Antigané

2016. augusztus 31., szerda

Lolita

Chibi Zsó augusztus 31, 2016 0 Comments

A hírhedt Lolita. Két okból került most előre az olvasási listámon: a, Egyik egyetemi szemináriumon prezentációt tartottam Vladimir Nabokov életéről és így természetesen szóba került órán Lolita is. Pontosan már nem emlékszem, hogy miként is, de az órát tartó tanár mondta, hogy a regény többről szól, mint a pedofília. b, Kiválasztottam a Je suis snob kihívásnál a következő szemponthoz: 11) egy könyv, aminek a témája nem egyezik vagy kimondottan ellenkezik az elveiddel, pl. vallás, összeesküvés-elmélet, természetgyógyászat, politika, az átlagostól eltérő szexualitás stb. A pedofília eléggé átlagostól eltérő szexualitás és nagyon nem egyezik az elveimmel…

Tartalom:

"A Lolita főhőse-elbeszélője, Humbert Humbert, francia születésű irodalomkutató és elvetélt író, akit perverz vágyak gyötörnek. Hányatott múltat hagy maga mögött, s gyanús idegenként kóvályog Amerikában. A javakorabeli férfi jelenét Lolitával, szállásadónője tizenkét éves lányával való találkozása szabja meg. Humbert előbb a gyermek közelébe férkőzik, majd amikor az árvaságra jut, a gondviselője, rabtartója és rabszolgája, kínzója és áldozata lesz. A démonikus viszony hátteréül az ezerszínű és végtelen Amerika szolgál, az óceántól óceánig nyújtózó Újvilág, melyet a duett többszörösen végigutazik, mígnem Quilty, a titokzatos drámaíró elrabolja Lolitát, hogy a maga – Humbertnél nem kevésbé perverz – vágyait élhesse ki rajta. A szerelmétől, léte értelmétől megfosztott Humbert végül fölleli és megöli ellenség-hasonmását. "

Forrás: Moly

A regény olvasása közben sok véleményt is elolvastam és a rengeteg különböző értelmezés csak abban erősített meg, hogy Nabokov egy zseni, hogy ennyi jelentésréteget képes egy szövegnek adni, de ami a Lolita esetében fontosabb megállapítás, hogy az író nagyon jól ismeri az emberi kapcsolatokat, de leginkább magukat az embereket. Mi is van a Lolitában? Van egy önmagával örökké küzdő ember, akin végül mindig felülkerekedik saját démoni énje. Ez Humbert. Egy szeretetre éhes művész, akit őrültbe kergetnek saját képzelgései és fojtogató féltékenysége, de képtelen tisztán látni önzőségétől – csak nagyon későn tisztul ki a tekintete.

Aztán itt egy saját szexualitásának teljes tudatában lévő lány, aki mélyen úgy érzi, igazán senki se szereti és sehová sem tartozik, nem találja helyét a világban. A kettejük megismerkedéséből, majd viszonyából pedig a lelki bántalmazó párkapcsolat tökéletes példája bontakozik ki: felhőtlen boldogsággal indul, majd emberi játszmákba csap át. Egyik fél saját ideáiért és szenvedélyért küzd, a másik egy jobb élet reményében. Természetesen a maga eszközeivel.

Nabokov könyve nem a pedolífiáról, és nem is egy felnőtt férfi és egy gyermeklány szerelméről szól, hanem sokkal inkább rólunk és kapcsolatainkról. Igaz, elveimmel teljesen összeegyezhetetlen a pedofília, de mégis sokszor ebben a furcsa kapcsolatban ráismertem saját, normális kapcsolatainkban is használt módszerekre és érzelmekre. Ennek a dolognak az ilyen szintű ábrázolása rémít meg igazán ebben a regényben – de valahol ez a zsenialitása is. Többet nem tudok hozzátenni.

Még pár szó a nyelvezetéről, hiszen ezt a Je suis snob könyvet kivételesen angolul olvastam (teszteltem, hol áll a nyelvtudásom): Nabokov gyönyörűen ír, de végig az volt az érzésem, hogy direkt kikereste a legritkább angol szavakat a szótárból (egyetemi emlékeimből rémlik, hogy ilyet ténylegesen csinált is Nabokov). Ja, és szeretném tudni, milyen szótárból, mert jó pár szó az enyémben nem volt bent! Csak hogy bátorítsak másokat is az angol változatra, 50 oldal után bele lehet azért szokni ebbe a nyelvezetbe, később csak a leírásoknál akadnak még túl választékos kifejezések. De a történet cselekményét és mondanivalóját komolyabban nem befolyásolja.

Összességében megérte elolvasni a Lolitát. Egy-egy rész kicsit unalmasabb volt, főleg Humbert és Dolly utazásai során, de ettől eltekintve ez egy fantasztikus regény, 9/10-et mindenképpen megér. Azt mondom, merjétek olvasni!

Linkek a Je suis snob kihíváshoz:
Maga a kihívás a szempontokkal: https://moly.hu/kihivasok/je-suis-snob-ket-ev-eloiteletek-nelkul
A kihívásra összeállított listám: https://moly.hu/listak/je-suis-snob

2016. augusztus 24., szerda

Páncélba zárt szellem

Chibi Zsó augusztus 24, 2016 0 Comments

Egy nagy klasszikust törlesztettem a megnézendő animék listámról, a Ghost in the Shellt. Előzetes elvárásaim nem voltak a történettel kapcsolatban, csak annyi, hogy cyberpunkos legyen a környezet (ezt meg is kaptam). Lássuk, mi volt ezentúl.

Tartalom:

"A nem is olyan távoli jövőben az egyesült hálózatok a csillagokig nyúlnak. Elektronok cikáznak keresztül-kasul a világegyetemben. A fejlett technika azonban nem törölte el végleg a nemzetek közötti különbségeket. Mamoru Oshii, a különleges filmjeiről ismert japán rendező animációs kultuszfilmjében a komputer-világegyetem nem ismert tartományaiba kalauzolja el a műfaj szellemi kalandokra éhes rajongóit."

Forrás: Port

Őszintén, nagyon régóta kerestem valami komoly hangvételű anime-t, ugyanis az utóbbi időben nagyon sokszor kellett csalódnom egy-egy felkapott címben (pl. K-On, K-project, Eden of the East). A Ghost in the Shellben (az 1995-ös filmről van szó, amit Mamoru Oshii rendezett) szerencsére sokkal többet kaptam, mint amit remélhettem. Magát a történetet le lehet arra egyszerüsíteni, hogy üldöznek egy bűnözőt, de nem is ez adja az anime lényegét, hanem az, hogyan van megcsinálva. Először is az előbb leírt egyszerűnek nevezhető történet talán a 20. perc körül bontakozik ki teljesen, és ez nem válik a mű hátrányává, sőt. Szerintem ez a történetmesélési mód feszültséggel tölti meg az animét, továbbá megdolgoztatja a nézőt, már itt gondolkodtatása kényszeríti jóval a filozófikusabb mondanivaló kifejtése előtt. Továbbá rengeteg jó kis sci-fis ötletet dob be (pl. a világ, ahol az emberek gépi részeket rakatnak be maguknak, a hálóra való csatlakozás lehetősége embereknek, a MI bűnöző), melyek csak még jobban feldobják az egészet. És ami az előbb emlegetett filozófiát illeti. A gyakorlott SF rajongók már ismerik az ember-robot problémát, azaz azt a kérdés, hogy mitől is ember egy ember? Példának ott van Philip K. Dick nem hiába elismert és dicsért regénye, az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?, de annak filmadaptációja, a Szárnyas fejvadász is talán jó ide (szerintem látványvilágban sok a közös a Blade Runner és a GITS között). Komolyabban nem szeretnék belemenni a kérdésbe, csak annyit jegyeznék meg, hogy a történetelbeszéléshez hasonlóan jelenik meg a filózifa is az animében: az állítások csak egy-egy mondatban hangzanak el, de olyan erejük van, hogy egy-két percre sokkolják a nézőt, a későbbi gondolatok pedig akár napokig nem hagynak nyugodni. Ritka a gondolatilag ennyire erős történet.

A bejegyzés további részében kicsit a szereplőkről meg egyéb esztétikai dolgokról írnék.

A közelgő GIST remake kapcsán szóba került Kusanagi tábornok: a vita tárgya ugye az, hogy miért Scarlett Johansson fogja az emblamatikus főhősnőt alakítani egy hasonlóan tehetséges japán színésznő helyett? Most nem célom belemenni ebbe a kérdésbe, csupán azért hoztam fel, hogy érzékeltessem, mennyire is fontos Kusanagi a GIST világában - még egy hatalmas vita is kerekedhet körülötte. És tény, a '95-ös filmet is masszívan uralja a hölgy jelenléte: hozzá köthetőek a legjobban felvázolt plánok, a belőle áradó erő és határozottság teszi a történet igazi hősévé, továbbá szerintem egyfajta szexszimbólumként is funkcionál. Ha bele akarunk menni egy kis feminista/gender vonalba, akkor Kusanagi egyszerre testesíti meg a két nemnek tulajdonított fizikai jegyeket (erő, szépség, határozottság, törékenység). A mindig mellette álló Bateau pedig tökéletes társa: más női akcióhősök társával ellentétben Bateau nem lesz férfiként háttérbe szorult valaki (habár a tábornöknő sokszor dománsabb nála, de ez inkább viccesen jelenik meg, mint például a film elején az autós üldözésnél), kevésbé, a hagyományos elképzelések szerint férfi, és egy rendes társhoz hűen kihúzza a főszereplőt a bajból. Azonban ezen kívül többet nem éreztem a két főhősből, a mellékszereplőkből pedig még ennyit sem. Igaz, egy másfél órás történet kevés a mély karakterek felépítésére, de talán kicsivel több minden átjöhetett volna. Remélem, az animesorozatban ez kicsit máshogy alakult.

Végül pár szó a látványról és a zenéről. Az utóbbi hibátlan, teljesen illeszkedik a cyberpunkos világhoz. Tetszik, ahogy részben épít a népi zenei hagyományokból (konkrétan a bolgárból) és a modernebb, néhol gépies hangzásból. A látványról pedig laikusan annyit, hogy nagyon megmutatkozott a GIST-ben, hogy micsoda előnyei vannak az animációnak a filmmel szemben, például olyan helyzetekről alkothatják meg a készítők az általuk elképzelt szituációkat, melyek a kamera számára fizikai képtelenség (még). Ez az anime hemzseg az ilyen látványos, néhol sötét és véres plánoktól és jelenetektől, esztétikai szempontból hibátlanok. A stíluson érezni a 90-es évek lenyomatát, de az összképet nem rontja el.

Összességében, a 95'-ös Ghost in the Shell film nem hiába lépett anno kultstátuszba. Mind technikailag, mind mondanivaló szempontjából rendben van. Igényeltem volna egy mélyebb karakterizálást és kicsit bonyolultabb történetet, de talán a folytatásokban ezt is megkaphatom. Mindenesetre jól esett végre egy komoly animét látni: 8/10.

# 1995 # adaptáció

2016. augusztus 22., hétfő

A villámtolvaj

Chibi Zsó augusztus 22, 2016 0 Comments

Van nekem egy olyan kihívásom, hogy Je suis snob és arra olvastam el A villámtolvajt, hogy teljesítsem a kihívás ötödik pontját: "egy túl népszerű, igazi sikerkönyv, amiről meg vagy győződve, hogy amit ennyien szeretnek, az nyilván nem lehet jó." Gondoltam, hátha tévedek. Amúgy egy ismerősöm, akivel megszakadt már az ismeretség van oda ezért a sorozatért, ő ösztönzött kicsit.

A könyv elolvasása után úgy érzem, hogy csak kicsit tévedtem…

Tartalom:

"A tizenkét éves Percy Jacksont eltanácsolják az iskolából. Megint. Bármennyire igyekszik, úgy tűnik, képtelen távol tartani magától a bajt. De tényleg szó nélkül végig kell néznie, ahogy egy kötekedő kölyök molesztálja a legjobb barátját? Tényleg nem szabad megvédenie magát az algebratanárnővel szemben, amikor az szörnyeteggé változik és meg akarja ölni?

Természetesen senki nem hisz Percynek a szörny-incidenssel kapcsolatban; abban sem biztos, hogy magának hisz. Egészen addig, míg a Minótaurusz be nem kergeti a nyári táborba.

Hirtelen mitikus lények járkálnak ki-be a lakokba és Percy görög mitológia könyve megelevenedik. Rájön, hogy az olimposzi istenek a huszonegyedik században is élnek. Sőt, ami ennél is rosszabb, felbosszantotta őket: Zeusz villámát ellopták, és Percy az első számú gyanúsított.

Percynek mindössze tíz napja van arra, hogy megtalálja és visszaadja a Zeusztól ellopott holmit, és békét teremtsen a háborúságban álló Olimposzon."

Forrás: Moly

Kezdjük először a pozitív részekkel, hogy ne érjen el engem Zeusz villáma. Először is nagyon olvasmányos a regény, Percy karakterét pedig kifejezetten szerettem. Maga a figura a kívülállóságával bármelyik hasonló korú gyerek tökéletesen tud azonosulni vele. Ami miatt én is tudtam szeretni Percyt, az a humora és a kicsit nihilista hozzáállása (emiatt Holdenre, a Zabhegyező főhősére emlékeztetett kicsit). Eleve fantasztikus ötlet úgy kezdeni a történetet, hogy nahát ebből egy betű sem igaz, de azért írok nektek.

Azonban hiába a jó kezdés és a szimpatikus béna, de később hőssé érő főszereplő, teljesen elégedett nem vagyok. Számomra nagyon klísés, talán a legvégén jövő két fordulat lepett meg igazán (lehet túl sokat olvasok, azért). Másrészt nagyon gyorsan olvasható a regény, de ez a minden fejezet egy szörny és összecsapás egy idő után nagyon fárasztóvá tette az olvasást. Aztán maga az alapötlet is hosszútávon izzadtságszagú és a modernizált istenek miatt sokszor Gaiman művei ugrottak be inkább (Anansi fiúk, mert azt olvastam, meg valószínűleg az Amerikai istenek is hasonló), így eredetinek semmiképpen sem éreztem ezt az egész görög istenek a mai világban koncepciót. Abba pedig nem is szeretnék belemenni, hogy mennyire ellenszenves volt ez az amerika központúság a történetben... Az USA a kultúra központja, na persze...

Még kicsit visszakapcsolnék a kiszámíthatóságra: ha valaki ismeri a görög mitológiát, akkor még könnyebben ki tudja sakkozni, hogy mi mögött ki áll.

Kanyarodjunk vissza az istenek az USA-ban vonalhoz. Egy csomó kérdés felmerül bennem ezzel kapcsolatban. Például miért adaptálják a görög istenek a modern dolgokat? Nekem annyira nem játsszik össze ez az ősi természetükkel. És bőven vannak még ilyen, az egész Percy Jackson-világgal kapcsolatos dolgok, amik nincsenek kifejtve a könyvben, vagy maximum két szóváltás közt van lezavarva. Hát köszi.

Végül pár szó a mellékszereplőkről. Szegények elég bárgyúk, még a halhatatlanok is. Mindenkinek van egy-egy nagyon erős tulajdonsága és végig ezekre játszanak csak rá. Ez leginkább Percy két újdonsült barátjánál, a bénácska faun fiúnál, Grovernél és az okos csajszinál, Annabeth-nél zavart. Először is, végig az az érzésem volt, hogy Ront és Hermionét köszönthetem egy másik univerzumban. Aztán Annabeth-nél sokszor zavart, hogy elvileg ő a legokosabb a bandában, nagyon egyszerű dolgokat benézett vagy Percy sokkal hamarabb kilogikázta. Ez szerintem valahol következetlenség.

Alles zusammen, A villámtolvaj sajnos számomra nem lett több egy sima ijfúsági regénynél. Az eredeti 6 pontomnál azért kap végül egy 7/10-et, mert azért olvastatta magát az egész és kicsit kikapcsolt. Szóval úgy ítélem, egyszer el lehet olvasni, de engem nem vonzott be és a további kötetekre sem lettem kíváncsi.