2017. december 31., vasárnap

2017 legjei

december 31, 2017 0 Comments

Számomra hihetetlen, de itt van 2017 vége is. Közhelyes, de olyan, mintha tegnap lett volna, hogy megírtam a 2016 legjei posztomat. De nem lamentálok tovább az idő múlásán, lássuk, hogyan alakult az idei kultúra fogyasztásom, és hogy miket emelek ki legjobbként.

Legjobb film:
Az egyetem végeztével és a hat hónapos munkakeresés miatt elég sok időm volt, amit természetesen filmezésre és olvasásra fordítottam, nagyrészt. A tavalyi poszthoz hasonlóan térjünk is gyors át a filmekre. Nem sok változást látok 2016-hoz képest. A Snitt listám szerint idén 31 filmet néztem, amiből 3 animációs. Ez bőven javulás a tavalyi 16 filmhez képest. És hogy ezek közül mi volt a legjobb? Azt már nehéz feladat eldönteni, ugyanis nagyon kevés rossz filmhez volt szerencsém 2017-ben. És mivel döntésképtelen vagyok, inkább felállítok egy mini Top 5-t (ez a többi kategóriában is így lesz).

Testről és lélekről:Nagyon az év végén sikerült csak megnéznem Enyedi Ildikó filmjét, de így is felküzdötte magát az első helyre. A témája populáris (romantikus történet), de a lehető legegyedibb módon nyúl hozzá. A zenében, a fényképezésben és a szimbólumokban ott van minden érzelem, ami egy ilyen témába csak beleférhet.
Szárnyas fejvadász és 2049:Az új rész miatt néztem meg a kultikus Blade Runnert, majd moziban a 2049-t is. Mindkettő hangulata, kivitelezése és jelentésrétege lenyűgöz. Igazából nehezen tudom szavakba önteni, mit ad nekem a két film, ezért nem is tudom őket versenyeztetni egy toplistán.
Holdfény: A blogon külön még nem írtam a Holdfényről, de az év végi toplistámon mindenképp szeretném megemlíteni. Első ránézésre egy kisebbségi kérdésekkel foglalkozó filmnek tűnik, de ez inkább kellék számára, mint főtéma. A három életszakaszon keresztül bemutatott fekete fiúban rengeteg minden ott lüktet, amit mi is átélünk: szeretetéhség, a biztonságos otthon iránti vágy, a társadalmi elvárásoknak való megfelelés, az igazi valónkkal folytatott küzdelem.
Dunkirk: Christopher Nolan történelmi filmjének is itt a helye. Pusztán képekkel és zenével olyat alkotott, amit kevesen tudnak. Alig mutat meg valamit, de mégis ott van benne minden, amit a háborúról tudni érdemes.
Logan: Kicsit kezdek belefáradni a képregényfilm-dömpingbe, de nagyon - gondoltam év elején. Aztán jött a Logan, és úgy éreztem, felráztak. Rozsomák karaktere megkapta az őt megérdemelt mélységet, és a tisztességes leköszönést. Kellett már egy ilyen komoly frissítés a szuperhős érába, remélem, ezzel a Logan elindított valamit.


Legjobb könyv:
A mesterszak utáni pihenés, a sok utazással járó munkakeresés, majd a munkába járás (1 órás menet mindennap) végett idén nagyon sokat olvastam. A molyos listám szerint összesen 93 könyvet, de ha ténylegesen megnézzük a tartalmat (vagyis mi tényleg könyv ezek közül), akkor azért kisebb számot kapunk. Ha leveszem a listáról a képregényeket és verses köteteteket, és a félbehagyott vagy be nem fejezett könyveket, akkor a lista bizony csak 64 könyvet tartalmaz. Tovább bontva az elolvasott regények számát, ebből 16 db-t angolul olvastam, ami, nos, nem egy jó arány. Angolszakosként sokkal többet olvastam ennél angol nyelven az elmúlt években, sajnálom, hogy idén csak ennyit sikerült. De már vannak erre tervek, de arról majd egy másik bejegyzésben. A könyves összegzés végére álljon itt a Top 5 listám.

Tóth Krisztina: Akvárium: Ez irodalom - értékeltem röviden a molyon. És még most is így tartom. Első olvasásom az írónőtől, de azonnal meggyőzött. Három nő életén keresztül mutatja be Magyaroszág II. világháború után időszakát, és talán úgy, ahogy azt eddig még más nem.
Adrian Tchaikovsky: Az idő gyermekei: Sokat vártam Tchaikovsky regényétől, és még többet kaptam. Egy majdnem tökéletes regény arról, milyen irányba kellene az emberiségnek mennie, miközben egy hatalmas ötletorgia is, amiben élmény elveszni.
Kazuo Ishiguro: Ne engedj el: Ishiguro egy sci-fis témához nyúl a szépirodalom eszközeivel. Egy lány, Kathy rendezi sorba emlékeit, ez által feltárva előttünk azt a zárt világot, ahol mesterségesen tartanak tudattalanságban gyerekeket, majd felnőtteket féligazságokkal adagolásával. Ennek mentén kapunk egy történetet felnőttéválásról és/vagy identitáskeresésről Lassan csordogáló, érzékeny történet csendes őszi estékre.
Rakovszky Zsuzsa: Hold a hetedik házban: Tóth Krisztina mellett a másik nagy felfedezésem. Az említett kötet egy novellás kötet 9 különböző történettel. Az egészben az fogott meg, hogy ezeket a kis témákat szokatlan nézőpontokból vizsgálta, például egy fiatal fiú útkeresését a főbérlő néniéből, egy harmincas éveiben járó nő kalandos szerelmi életét pedig annak kislányának szemével követtük nyomon.
Christopher Priest: Kifordított világ: Ha mindig is érdekelt, hol van a valóság és az érzékelés határa, vagy egy teljesen szokatlan világról olvasnál, vagy csak érdekelnek a sci-fi klasszikusok, akkor ez a te könyved! Priest egy zseniális heccet épít fel könyvében úgy, hogy a legutolsó oldalig erre rá se jövünk, s utána is csak elismerően csettintünk egyet.


Legjobb sorozat:
Hogy ebben a kategóriában pontosabb legyek, legjobb sorozatévad. Idén nem sok új történetbe kezdtem bele, inkább régebbieket folytattam. Idén valahogy nem vitt rá semmi arra, hogy leüljek sorozatokat darálni. Ez a számokon is látszik: igaz, 2017-ben 16 sorozatot néztem, de ezek közül csak 9 volt új cím, a többi folytatás. És még azt is gyors hozzáteszem, hogy a 16-ból 3-t félbehagytam (Tabu, Electric dreams, Fargo), 2-t nem fejeztem még be (Fekete tükrök, Török kezdőknek), 3 pedig valamilyen animációs sorozat (Star vs the Forces of Evil, Yuri on Ice, Blue Literature). Viszont érdekes, évvégére a Netflix előfizetésemnek hála jobban motivált vagyok a sorozatnézésben, és jövőre ennek hála (legalábbis így érzem), javulni fog az átlagom. De nem szaporítom tovább a szót, lássuk, idén mely sorozatok találtak be nálam.

Stranger Things 2. évad: A Stranger Things idén is jött, látott és győzött, megnyerte az egész internetet meg a Netflix-függőket. Nem sok okunk volt panaszra, amit vártunk, azt megkaptuk és jóllakott óvodásként várhatjuk a következő etapot.
Alias Grace: Egy hangulatos és több szinten is működő sorozat egy lányról, aki lehet, hogy gyilkos, lehet, hogy nem. És tudom, mindenhol A szolgálólány meséjét istenítik, de szerintem ez egy jobban sikerült Atwood-adaptáció.
Sense8 2. évad: Bőven teljesítette az előző évad végén vállaltakat, és építkezett a már megkezdett vonalon a megszokott színvonalon. Idén is ez a történet jelentette számomra a tiszta emberséget, azt a világot, ami jó lenne, ha létezhetne. És még mindig fáj, hogy a Netflix kaszálta.
Amerikai istenek: Az idei év legjobban várt adaptációja, amiben szerencsére nem csalódtam. Az a legjobb benne, hogy mer nem közönségbarát lenni, mer különleges és furcsa lenni a regényhez hasonlóan. Remélem, az új showrunner ellenére (Bryan Fuller ugyanis kilépett a projektből) is megtartja erényeit.
Abigél: Az IMHO Abigél kihívása révén néztem meg az Abigél sorozatot, ami kora ellenére is (1978-ban készült) bőven megállja a helyét a mai trendi műsorok között. Vannak furcsa filmes megoldások benne, de összességében Szabó Magda regényének tökéletes adaptációja.


Egyéb legjobbak:
A továbbiakban kisebb mennyiségben fogyasztott médiumokból pikkelném ki a nekem legjobban tetszőeket. A tavalyi bejegyzéshez hasonlóan az animációs filmekkel, azaz animékkel és inkább gyerekeket megcélzó filmekkel kezdeném a sort. Sok animét nem néztem idén, mindössze 2-t, és ezek közül a Blue Literature-t emelném ki, hiába hype-olt és szintén jó a Yuri on Ice is. Képregényt már többet olvastam idén (összesen 11-t, de ha beleveszem a 2 graphic novelt is, akkor már 13-t), ezek közül a Monstress és a Blankets tetszett leginkább. Mesék közül Rise of the Guardians (magyarul A zöld urai), 2012-es animációs filmet mondanám, és persze a Star vs the Forces of Evil-t, ami az új kedvenc elborultságom.


Összességében izgalmas év volt az idei, több szempontból is. Van pár dolog, amit sajnálok, hogy idénre nem fért be, de mire való az új év, mint folytatni ott, ahol abbahagytuk?

Boldog új évet kívánok mindenkinek!

2017. december 28., csütörtök

A német Stranger Things, ami igazából nem is az

december 28, 2017 0 Comments

A német Stranger Things - vezették fel eképpen a Netflix echte német nyelvű sorozatát, a Darkot. Marketing szempontból érthető húzás, és persze az se árt, ha egy ilyen szöveggel lesz némi prekoncepciónk is a várható műről. Viszont az ilyen kijelentésektől elvárná az egyszeri néző, hogy legyen valami alapja is. Bárki is találta ki ezt a ST párhuzamot, az mondjon le, ugyanis a Darknak jóformán semmi köze a sokat emlegetett sorozathoz. Valami teljesen mást kapunk.

Tartalom:
"Családi saga egy kis természetfölötti csavarral. A Dark története egy német kisvárosban játszódik, amely nyugodt életét két fiatal fiú eltűnése zavarja meg. Az ügy nem csak a hatóságokra lesz nagy hatással, hanem a városban élő négy család életére is."

Forrás: IMDb alapján


A kezdeti kirohanásomat annyival azért kiegészíteném, hogy ha nagyon akarom, akkor egy valamiben a Dark hasonlít az ST-re: vígan csemegézik a horror és thriller filmek eszköztárából. Egy Isten háta mögötti kisvárosban járunk, stimmt. Valami megmagyarázhatatlan történik, stimmt. És gyerekek tűnnek el, stimmt. És még sárga esőkabát is van, stimmt (Az, rád gondolok). Még a kevésbé gyakorlott horror és thriller rajongók is meg tudnak nevezni egy-egy olyan művet, amelyekben az említett elemekből akár egy is megjelenik. A Dark szerencsére az ST-hez hasonlóan nagyon jól dolgozik a rég bejáratott elemekkel, egy nagyon sajátos, hamisítatlan, darkos (pun intended) hangulatot teremt. Persze valahol azt is érzem, hogy az atmoszféra nem lenne egyedi a helyszín nélkül. Két évvel előrébb járunk a jövőben egy tipikus német vidéki környezetben; ezt látva végig ujjongtam magamban, hogy végre, egy európai helyszínt jól kihasználó mű! Bőven hozzájárul a hangulathoz a mesteri fényképezésnek és a jó zenék.


A külsőségeken túl érdemes a történetről is szót ejteni. A promóciós képek és a plakát hiába sugallja azt, hogy a Dark horror, a cselekmény előrehaladtával kiderül, szó sincs erről. A sejtelmesség sokkal inkább a thriller felé mutat, de a végső csavar egy harmadik zsánerműfajhoz, a sci-fihez visz. A továbbiakban spoileresen folytatnám. A városban lakó gyerekeket és felnőtteket egyaránt foglalkoztatja az elveszett fiúk ügye, és mindenki a saját lehetőségei szerint nyomozásba is kezd. Az egyik áldozattá váló fiú, Mikkel útja során válik azonban egyértelművé az, amit addig csak sejtettek velünk: az erdőben húzódó, a sorozat ikonjává váló lyuk a múltba vezet. A jó húzásként behozott sci-fi-vonalra szép lassan mindenki rádöbben, és a szereplők elé kerülő nyomok és információmorzsák alapján pedig összeáll a kép: A háttérben működő szervezet machinációja ez, miszerint 33 évente a világban ugyanannak az eseménynek meg kell történnie, és ez erősen érinti a kisvárosban élő családokat is. Spoiler vége. Ez így leírva elég izgalmasan hangzik, és az is, elviszi hátán a 10 részes Darkot, viszont az, ahogyan mindezT elmesélik, már kevésbé izgi. Az első négy epizód még erős, érezni, hogy a készítők mesterien szövik a történet fonalát, azonban az ötödik résztől pont ez válik a sorozat legnagyobb hátrányává. Annyira szépen felépítik a rejtélyt, annyira kimérten precíz minden, hogy ha egy kicsit is figyeltünk, könnyen kitalálhatjuk a Dark főbb fordulatait. És az izgalom ezzel elvész.


Érdekes vonulatot jelenthetne az eltűnések körüli rejtély mellett a szereplők közötti kapcsolatok és személyes drámájuk is, azonban ez a történet építéséhez hasonlóan unalomba fullad, pedig erősen kapcsolódik a sci-fi-vonalhoz is. Az első epizódok még izgalmas konfliktusokat vezetnek fel, a megcsalástól kezdve a szerelmi háromszögig mindent kapunk, de aztán valahogy ezek egyre kevesebb figyelmet kapnak, majd végül mintha a készítők érdeklődését is elvesztenék az emberi problémák. Bár a sorozat javára legyen mondva, a felnőttek múltját jól kibontják, tartogat néhány meglepetést. De mégis úgy éreztem, elhanyagoltak a családi szálak, és ez egyrészt köszönhető a viszonylag kevés játékidőnek (10 epizód összesen az 1. évad). Ennyi részben képtelenség jó ütemben építeni a főcselekményt és tisztességesen ápolni a szereplők kapcsolatrendszerét. És amikor bejött egy harmadik helyszín is, valahogy még zsúfoltabbnak hatott a történet. Egy 15 vagy 20 epizódos évadot simán elbírt volna a Dark, ahol az emberi rész is megfelelő kibontást kapott volna.

Összességében úgy érzem, csalódás volt a Dark, és nem azért, mert nem hasonlított a Stranger Thingsre. Adott volt minden egy jó sci-fi-thrillerhez - jó ötletek, kellő dráma, hamisítatlan hangulat -, és valahogy mégsem jött össze. Részemről ez most egy kis jóindulattal 7/10, főleg azért, mert a némettudásomnak jót tett, továbbá olyan cliffhangerrel zárult az 1. évad, hogy bizony felcsigázta a kíváncsiságomat - ezek kicsit felhúzták az eredeti 6 pontomat. 

2017. december 26., kedd

Egy kellemes csalódás - Átkozott boszorkák

december 26, 2017 0 Comments

Az Átkozott boszorkákat sokan ismerhetik az 1998-as filmadaptáció révén, amiben a főszereplőket Nicole Kidman és Sandra Bullock játsza. Én meg pont azok táborát gyarapítom, akik életéből kimaradt a boszis vígjáték, de a regény alap is. Hiányosságomat talán a 2012-es vagy 2013-as Könyvfesztiválon próbálta Boró és Linda bepótoltatni velem úgy, hogy megvetették velem a Palatinus kiadó standjánál a könyvet az olcsó dobozból (ötszá' forintért). Aztán ahogy az nálam lenni szokott, mindig beelőzte más a könyvet a várólistámon, ezért 2017-ben jutottam oda, hogy átrágjam magam a történeten.

Tartalom:
"A Hetedik mennyország írójának kitűnő romantikus regényéből néhány éve Nicole Kidman és Sandra Bullock főszereplésével készítettek nagy sikert aratott szerelmes vígjátékot. A hol kacagtatóan bájos, hol krimiszerűen izgalmas történet főszereplői az évszázadok óta különös tulajdonságokkal felruházott Owens család lánygyermekei. Gillian és Sally éveken át tapasztalhatják, milyen kínokat okoz a szenvedélyes szerelem mindazoknak, akik két nagynénjüket különféle varázsszerekért felkeresik. Megfogadják, hogy soha életükben nem lesznek szerelmesek – de persze a sors közbeszól. A lányok útja felnőttként elválik, ám egy szokatlan esemény ismét egymás mellé sodorja őket, és ekkor mintha elfojthatatlanul törne fel mindaz, amitől mindig is igyekeztek elzárkózni. Finom humora, mélységes emberismerete és megkapó, ironikus nyelvezete miatt Alice Hoffmant gyakorta emlegetik a manapság reneszánszát élő Jane Austen modern megfelelőjeként."
Forrás: Moly


Őszintén, a molyos vélemények miatt (amelyek szerint unalmas a regény, és nem nagy szám, meg nem elég boszis, a film meg ezerszer jobb) az Átkozott boszorkákat csak olyan indíttatásból tettem fel a 2017-es várólistámra, hogy rövid, rossz, és essünk gyors túl rajta. A gyors túlesés két recenziós példány között jött el, és legnagyobb meglepetésemre, azonnal beszippantott a történet. Az első oldalakon rögtön látszott, hogy Alice Hoffman ügyesen szövi bele a realizmusba a mágiát. Ezzel szerintem igazi boszis hangulatot teremt, csak pont nem a látványos módon. A két főhős - Gillian és Sally - természetes mágiahasználóként tűnnek fel, akik nem feltélen vannak tudatában képességeiknek, de érzik, hogy nem teljesen hétköznapiak (utóbbit a közösség felől jövő bélyeg és kiközösítés is megerősíti). Érdekes módon Hoffman nem a varázslatos kalandok fele viszi el történetét, hanem a két kislány fejlődését mondja el. Karakterük bemutatásába beleveszi szociális hátterüket (árvák, akiket a két Owens néni nevel fel), az őket ért hatásokat (a kiközösítés, a nénik által teremtett egyre fojtogatóbbá váló "családi" légkör), majd a tinédzserkori megpróbáltatásokat (Gillian sikeres a fiúk körében, Sally inkább a nénik szerint elfogadott nőképet ölti magára), és a felnőtt kori útjukat (Gillian meggondolatlan lesz, Sally viszont olyan keményszívű felnőtt, akit jó pár tragédia kínoz). Hoffman nem vizsgálja a két Owens lány lelkét szépirodalmi mélységekben, belső monológokon keresztül sem hozza közel őket hozzánk, inkább a mindentudó elbeszélő hangján tárja elénk a két nő örömét és bánatát. Nem mondja ki direktbe, hogyan éreznek, de mégis minden sejthető. Továbbá érdemes kiemelni, hogy a két nő életén keresztül komoly hétköznapi problémákra (mint például a bántalmazó kapcsolatok, az özvegység, vagy a kiközösítés) hívja fel a figyelmet. 


Összességében pozitív csalódás az Átkozott boszorkák, és örülök, hogy a molyos vélemények végül - számomra legalábbis - nem bizonyultak valósnak. Azonban így az értékelés végén két negatívumot muszáj kiemelnem, hogy ezzel indokoljam is, miért kap "csak" 8/10-t a könyv. Egyik, Sally lányainak fejlődése. A két lány, Antonia és Kylie között nem az igaz testvéri szeretet alakul ki, részben anyjukat ért tragédia miatt, részben pedig a nagynénik szabados nevelésének köszönhetően. A cselekmény előrehaladtával viszont a két lány normálissá válik, levetkőzik rossz szokásaikat. Nos, biztos vannak olyan emberek, akik képesek levetkőzni neveletlenségüket (mert valljuk be, Sally lányai elég neveletlenek), de szerintem a legtöbb esetben ez csak türelemmel és odafigyeléssel érhető el - ezen a téren Hoffman nekem hiteltelen. 

A másik kifogásolandó dologról kicsit spoileresen kell beszélnem. A történet során Gillian erőszakos és bűnöző életmódot folytató pasija, Jimmy váratlanul meghal. Mivel az idősebb testvér azt hiszi, ez az ő hibája (nadragulyát itatott vele, hogy a férfi hamar elaludjon, és ne verje meg a nőt), megkéri rég látott húgát, Sally-t, hogy segítsen rajta. A lányok végül az orgona alá temetik a férfit. Az orgonabokor túlburjánzásán túl nem sok minden jelzi, hogy bármi baj származna Jimmy elföldeléséből, amíg az utolsó 80-70 oldalon meg nem jelenik egy nyomozó, Gary. Egy olyan rövid könyvnél, mint az Átkozott boszorkák (a magyar kiadás mindössze 272 oldal) egy ilyen történés nagyon későre van datálva, és igazából érezni is, hogy nincs teljesen kibontva. Nekem ez kicsit megbontotta az amúgy jó ütemben felépített cselekményt annak ellenére is, hogy az írónő szépen lezárta a nyomozó szálát is. Spoiler vége.

Ismétlem, egy teljesen pozitív csalódásnak bizonyult az Átkozott boszorkák, ami némi mágikus realizmusba csavart romantikus történetet rejt oldalai közül. Mégha akadtak hibái is a könyvnek, jó érzés volt olvasni. Mindenkinek ajánlom, aki vágyik egy kis elvarázsolódásra és romantikára.

Follow Us @soratemplates