Antigané: amerikai-német

2013. április 16., kedd

From womb to tomb we are bound to others

Chibi Zsó április 16, 2013 2 Comments

Különös sorsot járt be a film: rengeteg beleölt pénzt végül a bukásért, és még egy Oscar-jelölésre sem méltatták. Valóban ilyen vacak lenne a Felhőatlasz vagy csak a közönség nem nőtt még fel egy ilyen alkotáshoz? A film elég megosztó, érdemes alaposan körbejárni a kérdést. Mellesleg, a filmet Joci ajánlotta, neki köszönöm utólag is.

Tartalom:

"Hogyan hatnak egymásra az emberi életek, a tettek és azok következményei a múltból kiindulva a jelenen át egészen a jövőig? Minden mindennel összefügg? Akció, rejtély és romantika szövi át a történetet, melyben egy gyilkos hőssé alakul át, egy egyszerű jótett pedig forradalmat inspirál a távoli jövőben."

Forrás: Port

A Pillangóhatás óta tudjuk, hogy a legkisebb dolgok is nagy változásokat eredményezhetnek. Új így nincs a nap alatt a Felhőatlaszban se. Amivel viszont mégis más, mint az elődje, hogy a kis változás itt évszázadokon át ívelő változásokat okozhat: szóval a környezet nem egyéni síkon, hanem univerzális szinten van. És ezzel a lépéssel invitálja a film a nézőt egy különös utazásra. Több lélek vándorlását követhetjük nyomon különböző idősíkokban, különböző történetekben - ezek akár külön filmként is megállnák a helyüket. De vannak rejtett kapcsok a különböző lelkek között, amelyek mégis egy egésszé kötik össze. Valami erőt sejtet minden történés mögött, aminek hatása van ezekre a lelkekre. Régi, de romantikus elgondolás, de univerzális szinten mindenképpen megnyerő és elgondolkodtató.

A koncepció nem mindennapi, már csak az a kérdés, hogy a kivitelezés milyen lett. Lehetett volna jobb is. A készítők versenyt futottak az idővel, és ez erősen érezhető is volt. Hiába a három órás játékidő, bizony kevés volt ez is ennyi történet teljes felvázolásához. Egyes részek nagyon jól működtek (mint például SonMi története vagy Zachy része), mások viszont érdektelenek maradtak, pedig ha az alapkoncepcióra figyelünk, akkor mindegyik történetnek ugyanolyan fontosságúnak kellett volna lennie. Viszont rengeteg másra figyeltek a készítők. A Felhőatlasz egyik említésre méltó része a kivitelezésben a sminkelés. Igazi tehetség lehet az az illető, aki képes színészeket úgy átmaszkírozni, hogy egy jellegzetes szemöldök felhúzásból lehessen felismerni. Tehetséges az a sminkes, aki képes egy ázsiai nőt európaivá maszkírozni és fordítva. És ha már ezt említettem, ki kell emelni, hogy tehetséges színészeket választottak a szerepekre. Tom Hanks hat különböző figurát kelt életre, Halle Berry igaz csak kettőt, de szintén teljesen különböző figurákat játszik. Ahogy egy nézőnek is nehéz összebarátkoznia a váltakozó jelenetek során a szereplők, úgy a színésznek is egyik bőrbe bújni a másik után.

A Felhőatlaszt mindenképpen érdemes megnézni többször (ha van türelme hozzá az embernek), mert mindig újabb és újabb dolgot fedezhetünk fel benne. Nem tökéletes a kivitelezés, de kísérletnek mindenképpen kiváló, és remélhetőleg, később a közízlés is megérik ahhoz, hogy megértse ezt az összetettséget, hogy így hasonló és jobban kidolgozott művek születhessenek meg. Ez most 8/10-es, de azért mindenképpen érdemes legalább egyszer nekiülni, és kutatni univerzális létünk rejtelmeit.

2011. június 20., hétfő

A parfüm

Chibi Zsó június 20, 2011 2 Comments

Elég régóta hallottam erről a történetről és filmről. A műsorújságban láttam, hogy leadja a Duna TV a filmet, így Cleo véleménye után végleg elhatároztam, hogy megnézem a Parfümöt. Erről a filmről írnék 100. bejegyzésemben.

Tartalom:

"1766-ban, a franciaországi Grasse városban a parfümkészítő Jean-Baptiste Grenouille-t halálra ítélték tizenhárom nő meggyilkolásáért. Az ifjú huszonkét évvel korábban, a halpiacon született. Árvaházban nő fel, más mint a többi gyerek, három évesen se járni, se beszélni nem tud, a szagokon keresztül próbálja megismerni a világot. Felnőve cserzőüzemben dolgozik, így jut el Párizsba. A városban magával ragadja egy lány gyönyörűséges illata. Véletlenül megöli, majd próbálja magába szívni elhalványuló illatát, Grenouille minden vágya, hogy az illatot újból érezhesse."

Forrás: Port.hu

A film Patric Süskind azonos című regényéből készült, így egy könyvadaptációval van dolgunk. A könyvet nem olvastam (még), de a kritikák alapján az író szavakkal könnyedén érzékelteti a szagokat. Nos, ez mozgóképen szinte kivitelezhetetlen. Az operatőri munka során ezt a problémát a szuperplánok segítségével igyekezték megoldani. Ha szagok emlékeit nem is sikerült előcsalogatni (legalábbis belőlem nem), de látványban mindenképpen hozzátett a filmhez. Ezeknél a plánoknál maradva, rengeteg a naturalista kép, helyszín, amely kicsit idegen a kosztümös filmek világában, de ez mégsem zavaró, valahogy így teljes a kép (ahogy a valóságban is, a csúf és a szép együtt).

Az operatőri munkában egyedül a gyorsítások idegesítettek. Gondolok itt arra, hogy a madártávlatból mutatott tájképekben sebesen haladtunk végig, mintha repülnénk. Ha a főhősünk egy sast lovagolt volna meg (ami itt kizárt), akkor még megértem, de egy szaglászó embernél kicsit hatásvadásznak éreztem ezt a megoldást.

A történetet itt nem bírálom, mivel adaptációról van szó, így már volt egy erős történet. Erről most csak annyit, hogy a film alapján egy kerek (körkörös szerkezetű?) történetet kaptunk egy különös gyilkosról, aki nem kapta meg a világtól a szeretetet, így ő sem tanulta meg azt. Azon túl, hogy izgalmas volt, nem éreztem azt, hogy "valami kimaradt", így ebből gondolom, hogy egy jó könyvadaptációval volt dolgom.

Ahogy a történetre, úgy a szereplőkre se szeretnék kitérni, vagyis csak a főhősünkre, Jean-Baptiste Grenouille-ra. Ben Whishaw alakítja gyilkosunkat a legnagyobb érzéketlenséggel, amely hihetetlenül ijesztő. Több Port.hu-s fórumozó arra panaszkodott, hogy a figura és a színész idegesítő, pedig Grenouille-nek ilyennek kell lennie. Az őt ért kezdeti halál közeli élmények arra utalnak, hogy életképtelen. Ez felnőtt életében sem változik: végig idegenként mozog a társadalomban, kívülállóként vizsgálja őket. Egyedül a szagokat ismeri igazán: a fiúból lehetne akár egy a világtól elvonuló művész is, de ugye nem így lesz. Egy ilyen életidegen figura eljátszásához tökéletes választás volt Ben Whishaw, aki semmilyen érzést sem mutat a történet során (kivéve, mikor megsiratja az első lány elillanó illatát). Ehhez a "némasághoz" párosul egy mániákus szenvedély az illatok iránt, amely végül eltorzítja egy művésznek született ember lelkét. Ezeket a különböző érzéseket a színész tökéletes játéka bemutatta, egyszerre volt Grenouille szánni való és félelmetes.

Röviden, ez egy remek film volt, leszámítva egy-két apró hibát. Összességében 9/10-et érdemel a Parfüm.