Antigané

Mivel Animekarácsonyon (december 18.) megjelenik magyarul is a Vampire Knight, gondoltam, kedvcsinálóként írok róla, mivel én már olvastam. Itt szeretném is megköszönni Errinek a fordítást és a külföldi mangaoldalaknak, hogy feltöltötték angolul is a történetet. És Vivinek is köszönöm, hogy általa volt lehetőségem németül is beleolvasni a mangába.

Tartalom:

A magyar rajongók körülbelül három éve ismerik - természetesen az anime-nek köszönhetően. Vajon mi foghatta meg őket és több száz külföldi társaikat? És mi taszíthat másokat ebben a mangában? 

A siker mindenképpen köszönhető az éjszaka urainak, a vámpíroknak, főleg a mostani időkben. Hino a vámpír témát  tökéletesen keresztezte a szintén népszerű iskolai élet témájával. Ezt még fűszerezte szerelemmel, intrikával, vérszomjas ellenségekkel és némi humorral, amit egy különösen elbűvölő shoujo rajzstílusban tárt elénk. Így született meg a Vámpír lovag és válhatott olyan sok lány és fiú kedvencévé.
Az alaptörténetet elnézve az Anne Rice könyveken edződött vámpírrajongók tarthatnak ettől a mangától, de erre semmi szükség. Azt el kell ismernem, hogy 25-26 éves kor fölött nem sok meglepőt tud mutatni a történet, de azért magasabb szinten áll, mint a Twilight-saga vagy a Vámpír naplók könyv változata. De csak szép sorjában. Először a rajzstílusról.

Hino japán lévén nem fél vért és éles szemfogakat, éhségtől eltorzult pofákat és izgalmas csatákat rajzolni. Stílusában érdekes, hogy némely képei erotikusak anélkül is, hogy akár cicik vagy felső testek villannának elő. Ehhez elég két egymáshoz közeli arc, esetleg nyakszívás. Még érdekes, hogy a komoly formák mellett kényelmesen elférnek a kerek pofikájú chibik is.

A külső csomagoláson (rajz) kívül a történet is megnyerheti az olvasókat. Az előzőekben már leírtam, hogy a manga népszerű műfajok összességéből épül fel, de ezek közül kiemelném fantasy mivoltát. Hino egy érdekes vámpír világot tár elénk. Mint a középkorban és még az újkorban is a vámpír világ lépcsőzetes, osztályokra épül fel. Öt vámpír csoportot különböztetünk meg. A bizonyos piramis csúcsán a tiszta vérűek állnak, akiknek apjuk és anyjuk vámpír (nem számít a vérfertőzés sem), ő nekik mindenki köteles engedelmeskedni. A következő rétegen a nemesek állnak, akiknek a vére már nem annyira tiszta, de büszkén gondolnak az évszázadokra visszanyúló vérvonalukra. Utánuk következnek a normális vámpírok, akikről a történet során még nem sok minden derült ki. Alattuk helyezkednek el a D típusú vámpírok (értelemszerűen az előzőek A, B, C), akik egykor emberek voltak, de egy nemes vámpír átváltoztatta őket,. A vámpíroknak új életükben gazdájukat kell szolgálni. Azonban ez a csoport nagy veszélyben van: ha erőt vesz rajtuk a vérszomj ,könnyen elszabadulhatnak és E szinte süllyedhetnek. És akkor rá is térek az utolsókra. Igazából ők már nem is a társadalom része, nevezhetjük törvényen kívülieknek is. Ők jelentenek igazi veszélyt az emberek társadalmára, hiszen már semmi sem képes megfékezni éhségüket, csak a halál. 

A fantasyn túllépve még kitérnék egy kicsit a szereplőkre. Yuki, Zero, Kaname, Idol-san, Rima és a többiek "külső csomagolása" azonnal meghódíthatja az olvasók szívét. A vámpírok egyik fő tulajdonságához tartozik az, hogy gyönyörűek, ezért Hino igyekezett bishouneneket és bishojókat rajzolni, hogy eladhatóbb legyen. Persze a sikerhez ez nem elég, a jól kinéző szereplőknek személyiségre is szükség van, amit a mangaka többé-kevésbé jól összehozott is. Zero a rideg, megközelíthetetlen fiú, aki problémáival inkább maga küzd meg, minthogy azt másokkal megossza. Családi tragédiája után képtelen bárkiben is megbízni, inkább magányba űzi magát. Ott van a tiszta vérű Kaname, aki első ránézésre kedves, törődik másokkal, azonban a háttérben kilátszik szemfoga fehérje, saját (vagyis Yuki) érdekében vívja szabályok nélküli sakkjátszmáját.
A mellékszereplők is színes egyéniségek. Aido, azaz Idol-san, a nappalis lányok kedvence és a sorozat hangulatembere is egyben: egyik percben bohóckodik és szerencsétlenkedik, a másikban rideg és a saját feje után megy. Női vonalon megemlítendő a gyönyörűséges Ruka, aki egész kislány kora óta szerelmes Kaname-be, ezért is képes belemenni a tiszta vérű játszmáiba. Még megemlíteném Aido és Ruka támaszát, Caint, azaz Wild-ot. Azt mondhatnánk, hogy ő a leglojálisabb Kaname-hez, annak ellenére, hogy (Aido-nak köszönhetően) mennyiszer bajba kerül.
Az eddigi 10 kötet során alaposan feltárul az olvasók előtt a szereplők bonyolult kapcsolatrendszere és sötét múltjuk. Kevés itt a semleges vagy utálni való karakter.
Yukit pedig szándékosan hagytam a végére, részben azért, hogy elkezdjem a negatív dolgok felsorolását. Igaz, ő a főhősünk, de őt érzem a legkidolgozatlanabbnak. Életvidám, felelősségteljes lány, aki imádja nevelőapját és mostohatestvérét, Zerót, akikért képes feláldozni magát. És itt a gond. Zeroért állandóan feláldozza magát. Az elején egyszer izgalmas volt, oké. Na de állandóan? Az ember agyára megy, komolyan.

A szereplők után még a történethez ugranék vissza egy kicsit. Bevallom, a 10. kötetig olvastam csak (bár úgy tudom, hogy csak annyi is van), a LaLa magazinban megjelent további fejezeteket nem. Miért is? Úgy éreztem, hogy leapadt a történet. Yuki visszanyerte az emlékeit, Zeróék megküzdöttek a gonosszal, azután már csak egy helyben toporgásról lehetett olvasni, az extra fejezetek vidítottak fel egy kicsit. Most ott tartok, hogy tovább olvassam-e vagy sem (de lehet, hogy tovább fogom), de hogy negatív tendencia mutatkozik a történetben, az biztos. Remélem, a későbbiekben összeszedi magát a sztori.

Mert amúgy ez egy izgalmas, könnyű, esti olvasmány szemet gyönyörködtető rajzokkal és jó kis karakterekkel, mindhárom nyelven élvezhető, amin eddig olvastam. Akinek felkeltettem az érdeklődését, remélem, hogy az Animekarácsony alkalmával vagy később megveszi az 1. kötetet magyarul és megismeri a Vámpír lovagot. Én egy 8/10-et adok 1.-től a 10.-ig kötetig.

Nyáron olvastam életemben először Hamilton könyvet, nevezetesen az Anita Blake első kötetét. Nem a legtökéletesebb könyv, de tetszett és a 2. kötethez is szeretnék hozzájutni. Mivel nyár óta nem találom, a könyvtárban, így az írónő másik sorozatával, a Merry Gentryvel kellett vigasztalódnom. Azért is kezdtem bele, mert csupa jókat hallottam róla. Először osztálytársam, Judit ajánlotta. Neki köszönöm utólag is. Nagy kedvvel kezdtem neki a könyvnek. "Tündérek, fantasy világ, királyi udvar, jaj de jó lesz!" - gondoltam. Nem egészen az lett, amit vártam.

Tartalom:

"Meredith Gentry az Amerikai Tündér Hercegnő. Jelenleg azonban Los Angelesben dolgozik természetfeletti ügyekre specializálódott magándetektívként. Nagynénje, a Levegő és Sötétség Királynője egy napon érte küldet, és Merry akarata ellenére hirtelen ismét az események sűrűjében találja magát. A feladat egyszerű: élveznie kell a leggyönyörűbb, halhatatlan férfiak társaságát. Siker esetén jutalma a korona és az élete. Kudarc esetén a halál…"

Forrás: Moly.hu

Miután végigolvastam a könyvet, rájöttem, hogy már a fülszöveg is el lett rontva, mert gyakorlatilag lelő előre 300 oldalt. De ez csak az első probléma. Második probléma a történet. Az eleje nagyon tetszetős. Van Merry, aki egy sidhe hercegnő, de otthonából menekülnie kellett, mert sokan meg akarták ölni. kevert származása végett. Jelenleg egy természetfölötti ügyekre specializálódott nyomozóirodában dolgozik  és egy igen érdekes ügyet is kap, amiben egy férfi varázslattal csábít el hölgyeket. Aztán az elkövetőt megtalálja Merry és különös módon meg is hal a pasas. A krimi résznek ezennel befellegzett, innentől már a különleges lények tűnnek fel, akik vagy meg akarják ölni Merryt vagy meg akarják döngetni. Végül - a sok veszély elmúltával -  főhősünk elmegy nagynénjéhez, ahol fény derül az igazságra.

Ezzel a részével semmi baj, csak az, hogy eléggé pornó jellegű a történet, néhol már perverz is. Amikor a gnóm vagy milyen király azt mondja, hogy "Szopjál, Merry" (miközben csak vérivásról volt szó), én akkor majdnem kidobtam az ablakon a könyvet (de ezt ugye nem tehettem meg, mert könyvtári a példány :) ). Ezen kívül zavaró volt a sok kavarás azzal, hogy a királynő küldte-e az embereket, vagy sem, és akkor tényleg meg akarják-e ölni Merryt vagy sem. Idegesítő volt. A fantasy világ részével nem lenne sok bajom, ha nem lenne ennyi lény, amiknek a neveire már nem is emlékszem. Úgy éreztem, hogy az írónő túlbonyolította. Ami még feltűnt, hogy szinte majdnem minden férfinak hosszú haja van! Ez miért van így? Hamiltonnak ez a gyengéje? Valószínűleg. Váá... Akkor még ott vannak Merry vérzései, ami természetellenesen sok és ő természetellenesen túl éli mindet. Oké, hogy mondjuk hamar gyógyul, mert sidhe, de néhány órája felvagdalt karokkal és sérült lábbal képes szeretkezni... Én képtelennek tartom.
A történeten kívül a rengeteg elgépelés és helyesírási hiba is zavart, valamennyire rontotta az olvasás élményét. Megérdemelne egy újra nyomást és egy új borítót is. Ami most van nekem túl sötét. Nagyon sötét!

Természetesen jó részei is voltak a könyvnek (azok miatt bírtam végigolvasni). A karakterek egész jópofák, bár az 1. kötetben még nem tudtam őket teljesen megszeretni. Frostot meg azt a gyereket kedveltem meg kicsit, aki alacsonyabb a többieknél. Nem jut eszembe a neve. :S Még a királynő jelleme is tetszett, igazán kifürkészhetetlen, sosem tudni, hogy mit fog tenni a következő pillanatban.
Karaktereken kívül Merry képessége, a Húskeze is tetszett. Nagyon durva és ijesztő, gondolom  a későbbiekben nagy tiszteletet tud vele kiharcolni magának.

Azonban én ezt már nem tudom meg, ugyanis nem tervezem továbbolvasni. Sajnos a negatívumok túlsúlyban vannak. A 430 valamennyi oldalt túl soknak találom a tényleges történésekhez képest, nagyon szex központú, könyv ami (legalább is számomra) el tud venni a történet varázsából. És sajnálom, hogy a krimi szál olyan hamar véget ért, mert a Hamilton az Anita Blake alapján valamit konyít ehhez a műfajhoz is. Nehéz szívvel, de csak 4/10 a könyv. :S De ha valakinek tetszett, nem baj. Egyszerűen mások vagyunk.

Pápám, pápám és folytatódik az orosz fantasy! Íme a Nappali őrség és annak tartalma.
  
Tartalom:

"A Fény és a Sötétség határát a természetfeletti képességekkel megáldott Nappali őrség ügynökei védik. Az ősi jóslat szerint egy nap eljön valaki, aki erősebb, hatalmasabb mindenkinél és eldönti a Fény és a Sötétség között zajló időtlen küzdelem végkimenetelét. Lehet, hogy az őrség egyik tisztjének fia a kiválasztott? Amikor a fiú hátat fordít a Fény birodalmának és csatlakozik a Sötétség seregeihez, úgy tűnik, nem lesz, aki megállítsa a vámpírok, boszorkányok, alakváltók invázióját."

Forrás: Port.hu

Ahogy a Port.hu-n is írják, egy jóslat kering egy illetőről, aki végleg eldönti a Fényesek és a Setétek közötti háború kimenetelét. Úgy tippelik, hogy Yegor, Anton fia ez a valaki. Ezt Zavulon is jól tudta, ezért állította maga mellé a fiút. Anton a fia után vágyakozva folytatja munkáját - a nappal őrzését - "a nyakába akasztott új kolomppal", Svetlanával, a boszorkánnyal. Közben még ott van a szomszéd fiú, Kosztya egyre zűrösebb magánélete is.
Valami ilyesmit sikerült összefoglalnom az eseményekből, mert az előző filmhez hasonlóan ez is csapongó és zavaros. Talán még inkább. Most néztem a szereplőleosztást és rájöttem, hogy Svetlana az előző filmben is szerepelt, na de hogy mikor... :S Akkor ott van a sorsíró kréta, ami jó ötletnek tűnt, de nagyon sokszor háttérbe szorult, pedig az oldja meg az előző filmben kialakult konfliktust. Ehhez képest nagyon, nagyon hosszú a film tele semmis jelenetekkel. Ilyen Anton és Olga testcseréje is, ami inkább csak humorforrás és egy kis lezbülés Persze, kiderül, hogy ők mennyire is szeretik egymást, de a történet nem halad előrébb vele.Yegor üdítős doboz=vérszívás dolog is tetszett volna, ha lett volna értelme. A felsorolt dolgokat nem igen tudtam egy lineáris történetben elhelyezni. Pedig remekül lehetett volna dolgozni belőle (gondolom a könyvben mindenre van magyarázat, vagyis remélem). Yegor szülinapjának eseményei is egész zavarosak voltak, mindenki megjelent és csinált is valamit, de hogy mit miért és mi volt a célja, nekem nem esett le. Be kell vallanom, hogy valahol az orosz kislány feltűnése után be is aludtam az egészen és másnap fejeztem be a nézést.

Dehogy ne húzzam le tovább a filmet, jöjjenek a pozitívumok. Az előző részből ismert hangulat és extravagáns trükkök megmaradtak. Az orosz ruhák közül ki kell emelnem Svetlana bundakabátját, amiről anno a Miért nem bírjuk az oroszokat? c. könyvben olvastam. Kicsit csicsa, de tetszik. :) De a legjobb ruhadarab az a Kosztya sapkája. Olyat akarok! :DD

Ruhadarabokon kívül néhány jelenet is hihetetlenül tetszett. Ezek megint bizonyítják a rendezőnk szakmaiságát. Egyik legkedvesebb jelenetem, amit többször is visszapörgettem, amikor Anton felírta a sorskrétájával a fia nevét és Yegor meg is jelent. A kettejük közt lévő kirakatüveg, mint az elválasztó vonal, aztán amikor Yegor belép az étterembe és Anton szembeállítja magával és mosolyognak. Megható.
Másik remek, bár eléggé morbid jelenet Zevulon és Kosztya keringője. Mellük között feszül egy kiélezett karó, ott az feszültség, hogy vajon melyikükbe fúródik be előbb?
A legjobb jelenet viszont a filmzárása. Anton a krétának hála ismét normális ember lehetett és kerek életet élhetett Svetlanával. Találkozásukból pedig a Fény és a Setét ura fogadást csinált. Aranyos.

Igaz, nagyon hosszú volt a film, de annyi pozitívuma volt, hogy jutott rá idő, hogy a szereplőket is jobban bemutassák, át tudjuk érezni a helyzetüket. Együtt tudtam érezni Kosztyával, amiért haragszik az apjára, hogy vámpírt csinált belőle. Yegor féltékenységét Svetlanára, az apja utáni vágyakozása is "átjött". Ez úgy hiányzott az első részből.

Hm... Más mondani valóm nincs is, viszont most ott tartok, hogy nem tudom, hanyast érdemel a film. A történet sokkal csapongóbb volt, mint az Éjszakai őrség esetében, viszont a karaktereket sikerült jobban bemutatni. Talán 5,5/10, de semmiképpen sem 6. És egyre jobban érdekel a könyv.