Kultuszfilm, pedig valahol semmiről se szól. Csak esznek meg "hülyeségekről" beszélnek a Ponyvaregényben. Akkor mégis miért jó? Mitől több, mint egy átlagos gengszterfilm? A híres (hírhedt?) népszerű szerzői filmrendező, Quentin Tarantino képes látszólag semmilyen elemekből az elmúlt évtized egyik legnagyobb hatású filmjét megrendezni.
Tartalom:
"Adott két idősödő, szabad szájú, tökös, szimpatikus gengszter, Vincent (John Travolta) és Jules (Samuel L. Jackson), akik igyekeznek főnöküknek visszaszerezni egy aktatáskát. Ehhez persze meg kell ölniük pár embert, de ez az egyszerű bérgyilkosokkal gyakran megesik. Jules a rá célzott golyókat csodával határos módon elkerüli, s ezt jelnek tekintvén úgy dönt, felhagy eddigi életével. Társának viszont el kell vinnie szórakozni a gengszterfőnök feleségét... Van továbbá egy boxoló, Butch (Bruce Willis), aki a hírhedt marffiafőnök, Marselleus Wallace (Ving Rhames) átvágását tervezi. Hogy-hogy nem, odáig fajul a történet, hogy végül már inkább a megmentésére készül, mint a lelövésére... Nem utolsósorban, pedig, van egy piti rabló-párosunk is (Tim Roth és Amanda Plummer), akik éppen egy étterem kirablására készülnek. Ám ott reggelizik Vincent és Jules."Forrás: Port
1995-ben a legjobb forgatókönyv az Oscaron és a Baftán, 1994-ben Arany Pálma a Cannes-i Filmfesztiválon. Mit tudhat ez a Tarantino, mit tett le 1994-ben az asztalra? Laikusként a megbontott időrendet tudnám felhozni egyéb tényezők mellett. A film szerkezete egy novelláskötetére hasonlít, ami különböző történeteket mesél el, de vannak közös pontok: a Ponyvaregényben konkrétan a szereplők. És ezen a kissé kacifántos, Tarantino-logika után visszajutunk oda, ahonnan indultunk: sikeresen körbeértünk. Mi volt ezzel a cél? A filmesztéták az évek során már biztosan szétszedték a témát, de nézőkként el kell nekünk ezen gondolkodni, ha jól szórakozunk? Nem szükséges. És Tarantino másik tehetsége ebben rejlik: a munkái úgy művészfilmek, hogy közben tömegfilmek is.
Számomra a legemlékezetesebb része a Tarantino-filmeknek mindig is a szereplők voltak. A rendezőnek különös tehetsége van ahhoz, hogy olyan szavakat adjon a szereplői szájába, amiktől még a legunalmasabb jelenetet is feldobják és lekötik a néző figyelmét. A Ponyvaregény ilyen szempontból kiemelkedő, hisz a legtöbbet ebből szoktak idézni (ilyen szállóige is az "Örülünk, Vincent?" is). Élvezetes hallgatni párbeszédet akár a turmixról, arról, hogy egy gengszter feladja eddigi életét. Az ilyen párbeszédek teszik emberivé azokat a szereplőket, akik a rendes műfajukban (a Ponyvaregény esetében a gengszterfilmekben) csak a sötét oldalukat látjuk, de itt mindent látunk belőlük. Igaz, néhol kissé szatirikus, hogy a szereplők számára teljesen természetes csak úgy lelőni valakit (de hát a rutin, nemde?), de ezek ellenére is szerethetőek a tarantino-i figurák.
Ezért a három vonásért, amiket felsoroltam, lehet ilyen sikeres film a Ponyvaregény, lehetett kultuszfilm, lehet még ma is rengeteg fiatal meghatározó filmélménye. Nálam is szerepel a képzeletbeli "Kedvenc filmek" listámon, így 10/10, maximális pontszámot tudok neki adni. Aki még nem látta, az nézze meg tüstént, aki már látta, az pedig frissítse fel élményeit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése