Antigané

2014. december 23., kedd

I feel it in my fingers

Chibi Zsó december 23, 2014 0 Comments

Aki minden karácsonyi időszakban végigkíséri a televízió kínálatát, szinte ugyanazokkal az örökzöld darabokkal találkozhat: Reszkessetek betörők, Richie Rich, Télapu, bármilyen családi rajzfilm, és természetesen az Igazából szerelem. Valószínűleg a blogolvasói közül rengetegen látták már a filmet, azonban én egy nagy hiányosságomat pótoltam be a közelgő ünnepek alatt és ezzel kapcsolatos gondolataimat szeretném megosztani most.

Tartalom:

"A történet mozgatórugója a szerelem, legyen az első látásra, vagy éppen beteljesületlen, rangra, életkorra és családi állapotra való tekintet nélkül. Megérinti az agglegény miniszterelnököt, az anya nélkül maradt iskolásfiút, a korosodó, kiégett rocksztárt, és nem kerüli el a szerelmében csalódott, összetört szívű írót sem. Londoni életek és szerelmek találkoznak össze és bontakoznak ki. Szenteste romantikus, fergeteges és keserédes következményekkel, mindenki számára, aki elég szerencsés (vagy szerencsétlen) ahhoz, hogy a szerelem bűvöletébe essen."

Forrás: Port

A filmet lassan már tizenegy éve mutatták be, népszerűségéből azonban a mai napig sem vesztett. Mi is lehet Richard Curtis alkotásának a titka? Nagyon is egyszerű a megoldás az üzenetben rejlik, ami teljesen kézen fekvő is: a szeretet/szerelem. Ahogy a leírásból is kiderül, a film egy tematikát követ: nagyjából hat fő páros karácsony előtti életébe nyerhetünk betekintést. Szinte minden korosztály és társadalmi osztály is képviselteti magát a történetben: találkozunk iskoláskorú fiúval, húszaséveiben járó férfival, családanyával, odaadó nővérrel, íróval, titkárnővel, irodafőnökkel és magával a miniszterelnökkel is. A válogatás valószínűleg tudatos volt, hisz egy ilyen színes szereplőgárdával lehet leginkább bemutatni azt, hogy a szeretet és a szerelem (itt főleg utóbbi) mennyi embert elér, mennyire természetes velejárója életünknek. Viszont ez a nyilvánvaló üzenet olyan ügyesen, bájosan és szórakoztatóan van csomagolva a különböző történetekbe, hogy szinte fel sem tűnik.

Még érdemes kitérni magára a történetre is. Őszintén, teljes rejtély számomra, hogy miként és hogyan is, de az Igazából szerelem képes teljesen beszippantani. A cselekmény, ha szigorúak vagyunk, nagyon is egyszerű: emberek egymásba szeretnek és karácsony alkalmával próbálják érzéseiket kifejezésre juttatni. Azonban ahogyan az üzenet csomagolásánál sem, az egyszerű történet tálalása sem nézhet ki akárhogyan. Először is itt vannak a színészek, akiket feltehetőleg nem csak marketing és nézőcsalogatás miatt kértek fel szerepelni. A romantikus filmekből már jól ismert jeleneteknél is (pl. Karen rátalál a nyakláncra, de karácsonykor derül ki, hogy nem ő neki lett szánva) olyan erős a színészi játék, hogy az adott momentum teljesen valóságos lesz, átélhető. Ez a film képes könnyeket csalni a szemünkbe, megdobogtatni a szívünket, megmelengeti keblünket. Ezek az erős alakítások viszik előre a cselekményt, felejtetnek el velünk mindent és engednek közel az emberi szerelemhez.

A színészi játékon kívül Curtis nagyon meghatározó hangulatot teremt. Más romantikus filmekhez hasonlóan az Igazából szerelemben is elmaradhatatlan a hó, a karácsonyi fények és zenék, de leginkább az apró, de szellemes ötletek dobják fel igazán a jeleneteket és a hangulatot is. Ott van például Billy Nighy által megformált leélt életű énekes vagy Hugh Grant már ikonikussá vált tánca. Ezek az apróságok az amúgy érzelem gazdag filmbe humort és jó érzést csempésznek.

Igazából rengeteg erényét lehetne dicsérni a filmnek. Richard Curtis képes volt valami olyan recepttel előállni 2003-ban karácsonyra, amely szinte minden emberi szívet megérint humorával és mélyebb érzéseivel, kortól, nemtől és társadalmi helyzettől függetlenül. Számomra az Igazából szerelem tökéletes ünnepi alkotás, amely képes ráhangolni a karácsonyra: 10/10.

Ezzel a bejegyzéssel pedig szeretnék nagyon boldog karácsonyt is kívánni minden kedves olvasómnak! :)

2014. december 17., szerda

Jane Austen magánélete

Chibi Zsó december 17, 2014 0 Comments

Az egyik legismertebb és mai napig népszerű angol írónő Jane Austen. Regényei sokakat foglalkoztatnak, szellemes, de olykor megrovó megjegyzése pedig nagy előszeretettel idézik és persze Mr Darcy alakja is igen népszerű a női olvasók körében. Ha nem is minden olvasóban, de azért felmerülhet a kérdés, hogy vajon milyen események ihlették magát az írónőt romantikus regényei megírására? A Jane Austen magánélete erre a kérdésre ad választ.

Tartalom:

"A XVIII. századi Angliában ostobaság volt szerelemből házasodni. Mr. és Mrs. Austen a gazdag Mr. Wisley-t nézte ki lányuk, Jane, jövendőbelijének, de Jane makacs volt, aki szembe ment a hagyományokkal. Megismerkedett a kicsapongó életet élő, megfékezhetetlen, de nagyon sármos jogtudóssal Tom Lefroy-jal és szikrázó, romantikus, igaz szerelem bontakozott ki közöttük. Kérdés, hogy feladnak-e mindent egymásért és a boldogságért? A film életrajzi ihletésű, melyben a közvetlenül írói pályája előtt álló ifjú hölgy egyik kulcsfontosságú szerelmi kapcsolatát ismerhetjük meg."

Forrás: Port

Nem igen néztem utána, hogy a Jane Austen magánélete milyen mélyen megy bele Jane Austen tényleges életrajzába, de végig olyan érzésem volt, hogy az egész történet direktbe akar párhuzamot vonni a Büszkeség és balítélettel. Ami végül is helytálló valahol. Az Ekultúra oldalán található Austen életrajz ugyanis említi, hogy 1796-ban fejezte be az Első benyomásokat (a későbbi Büszkeség is balítéletet), s ebben az évben a mű írása előtt "kacérkodott" Tom Lefoy-jal az írónő. Egy részletesebb életrajz jobban alátámasztaná, de talán ennyi információból és a film cselekményének segítségével kitalálható, hogy ez a kapcsolat ténylegesen ihlethette Austent a Büszkeség és balítélet megírására (később csak B&B-ként fogok rá utalni).

Ettől a nyilvánvaló "cseltől" eltekintve ez az alkotás nagyon is élvezhető (bár zárójelesen meg kell jegyeznem, hogy akik nem rajongói a vidéki a romantikus történeteknek, azoknak ez az életrajzi film se biztos, hogy fog tetszeni). Betekintést nyerünk a 18. századi angol vidék életébe: társasági élet, bálok, a társadalomban való érvényesülés problémája; röviden maga Austen világába léphetünk be, amely visszaköszönnek regényeiben. Azonban a hangsúly és a történet mesélés nem austen-i, s ez jól is van így. A visszafogott, de igen csak bíráló hangnem egyedül Jane-nél érezhető, a cselekményt nem befolyásolja ez. Egy szép, szerethető szerelmi történet tárul fel lassan a vásznon, amely szintén eltéréseket mutat az átlagos austen-i mintáktól. Spoiler! Jane és Tom szerelme sajnos tragikus kimenetelű, és az átlagos romantikus történetektől eltérően nem nagy harcok vagy harmadik fél megjelenése hiúsítja meg a románcot, hanem sokkal hétköznapibb, ám annál súlyosabb tényezők, mint a társadalmi és vagyoni különbségek vagy a családi háttér. Spoiler vége. A nagyon is realisztikus színezett miatt kap a Jane Austen magánélete egy nagyon erős melankólikus, tragikus színezetet is. Ezenfelül pedig Jane személyén keresztül foglalkozik azzal is a történet, hogy a 18. században a társadalom milyen megvetően viseltetett a kevésbé tehetős családok iránt és a házasságkötéseket mennyire is a pénz és a hatalomvágy irányította, ezzel emberek életét téve tönkre.

Összességében a Jane Austen magánélete egy meglepően összetett, szép de tragikus alkotás. Egyetlen kifogás csupán a hossza lehet (120 perc), de mivel viszonylag sok a történés, ezért nem viseli meg a nézőt különösebben a hosszú játékidő. Számomra 10/10 a film, Austen rajongóknak mindenképpen kötelező.

# 2007 # angol

2014. december 6., szombat

Ma szőke leszek

Chibi Zsó december 06, 2014 0 Comments

Pörgő bulik, érdekesebbnél érdekesebb fiúk és számtalan lehetőség és megélnivaló: kijelenthetjük, hogy mai világunkban ilyesmi élete lehet egy fiatal lánynak. És ha egy ilyen lány megtudja, hogy egy halálos kórság lappang benne, ami bármelyik percben végezhet vele, akkor mit tehet? A német film, A lány kilenc parókával ezt mutatja be egy holland lány igaz története alapján. A filmhez a Molyon keresztül jutottam el.

Tartalom:

"Sophie huszonegy éves, életvidám lány. Alig kezdi el az egyetemi tanulmányait, amikor az élete fenekestül felfordul, rákbetegséget diagnosztizálnak nála. A megrázkodtatást követően Sophie úgy dönt, hogy az életet választja, az álmait, a boldogságot, a szerelmet. Nem várja meg, hogy a kemoterápiás kezeléstől kihulljon a haja, önmaga leborotválja azt, majd kilenc különböző színű és fazonú parókával fejezi ki a hangulatait. Az orvosi kezelések mellett a kilenc új személyisége esténként beleveti magát az életbe."

Forrás: Port

A rák korunk egyik leggyakoribb halálos kimenetelű betegsége, amiről nehéz is írni. Az egyik legalattomosabb kór és szerintem rengeteg olyan ember van az olvasók között is, aki valamilyen szinten érintett a témában. Igaz, nagyon sok esetben képesek gyógyítani a betegséget, azonban ez az arány országonként igen eltérő lehet, s így a beteg, akit a rák bármely formájával diagnosztizálnak a szörnyű kilátástalanságba kerülhet: megérem-e egyáltalán a következő évet? A lány kilenc parókával egy igen pozitív kimenetelű történet, amely némi energiát és reményt is adhat a hasonló kórban szenvedőknek. Sophie életszeretete, kitartása és nem szűnő ereje, amellyel felveszi a küzdelmet példaértékű. Azonban történetén keresztül látjuk, hogy milyen hullámvölgyeken megy keresztül egy rákos beteg, mint például, amikor megtudja a diagnózist vagy a kemoterápia hatására kihullik a páciens haja, vagy amikor már nem is tartja semmire az életét és "élj a mának" elven rombolja magát. Sok más beteghez hasonlóan Sophie ezeket a mélypontokat is megéli, azonban példaértékű lelkiereje mindig felülkerekedik a negatív hatásokon. Egyik különleges trükkje a kilenc paróka, amivel különböző személyiségeket is vesz fel. Így lesz Sophie-ból egyszer csak Daisy, máskor pedig Sue vagy Blondie.

Sophie életéhez igazodva, a film is fiatalos hangvételű, viszonylag gyors ütemű és árad belőle a pozitivitás. Másrészt pedig elszomorító a történet, hisz megmutatja ennek az egész kórságnak a kálváriáját: a bizonytalanságot és azt, hogy nem mindenki küzdelme végződik úgy, ahogy Sophie-é. Elég erős momentumok ezek és az ellentéteknek is kellene valami erős dinamikát adnia a filmnek, de valahogy ez mégsem valósul meg. Sophie bulizós részeinél a cselekmény valahogy egyre súlytalan és jellegtelen lesz. Hiányzik a film első perceiben érezhető lendület, fiatalos szellem és a feszültség is. Szerencsére a film a vége felé magára talál kicsit, Emellett még kicsit közhelyes is a sztori, de ez megbocsátható, hiszen a főhős bebizonyítja, hogy ezek a közhelyek valahol megállják a helyüket.

Ezt az ingadozást leszámítva nem egy rossz alkotás a Lány kilenc parókával. Valamilyen szinten hiánypótló is, hisz végre egy olyan rákos történet, amely pozitív üzenetet sugall a nézőknek. Tényleg, csak a közepén tapasztalható súlytalanság, amely végül érdektelenségbe fojtja a cselekményt bosszantó: így lesz egy erős 7/10.