A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Michael Fassbender. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Michael Fassbender. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 23., vasárnap

12 év rabszolgaság

március 23, 2014 0 Comments

Az Akadémia szerint a 2014-es év legjobb filmje a 12 év rabszolgaság, Steve McQueen rendezésében. Internetes berkekben emiatt a film már kapott hideget-meleget: hogy csak azért kapott Oscart, mert rabszolgás és feketék szenvedéséről szól stb. Ezekkel az állításokkal természetesen nem értek egyet, de tökéletesnek se tartom a filmet.

Tartalom:
"Northup 1841-ben, az amerikai polgárháborút megelőző időszakban az északi New York virágzó városában elismert hegedűművészként éli hétköznapjait családjával, míg egy nap tőrbe csalják, elkábítják, és eladják rabszolgának. Helyzete egyre kilátástalanabbá válik, mikor egy szadista déli ültetvényeshez kerül, Edwin Eppshez (Michael Fassbender), aki rabszolgáin kénye kedve szerint tesz erőszakot, akár a végsőkig korbácsolva, kínozva őket.Northup embertelen körülmények között több száz társával együtt az életben maradásért küzd, miközben megpróbálja megőrizni méltóságát Epps könyörtelen, beteges világban. Solomon 12 évig tartó kegyetlen odüsszeiája alatt nem adja fel a harcot: újra szabad akar lenni. És mikor a sors összehozza őt a kanadai szabadelvű áccsal (Brad Pitt) felcsillan benne újra a remény."

Forrás: Port


A téma fontos, hiszen csak az elmúlt időkben kerültek reflektorfénybe az afro-amerikaiakat érintő témák, mint például a rabszolgaság elszenvedése. Igaz, manapság már nem akkora bátorság ehhez a témához nyúlni, mint mondjuk a 20. század első vagy második felének korai szakaszában. De szükség van rá most is, szerintem: ez a film is kicsit más perspektívából mutatta meg a témát.
Eleve a kezdet, expozíció: Solomon egy északon élő szabad fekete, akit elrabolnak, hogy délen rabszolgának eladhassák. A közismert rabszolgaság történeteknél (pl. Tamás bátya kunyhója) inkább egy már rabszolgaként élő embert ismerünk meg. Solomon története nem csak egy fekete életét mutatja be a 19. századi Amerikában, hanem az ember megalázását is. Elvették Solomon egyéni szabadságát, megalázták, s még nevétől is megfosztották, azaz az identitásától is (kicsit orwelli is) - így a téma már nem csak a feketékhez kapcsolódik, hanem minden emberi lényhez is. 


Solomon esetében azonban nem csak a rabszolgatartók fosztják meg őt emberségétől, hanem ő maga is kivetkőzik emberségéből a túlélés érdekében. Az érzéseket ignorálja és az elnyomók eszközeinek használatától se retten vissza, hogy magát mentse. 
Továbbá a 12 év rabszolgaság elég realisztikusan mutatja be a feketéket ért kínzásokat és sérelmeket - néhol túl reálisan. Az elfogástól kezdve láthatjuk a nyers erőszakot, de ilyen tekintetben a film utolsó fél órája a leghatásosabb: teljesen elborzasztó és gyomorforgató, amit a gazda, Edwin Epps művel "tulajdonaival". Mellesleg ezekben a jelenetekben a legerősebb figura az elszenvedő rabszolgalány, aki Lupita Nyong'o személyesít meg nagyon is meggyőzően - az Akadémia neki ítélte idén a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar szobrot.
Még itt külön megjegyezném, hogy a film nem próbálja a feleket külön jó és rossz szerint beosztani. Egy rabszolga se feltétlen jóságos és tiszta jellemű (pl. Solomon) és egy rabszolgatartó se feltétlen szemét, hanem lehet jóságos (pl. Ford).

Remek témákhoz nyúl a film, rengeteg jól felépített és hatásos jelenetet tartalmaz, viszont néha érezni azt, hogy direktbe akarnak minket sokkolni és sajnálatot kicsikarni tőlünk (pl. amikor mutatják, hogy mit tesznek az elszökni akaró rabszolgákkal vagy amikor egyik nőnek elveszik az árverezésen a gyermekeit - ), ami szerintem fölösleges - a néző sulykolás nélkül is érezhet, nem kell direkt vagy feltűnően rájátszani. Ezen kívül még egy hibát tudnék felhozni, hogy a közepénél kissé belassul a történet, konkrét dolgok nem történnek, de ezért a hiba miatt kicsit kárpótolnak minket az utolsó fél órával (ahogy feljebb már írtam).

Összességében, jó film a 12 év rabszolgaság, még ha érezhető némi zavaró sulykolás - 8/10. És még egyszer szeretném megjegyezni, hogy egy film megítélésében nem jó hozzáállás az, hogy "csak a fekete téma miatt nyert". Igen, része a fekete közösség a témának, de ennél sokkal összetettebb ez a dolog, s egy fehér ember is találhat ebben a történetben olyat, ami hozzá is szól. 

2013. február 15., péntek

A lowood-i árva

február 15, 2013 0 Comments

Charlotte Bronte történetét, a Jane Eyre-t már többször elmesélték a filmvásznon, köztük Franco Zeffirelli 1996-ban. Az utóbbi években (2011) Carry Fukunaga dolgozta fel a mára már klasszikussá vált történetet. Ilyenkor felmerül az örök kérdés, hogy van-e szükségünk újabb feldolgozásra, ha már létezik egy egész jó adaptáció? Azt mondom, hogy igen.
 
Tartalom:
"Sivár gyermekkora után a fiatal Jane Eyre világi nevelőnőnek áll. Ahogy boldogan éldegél új szakmájában, Thornfield Hall-ban, találkozik a sötét, hideg, indulatos Mr. Rochesterrel, a ház urával. Jane és munkaadója az idők során barátságot kötnek, és hamarosan azon kapja magát, hogy beleszeretett a férfiba. Úgy tűnik, a boldogság végül rátalál Jane-re, de Mr. Rochester sötét titka örökre tönkre teheti azt."
Forrás: Port


Mivel maga a művészet is folytonos újraértelmezésről szól, így szükség volt erre az új Jane Eyre-re. Maga a film már szabálytalansággal kezdődik: a történet végével kezdődik a film. Az előzmények Jane visszaemlékezéseiből ismerhetőek meg. Ez a megoldás hasonlít az elmúlt évek klasszikus feldolgozásaihoz, mint például Oliver Parker Dorian Gray-éhez, vagy ott van Andrea Arnold Üvöltő szelek adaptációja, mint példa, csak hogy egy közelebbi művet említsek. Ha így tekintünk erre az elbeszélői megoldásra, akkor azt lehet elmondani, hogy követi az elmúlt évek bevett trendjét.
Az előző feldolgozások ismeretének hiányában nem tudom megítélni, hogy elődjeitől miben tér el Fukunaga munkája, így inkább a könyvvel fogom összevetni. Az eredeti anyaghoz viszonyítva kevésbé romantikus a film, legalábbis nem a szó mai értelmében. Nincs sok szerelmes giccses jeleneteket, se nagy vallomások, röviden, nem hatásvadász, és nem is csöpögős. Igaz, a vásznon a könyvből ismert mély, tiszta szeretet sincs, de a sáros ruhák és a néma arcok mögött valahol mégis ott húzódik. A díszletek, a zene és a színészek valahogy mégis megjelenítik. Így lesz egyszerűen gyönyörű ez a film.


Természetesen a romantika mellett ott van Jane, az önerejéből felemelkedő nő, és a byron-i figurát idéző Rochester. Miss Eyre ezúttal Mia Wasikowska alakításában láthatjuk, akiben nem mindig éreztem a lázadó Jane karakterét, de ezen kívül rendben volt: nem játszotta túl a szerepét, hanem visszaadta a szerény, de eszes Jane-t. Michael Fassbender, mint Rochester, tökéletesen megjeleníti a byron-i embert már a puszta jelenlétével. Gőgje és különcsége mögött ott van a szenvedő figura, aki a történet vége felé haladva egyre inkább búskomor figurává válik. A többi szereplő sajnos háttérben maradt. St Johnt játszó Jamie Bell súlytalan, számomra személytelen figura maradt, a könyvbéli karakterhez pedig egyáltalán nem sok köze volt.

A néha lassú tempón és a mellékszereplőkön kívül más hiba nem volt az új Jane Eyre-ben. Gyönyörű film, tájba ágyazott romantikával és többé-kevésbé hiteles főszereplőkkel. Szükség volt erre az adaptációra, arra, hogy szerelmes giccs nélkül is élvezhető legyen a film. 8/10-es pontszámú Fukunaga munkája.

Follow Us @soratemplates