Antigané

"Berlin, 1961. Nyugat-Berlin körül fal emelkedik, ami elzárja Kelet-Berlintől és az NDK-tól. A hidegháború fokozódik, felmerül az atomháború kitörésének veszélye. A keletnémet úszóbajnok, Harry Melchior számára elérkezett az idő, hogy válasszon a szabadság és az elnyomás között. Álruhában, hamis papírokkal a Checkpoint Charlie-nál sikerül átmenekülnie nyugatra, de addig nem talál nyugalmat, amíg szeretett nővére, Lotte odaát marad, mivel nem akarja otthagyni a kislányát, és férje is ellenzi a dolgot. A forrófejű, jókötésű Harry azonban őrült tervet eszel ki: 135 méter hosszú alagutat akar ásni a keletet a nyugattól elválasztó szögesdrót alatt, amit csapdák szegélyeznek, s ott járőröznek mellette az NDK-s határőrök. Harrynak szenvedélyes érveléssel másokat is sikerül meggyőznie - köztük jó barátját, a mérnök Matthist, akik ki akarják szabadítani szeretteiket. Matthis terhes barátnőjét, Carolát a férfi menekülése közben letartóztatják; Fred anyját akarja áthozni; az idealista Vic pedig bármit megtenne a szabadságért.
A vállalkozáshoz persze pénzre is szükség van, ezért megállapodnak az NBC-vel, hogy lefilmezhetik az alagútásást, de csak akkor mutathatják be a felvételeket, ha sikeres lesz a menekülés. Sárban és piszokban, centiméterről centiméterre vájják az alagutat, ami időnként beomlik, s állandóan figyelniük kell a fölöttük lépkedő járőrökre. Amikor már közel járnak a célhoz, terveket kezdenek szövögetni, hogyan hívják ide Lottét és a többieket. De Krüger ezredes - aki meglátogatja Carolát a börtönben - meggyőzi a lányt, hogy születendő gyermeke érdekében kémkedjen Lotte után. Az államrendőrség így tudomást szerez róla, mire készülnek. Carola azonban végül félrevezeti Krüger ezredest, így a rendőrség későn érkezik az alagúthoz, ugyanis Harryt kivéve már mindenki nyugat felé araszol a föld alatt. A férfi csak egy dologban reménykedhet: gyorsabb azoknál, akik már a sarkában vannak..."

 Forrás: Port.hu

Üdítő egy európai film a sok Hollywood-i alkotás között, az biztos. A németség történet vezetésben és a szereplők jellemén is meglátszik. Egyenes szigorú két történetszálas film, érthető, bár sokszor voltak gondok azzal, hogy ki kicsoda, legalábbis nálam (bár ezt inkább azzal magyarázom, hogy iskolapadból nehezebb filmet nézni, mint otthon). A karakterek hétköznapi alakok, akik hétköznapi érzések által vezérelve haladnak céljuk felé. Talán ezért annyira szerethetőek. Két kiemelkedő szereplőt szeretnék meg említeni: Vic és Krügert. Vic mindig valami vidámságot csempészett az eseményekbe, megrázó élmény is volt, amikor bevitték az NSZK-sok az őrsre. Krüger ezredes egy igen összetett ember: egyszerre intelligens és fanatista, és persze gonosz. A néző megundorodott cselszövéseitől és a film végén értetlenkedett azon, hogy fanatizmusa milyen egyszerű dolgokban akadályozza meg. Gondolok itt arra, hogy nem ment Harry után az alagútban, merthogy az már az NDK területe.
És ha említettem ezt a mozzanatot a filmben, kitérek egy jó kis észrevételre, amire némettanárunk hívta fel a figyelmünket. Hihetetlen vagy sem, a filmbeli események megtörténtek, de hogy a cselekmény kerekebb legyen, valószerűtlen eseményeket is csempésztek bele. Ilyen például az, hogy Vic simán beöltözhetett nyugati határőrnek és beülhetett egy - véletlenül - üres tankba. És ugye ide sorolható Krüger esete is.
És még van egy lehetetlen jelenet: Harry és Fritzi. Végig sejtettük, hogy köztük lesz valami, és miután Fritzi vőlegényét lelőtték, a két főhős össze is borult. Ezt a részt csak nagy pillogással néztük, ugyanis ebben a helyzetben teljesen erőltetett volt a szerelmi szál kibontakozása. Normális esetben, ha valakinek meghal a szerelme nem borul mindjárt más ember nyakába. Csak kell egy kis idő, amíg kiheveri az esetet.

A történet hiába alapul valóságos eseményeken, így is izgalmas film kerekedett belőle, amit a színi világ és a kézikamerás (az akkori NBC-s) felvételek csak még inkább fokoztak. A külső színhelyeket általában szürkés színek uralják, a keleti jelenetekre a sok szín jellemző (talán ironikusak akartak lenni a készítők), az alagút jeleneteit pedig a félhomály vagy a teljes sötétség jellemzi. Kissé depressziós hangulatot nyom a filmre, fokozza a feszültséget, de ettől olyan jó.

Német film ez vagy nem, régi is vagy nem, akkor is egy 9/10-es.

"Mike Enslin híres bestseller író, aki paranormális jelenségekről írt könyveivel futott be. Legutóbbi könyvét is hatalmas siker övezi, de az író tudomást se vesz róla, az életét egy fájdalmas családi tragédia árnyékolja be. Képtelen feldolgozni kislánya halálát, a munkájába menekül. Azon dolgozik, hogy bebizonyítsa, a természetfeletti jelenségek mögött mindig szándékos, megszervezett átverés áll. Kutatásai a New York-i Dolphin Hotelbe vezetik, ahol az a véresen legendás 1408-as számú szoba található, amelyben állítólag szellemek gyilkolnak. Enslin kész bebizonyítani, hogy ez is csak egy blöff, és kibérli a szobát annak ellenére, hogy a szálloda igazgatója nyomatékosan megpróbálja lebeszélni tervéről. Az író elfoglalja a szobát, és a saját szemével fog megbizonyosodni arról, hogy szó sincsen előre kitervelt átverésről - a hírhedt 1408-as szoba borzalmait nem a képzelet szülte."

A műről igencsak megoszlanak a vélemények. Nekem tetszett, Kingának nem, a Kritikustömegen volt, aki az egyik legjobb King adaptációnak tartja, más nézhetetlennek minősíti az 1408-at. Igaz, én nem dönthetek ez ügyben, de megpróbálom valamilyen szinten eldönteni a vitát. Persze a válasz mindenképpen az, hogy valamilyen szinten mindkét félnek igaza van.

A történet nem tökéletes, sőt, de a dolgok, amiket hibának érzek benne mindig el tudok rajta vitázni magammal is. Ott van a halott kislány: szükség volt rá vagy sem? Ha úgy nézzük, hogy van egy szoba, ami csak úgy bántja az embereket, akkor semmi szükség a kislányra. Viszont ha úgy tekintünk a szobára, hogy szembesíti az embert a mélyen elrejtett gondokkal, a kislány tökéletesen megfér a történetben.

A filmet egy kicsit érdekessé teszi, hogy a cselekmény nagy része egy helyszínen játszódik (innen is látszik, hogy ez egy novellából készült), de ezt nem érdemes nagyon sokáig elnyújtani, főleg nem egy 100 perces filmnél. De valahogy ki kellett tölteni a játékidőt, így a szobát próbálták minél több trükkel felruházni, ami hol bejött és hol nem: akadtak kiszámítható húzások (például az ablak) és meglepő fordulatok (például az, amikor a szoba minden kiutat elzárt), de a vége felé már túlzásnak éreztem a trükköket. Még jónak találtam, hogy a szoba a Pokol bugyrai szerint küldi a csapásokat főhősünkre - erre próbált utalni a hőszabályzó -, de nem igazán voltak erre utalások, így ez az elmélet igen hamar elbukott. Ami leginkább túlzás, az az özönvíz és az "ezt most csak képzeltem?" vonal.

Még egy utolsó gondolat a negatívumokhoz: természetesen főhősünk kimenekült a szobából, kibékült feleségével, azonban továbbra is hallották kislányuk hangját, így nyitott maradt a sztori, ami ennek a filmnek az esetében nem a legjobb választás. Ehelyett megtudhattuk volna, hogy miért is akart mindenkit megölni a szoba szelleme.

Pszt, megsúgom, hogy a film rendezői változatának teljesen más a vége, sokkal jobb az eredetinél. 

Sok hibát találni a filmben, de mégis úgy érzem, hogy annyira nem volt rossz, végig fenntartotta az érdeklődésemet, a meleg, biztonságot nyújtó színek tökéletesen ellentétben állnak a  szoba valódi szándékaival, John Cusak pedig remekül játszik, Samuel L. Jacksont pedig jó volt nem jediként látni. Ha kisfilmnek forgatták volna és kihagytak volna belőle pár blődséget, tökéletes alkotás lenne az 1408, de sajnos a közönség film változatra csak egy 6,5/10.