Amikor egy sorozat képes felülmúlni önmagát

2014-ben az egyik új kedvenc sorozatom a Fargo lett, és a True Detective 2. évada fölött érzett csalódás miatt féltem ennek az antológiasorozatnak a folytatásától. A TD-hez hasonlóan itt sem az előző évad szereplőit látjuk viszont, hanem egy teljesen új csapatot. Vagyis majdnem, ugyanis az 1. évad nyomozónője, Molly és apja feltűnik, csak jó pár évvel fiatalabb kiadásban (Molly konkrétan még kisgyerek), ugyanis ezúttal 1979-be vittek minket az alkotók. 

Tartalom:

"A Fargo új fejezete 1979-ig visz vissza, a történet két amerikai államban, Dél-Dakotában és Minnesotában játszódik. A Minnesota állambeli Louverne-ben a fiatal rendőr Lou Solverson (Patrick Wilson), aki nemrég tért vissza Vietnamból, egy teljesen új bűntény előtt áll. Ted Danson alakítja Hank Larsson seriffet, Kirsten Dunst és Jesse Plemons lesznek a Blumquist házaspár, Jean Smarta kíméletlen Floyd Gerhardt-ot formálja meg."

Forrás: Port

A 2000-es évek vége óta indult sorozatok jelentős részénél azt érzem, hogy kapunk egy ütős 1. évadot, esetleg a kezdeti lendületből jut még a 2. és 3. évadra is, de aztán leszállóágba kerül a produkció (pl. Vámpírnaplók, Gossip Girl, de más példák is akadnak). Sajnos nem tudom ennek az okát és okosat sem olvastam a témában, mindenesetre az már valami, ha egy sorozat képes tartani a színvonalat, hát még ha felül is múlja az eddigieket! Utóbbi történt a Fargo 2. évadában is. Az alkotók a múltba utazáson túl bővítették a szereplőgárdát és egy sokkal komplexebb történetet építésébe kezdtek. Míg az előző évad főleg három karakterre koncentrált (Molve-Lester-Molly), addig itt kapunk egy vérre menő bandaháborút két kemény féllel, egy Mollyhoz hasonló talpraesett nyomozót (az apját), és egy szerethető párocskát, akik véletlenül voltak rossz helyen, rossz időben. Utóbbiak megfeleltethetőek Lesternek, és nagyjából hasonló utat is jár be a Blumquist házaspár, mint az 1. évadban Martin Freeman karaktere. 

A nagyobb szereplőgárda mellett megmarad az "aljas" elbeszélés is. Azaz, ahogy az 1. évadnál is írtam, a történet lassan építkezik, a nézők egyszerre mindig csak kevés információmorzsát kapnak. Aztán váratlanul, a semmiből jönnek a csavarok és a néző csak tátog. A 2. évadnál annyit javult a sorozat, hogy az összetettebb sztori mellé pörgősebb történetvezetést kaptunk. Ezen kívül minden jót is megőriztek tavalyról: tudatos építkezés, fekete humor, hamisítatlan "Fargo hangulat" kellő mennyiségű hóval és epic zenével, ami most kiegészül a 70-es évekbeli USA bájával is, és továbbra is a kisemberek kerülnek az események középpontjába (Blumquisték), "furi" kiejtéssel. A kisszerű figurákat az erős alakítások teszik emlékezetessé, leginkább Kristen Dunstot tudom Peggyként kiemelni. Sokat nem írnék róla, elég megnézni ezt a jelenetet és elhiszitek, hogy ez a színésznő tud! 

Röviden, a Fargo 2. évadától fölösleges volt félnem. Mindent megkaptam, amit elvártam és bőven fejlődött is a sorozat. Az első egy-két részben nagyon sok a három történetszál, kell egy kis idő, amíg a néző rendezi ezeket magában, de aztán egy nagyon erős sztorit kap. Ez most 10/10, és remélem, az április 19-én startoló 3. évadban marad ez a színvonal. Már nagyon várós. Aki még nem nézett Fargót, az sürgősen kezdje el.