Bevallom, hogy az egyik egyetemi vizsgám miatt néztem csak meg a filmet, mert nem volt időm a könyvre (E.M. Forster Howards end, magyarul Szellem a házban). A történet elég vegyes érzelmeket hagyott bennem.
Tartalom:
"A Wilcox és a Schlegel-család különös, ellentmondásos kapcsolata tárul föl a múlt század tízes éveiben. A háttér mindehhez az ódon angol kúria. A felvilágosult Schlegel-testvérpár, Margaret és Helen intelligens, művelt, és a kor szokásaihoz mérten rendkívül emancipált. A nővérek megismerkednek a gazdag és nagy múltú Henry Wilcoxszal és feleségével, Ruth-tal. Helen beleszeret az arisztokrata família fiatalabb csemetéjébe. A két eltérő egyéniség azonban nem tud kijönni egymással, ezért útjaik szükségszerűen elválnak."
Forrás: Port
Úgy hiszem, hogy ez a történet könyvként sokkal jobban működhet, mint filmként. Konkrét cselekmény nincsen, a hangsúly a szereplők közötti kapcsolatokon van, és ebből kerekedik ki később a cselekmény. A kezdés in medias res, mindjárt bonyodalommal kezdődik, amivel kezdetét veszi a két család, Schlegel és a Wilcox család érdekesen alakuló kapcsolata. És ami dicséretes, hogy következetes és fokozatos kapcsolatépítés követhető nyomon. Az in medias res kezdés után kissé leül a történet, de utána ismét felveszi a tempót, és visszavonhatatlanul tart a katarzis felé. És hogy ez tényleg élvezhető legyen, viszonylag érdekes karaktereket kell teremteni, de valamiért mégsem fogja meg az embert a történetük. Egyedül Leonard Bast állhat közel a nézőhöz, mivel áldozatként ő csak sodródik a két polgári család különös kapcsolatában. Ami igazán érdekes a szereplőkben, hogy milyen viszony fűzik őket össze. Hogy hol vannak a kapcsolatok.
És hogy tudtak a színészek megfelelni a kihívásnak, hihetően eljátszani a viszonyokat? Nem volt ilyen téren probléma. Még a mai napig elismert tehetséges színészek játszottak, mint Sir Anthony Hopkins vagy Emma Thompson. És mindenképpen kellemes meglepetés volt az Edward-kori Angliában látni Helena Bonham Cartert. Még ismertebb nevek közül feltűnik Vanessa Redgrave, aki ismét jó alakítást nyújt, még ha csak rövid ideig is.
A maga nemében nem rossz film, de kicsit türelmet próbáló a Howards End. Remek korrajz, ahogyan azt Forster is megteremtette könyvében, de valami mégis hiányzott a filmből, így 7/10-es pontszám. Hogy mi az a valami? Nehéz megmondani. Mai nézőként mindenképpen lassan, ráérősen meséli el a történetet, továbbá rajta van az a jegy, ami mindenképpen az Oscar díjátadó ízlésébe vág, és sok ilyet láttunk már 1992 előtt és után is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése