A parfüm

Elég régóta hallottam erről a történetről és filmről. A műsorújságban láttam, hogy leadja a Duna TV a filmet, így Cleo véleménye után végleg elhatároztam, hogy megnézem a Parfümöt. Erről a filmről írnék 100. bejegyzésemben.

Tartalom:

"1766-ban, a franciaországi Grasse városban a parfümkészítő Jean-Baptiste Grenouille-t halálra ítélték tizenhárom nő meggyilkolásáért. Az ifjú huszonkét évvel korábban, a halpiacon született. Árvaházban nő fel, más mint a többi gyerek, három évesen se járni, se beszélni nem tud, a szagokon keresztül próbálja megismerni a világot. Felnőve cserzőüzemben dolgozik, így jut el Párizsba. A városban magával ragadja egy lány gyönyörűséges illata. Véletlenül megöli, majd próbálja magába szívni elhalványuló illatát, Grenouille minden vágya, hogy az illatot újból érezhesse."

Forrás: Port.hu

A film Patric Süskind azonos című regényéből készült, így egy könyvadaptációval van dolgunk. A könyvet nem olvastam (még), de a kritikák alapján az író szavakkal könnyedén érzékelteti a szagokat. Nos, ez mozgóképen szinte kivitelezhetetlen. Az operatőri munka során ezt a problémát a szuperplánok segítségével igyekezték megoldani. Ha szagok emlékeit nem is sikerült előcsalogatni (legalábbis belőlem nem), de látványban mindenképpen hozzátett a filmhez. Ezeknél a plánoknál maradva, rengeteg a naturalista kép, helyszín, amely kicsit idegen a kosztümös filmek világában, de ez mégsem zavaró, valahogy így teljes a kép (ahogy a valóságban is, a csúf és a szép együtt).

Az operatőri munkában egyedül a gyorsítások idegesítettek. Gondolok itt arra, hogy a madártávlatból mutatott tájképekben sebesen haladtunk végig, mintha repülnénk. Ha a főhősünk egy sast lovagolt volna meg (ami itt kizárt), akkor még megértem, de egy szaglászó embernél kicsit hatásvadásznak éreztem ezt a megoldást.

 A történetet itt nem bírálom, mivel adaptációról van szó, így már volt egy erős történet. Erről most csak annyit, hogy a film alapján egy kerek (körkörös szerkezetű?) történetet kaptunk egy különös gyilkosról, aki nem kapta meg a világtól a szeretetet, így ő sem tanulta meg azt. Azon túl, hogy izgalmas volt, nem éreztem azt, hogy "valami kimaradt", így ebből gondolom, hogy egy jó könyvadaptációval volt dolgom.

Ahogy a történetre, úgy a szereplőkre se szeretnék kitérni, vagyis csak a főhősünkre, Jean-Baptiste Grenouille-ra. Ben Whishaw alakítja gyilkosunkat a legnagyobb érzéketlenséggel, amely hihetetlenül ijesztő. Több Port.hu-s fórumozó arra panaszkodott, hogy a figura és a színész idegesítő, pedig Grenouille-nek ilyennek kell lennie. Az őt ért kezdeti halál közeli élmények arra utalnak, hogy életképtelen. Ez felnőtt életében sem változik: végig idegenként mozog a társadalomban, kívülállóként vizsgálja őket. Egyedül a szagokat ismeri igazán: a fiúból lehetne akár egy a világtól elvonuló művész is, de ugye nem így lesz. Egy ilyen életidegen figura eljátszásához tökéletes választás volt Ben Whishaw, aki semmilyen érzést sem mutat a történet során (kivéve, mikor megsiratja az első lány elillanó illatát). Ehhez a "némasághoz" párosul egy mániákus szenvedély az illatok iránt, amely végül eltorzítja egy művésznek született ember lelkét. Ezeket a különböző érzéseket a színész tökéletes játéka bemutatta, egyszerre volt Grenouille szánni való és félelmetes.

Röviden, ez egy remek film volt, leszámítva egy-két apró hibát. Összességében 9/10-et érdemel a Parfüm.