgoztatja kissé elkanászodott angoltudásomat, de élvezet hallgatni, ahogy beszél. Aztán Martin Freeman is csodálatos alakítja a doktort, a hű társ szerepét, árad belőle az emberség, amitől igazán szimpatikus figurává teszi Johnt. Viszont Andrew Scott az új évadban kibontakozott, mint Moriarty. Az őrült zseni, akit érzelmei könnyen elragadnak, és az ellenállhatatlansága. Nem, nem külsőre, hanem a trükkjei ellenállhatatlanok, ahogy játékba hívja Sherlockot és a nézőket is. Betöltötte a képernyőt és mindenkit megbabonázott.

Kedves Watson, többet nem tudok hozzáfűzni a Sherlock sorozathoz. Igaz, egy évet kell várni mindig a három újabb részre, de megéri, hisz a végeredmény zseniális. Sokszor ismételgetett szó ez ebben a bejegyzésben, de nem találok más szót, ami kellőképpen kifejezhetné a sorozat szintjét. Remek történetvezetés, színészi játék, fülbemászó zenék, és persze gyönyörűen fotózott helyszínek. Rossz dolgot sem tudok felróni a Sherlocknak, talán csak azt a második részt, amely kissé unalmasra sikeredett. Így a végső pontszám legyen egy 9/10, drága Watsonom.

Vannak a vonaldiagramok, amelyek egyszer felfelé ívelnek, máskor pedig lefelé. Azt tudom mondani, hogy a Supernatural, azaz az Odaát 7. évada is egy vonaldiagram: egyszer nagyon jó epizódot láthatunk, máskor pedig egy rém unalmasat.

Tartalom:

Tartalom: Saját kútfő

Brace yourself, spoilers are coming! Ne olvassa innen tovább az, aki még nem nézte végig. Köszöntem.

Pedig volt spiritusz ebben az évadban. Az első részek elég magasra tették a lécet. Kiszámíthatatlanság jellemezte, meghökkentő jelenetek és fordulatok, mint a sorozat csúcsán. Aztán megint ugyanazt éreztem, mint a hatodik évadnál: a készítőknek fogalmuk sincs arról, hogy merre vigyék a kitalált főszálat, így inkább minden hétre kaptunk szörnyeket. Az adott epizód vagy egész jó volt, vagy olyan átlagos, de sokszor unalmas néhány elég bizarr ötlettel megtűzdelve. Amin leginkább megütköztem, amikor Deannek lett egy lánya... Számomra az volt a sorozat mélypontja. Jó, a Sam megházasodik is elég furcsa volt számomra a sorozat világában, de ott legalább sikerült egy humoros hangulatot megütni, de az amazonos részben nem, és nem is igen akartak. Komolyan gondolták, hogy Deannek gyereke lett... Szerencsére több ehhez hasonló momentum nem volt, viszont voltak még nevetséges dolgok. Például a bohócos részt is kicsit ilyennek éreztem, bár nevetni lehetett még rajta. De a későbbiekben Castiel őrültsége nem annyira derített mosolyra, inkább úgy éreztem, hogy így teljesen leépítettek egy szerethető és jó karaktert. Az évad további hibája, hogy az írók már csak önmagukat ismétlik, ugyanazok a megoldások és momentumok jönnek elő újra és újra, mint megoldások. Csavaros fordulatot a The Girl with the dungeons and dragons tattoo részben láthattunk, a többi eléggé kitalálható volt a veterán nézőnek.
Mivel nem igen törődtek a főszállal, a leviatánokkal, így a legvégére egy elég lapos finálét kaptunk. Kiderül persze minden, a motivációk (evés), a mód (szerek), de igazából többet is ki lehetett volna hozni a szörnyekből, ha már olyan legyőzhetetlennek lettek beharangozva. Szóval, történet tekintetében eléggé gyenge volt ez az évad. A cliffhanger kicsit érdekesnek mutatkozik (Dean és Castiel a Purgatóriumba került), de az utóbbi két évadból tanulva nem igen lesznek nagy elvárásaim.


Kivitelezésben nem sokat változott a sorozat az előző évadokhoz képest. A nyitóklip most jól sikerült, remek sejtelmes hangulatot teremtett az epizód előtt. Ami megint fájó pont, hogy nem sok zenebetét volt a sorozatban, csak a vége felé, és persze Carry on My Wayward Son nem maradhatott el. A színészek hozták a szokott figurát, akit viszont kiemelnék az a Lucifert alakító Mark Pellegrino. Teljes beleéléssel játssza az ördögöt, mintha most többször meg is idézte volna az irodalmi hagyományokból ismert sátán alakot, ami még érdekesebbé tette a jeleneteit. Továbbá a Dick Romant játszó James Patrick Stuart tökéletesen hozta a tenyérbe mászó fő gonoszt, ahhoz képest, hogy ezelőtt inkább komédiákban játszott meg szinkronszínészkedett.
 Szóval a megszokott formával jelentkeztek Winchesterék, csak sajnos most a remekül megírt történet maradt el. Így csak 6/10 megint ez az évad, nem lett sokkal jobb, mint a 6. Elvileg, még lesz 8. évad, kérdés, hogy megmentik-e a sorozatot, vagy hagyják, hogy kifáradva bukjon el. Októberben kiderül.

Legjobb epizódok (szerintem):

• Meet The New Boss
• The Girl Next Door
• The Mentalists
• Time For A Wedding
• Death's Door
• Time After Time After Time
• The Born Again-Identity
• The Girl With The Dungeons and Dragons Tattoo

A Scott Pilgrim nevű jelenséggel az V. Könyvfesztiválon találkoztam, ugyanis ott volt az első két kötet bemutatója. A kiadó olyan lelkesen beszélt a sorozatról, hogy meggyőztek arról, hogy nekem ezt el kell olvasni. Egy év lelkes leárazás lesés után sikerült megszerezni a sorozatot, és elmélyedni a kanadai fiatalok világában.

Tartalom:

Forrás: Moly.hu

Ez az egész Scott egy őrültség. Elkezdtem olvasni, és mosolyogtam sokat, mert hát ilyesmi a fiatalok élete, mint itt. Aztán bejöttek olyan dolgok, hogy térközi úthálózat meg csak úgy szerez a srác egy életet meg aprópénzt. És ez teljesen természetes, senki meg nem hökkent rajta. És Bryan Lee O'Malley úgy alkotta meg a történetet, hogy ezen az olvasó se akadjon meg. Pofátlanul becsap minket, elhiteti velünk, hogy Kanadában a futárszolgálat a térközi úthálózaton közlekedik, és az emberek különböző szinteket érhetnek el meg mindenféle fegyvereket varázsolhatnak elő a hátitatyóból. És hihetetlen, de bejön ez a recept. Az olvasó élvezi ezt a furán elkevert világot, jól szórakozik Scott bénaságán, és persze rajong a meleg szobatárs élces beszólásain. Na és még izgul is Scott és Ramona párosért.

Ha az ember megszokja ezt a kevert mangás-nyugati rajzolást, akkor remek kikapcsolódást jelenthet Scott Pilgrim képregénysorozat. Bugyuta, a közepénél kicsit leül a történet, de azért élvezhető, és sokszor úgy érzi az ember, hogy ez azért valahol róla is szól. 8/10-es érdemes olvasni ezt az őrültséget.

Doctor Faustus gőgje és Raszkolvnyikov szigorú ítélkezése egyaránt megtalálható Yagami Light személyiségében. Talán ezek a jól ismert, mélyen mindenkiben megbúvó, ismerős tulajdonságok teszik olyan vonzóvá a figurát és a történetét is.

Tartalom:

"Yagami Light fényes jövő elott álló, kiváló tanuló – és majd megöli az unalom. Mindez megváltozik, amikor megtalálja Ryuk, a renegát halálisten Listáját. Akinek a neve a Halállista lapjaira kerül, meghal. Light végre olyan célt talál, ami méltó az intellektusához: egy új, bűnözés nélküli világot akar létrehozni, amely felett istenként uralkodhat. De a sorozatos halálesetek a rendőrség figyelmét sem kerülik el… Az ügyre a rejtélyes L, az Interpol zseniális nyomozója száll rá. Olyan küzdelem veszi kezdetét, amiben csak egyvalami biztos: a vesztes az életével fizet."

Forrás: Moly.hu

A manga esetében az első dolog, ami megfogja a gyanútlan olvasót, az a rajzolás. Az arcokon felfedezhetőek a hagyományos japán képregénykultúra jegyei, de az átlagnál sokkal realisztikusabb, szóval szemet gyönyörködtető. Így azoknak is könnyen befogadható, akiket nem igazán érdekel az otaku világ. Ahogy anno írtam az anime bejegyzésénél, a Death Note rengeteg műfajt egyesít magában, így többrétegű, érdekes művé válik, továbbá nagyobb közönséget vonz. Röviden, valahogy mindig is bele volt kódolva ebbe a történetbe a siker, már csak az a kérdés, hogy tudatosan vagy sem.

A történetre nem igazán érdemes külön kitérni, hiszen nagy vonalakban megegyezek az animé-vel, hisz az egy adaptáció. Érdemes annyit említeni, hogy L halála utána részekben nagyok az eltérések az adaptációhoz képest. Amiben pedig rosszabb a manga, hogy a nyomozás menetét nehéz követni, hisz sokkal csavarosabbak a megoldások, mint az animében. Light ellenfelei váltásánál kicsit lelassul a történet, de a tizedik kötettől a szerző-páros ismét magára talál, és fokozatosan építik fel a feszültséget egészen a történet csúcspontjáig, a leleplezésig.
A szereplők hasonlóak, mint az animében, viszont a manga annyiból jobb, hogy itt jobban megismerjük őket, a célokat és a motivációkat. Például legjobban Lightot sikerült megértenem az eredeti történetben.

Összefoglalva a Death Note manga az egyik legkiemelkedőbb és minőségi darab a magyar piacon, megérte rá pénzt áldozni. A kidolgozás gyönyörű, a történet is lenyűgöző néhány hibát leszámítva, továbbá elgondolkodtató mű is. 9/10-es alkotás és ajánlom mindenkinek, még azoknak is, akik amúgy nem rajonganak a japán képregényekért.
Kérdés, hogy megvalósítható-e bármilyen utópia a valóságban? Light példája is mutatja, hogy ez nem lehetséges, még transzcendentális erők segítségével sem. Nem tudjuk az okát, hogy miért, de el kell viselnünk más emberek gonoszságát; a jó emberek sokat szenvednek. Azt mondom, hogy hiába látjuk úgy, hogy más épp rosszabb ember tőlünk, és nem bünteti a sors, azért tudni kell, hogy Isten nem ver bottal. Az élet valahogy büntet mindenkit, még ha nem is úgy, ahogy mi igazságosnak éreznénk.

A könyv adaptációkat szerintem mindig érdemes megnézni, mert mindig izgalmas megnézni, hogy más miként képzeli el a könyvet. Rengeteg mindent lehet tanulni mások nézőpontjából. Igaz, nem ilyen célból néztem meg a híres Büszkeség és Balítélet minisorozatot (Restauráció irodalom vizsgára kellett... köhöm).

Tartalom:

Forrás: Port.hu


 A sorozat első perceiben az az érzésem volt, hogy itt bizony szó szerint feldolgozták a könyvet. A színészek ugyanazokat a mondatokat mondták el, mint amelyekkel a könyv olvasása során találkoztam, és persze elhangzott az igen hangzatos kezdő mondat is, az "It is a truth universally acknowledged, that a single man in possession of a good fortune must be in want of a wife." (ami Szenczi Miklós fordításában így szól: "Általánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség"). Általában nem szeretem a szó szerinti feldolgozásokat, mert túlságosan rétestészta-szerűvé válik a vásznon. De a Büszkeség és balítélet esetében a készítők meg tudták úgy oldani, hogy egyáltalán ne legyen unalmas a történet, még azok számára se, akik ismerik a könyvet. Szinte minden egyes momentumot és párbeszédet vászonra vittek, továbbá a korhű ruhákkal és díszletekkel igyekeztek megteremteni a regény eredeti hangulatát. Ki lehet jelenteni, hogy ez sikerült, egyedül Jane Austen iróniáját hiányoltam, de azért Mr. Bennet karakteréből sokszor visszaköszönt az is.


Amikor a könyvet olvastam, úgy éreztem, hogy ezt a történet a szereplők nélkül unalmas lenne, így arra gondoltam, hogy ha a történetnél egy jó adaptáció elkészítésénél nagyon figyelni kell a castingra. Colin Firth nevén kívül a többi színész neve nem volt számomra ismerős, de talán nem is baj az.  Szinte mindegyik színész tökéletesen játszotta a szerepét, valóban életre keltek Austen figurái. Számomra a legemlékezetesebb alakítás mindenképpen Mrs. Bennetet alakító Alison Steadman. A kitörései szórakoztatóak voltak, a karakter butaságát is jól hozta, hasonlóan idegesített, mint a könyvben. Lydia karaktere érdekesre sikeredett, mert az elején kedveltem a sorozatban, viszont a végére már ő is idegesített, ahogy végig a regényben. Mary lesajnáló nézései szórakoztatóak és a fölösleges okoskodásai is, Elizabeth nagyon szimpatikus a filmben is, Darcyt pedig Colin Firthen keresztül sikerült megkedvelnem végre.

Röviden a BBC-s Büszkeség és balítélet-et nem hiába szokták annyian dicsérni, tényleg nagyon jó feldolgozás lett és szórakoztató. Megvan benne Jane Austen-i vidéki élet hangulata, továbbá maga az angol irodalom megmagyarázhatatlan kellemes hangulata is. Remek casting, korhű ruhák, tényleg a 18-19. század fordulóján éreztem magam. Néhol kicsi unalmas volt a történet, így csak 9/10-es a sorozat, viszont tényleg ajánlatos megnézni, nem szabad kihagyni. És halkan megjegyzem, hogy akár fiúk is bátran megleshetik, akár nekik is tetszhet (tapasztalat).