Antigané

Általában egy zombis történet az emberek és az élőholtak közötti háborúról, összecsapásról szól. Az In the flesh sem hagyja ki ezt az elemet a cselekményből: az első epizód is egy szupermarketben történő vadászattal indul. Azonban ahogyan az a cselekményleírásból is kiderül, a sorozat inkább egy társadalmi vonalat vesz fel. A poszt-apokaliptikus társadalom valahol értelmezhető a saját világunk leképezésének is: adott közösségben adott kirekesztett csoport. Ez könnyen leszűrhető a sorozatból, hisz gyakorlatilag a képünkbe van nyomva ez a párhuzam. Viszont a kivitelezés nagyon is hatásos, emiatt meg is bocsátható a szájbarágás. Minden jelenetet végigkísér a némán egymásnak feszülő gyűlölet és megvetés, szinte a képernyő is megfeszül. És amikor elpattant az a bizonyos túlfeszített húr, nagy, katarzisos élményt élhet át a néző a jeleneteken.

Amiben még különlegesnek mondható a sorozat, hogy nem csak a fennálló helyzet és felek viszonyának boncolásában merül ki, hanem a szereplőire is időt szán. Az egyik legösszetettebb főszereplő, Kieren. Sorsát és személyiségét fokozatosan ismerjük meg: az első részben csak annyit tudunk róla, hogy rehabilitált beteg, a két következő részben pedig szép lassan összeáll a háttértörténete is (pl. halála oka). Az egész nagyon jól átgondolt és felépített, azonban spoiler! a fiú mássága számomra kicsit sok volt már ebben a kirekesztetettségről szóló történetbe. A téma hálás és sok társadalmi csoporton keresztül bemutatható, de ha már egy vonalat választottunk, maradjunk annál is. Ettől eltekintve persze érthető, hogy miért Kieren az, ami. spoiler vége A karakter finomságát és érzékenységét a fiatal Luke Newberry kisugárzása tökéletesen visszaadja. A mellette szereplő lány, Amy szintén emlékezetes figura, még ha nem is ismerjük meg őt annyira, mint Kierent. Bohókás, szabad szellemű lány, aki nem akárhogy használja ki a sors által megadatott második esélyt. Az őt alakító Emily Bevan pedig szintén jól alakítja a figurát, remek választás volt. 

Összefoglalva, szépen kivitelezett zombis sorozat az In the Flesh. Az első évad ugyan csak 3 epizódból áll, de mégsem érezni azt, hogy túl sok mindent zsúfoltak volna bele a cselekménybe. Azonban a mondanivalóval már nem ez a helyzet. Ahogy fentebb is írtam, nagyon a néző képébe nyomják a rasszizmus mondanivalóját. Természetesen, fontos és sajnos még mindig aktuális probléma, de esetleg egy kevésbé látható értelmezésként jobban megállta volna a helyét. Hasonlóan "ez nyilvánvaló" és "kicsit sok" érzésem volt Kieren kapcsolatát illetően, de hozzátartozik ahhoz, amivé fejlődött végül. Szóval, érdemes időt szánni az In the Fleshre: 8/10.

A történet felosztása, amelyet fentebb fejtettem ki is mutatja, hogy a film mennyire nem szokványos. A témához lehetett volna giccses, szájbarágós módon vagy épp hatásvadász eszközökkel is nyúlni, de szerencsére Mančevski mindezeket hanyagolja. Az Eső előtt egy teljesen érzékeny műalkotás, ami igen meghatározó és erős hangulatot teremt, ezzel rántva be a nézőt a megteremtett világba. Eközben pedig olyan súlyos kérdéseket feszeget, mint például azt, hogy ideológiai / politikai nézet felülírhatja-e a családi kötelékeket vagy valójában mennyire is igaz az a mondás, hogy "sosincs túl késő". Mindezekben pedig az a legkülönlegesebb, hogy a mondanivalóba direkt filozofálgatások nem érhetőek tetten, minden teljesen a nézőre van bízva. Csakis rajta múlik, hogy miként interpretálja a látottakat.

Aki szeretne megismerkedni a Balkán filmművészetével annak tökéletes kezdés a macedón Eső előtt című film. Szerintem minden megtalálható benne, amely el kellhet egy élvezhető alkotáshoz: izgalom, érzékenység és indirekt módon bemutatott gondolatok. 

9,5/10.

A megszokott, szerializált krimiktől nagyban eltér a True Detective, aminek köszönheti sikerét, nagy valószínűséggel. A Fargo-hoz hasonlóan ez a történet is antológiaként van felépítve. Ez azt jelenti, hogy egy kerek, lezárt történetet kapunk a tíz részes évad keretén belül, amely külön is megállja a helyét. Továbbá ez még azzal is jár, hogy a következő évadban nem láthatjuk viszont a már megkedvelt szereplőket. Mindenképpen érdekes és valahol kockázatos formátum, mivel a nézők általában azért követnek egy sorozatot, hogy hosszabb távon élhessék át kedvenceik kalandjait. Azonban a True Detective esetében szerintem ez kevésbé lesz a későbbiekben zavaró tényező, hiszen van még bőven potenciál a sorozatban az első évad alapján. A narrációtól kezdve a képi megjelenítésig fantasztikus a sorozat, egy nagyon is igényes munka, amely megint csak bizonyítja, hogy a HBO jelmondata ("Ez nem TV, ez HBO) milyen helytálló. Erről részletesebben. 

Ahogy minden krimiben szokás, úgy itt is egy bűneset áll a középpontban. Azonban ezt nem egy ismeretlen / láthatatlan narrátor tárja a nézők elé, hanem a két nyomozó visszaemlékezésein keresztül ismerjük meg az esetet. Ez kicsit (legalábbis az én szájízemnek) lassan megy, de izgalmas és meghökkentő cliffhangereket tud szolgálni a tíz rész során. Amiben sokkal erősebb a True Detective az a két főszereplő, Marint és Rust. Az esettel párhuzamosan az ő személyiségüket és az amögött húzódó hátteret is megismerjük és láthatjuk a kettejük közt kiépülő nem épp puszipajtiságra hajazó munkatársi viszonyuk kibontakozását ("Yo do not choose your partner"). Mondhatni, végre egy sorozat, ami igen árnyaltan mutatja be főhőseit nem mindennapi szituációkban. Fejlődésüket filozófikus beszélgetésekben láthatjuk, de a néma jelenetek, ahol csak a színészi játék ad bármilyen benyomást arról, hogy mi is folyik szereplőinkben a leghatásosabbak. Érzékenyen megkomponált jelenet mind. Utóbbiakban leginkább Matthew McConaughey tud érvényesülni, hisz legmélyebben ezekben a jelenetekben láthatjuk az igazi Rustot. 

A True Detective-ben még rengeteg, a fentebb felsoroltakhoz hasonló apró, különleges és bámulatos apróságok, vonások találhatóak. Igaz, Matthew McConaughey hiányozni fog a következő évadból, de ha ilyen minőségű munkát tesz le ismét a HBO az asztalra, akkor nincs mitől tartani. Most 9/10.