Antigané

2017. december 28., csütörtök

A német Stranger Things, ami igazából nem is az

Chibi Zsó december 28, 2017 0 Comments

A német Stranger Things - vezették fel eképpen a Netflix echte német nyelvű sorozatát, a Darkot. Marketing szempontból érthető húzás, és persze az se árt, ha egy ilyen szöveggel lesz némi prekoncepciónk is a várható műről. Viszont az ilyen kijelentésektől elvárná az egyszeri néző, hogy legyen valami alapja is. Bárki is találta ki ezt a ST párhuzamot, az mondjon le, ugyanis a Darknak jóformán semmi köze a sokat emlegetett sorozathoz. Valami teljesen mást kapunk.

Tartalom:

"Családi saga egy kis természetfölötti csavarral. A Dark története egy német kisvárosban játszódik, amely nyugodt életét két fiatal fiú eltűnése zavarja meg. Az ügy nem csak a hatóságokra lesz nagy hatással, hanem a városban élő négy család életére is."

Forrás: IMDb alapján

A kezdeti kirohanásomat annyival azért kiegészíteném, hogy ha nagyon akarom, akkor egy valamiben a Dark hasonlít az ST-re: vígan csemegézik a horror és thriller filmek eszköztárából. Egy Isten háta mögötti kisvárosban járunk, stimmt. Valami megmagyarázhatatlan történik, stimmt. És gyerekek tűnnek el, stimmt. És még sárga esőkabát is van, stimmt (Az, rád gondolok). Még a kevésbé gyakorlott horror és thriller rajongók is meg tudnak nevezni egy-egy olyan művet, amelyekben az említett elemekből akár egy is megjelenik. A Dark szerencsére az ST-hez hasonlóan nagyon jól dolgozik a rég bejáratott elemekkel, egy nagyon sajátos, hamisítatlan, darkos (pun intended) hangulatot teremt. Persze valahol azt is érzem, hogy az atmoszféra nem lenne egyedi a helyszín nélkül. Két évvel előrébb járunk a jövőben egy tipikus német vidéki környezetben; ezt látva végig ujjongtam magamban, hogy végre, egy európai helyszínt jól kihasználó mű! Bőven hozzájárul a hangulathoz a mesteri fényképezésnek és a jó zenék.

A külsőségeken túl érdemes a történetről is szót ejteni. A promóciós képek és a plakát hiába sugallja azt, hogy a Dark horror, a cselekmény előrehaladtával kiderül, szó sincs erről. A sejtelmesség sokkal inkább a thriller felé mutat, de a végső csavar egy harmadik zsánerműfajhoz, a sci-fihez visz. A továbbiakban spoileresen folytatnám. A városban lakó gyerekeket és felnőtteket egyaránt foglalkoztatja az elveszett fiúk ügye, és mindenki a saját lehetőségei szerint nyomozásba is kezd. Az egyik áldozattá váló fiú, Mikkel útja során válik azonban egyértelművé az, amit addig csak sejtettek velünk: az erdőben húzódó, a sorozat ikonjává váló lyuk a múltba vezet. A jó húzásként behozott sci-fi-vonalra szép lassan mindenki rádöbben, és a szereplők elé kerülő nyomok és információmorzsák alapján pedig összeáll a kép: A háttérben működő szervezet machinációja ez, miszerint 33 évente a világban ugyanannak az eseménynek meg kell történnie, és ez erősen érinti a kisvárosban élő családokat is. Spoiler vége. Ez így leírva elég izgalmasan hangzik, és az is, elviszi hátán a 10 részes Darkot, viszont az, ahogyan mindezT elmesélik, már kevésbé izgi. Az első négy epizód még erős, érezni, hogy a készítők mesterien szövik a történet fonalát, azonban az ötödik résztől pont ez válik a sorozat legnagyobb hátrányává. Annyira szépen felépítik a rejtélyt, annyira kimérten precíz minden, hogy ha egy kicsit is figyeltünk, könnyen kitalálhatjuk a Dark főbb fordulatait. És az izgalom ezzel elvész.

Érdekes vonulatot jelenthetne az eltűnések körüli rejtély mellett a szereplők közötti kapcsolatok és személyes drámájuk is, azonban ez a történet építéséhez hasonlóan unalomba fullad, pedig erősen kapcsolódik a sci-fi-vonalhoz is. Az első epizódok még izgalmas konfliktusokat vezetnek fel, a megcsalástól kezdve a szerelmi háromszögig mindent kapunk, de aztán valahogy ezek egyre kevesebb figyelmet kapnak, majd végül mintha a készítők érdeklődését is elvesztenék az emberi problémák. Bár a sorozat javára legyen mondva, a felnőttek múltját jól kibontják, tartogat néhány meglepetést. De mégis úgy éreztem, elhanyagoltak a családi szálak, és ez egyrészt köszönhető a viszonylag kevés játékidőnek (10 epizód összesen az 1. évad). Ennyi részben képtelenség jó ütemben építeni a főcselekményt és tisztességesen ápolni a szereplők kapcsolatrendszerét. És amikor bejött egy harmadik helyszín is, valahogy még zsúfoltabbnak hatott a történet. Egy 15 vagy 20 epizódos évadot simán elbírt volna a Dark, ahol az emberi rész is megfelelő kibontást kapott volna.

Összességében úgy érzem, csalódás volt a Dark, és nem azért, mert nem hasonlított a Stranger Thingsre. Adott volt minden egy jó sci-fi-thrillerhez - jó ötletek, kellő dráma, hamisítatlan hangulat -, és valahogy mégsem jött össze. Részemről ez most egy kis jóindulattal 7/10, főleg azért, mert a némettudásomnak jót tett, továbbá olyan cliffhangerrel zárult az 1. évad, hogy bizony felcsigázta a kíváncsiságomat - ezek kicsit felhúzták az eredeti 6 pontomat.

2017. december 26., kedd

Egy kellemes csalódás - Átkozott boszorkák

Chibi Zsó december 26, 2017 0 Comments

Az Átkozott boszorkákat sokan ismerhetik az 1998-as filmadaptáció révén, amiben a főszereplőket Nicole Kidman és Sandra Bullock játsza. Én meg pont azok táborát gyarapítom, akik életéből kimaradt a boszis vígjáték, de a regény alap is. Hiányosságomat talán a 2012-es vagy 2013-as Könyvfesztiválon próbálta Boró és Linda bepótoltatni velem úgy, hogy megvetették velem a Palatinus kiadó standjánál a könyvet az olcsó dobozból (ötszá' forintért). Aztán ahogy az nálam lenni szokott, mindig beelőzte más a könyvet a várólistámon, ezért 2017-ben jutottam oda, hogy átrágjam magam a történeten.

Tartalom:

"A Hetedik mennyország írójának kitűnő romantikus regényéből néhány éve Nicole Kidman és Sandra Bullock főszereplésével készítettek nagy sikert aratott szerelmes vígjátékot. A hol kacagtatóan bájos, hol krimiszerűen izgalmas történet főszereplői az évszázadok óta különös tulajdonságokkal felruházott Owens család lánygyermekei. Gillian és Sally éveken át tapasztalhatják, milyen kínokat okoz a szenvedélyes szerelem mindazoknak, akik két nagynénjüket különféle varázsszerekért felkeresik. Megfogadják, hogy soha életükben nem lesznek szerelmesek – de persze a sors közbeszól. A lányok útja felnőttként elválik, ám egy szokatlan esemény ismét egymás mellé sodorja őket, és ekkor mintha elfojthatatlanul törne fel mindaz, amitől mindig is igyekeztek elzárkózni. Finom humora, mélységes emberismerete és megkapó, ironikus nyelvezete miatt Alice Hoffmant gyakorta emlegetik a manapság reneszánszát élő Jane Austen modern megfelelőjeként."

Forrás: Moly

Őszintén, a molyos vélemények miatt (amelyek szerint unalmas a regény, és nem nagy szám, meg nem elég boszis, a film meg ezerszer jobb) az Átkozott boszorkákat csak olyan indíttatásból tettem fel a 2017-es várólistámra, hogy rövid, rossz, és essünk gyors túl rajta. A gyors túlesés két recenziós példány között jött el, és legnagyobb meglepetésemre, azonnal beszippantott a történet. Az első oldalakon rögtön látszott, hogy Alice Hoffman ügyesen szövi bele a realizmusba a mágiát. Ezzel szerintem igazi boszis hangulatot teremt, csak pont nem a látványos módon. A két főhős - Gillian és Sally - természetes mágiahasználóként tűnnek fel, akik nem feltélen vannak tudatában képességeiknek, de érzik, hogy nem teljesen hétköznapiak (utóbbit a közösség felől jövő bélyeg és kiközösítés is megerősíti). Érdekes módon Hoffman nem a varázslatos kalandok fele viszi el történetét, hanem a két kislány fejlődését mondja el. Karakterük bemutatásába beleveszi szociális hátterüket (árvák, akiket a két Owens néni nevel fel), az őket ért hatásokat (a kiközösítés, a nénik által teremtett egyre fojtogatóbbá váló "családi" légkör), majd a tinédzserkori megpróbáltatásokat (Gillian sikeres a fiúk körében, Sally inkább a nénik szerint elfogadott nőképet ölti magára), és a felnőtt kori útjukat (Gillian meggondolatlan lesz, Sally viszont olyan keményszívű felnőtt, akit jó pár tragédia kínoz). Hoffman nem vizsgálja a két Owens lány lelkét szépirodalmi mélységekben, belső monológokon keresztül sem hozza közel őket hozzánk, inkább a mindentudó elbeszélő hangján tárja elénk a két nő örömét és bánatát. Nem mondja ki direktbe, hogyan éreznek, de mégis minden sejthető. Továbbá érdemes kiemelni, hogy a két nő életén keresztül komoly hétköznapi problémákra (mint például a bántalmazó kapcsolatok, az özvegység, vagy a kiközösítés) hívja fel a figyelmet.

Összességében pozitív csalódás az Átkozott boszorkák, és örülök, hogy a molyos vélemények végül - számomra legalábbis - nem bizonyultak valósnak. Azonban így az értékelés végén két negatívumot muszáj kiemelnem, hogy ezzel indokoljam is, miért kap "csak" 8/10-t a könyv. Egyik, Sally lányainak fejlődése. A két lány, Antonia és Kylie között nem az igaz testvéri szeretet alakul ki, részben anyjukat ért tragédia miatt, részben pedig a nagynénik szabados nevelésének köszönhetően. A cselekmény előrehaladtával viszont a két lány normálissá válik, levetkőzik rossz szokásaikat. Nos, biztos vannak olyan emberek, akik képesek levetkőzni neveletlenségüket (mert valljuk be, Sally lányai elég neveletlenek), de szerintem a legtöbb esetben ez csak türelemmel és odafigyeléssel érhető el - ezen a téren Hoffman nekem hiteltelen.

A másik kifogásolandó dologról kicsit spoileresen kell beszélnem. A történet során Gillian erőszakos és bűnöző életmódot folytató pasija, Jimmy váratlanul meghal. Mivel az idősebb testvér azt hiszi, ez az ő hibája (nadragulyát itatott vele, hogy a férfi hamar elaludjon, és ne verje meg a nőt), megkéri rég látott húgát, Sally-t, hogy segítsen rajta. A lányok végül az orgona alá temetik a férfit. Az orgonabokor túlburjánzásán túl nem sok minden jelzi, hogy bármi baj származna Jimmy elföldeléséből, amíg az utolsó 80-70 oldalon meg nem jelenik egy nyomozó, Gary. Egy olyan rövid könyvnél, mint az Átkozott boszorkák (a magyar kiadás mindössze 272 oldal) egy ilyen történés nagyon későre van datálva, és igazából érezni is, hogy nincs teljesen kibontva. Nekem ez kicsit megbontotta az amúgy jó ütemben felépített cselekményt annak ellenére is, hogy az írónő szépen lezárta a nyomozó szálát is. Spoiler vége.

Ismétlem, egy teljesen pozitív csalódásnak bizonyult az Átkozott boszorkák, ami némi mágikus realizmusba csavart romantikus történetet rejt oldalai közül. Mégha akadtak hibái is a könyvnek, jó érzés volt olvasni. Mindenkinek ajánlom, aki vágyik egy kis elvarázsolódásra és romantikára.

# Alice Hoffman # amerikai

2017. december 23., szombat

Ilyen lett a várva várt Nyugat + zombik

Chibi Zsó december 23, 2017 0 Comments

Csepella Olivér pár éve nagyot robbant az interneten. Hogy pontosak legyünk 2014-ben történt a robbanás, amikor megjelent tumlbrön a diplomamunkája, amiben Babits Mihály, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Ady Endre, Tóth Áprád - vagyis röviden a Nyugathoz köthető írók és költők zombikat trancsíroznának. A kreatív anyagokat felkapta a Cink, és utána nem volt megállás. A megvalósításért indult egy közösségi gyűjtés is, 3 millió forint célkitűzéssel - ez egy nap alatt összegyűlt. Aztán jöttek a hírek Csepellától a folyamatos csúszásról, és annak vitatható kommunikálásáról. Emiatt egyre megosztóbb lett az, amit csinál (még egy külön kiadvány is készült ennek paródiája/kritikájaként). Végül 2017-ben csak a kezünkben tarthatjuk a Nyugat + zombikat, és meglepő fordulatként, a Corvina kiadó jóvoltából.

Tartalom:

"Az agyatlan élőhalottak és a reménytelenül széplelkűek harcában sosem volt irgalom, de most patakokban folyik a vér és a tinta, reped a csont, szakad a merített papír. Íme Babits Mihály és Quentin Tarantino találkozása a boncasztalon: három év feszült várakozás után kézhez vehetik a rajongók Csepella Olivér már megjelenése előtt kultikus képregényét. Sikerülhet-e a magaskultúra legkifinomultabb képviselőinek, a Nyugat szerzőinek megállítaniuk a tömegkultúra legfélelmetesebb teremtményeit, a zombikat? Lehetséges-e jambussal vagy szonettkoszorúval felvenni a harcot a halálos harapással? És egyáltalán: vehetjük-e a bátorságot, hogy viccet, sőt horrort csináljunk az iskolában felszentelt irodalmi kánonból? Nagyon remélem, hogy a válasz mindhárom kérdésre igen."

Forrás: Nyári Krisztián (a képregény fülszövege)

Miután megvásároltam az egész kövérre, több mint 250 oldalara hízott képregényt (képregény? simán graphic novel ez) első kérdésem az volt, megérte-e ennyit várni a Nyugat + zombikra? Olvasás után arra jutottam, bizonyos szempontból igen. A zombikon, nyugatosokon és a táltoson keresztül Csepella egy, a magyar történelemben vissza-visszatérő kérdést vet fel, ami - a jelenlegi politikai életet figyelve - úgy érzem, megint aktuális: Nyugat vagy Kelet? Okos és logikus húzás volt erre felhúzni a zombi hentelés történetét. A másik nagy pozitívum (és szerintem alapból emiatt zseniális az alapötlet), ami miatt még foroghat a képregény a jövő generáció kezében is, hogy emberi szintre hozza a magyar irodalom költőit. Általános iskolában és gimnáziumban is mindig olyan érzésem volt költőinkkel és íróinkkal kapcsolatban, hogy ők érinthetetlenek, és emiatt csak nagy tisztelettel beszélhetünk róluk. Az ilyen idealizálásból az következik, hogy gyerekként képtelenek vagyunk hétköznapi emberekként elképzelni ezeket az alakokat. Olyan érzésünk lesz, hogy ők soem hibáznak, de sosem örültek, bolondoztak, mindig csak nagy komolyan írták a verseket. Ezzel szemben ha felcsapjuk mondjuk Karinthy vagy Kosztolányi naplóját, látjuk, ez közel sem így volt. Kíváncsi emberek voltak, akiket érdekelt a körülöttük lévő világ, és baromkodni is szerettek (például Karinthy odavolt korának új vívmányaiért, Kosztolányi pedig a kamerát szerette és filmezett is rendesen). Csepella a paródia eszközével emberi mivoltukban mutatja be a nyugatosokat. Ha magyartanár lennék, emiatt biztos bevinném órára a képregényt.

Forrás: Könyvesblog

És ennél a parodiszikus vonalnál maradva a képregény humora 5 csillag. A szereplők nyelvében egyfajta anachronizmus figyelhető meg, de ez kifejezetten jól áll nekik (Ki ne akarna hallani egy velős bazdmeget Babitstól?). A modern beszédstílus mellett költőink kétlábon járó anekdották módjára produkálják a naplókból és más forrásokból ismert szokásaikat (pl. magánhangzók alapján kell kitalálni, milyen irodalmi műből idéznek) és viselkedésüket (például Ady vedel és szivarozik, Juhász Gyulát pedig nem hívják zombiirtani, mert épp "szomorú"). Csepella továbbmegy, és vendégillusztrátorai segítségével a nyugatosokat ki is lépteti saját korukból, amire saját vérmérsékletük szerint reagálnak. A kis kitérők közül nekem abszolút kedvencem az, amikor napjaink Budapestjén bukkannak fel Babitsék, és összefutnak Závada Péterrel és Süveg Márkkal (a Akkezdet Phiai-ból ismerhetitek őket, de ezen kívül is rengeteg mindent csinálnak a kortárs irodalomi életben).

Forrás: Roboraptor

Eddig a Nyugat + zombik igazi ötletparádé, utalás és intertextualitás raszteres stílusban. Mi a helyzet a történettel? Az, hogy az eleje nagyon jól indul. Sajátos humor, rejtély (Honnan jönnek a zombik?) és sok őrület (lásd fent). Az első fejezet végére kicsit belefáradtam ebbe, de az összképet mégis jónak éreztem. Ez a színvonal maradt a zombi hadsereg és a táltos tényleges megjelenéséig (több kritika a gondtalan élvezhetőséget kb. 100-150 oldalig datálja), utána számomra kezdett egyre kaotikusabb lenni az egész. A tömegjelenetek nehezen követhetőek, az én ízlésemnek kicsit sok a váratlan csavar (főleg akkor, mikor a táltos úgy váltogatja a testeket, mint más az alsóruhát). De Csepella javára legyen mondva, dramaturgiailag jól kezeli az egészet, a panelek és a képek hatásosak, ütnek, amikor kell. Aztán ezt a katyvaszt lezárja és minden – vagyis majdnem minden - happy end. Összegezve, a történet felemás élmény, 3,5 csillagot adnék rá a Molyon, de szerencsére vannak bőven olyan elemek, amik feljebb húzzák az összélményt.

A történeten nem ártott volna még egy picit dolgozni, csökkenteni a kaotizmust, de ezentül Csepella egy itthoni viszonyokban különleges graphic novelt adott rajongóinak, képregényeseknek és magyar irodalomszeretőknek. Rájátszik a Nyugat szerzőire és a zsáner (itt horror) szabályaira is (ha már zsáner: nem tértem ki rá, de külön felhívnám a figyelmet Katára, a pincérnőre, akit érdemes korábbi horror olvasmányainkhoz viszonyítva is figyelni), mindezt egy frappáns stílusban és egy fontos kérdéssel. Jópofa, amit csinál, jó bogarászni az utalásokat és nevetni rajtuk, igazából annyira, hogy nekem ez már egy + csillag. Így lett Molyon 4 csillag a Nyugat + zombik, itt pedig 8/10.