Antigané

Még nem töltekeztem fel teljesen a science fiction irodalom nagy műveivel, de annyi eszembe jutott az Érkezés kapcsán, hogy az idegenek eljövetele nem új téma, emiatt nehéz is újat mondani ezzel kapcsolatban. Ugyan még nem olvastam az Életed történetét, de a tartalom leírásból (a novellánál és a könyvnél is) azt éreztem, hogy itt megpróbálták újítani ebben az idegen témában. Egyik újítás a science része ennek a science fictionnek: nem a reál, hanem a humán tudományok felé fordultak, pontosabban a nyelvészet fele. Ez az ötlet sem új, elég csak Sheila Finch Xenolinguistics történeteire vagy Clifford D. Simak A város művére gondolni, de mégis alulreprezentált a humán tudomány a sci-fiben. Az Érkezés (innentől már a filmről fogok írni) nyelvészeti része a Sapir-Whorf-hipotézisre, azaz a nyelvi realivizmusra épül. Az elmélet szerint az anyanyelvünk meghatározza a gondolkodásunkat; így eszerint másként gondolkodik egy angol vagy egy francia mondjuk egy magyarhoz képest (de egymáshoz képest is). A hipotézis kapcsán leggyakrabban az eszkimók nyelvét szokták említeni, akik állítólag több szót is használnak a hóra. Teljesen kézenfekvő ötlet, hogy ezt az elméletet a földönkívüliekkel való kommunikáció során is használjuk: ha megtanuljuk a nyelvüket, akkor a gondolkodásukat, és így a céljukat is megérthetjük. Nem teljesen a film legeslegelejétől, de ezen a szálon indul el a film is. A főhősnő, Dr. Banks hamar az idegenek színe elé kerül és próbálja bevetni szaktudását. Sok izgalmasat tartogat ez a rész (pl. külön figyeltek arra, hogy az idegenek nyelvi rendszere csöppet se emlékeztessen egyik emberi nyelvre se), azonban nem mélyül el eléggé a témában. Olyan érzésem volt végig, hogy a nyelvész hölgy elég gyorsan megoldotta feladatát, mintha máson lenne itt a hangsúly...

Az érzés teljesen jogos, mert inkább Dr. Bloom személyes drámája kerül előtérbe, miközben az emberiség paranoid módon várja az idegenek aggresszív viselkedését. Ilyen körülmények között kell főhősünknek elrendeznie saját dillemáit, plusz megoldani feladatát. Ezt a szálat is nagyon szépen felépítette a filmet, kellőképpen vezetett, majd ahol kellett, félre is vezetett. Elég spoileres lenne belemenni abba, hogy mit miért választhat Dr. Bloom úgy az életében, mint ahogy, de annyit mindenképp leszögeznék, hogy nehéz dolog felé köteleződik el. Mégis azt érzem, hogy ennél a résznél sem fejtettek ki mindent, bőven elbírt volna még további lelki vívódást és némi elvontabb gondolkodást Dr. Bloom döntése. Így csak azt érzem, hogy kaptam egy szépen becsomagolt közhelyet. De ez a következő szálra is teljesen igaz, amire szeretnék kitérni. Az Érkezés elején inkább csak a háttérben zajlik az emberiség globális reakciója az idegenek jelenlétére, aminek örültem is, szintén egy újításnak gondoltam. Aztán a történet előrehaladtával sajnos nagyon is előtérbe került és egy elég sablonos szenárió kerekedett belőle: spoiler! rossz kommunikáció miatt támadunk! spoiler vége! Nem vitatom, hogy nem ez történne a valóságban hasonló szituációban, de a 2010-es években némi újítást várnék az ilyen kaliberű történetekben. Azt meg nem is szeretném kommentelni, hogy megint egy USA vs. Kína/Oroszország felállást láthattunk. Azonban egy pozitívumot szeretnék az emberiség résznél említeni: főhősünk elég trükkösen oldja meg a felmerült veszélyt. Jogosan lehetne a film csúcspontjának nevezni, amit a személyi dráma szál csak tovább tetőz. 

Visszaolvasva, nagyon sok bajom van az Érkezéssel (még egy, amire nem értem ki, de nagyon zavart: Jeremy Renner karaktere). Rengeteg olyan dolgot vet fel és kezd el kibontani, amiben sok a potenciál és egy fantasztikus film kerekedhetne belőle, de ez mégsem történik meg. Tény, hogy egy gyönyörűen elkészített filmről van szó, ami számtalan szemet gyönyörködtető beállítást és egyéb filmes eszközeket vonultat fel (emiatt mindenképpen moziban kell látni), de történet és mondanivaló szintjén bizony sok mindent elbírt volna még az Érkezés. Most nekem 6 és 7 között mozog, de az újdonságok miatt legyen 7/10 a végső pontszámom. A végén még annyit jegyeznék meg, hogy gyanítom, novellaként jobban működik a történet, mint egy 2 órás film formájában. 

Úgy érzem, mindent megkaptam A koboldcsászártól, amit elvártam tőle. Jó érzés volt végre olyan fantasyt olvasni, ami nem csatákról és vérről szól. Nem mintha baj lenne az epikus összecsapásokkal, csak néha kell más is. Ahogy Hanna is írta az értékelésében, ez egy Bildungsroman, hisz egy fiatal fiú, Maia uralkodóvá válását követhetjük nyomon. Addison nagyon jól ki is használja a fejlődésregény lehetőségeit. Ami végig tetszett benne, hogy mi, olvasók is Maián keresztül kapcsolódunk be az udvar agyon szabályozott világába, de magát a birodalmat is így ismerjük meg. Addison kitér a verbális és non-verbális kommunikációra (még a tündék fülére is!), a különböző tettek jelentősségére – ezek egyszerre teremtenek egy intrikás környzetet és visznek bele a történet világának menetébe is. Emiatt lassú a cselekmény, szó szerint csak folydogál és itt-ott akad csak gyorsabb szakasz (De azok nagyon gyorsak! Egyik még hajnali egy után is fenn tudott tartani), de akik szeretnek elmerülni egy fantasyben, azok élvezni fogják ezt.

Lakatos István nevével először a 6. Képregényfesztiválon találkoztam, a rajz stílusa azonnal megragadott, és amint tudtam, megvettem első képregényét, a Lencsilányt. Emlékszem, amikor megtudtam, hogy jelenik meg regénye, gondolkodás nélkül megvettem. Aztán az olvasás a felnőttes teendők (egyetem, munka) eltolódott, és most a Várólista csökkentés miatt jutottam el a Dobozvároshoz. 

Forrás: Moly