Charlotte Bronte történetét, a Jane Eyre-t már többször elmesélték a filmvásznon, köztük Franco Zeffirelli 1996-ban. Az utóbbi években (2011) Carry Fukunaga dolgozta fel a mára már klasszikussá vált történetet. Ilyenkor felmerül az örök kérdés, hogy van-e szükségünk újabb feldolgozásra, ha már létezik egy egész jó adaptáció? Azt mondom, hogy igen.
Tartalom:
"Sivár gyermekkora után a fiatal Jane Eyre világi nevelőnőnek áll. Ahogy boldogan éldegél új szakmájában, Thornfield Hall-ban, találkozik a sötét, hideg, indulatos Mr. Rochesterrel, a ház urával. Jane és munkaadója az idők során barátságot kötnek, és hamarosan azon kapja magát, hogy beleszeretett a férfiba. Úgy tűnik, a boldogság végül rátalál Jane-re, de Mr. Rochester sötét titka örökre tönkre teheti azt."Forrás: Port
Mivel maga a művészet is folytonos újraértelmezésről szól, így szükség volt erre az új Jane Eyre-re. Maga a film már szabálytalansággal kezdődik: a történet végével kezdődik a film. Az előzmények Jane visszaemlékezéseiből ismerhetőek meg. Ez a megoldás hasonlít az elmúlt évek klasszikus feldolgozásaihoz, mint például Oliver Parker Dorian Gray-éhez, vagy ott van Andrea Arnold Üvöltő szelek adaptációja, mint példa, csak hogy egy közelebbi művet említsek. Ha így tekintünk erre az elbeszélői megoldásra, akkor azt lehet elmondani, hogy követi az elmúlt évek bevett trendjét.
Az előző feldolgozások ismeretének hiányában nem tudom megítélni, hogy elődjeitől miben tér el Fukunaga munkája, így inkább a könyvvel fogom összevetni. Az eredeti anyaghoz viszonyítva kevésbé romantikus a film, legalábbis nem a szó mai értelmében. Nincs sok szerelmes giccses jeleneteket, se nagy vallomások, röviden, nem hatásvadász, és nem is csöpögős. Igaz, a vásznon a könyvből ismert mély, tiszta szeretet sincs, de a sáros ruhák és a néma arcok mögött valahol mégis ott húzódik. A díszletek, a zene és a színészek valahogy mégis megjelenítik. Így lesz egyszerűen gyönyörű ez a film.
Az előző feldolgozások ismeretének hiányában nem tudom megítélni, hogy elődjeitől miben tér el Fukunaga munkája, így inkább a könyvvel fogom összevetni. Az eredeti anyaghoz viszonyítva kevésbé romantikus a film, legalábbis nem a szó mai értelmében. Nincs sok szerelmes giccses jeleneteket, se nagy vallomások, röviden, nem hatásvadász, és nem is csöpögős. Igaz, a vásznon a könyvből ismert mély, tiszta szeretet sincs, de a sáros ruhák és a néma arcok mögött valahol mégis ott húzódik. A díszletek, a zene és a színészek valahogy mégis megjelenítik. Így lesz egyszerűen gyönyörű ez a film.
Természetesen a romantika mellett ott van Jane, az önerejéből felemelkedő nő, és a byron-i figurát idéző Rochester. Miss Eyre ezúttal Mia Wasikowska alakításában láthatjuk, akiben nem mindig éreztem a lázadó Jane karakterét, de ezen kívül rendben volt: nem játszotta túl a szerepét, hanem visszaadta a szerény, de eszes Jane-t. Michael Fassbender, mint Rochester, tökéletesen megjeleníti a byron-i embert már a puszta jelenlétével. Gőgje és különcsége mögött ott van a szenvedő figura, aki a történet vége felé haladva egyre inkább búskomor figurává válik. A többi szereplő sajnos háttérben maradt. St Johnt játszó Jamie Bell súlytalan, számomra személytelen figura maradt, a könyvbéli karakterhez pedig egyáltalán nem sok köze volt.
A néha lassú tempón és a mellékszereplőkön kívül más hiba nem volt az új Jane Eyre-ben. Gyönyörű film, tájba ágyazott romantikával és többé-kevésbé hiteles főszereplőkkel. Szükség volt erre az adaptációra, arra, hogy szerelmes giccs nélkül is élvezhető legyen a film. 8/10-es pontszámú Fukunaga munkája.
A néha lassú tempón és a mellékszereplőkön kívül más hiba nem volt az új Jane Eyre-ben. Gyönyörű film, tájba ágyazott romantikával és többé-kevésbé hiteles főszereplőkkel. Szükség volt erre az adaptációra, arra, hogy szerelmes giccs nélkül is élvezhető legyen a film. 8/10-es pontszámú Fukunaga munkája.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése