Indul a filmes szakmában a díjszezon, ami a legtöbb filmrajongót arra készteti, hogy amit még nem láttak a legjobbnak ítélt felhozatalból, azt gyorsan bepótolják. Ebben a lázban égve pótolok én is be számos alkotást, és az elkövetkezendő egy hónapban ezeket fogom bemutatni a blogon: Ez lesz az Award Fever cikksorozat. A filmek sorát a Golden Globe-díjas és Oscar-jelölt Bohém Rapszódiával folytatom.
Tartalom:
A Bohém rapszódia a Queen zenéjének és a banda rendkívüli énekesének kirobbanó története. Freddie Mercury fittyet hányt a sztereotípiákra és ellenszegült a konvencióknak, így vált belőle a világ egyik legkedveltebb zenésze. Tanúi lehetünk a zenekar üstökösszerű felemelkedésének meghatározó dalaik és forradalmi hangzásuk révén, Mercury féktelen életvitelének a bandára gyakorolt hatásainak, és dicső visszatérésüknek a Live Aiden, ahol a már súlyos betegséggel küzdő Mercuryval az élen a rocktörténelem egyik legnagyszerűbb koncertjét adják. A Queen nem csupán zenekar, hanem egy család is volt, s máig megihletik a kívülállókat, az álmodozókat és a zene szerelmeseit.Forrás: Port
A Queen zenéje örök, Freddie Mercury pedig legenda. Mégis, mitől másabb ő mitőlünk? A Queen film ennek bemutatására tesz kísérletet - gondoltam. Bár ha ezzel az elvárással ülünk le megnézni a filmet, könnyen csalódunk. Viszont ha egy szórakoztató történetet várunk, akkor egy jól felépített alkotást kapunk, amiben mindent megtalálunk, ami egy hollywood-i meséhez kell. A nem hétköznapi hős elszántságának köszönhető felemelkedése, szerelem, személyes dráma, majd mindennek a csúcspontja - nagyjából ezeket az állomásokat járja be a Bohém rapszódia. És hogy ez a recept működőképes legyen a vásznon, igen, kellett változtatni a valóságban történteken. Ezt nézőként vagy elfogadjuk, és élvezzük, amit kapunk, vagy nem fogadjuk el, és ignoráljuk a film létezését. Szerintem nem is ez a Bohém rapszódia hibája, hanem az, hogy nem mert elég merész lenni a műfajában, az életrajzi filmben.
A film első felénél még éreztem, hogy van esély egy komolyabb drámai történet kibontakozására, hisz számos olyan témát érint, ami elkel egy ilyen kaliberű sztorihoz: Freddie különcségét, az apjával való ellentmondásos kapcsolat, szakítás a pakisztáni hagyományokkal, a Mary Austinnel kezdődő szerelem, és persze az első fellépések és a Queen kezdete, majd az önmaga előtti coming-out. Aztán ahogy haladunk a felfelé ívelő karrier bemutatása felé, ezek a feldobott labdák kibontás nélkül maradnak, és ez sajnos végigkíséri a filmet. Esetlen Freddie és a többiek szétválása, az apa hirtelen jött elfogadása, de az igazi mélypont az, ahogyan Mercury biszexualitását (és nem homoszexualitása!) ábrázolják. Az egész egy sablonos hollywood-i coming-out sztori, semmi több. Bár felszínesen ismerem Freddie és a Queen történetét, de határozottan emlékszem rá, mekkora döbbenet volt, amikor Freddie elmondta nyilvánosság előtt is, hogy biszexuális, mert nemigen teregette ki a magánéletét. Szerintem érdekes lett volna megvizsgálni, hogy ez miért volt így, és amennyire lehet (és érdemes), eszerint bemutatni ezt a vásznon is.
Habár tartalomban elég felszínes a Bohém rapszódia, zenei részen és a Queen hangulat megidézésében remekel. A koncertek többsége szinte a megszólalásig élethű, akár a "Bohemian Raphsody" vagy más dalok előkészítése hangulatos és dinamikus, a filmet záró Live Aid koncert pedig ennek a tökéletes betetőzése. Ha közönségfilmként nézzük, akkor egy korrekt film a Bohém rapszódia, de ennél nem több. Nekem így 7/10-es film, amit nem tervezek többször megnézni, de nem is érzem olyan rossznak, mint ahogy azt több filmkritikus megfogalmazta itthon és külföldön is.
