A vámpírfilmek egyik legkiemelkedőbb darabja az Interjú a vámpírral, a film alapjául szolgáló könyvet pedig a műfaj egyik mérföldkövének tartják. Gimnáziumi korom egyik kedvence is annak ellenére, hogy nem vagyok a vámpírok nagy rajongója. Azonban újranézve rengeteg mindent fedett fel önmagából ez a szinte már klasszikusnak számító műalkotás.
Tartalom:
"A halhatatlanok köztünk járnak. Korunk öt legnépszerűbb férfiszínésze, élükön Tom Cruise-zal, Brad Pitt-tel valamint Antonio Banderasszal az Anne Rice bestseller regényéből készült filmben éppen olyan, mint a film, melyben játszik: csodálatos, hátborzongató, romantikus. Louis, az arisztokratikus, szomorú tekintetű vámpír megjelenik egy fiatal riporternél, hogy a lehető leghitelesebb forrásként beszámoljon neki a vámpírok életének minden részletéről. Története 200 évvel korábban kezdődik: a vámpír Lestat végtelenül gonosz, ám ellenállhatatlan egyénisége rabul ejti a fiatal és gazdag Louist. A különös mámor vonzásában a fiú az elátkozottak sorsát, a halhatatlanságot választja: átalakul vámpírrá. Ettől kezdve élete folyamatos szenvedéssé válik: ahhoz, hogy éljen, ölnie kell."
Forrás: Port
Neil Jordan filmje egy adaptáció a jobbik fajtából, de a könyvet nem szárnyalja túl. Hangulatteremtésben mindenképpen erős a film, az kétségtelen. A jelmezek szemet kápráztatóak és korhűek, a színészek gyönyörűen vannak kisminkelve: valóban elhisszük róluk, hogy vámpírok. Továbbá az aláfestő zene is nagyban hozzájárul az egész hangulatához: valamennyire idézi a klasszikus zenét, megkockáztatom, hogy a régi horror filmeket is, és eközben még borzongató, egyedi minden egyes Ami pedig mindenképpen értékelendő a kivitelezésben, azok az apróbb elrejtett utalások magára a vámpír kultuszra vagy épp egyéb pop kulturális jelenségre. Például az Interjú végén Louis a moziban látja a Nosferato-t, a zárósorokban pedig Lestat Mick Jaggeréhez hasonló inget visel kabátja alatt (kicsit tekinthetjük előre utalásnak A kárhozottak királynőjére is, ahol Lestat már rockzenészként működik). Dióhéjban pedig még megemlítendő, hogy remek színészek keltették életre a regény szereplőit, legkiemelkedőbb azonban mindenképpen Tom Cruise.
Röviden, a kivitelezés jó, nincs vele gond. Viszont, ahogy fentebb olvasható volt, az alapanyagra gondolva egy fontos dolog kimaradt a filmből: a mondanivaló. Neil Jordan inkább történetként közelít az egészhez, ami ugyebár megállja a helyét, de maradnak bőven kérdések, amelyek ugye a könyv ismeretében megválaszolhatóak, de csak az Interjú alapján nem. És ez baj egy adaptációnál. Általában egy adaptációt nem a forrásművel (itt Anne Rice regénye) kezelünk együtt, hanem külön műként (összehasonlítani természetesen lehet). Az eredeti regény főleg az öröklét problematikáját boncolgatja, ami fölött sikerült a filmben elsiklani. Így kissé érthetetlen, hogy Louis igazi szenvedésének az oka mi is, sajnos ennek mélységeit nem tudja a film visszaadni, pedig eszközként ott lenne Brad Pitt csodás előadó képessége (jól ad elő narrációs szöveget). Továbbá még a vámpírok jelleme nem lett egészen kibontva: a homoszexualitás jelleget csupán egy-egy gesztussal jelenítették meg (érthető okokból), viszont ennek miértje nem lett elmagyarázva, a táplálkozással kapcsolatos "szabályok" szintén nem lettek eléggé kifejtve.
Az Interjú a vámpírral jó film, többször újranézhető, de a könyv alaphoz nem ér fel. Hagy nyitott kérdéseket a filmnézők számára, amelyekre sajnos nem a filmből kapnak választ: így 8/10-es élmény csupán, de vámpírrajongóknak alapmű.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése