Antigané

A 2015-ös év abszolút kedvenc újonc sorozata nálam a Wachowski-testvérek (ők készítették a Mátrixot) Sense8-je volt (emiatt szégyen is, hogy csak most, egy év távlatából írok róla), nem győztem terjeszteni a barátaim közt. Egy érdekes nyári sorozatok cikk során futottam bele a történetbe, és az alapötlettel (8  egymástól teljesen független embernek hirtelen köze lesz egymáshoz) felkeltette az érdeklődésemet. A továbbiakban direkt kerültem minden információt, hisz éreztem, hogy jobb, ha hagyom meglepetni magam. 

Forrás: Snitt

Habár a Snittes leírás közhelyesnek titulálja az alapötletet (8 embertől függ a világ sorsa), engem, ahogy a bevezetőben is írtam, megfogott, a sorozat nyitója pedig egy olyan aspektussal kecsegtetett, ami végül a sorozat védjegye is lett (számomra mindenképp): a multikulti. Az amerikai kontinenstől, Európán át egészen Ázsiáig mindenféle nációjú emberrel találkozunk az openingben. A pilot résszel pedig ki is derül, hogy a színes nyitó a 8 szereplőt hivatott képviselni. A különböző rasszok és nemi identitások képviselőiről eszünkbe juthatnak a mai filmes trendek, amiket sokan kritizálnak. Hollywoodban igyekeznek figyelni arra, hogy adott típusú karakter (pl. nő, homoszexuális vagy fekete szereplő) egy meghatározott arányban képviseltetve legyenek. A Sense8 ezt a követelményt teljes mértékben teljesíti, de ami nem emiatt érdekes. A Wachowski-testvérek megtöltötték élettel ezeket a szereplőket. A tényleges cselekmény a 4. epizód körül indul csak be, de teljesen megbocsátható a sorozatnak, mert annyira szerethető és lebilincselő élettörténettel rendelkezik mind a 8 karakter, hogy csak az ő életük és bemutatása is képes lenne lekötni. Be kell vallanom, hogy nagyon sok filmnél és sorozatnál csak kötelező jellegűnek érzem azt, ha van egy fekete, ázsiai vagy LMBT karakter, mert nem fordítanak nagy időt az adott karakterek kidolgozására, főleg a származásából fakadó szociális tényezők maradnak ki, pedig nagyon sokat tud adni egy-egy szereplőhöz, plusz hitelesebbé is teszi.

A remekül kidolgozott szereplők mellett jön fel a fő storyline is, amit főleg a 8 teljesen más személyiségű karakter csapattá érése tesz ki. Az első drámákat főleg adott szereplők magánéleti problémái tesznek ki (pl. Nomi műtéte, Sun családi drámái vagy Kala küzdelme a hagyományokkal), amelyek során a mentálisan összekapcsolódott emberek közelebb kerülnek egymáshoz, sőt, ahol tudnak, segítik is egymást - ez szintén felfogható egyfajta csapatépítő tréningnek. Ez leginkább a finálé felé csúcsosodik ki, amikor nem csak egy-egy szereplő segíti a másikat, hanem mind a nyolcan együtt tapogatják ki hatalmuk határait. Spoilerek nélkül annyit mondanék csak, hogy a készítők nagy odafigyeléssel helyeztek el minden "nyomot" a cselekményben, ami majd végül elvisz a végkifejlethez, mindezt megfelelő tempóban elmesélve. Továbbá még maradt bőven tüzijátékuk a következő évadra is (amit sajnos csak jövőre láthatunk).

Összefoglalva, a Sense8 volt a legjobb kezdősorozata - ahogy fent is írtam már. Egy történet, ami azonnal beszippantott és a legutolsó percig le is kötött. De ami még nagyobb érdeme, hogy tele van igazi hús-vér karakterekkel, akikért lehet és érdemes is izgulni. Tőlem kap egy 10/10-es pontszámot, és remélem, a 2. évad is tartani tudja ezt a színvonalat. Mindenkinek szívből ajánlom!

Voltatok már úgy, hogy moziba akartatok menni, de nem volt igazán semmi, amit nagyon meg akartatok nézni? Na, ilyenkor jön a véletlenül kipikkelünk valamit opció: így volt egy 2015 nyarán is, amikor találomra választottam ki a Hölgy aranyban című filmet. Lássuk, mit hozott a vak szerencse. A mozit utólag köszönöm Antalnak. 

Egy nagyon csúnya vallomással kezdek: nagyon sok lemaradásom van a kortárs fantasztikum irodalmával (a szépirodalommal is, de ezt most nem itt fogom tárgyalni). Nagyon sok író akad, akiktől sokat hallok, de nehezen jutok el a könyveikig, mindenféle okból kifolyólag (pl. könyvtári könyvek, mást kell olvasni egyetem vagy munkahely miatt stb.) Így voltam sokáig Vivien Holloway-jel is. Sokszor szembekerült velem a Molyon, de valahogy mégis halódott az olvasás. Aztán egyszer a könyvtárban láttam, hogy milyen kis rövidke az első kötet és gondoltam, miért ne kezdhetném el Winie kalandjait. Aztán sikerült is a nyáron elfogyasztgatni az eddigi köteteket.

Tartalom:

Forrás: Moly

Az eddigi részek alapján a sorozat a 3. résznél, A hóhér kötelénél érte el tetőpontját. Nagyon sok jó dologot tett bele az írónő (így végre megadtam molyon az 5 csillagot az előző 4,5 felek után). Amit végig nagyon értékeltem itt, az a több nézőpont behozása. Várható volt, spoiler! hogy Winie a börtönben nem fog tudni sok mindent csinálni, spoiler vége! és ez dramaturgiai szempontból nem valami előnyös. Így nagyon is jó ötlet volt egy olyan szereplő nézőpontját behozni, aki csinál valami akciót is: ez lett William. Az előző kötetben is szimpatikus volt Will, Holloway szánt időt az ő és Winie közti kapcsolat kiépítésére is, így olvasóként nem volt olyan érzésem, hogy egy teljesen idegen karakter fejében kell lennem, hisz az előzetes felvezetésnek köszönhetően régi ismerősként köszönthettem a POV karakterré előlépett Willt.

Ő akár Audrey, Winie nővére is lehetne

Aztán a gyűrű és a könyv behozásával érzem végre azt, hogy kezd kicsit építkezni ez a világ. Az első két kötetnél nagyon nem tudtam kibékülni azzal, hogy adott egy posztapokaliptikus, steampunk stílusú világ, ahol tolvajok seftelnek, és ezekből csak az alapot kapjuk. Hol van itt az előző világ mítosza vagy épp a világ működésének rendje és lelke? Hogy és miként forognak azok a gőztől hajtott csavarok? De A hóhér kötele és a 4. rész, a Tolvajok kézikönyve (ott van egy történelem órás jelenet, ami megint csak hozzáad Holloway világához) eleget tesz a kitalált világ iránti érdeklődésnek. Remélhetőleg, a következő kötetekből sok mindent megtudhatunk majd – legalábbis a gyűrű mesével és a könyv múltját taglaló sorokból erre következtettem. Ehhez kapcsoldóan volt kicsit csalódás a már említett következő rész. Érezni a 4. köteten, hogy a Winie-történetek egy nagy tetőpontja után vagyunk és valami újat épít az írónő. Így egy kalandos, de nyugisabb részt kaptunk, ami szerkezetileg teljesen indokolt, de nekem mégis kevesebb volt az előzőekhez képest, főleg, hogy nincs itt a kezemben a következő rész. Aki most kezdene bele a sorozatba, azt figyelmeztetném! Egy nagyon nagy cliffhangerrel zárul a 4. rész, ami mindenesetre nagyon hatásos, de könnyen türelmetlenné tehet minket. Továbbá nagyon szívfacsaró is volt, a gyermekibb énemnek mindenképp. Szóval, kíváncsian várom, mi sül ki a 4. részben felvázoltakból.

Összességében a Winie Langton történetek azok sorozatok egyike, amelyek képesek minden részben hasonlóan jó színvonalat hozni. Izgalmas, sokszor kiszámíthatatlan fordulatokkal tarkítva (emlékeim szerint csak egy történést tudtam kitalálni a 4. részben), amit Vivien Holloway rengeteg humorral és kedvelhető szereplőkkel tesz még jobbá. Egyedül csak a lassú világépítést tudom felróni negatívumként, meg pár fentebb említett apróságokot. Ezektől eltekintve nagyon pozitívan állok ehhez a sorozathoz, nagyon sok potenciál van benne és írónő stílusa is meggyőzött, hogy nekem kell még tőle olvasnom (Végtelen horizont, maybe?). Az eddigi 4 Winie Langton részre adok most egy 9/10-es pontot és türelmetlenül várom a Mechanikus farkas kötetet.