Antigané

2017. július 15., szombat

Júliusi-augusztusi tervek

Chibi Zsó július 15, 2017 0 Comments

Sziasztok!

Megint elszaladt egy hónap és jött az új, ami bloggerként nem csak az idő múlását jelenti, hanem a tervezést is. Lássuk, hova tervezek jutni az elkövetkezendő időszakban.

Könyvek:

Anthony Ryan Ébredő tüze kicsit betett az olvasási időmnek, így elcsúsztam a júliusi tervekkel. Az előző könyvtervekből például még van két elmaradásom (Red Queen és a Gránátok a becsületért) és egy bejegyzés is A démon és a papnő. Majd a posztban kiderül, miért tart ilyen sokáig megírnom az értékelést.

A szokásos gyónás után egy könyvkupacos képpel szeretném megmutatni (lásd lent), hogy mit tervezek az elkövetkezendő két hétre. Igen, ezt a bazi nagy kupacot, miközben 4 könyvet sem tudok időre elolvasni egy hónapban! Mindegy, lesz valahogy, de némi útmutató nem árt a kötetekhez. Az angol nyelvű könyvek közül (Blankets, Wild Cards, His Bloody Project, Station Eleven) a Blanketsről majd az Antiganén olvashattok, a His Bloody Projectről és a Station Elevenről viszont a Zsófi külföldiül olvas blogon. És itt van még egy kérdéses könyv, George R. R. Martin válogatása, a Wild Cards. Ezt még novemberben rendeltem Bookdepositoryról, csak eddig még nem jutott el oda, hogy elolvassam. Időközben megjelent a könyv a Librinél is (pont ma fogdostam meg a könyvesboltban). Így fogalmam sincs, hogy melyik blogomon írjak róla, de a nyelv tematikát követve marad a Zsófi külföldiül olvas. A magyar nyelvű kiadványok (Bábel fiai, Az áruló pengéje, Múmiamalom) természetesen ezen a felületen fognak szerepelni. Vagyis két kivétel akad: Akvárium és A gyertyák csonkig égnek. Utóbbit Andi IMHO kihívására olvasom, az Akváriumot azért, mert régóta akarok Tóth Krisztinától olvasni. Viszont a blogomnak nem feltétlen profilja a szépirodalom (annak ellenére, hogy nagyon szeretem), így nem tudom, hogy kerüljön-e ide róluk bármi. Igen, változtathatnék a dolgon, csak akkor már nagyon zsúfolt lenne a tematika (bár egy alapos rendszerezés megoldaná). Másrészt úgy érzem, sokkal alaposabb megközelítést érdemelne egy szépirodalmi mű annál, hogy ilyenek vagy olyanok a szereplők, vagy hogy lassú a cselekmény. De még meglátom.

Még a két hónapos tervben benne van Neal Stephensontól a Seveneves - A hét Éva is, amit Letyától kaptam kölcsön. Neki innen is szeretném megköszönni! Amúgy, A démon és a papnőhöz hasonlóan van egy vicces személyes sztorim a könyvhöz (majd egy esetleges értékelésben kiderül, mi ez), és igazából emiatt is kértem kölcsön. Viszont egy korábbi, Stephensonnal kapcsolatos szabályomat rúgtam fel ezért. Először minden áron a Snow Crasht akartam az írótól elolvasni, hisz az az ő alapműve vagy mi, de aztán már nem tudom, hogy minek a kapcsán beugrott, milyen megosztott is volt itthon a Seveneves és kéne tenni vele egy próbát. Remélem, belefér az elkövetkezendő két hónapba.

A tervezett kupac

Filmek, sorozatok:

A könyvekhez hasonlóan itt is nagy lemaradásban vagyok. Például a Csajok hajnalig óta nem láttam filmet, A szolgálólány meséjéből is csak néha-néha nézek meg egy-egy részt. Nos, ilyen, ha nyolc órában dolgozik az ember. By the way, sikerült ezt a szintet is megütnöm. Dolgozok! De az eredeti témához visszakanyarodva két sorozat van tervben, A szolgálólány meséje mellett. Két sorozat közül egyik a Trónok harcának új évada, ami most vasárnap (július 16) indul. Sok elvárásom már nincs a GOT felé, de remélem kapunk egy korrekt lezárást a maradék két évadban. A másik sorozat nem film, hanem rajzfilm lesz, nevezetesen a Csillag vs. Gonosz erők. A mesét először Bogi unokahúgommal láttam a tévében és annyira megtetszett, hogy el kellett kezdenem az elejéről. Nagyon jól szórakozok Csillagékkal, elég jól betölti a Gravity Falls utáni űrt.

Egyelőre ezt tervezem a következő két hónapra. Remélem, minél több minden megvalósul ezekből.

Holnap Nyári képregénybörze! Drukkoljatok, hogy találjak valahol egy Saga 1. kötetet vagy Paper Girlst.

2017. július 8., szombat

Sötét anyag tőmondatokkal

Chibi Zsó július 08, 2017 0 Comments

Emlékszem arra, mikor Wayward Pines plakátok néztek rám a villamos megállóban. Néztek és meggyőztek róla, hogy nekem el kell kezdenem ezt a sorozatot. Megtettem, aztán a végére a hajam téptem, és arra jutottam, hogy nekem a WP-t soha többé, de a történet kitalálójától, Blake Crouch-tól se lássak soha többé semmit.

Aztán nemrég Letya mesélte nekem, hogy a Crouch-nak van egy könyve, a Sötét anyag, ami egész jó, sőt, neki bejött. Mondom magamban, ilyet, én el nem hiszem, hogy Crouch jót írt, amíg magam nem olvasom. Úgyhogy kölcsönkaptam a kérdéses könyvet. A kölcsönzést köszönöm utólag Letyának! A továbbiakban pedig lássuk, igaza lett-e, és sikerült-e túlélnem a WP okozta megrázkódtatásokat.

tartalom:

"Elégedett vagy az életeddel? Ezek az utolsó szavak, amiket Jason Dessen hall, mielőtt az elrablója leüti. Mielőtt egy hordágyra szíjazva ébred, vegyvédelmi szkafandert viselő emberek között. Mielőtt egy olyan férfi, akivel soha nem találkozott, rámosolyog, és azt mondja neki: Úgy örülök, hogy újra látlak, barátom.

Abban a világban, ahol felébredt, Jason élete teljesen más, mint korábban. A felesége nem a felesége. A fia meg sem született. Ő maga pedig nem csak egy átlagos egyetemi tanár, hanem ünnepelt zseni, aki egy forradalmi dolgot alkotott – olyasmit, ami a lehetetlennel határos.

Vajon melyik világ a valóság? És ha az emlékeiben élő otthona tényleg létezik, hogyan tudna visszajutni imádott családjához? A választ egy meglepő és hátborzongató utazás során kapja meg, miközben kénytelen szembenézni önmaga legsötétebb oldalával, és megküzdeni egy legyőzhetetlennek tűnő, rémisztő ellenféllel. "

Forrás: Moly

Az első 50 oldalon úgy éreztem, hogy én továbbra sem leszek jóban Crouch-csal. A történet alapjaiban nagyon sokszor a WP köszön vissza (tökéletes apuka, gyönyörű feleség, semmilyen karakterrel nem rendelkező kisgyerek), de ez volt a legkisebb bajom. Viszont a tőmondatok! A Sötét anyagban az író végig a tőmondatokkal próbálta fokozni a cselekmény drámai hatását. Ez szerintem olcsó és idegesítő megoldás, annyi gyakorlati előnye van csak, hogy gyorsabban el lehet olvasni a könyvet. Persze, nagyon jól ki lehet használni a tőmondatok adta lehetőségeket, de az a túlhasználás, amit Crouch csinál az nem az írói bravúrozás kategóriája. Mindezt még azzal tetézte meg, hogy jelen időben írta a sztorit. Meg kell jegyeznem, angolul jobban működik a jelen idejű elbeszélés, mint magyarul (pl. Murakami Kafka a tengerpartonban kifejezetten üdítő), legalábbis nekem angolul jobban csúszik az ilyesmi.

Aztán lassan túllendültem ezeken az apróságokon, már csak az eltúlzott akciójeleneteken, a néha klisékbe torkolló párbeszédeken és a karakter nélküli szereplőkön morcoskodtam. De valahogy mégis olvastatta magát a regény, tudtam izgulni Jasonért és ami legfontosabb, át tudtam érezni a főhős helyzetét. Most nem spoilereznék, de nagyjából ül a könyv hátoldalán olvasható megállapítás, Justin Cronin tollából: „Proaktív történet a második esélyekről, zseniális sci-fi csomagolásban.” Jó, azért nem proaktív a történet, a csomagolás se annyira zseniális, de a lényeg a lényeg: sci-fi-thrillerbe csomagolt mélázás a mi lett volna ha-ról. Valószínűleg mindannyian eljátszottunk már azzal az ötlettel, hogy milyen lenne az életünk akkor, ha mondjuk biológiatanár helyett anno orvosnak tanulunk, ha korábban otthagyjuk azt a munkahelyet, ahol nem éreztük jól magunkat, vagy ha nem veszünk össze a harmadik exünkkel. A főhős, Jason ezt a dilemmát járja be egy elég elborult, világokon átívelő utazás során. Nem feltétlen azért, hogy rájöjjön, nincs mit megbánnia (ezt ő nagyon jól tudja), sokkal inkább azért, hogy segítse átadni meggyőződését másoknak is. Ehhez az úthoz veszi Crouch a Schrödinger macskája nevű gondolatkísérletet. Ez és a mi-lett-volna-ha ötvözése a tőmondatok ellenére is fantasztikus ötlet. Vannak kifogásolnivalók a kivitelezésben, de ezekről már spoilerekkel kiegészítve beszélnék. Maga a történetben egy fekete doboznak köszönhetően sikerül feloldani Erwin Schrödinger állítását, miszerint a részecskék egyidejűleg több helyen és állapotban léteznek, azonban ez hétköznapi életünkben szinte elképzelhetetlen. Az osztrák fizikus elméletében szereplő macska a példa erre: hogy a macska él vagy holt attól függ, hogy megfigyeli-e valaki ezt az állapotot. Crouch regényében a szereplők egy szérum segítségével elérik a köztes állapotot, amivel képesek elérni valóságunk más változatait, a későbbiekben pedig az is kiderül, hogy az épp aktuális érzelmi állapotuk szerint dől el, melyik párhuzamos világba jutnak. Mélyen nem merültem el a kvantumfizikát, mégis úgy érzem, ezek a megoldások kicsit elvesznek a regény science részéből, inkább mágia benyomása van, mint tudományos. De tény, nem feltétlen hagy lyukakat a történet menetében, feláll egyfajta rendszer, ami szerint működnek a dolgok, így kapunk végül egy kellemes kikapcsolódást.

Aki valami gyors olvasásra vágyik némi komoly témával és egy szuper alapötlettel, az azért próbálkozzon a Sötét anyaggal. Szerintem a strand időszakra pont tökéletes. Az ellenérzéseim és az olvasás közbeni durcizásom ellenére én megadok a könyvnek egy 7/10-t a blogon, a Molyon anno pedig 4/5 csillagot adtam a könyvre.

# 2016 # amerikai

2017. július 3., hétfő

Képregényes Trónok Harca

Chibi Zsó július 03, 2017 0 Comments

A Facebook "On this day" alkalmazása nemrég felhozta azt az emlékemet, amikor kommenteltem, hogy az ember úgy veszik a Sárkányok táncát, mint a cukrot. Ez volt öt éve. Már megint ott tartunk, hogy öt éve várunk a következő Trónok harca részre, mint anno a Sárkányok táncánál. Azért pozitív vagyok, remélem jövőre csak kézbe vehetjük a 6. részt. Addig maradnak a különböző pótszerek, mint az HBO sorozat (2 hét és itt az új évad!), asztali játék, PC játék és persze képregény. Őszintén, az utóbbitól ódzkodtam, annak a bizonyos sokadjára lehúzott bőrnek tűnt a számomra, de szerencsére kiderült, hogy nem ~~teljesen~~ erről van szó.

Tartalom

"Napjainkban George R. R. Martin Trónok harca c. regénye - az abból készült HBO sorozatnak köszönhetően - hallatlan népszerűségnek örvend. Martin világhírű műve alapján készült képregényünk mégis igazi meglepetés lehet a rajongóknak, hiszen a filmsorozathoz valóban méltó vizuális élményt kínál.

Ez a képregény-gyűjtemény a DYNAMITE Trónok harca sorozatának első 6 számát tartalmazza, Tony Patterson rajzaival és Daniel Abraham szövegével. A fordítást Szolga Emese készítette."

Forrás: Szukits

George R. R. Martin, Daniel Abraham (ő az Expanse írójának, James S. A. Corey-nak az egyik fele), és Tony Patterson (ő keltette életre Westerost a képregény oldalain) egy igazi csemegét adtak a GOT-rajongók kezébe, ami természetesen kapudrog is lehet a nemrajongók számára. A képregényt olvasva, a könyvek és a sorozat ismerete ellenére is úgy éreztem, most élem át először Ned, Jon, Daenerys és a többi szereplő életútját, az első GOT találkozásomhoz hasonlóan lekötöttek az események, a szereplőkért pedig izgultam, vagy épp gyűlöltem őket. Ennek ellenére a történettel kapcsolatos előismereteimet nem tudtam kikapcsolni, de ez nem is jelentett problémát, sőt, előnyömre vált. Első olvasáskor/film nézésnél hajlamosak vagyunk sok apró részleten átsiklani; ezek lehet csak a történetbe való második, harmadik vagy sokadik visszatérésnél tűnnek fel. A képregény nagyon sok ilyen apróságra hívta fel a figyelmemet, főleg a képeken keresztül. Tony Patterson részletgazdag rajzait érdemes figyelmesen böngészni a "spolerező", azaz előremutató vagy figyelmeztető szimbólumokért, jelekért. Kedvencem a kötet legelején volt: a rémfarkasanya nyakában egy szarvasagancsot találnak, valószínűleg ez okozta a halálát. Majd nem sokkal ezután jön a hír, hogy Robert király Deresbe jön, ami végül is elindítja az egész sztorit.

Érdemes még beszélni a rajzolásról és a kivitelezésről. Nem könnyű feladat egy olyan monumentális történetet adaptálni, mint a GOT, ezt a kötet végén található háttérinfókat tartalmazó részekben többször kihangsúlyozzák. De szerintem azért többé-kevésbé sikerült képregényként is visszaadni Martin művét, hiányérzetem nem sok volt. A karakterek szerencsére eltérnek a HBO sorozatétól, inkább Martin elképzeléseit követték a designnál. Viszont nem túl szerencsés, hogy elég hasonlóra sikeredtek a figurák, főleg a nők. Amíg nem rázódik bele az ember a képregénybe, szinte képtelenség megkülönböztetni a szereplőket egymástól. Amennyire zavaró a figurák hasonlósága, viszont annyira lenyűgözőek a nagy tereket vagy tájakat bemutató képek. Minden átjön róla, ami csak kell, legyen szó félelemről vagy boldogságról. A részletekben pedig jócskán el lehet veszni, de érdemes is. Mindezt az élénk színek csak még élőbbé teszik.

Összegzésként az biztos, hogy GOT fanoknak mindenképpen kötelező a A Game of Thrones: The Graphic Novel. Az első kötetet olvasta nem (teljesen) egy új rókabőr ez, sokat tud adni az eredeti történethez, és a sorozat során érzett hiányérzetünket is gyógyíthatja. A rajzok összbenyomása miatt (azaz nem teljesen nyerték el a tetszésemet) 9/10-t kap a képregény. Ha ti is elolvasnátok a képregényeket, menjetek fel a Szukits webshopjába, és rendeljétek elő mind a 4 kötetet! Vicces, engem is David_R_Blake moly értesített a nagyszerű hírről, nem sokkal azután, hogy angolul végigolvastam a képregényt. Mindenesetre: magyarul is megjelennek a GOT képregények. November 15-én közeleg a tél.

# 2012 # adaptáció

2017. július 1., szombat

Viktoriánus kor + fantasy = Az ébredő tűz

Chibi Zsó július 01, 2017 0 Comments

A zsánerközösségben mozogva sokszor találkoztam az Anthony Ryant körbevevő rajongással. Ez valahogy nem tudott elkapni, de azért a képzeletbeli radaromra felhelyeztem Ryant egy "egyszer sort kerítek rá" füllel. Végül ebből lett egy "amint csak lehetséges" címke Az ébredő tűz miatt. Sárkányvérrel tuningoló varázslók? Hogy a viharba ne akarnám elolvasni! Amellett, hogy a kávéfüggőségemet juttatta eszembe, nagyon merész, friss alapötletnek tartom. Ha ilyenre épül egy fantasy világ, csak jó lehet. Lássuk, mi lett végül az első Ryan-regényből és Az ébredő tűzből.

tartalom:

"Véráldottak – olyan férfiak és nők, akik a vad sárkányok véréből készült elixírek elfogyasztásával mérhetetlen erőknek parancsolnak.

A Vashajó Szindikátust a véráldottak hatalma tette naggyá. Most azonban pusztító vihar közeleg: a sárkányok vérvonala gyengülőben, a felemelkedő Korvantin Birodalom pedig ugrásra készen várja a pillanatot, hogy kihasználhassa a Szindikátus gyengeségét. Ráadásul a vadonban is mozgolódás támad: a sárkányok támadásai egyre gyakoribbá válnak – és ami még ennél is rosszabb, szervezettnek tűnnek.

Az utolsó reménysugár nem más, mint egy mitikus sárkány, amelynek nagyerejű vére valódi csodákra képes – ha egyáltalán létezik ez a rejtélyes lény.

A sors végül három hőst választ ki magának.

Claydon Tocreekre, a lajstromozatlan véráldottra és kisstílű tolvajra hárul a feladat, hogy az ismeretlen vadonban felkutassa a legendás sárkányt, aminek a létezésében még csak nem is hisz.

Lizanne Lethridge, a Szindikátus félelmetes erejű, ifjú elit kéme hirtelen találja magát ellenséges terepen, küldetése egyre veszedelmesebb helyzetekbe sodorja.

Corrick Hilemore, az ismert világ peremén cirkáló kalózvadász Vashajó parancsnokhelyettese könnyen lehet, hogy túl nagy fába vágta a fejszéjét, amikor a könyörtelen rablók nyomába eredt – és helyettük egy jóval komolyabb ellenséggel kerül szembe.

Ahogy a birodalmak egymásnak feszülnek, mindhármuknak harcolni kell azért, amiben hisznek, ha nem akarják, hogy a világot elnyelje az ébredő tűz."

Forrás: Moly

A könyv első oldalainál azt gondoltam, hogy hihetetlen fazon ez az Anthony Ryan. Nem is tudom, eddig miért nem olvastam tőle. A befejezés után is így gondolom. Ez az egész drákos, véráldottos, viktoriánus kort idéző, némi steampunkkal és a 19-20. századi angol kalandregények hangulatával megfűszerezett fantasy világ nagyon üt, működik, és persze Ryan is lubickol benne. Látszik, hogy nagyon alapos világépítő, minden apró részletre nagy figyelmet fordít, legyen szó mitológiáról, vagy csak egy más földrészről érkezett ember tetoválásairól. Ami pedig még inkább értékelendő, hogy igyekszik szakítani az elődök hagyományaival. A Vashajó Szindikátus és az ővelük szomszédos kontinensek alapját nem a jól bevált északi vagy germán mitológia adja, sokkal inkább az ipari forradalom utáni Európa, ennek a kornak ismerhetjük fel bizonyos szokásait és gondolatiságát. Igazából megérne egy elemzést ez a világ irodalomkultúra szempontjából, mert látszik, hogy Ryan mikből építkezik a lehető legkreatívabb módon, de röviden nagyon izgi volt felfedezni ennek az erős, kidolgozott világnak minden egyes kis sarkát. Imádom!

Aztán most jöjjön egy hatalmas DE, mert sok problémám volt a könyvvel.

A regény van vagy 629 oldal, ráadásul egy trilógia 1. része. Nincs bajom a grandiózus művekkel, se a sorozatokkal azon kívül, hogy nincs hová raknom őket a lakásban. ~~de bárki vehet nekem könyvespolcot,~~ szívesen elmerülök bennük. Viszont ennek a regénynek a cselekménye valahogy mégis fárasztott. Megijedni nem kell, az elején nagyon élveztem a történetet, a fárasztás később jött. Szóval csak arról van szó, hogy Ryant valaki ~~jól meghúzhatta volna~~ kicsit megszerkeszthette volna. Nagyon sokszor olyan érzésem volt, hogy direkt vannak a történetben olyan jelenetek és akár fejezetek is, melyeknek nincs más célja, mint lassítani az egész könyvet. Konkrét példának azt tudom mondani például, hogy nagyon sokszor mennek a szereplők, és hogy legyen valami akció, rájuk ereszt az író egy csapat drákot vagy más lényt (ált. romlottokat, akik egy elkorcsosult emberfaj). Ez olyan, mintha egy hentelős RPG-be léptem volna. Lehet nézni a sok vért és repkedő beleket, de a főcselekmény attól még nem halad. Visszagondolva ez fárasztott leginkább.

A szerkezet a következő: három POV (point of view) karakter kalandját követhetjük nyomon: Lizanne, Clay és Hilemore. Érdekes karakterek, sok potenciállal, nekem főleg Lizanne és Clay lett szimpatikus. Viszont a könyv vaskosságához képest fejlődésileg nem nagy utat járnak be. Lizanne fejezetei dinamikusak és akciódúsak, de csak a cselekmény 3/4-ben történik drasztikus változás vele. Spoiler nélkül annyit, hogy nagyot csalódik egy személyben. Viszont ez az esemény se lendít sokat a karakterén, ami szerintem nem jó, sőt, egy kihagyott írói ziccer. Végig csak egy badass nőként látjuk, ami nem lenne baj, ha a regény második felétől nem érezném azt, hogy kezd hiteltelen lenni ez a kép. Hasonló érzéseim voltak Claynél is. Egy szegénynegyedből jött fiú, apa-fia konfliktusban a nagybátyjával, de különleges képességei vannak. Nagyon sok potenciál van a karakterben, pont a háttere miatt. Ha ez a rész több mélységet kap, sokkal átélhetőbb lenne a szegény fiúból hős lesz-szenárió, kevésbé érezném klisének. De még így is azt érzem, az ő személyisége megy át a legnagyobb fejlődésem, érdekes megnézni a könyv legeleji Clayt az utolsó fejezetbelivel.

Lizanne és Clay mellett a harmadik főhős, Hilemore végig semleges marad, és nagyon sokáig be sem kapcsolódik a cselekmény főfolyamába. Ráadásul gyakorlott olvasóként, a regény 3/4-étől ki lehet sakkozni, hogyan is fog Hilemore megjelenni Lizanne és Clay életében.

Szerintem ha mondjuk csak 529 vagy 429 oldal lenne csak a regény, akkor egy nagyon jó tempójú, sziporkázó ötletekkel megtöltött regény lenne. Így nem tudom. Jó is volt, de sokszor inkább fárasztott, mint szórakoztatott. A világot imádom, a 3 szereplő közül 2-t megkedveltem, sokat izgultam is, a történet többé-kevésbé mozgalmas volt, de nem ártott volna Ryan mellé egy erőstollú szerkeztő. Így ez most 8/10 a részemről. Jó, jó, de nem életem fantasyje. Viszont igyekszem végre sort keríteni a Hollóárnyék trilógiára, eléggé izgat Az ébredő tűz világa után, hogy Ryan másik világa milyen.

Várom a folytatást? Még nem döntöttem el. De az angol kiadás borítója azért nagyon meg akar győzni.