Antigané

"Stephen King kiemelkedő képviselője egy jellegzetesen amerikai műfajnak, a pszichohorrornak, mely olyan elődökre tekinthet vissza, mint E. A. Poe, Ambrose Bierce vagy Hawthorne. A ragyogás pompás rémtörténet, amelyben minden hitchkocki klisé adva van: a Colorado-hegység egyik magaslatán a hó által a világtól elzárt szálloda, melynek története hátborzongató rémségek sorozatából áll; egy un. „második látással”, vagyis ragyogással megáldott-megvert túlérzékeny kisfiú, aki azt is megérzi, ami csak történni fog, s érzékenységével jelen idejű fenyegetésként éli át, ami a múltban már megesett; az alkoholizmusából éppen kigyógyult apa, akinek labilis idegrendszere fokozatosan tovább bomlik, mígnem a Szálloda (amelynek történetét meg akarja írni) szelleme teljesen hatalmába keríti, s ezzel a pusztító szellemmel azonosulva családja megsemmisítésére tör; az elhatalmasodó tébolynak már-már természetfölötti őrületté fokozása, s ennek megfelelően olyan „képsorok”, amelyekhez hasonlók csak a Hitchkock-filmek tetőpontján láthatók; s végül – ha nem is mindenki számára – a megmenekülés. A regényből – nem véletlenül – sikeres film is készült Stanley Kubrick rendezésében, Jack Nicholsonnal a főszerepben."

Forrás: Moly.hu

 A fülszöveg viszont túlságosan is jó könyvet ajánl, amit annyira azért nem kaptam meg. Akadt néhány problémám a történettel. Ami leginkább piszkál, hogy nem tudni, miért akarta a Panoráma megölni a családot, miért kellett neki Danny és hogy egyáltalán hogyan és mikor tett szert ekkora erőre. A könyv hosszúságát elnézve a hotel háttere nyugodtan beleférhetett volna.
További negatívumokhoz még hozzácsapnám azt, hogy a szereplők közül Dannyt és Dicket lehetett igazán megkedvelni. Wendy semleges, Jack pedig valamiért nagyon antipatikus volt, ami nem függ össze az őrültségével. Van benne valami ellenszenves a kezdetektől fogva.
Legutolsó sorban a szájbarágás zavart. Sok dologra rájöttem egész  hamar, és akkor később elkezdi kifejteni ezeket az író. Ha még inkább kukacoskodni akarnék, akkor a szexualitást is kiemelhetném negatívumként, de ahol előkerült (pl. Jack és Wendy kapcsolata), ott szükséges volt. Ezért nem negatívum, csak zavaró tényező.

Eredeti kép

Negatívum után a pozitívumok.
Az emberábrázolás nagyon megy Kingnek, ha már kevés - számomra - szerethető karaktert teremtett. A legjobban sikerült lefestés Dannyé. Az író nagyon jól ismerheti a gyerekeket vagy tanult gyerek pszichológiát, mert tényleg nagyon életszerűen bemutatta, hogy milyen egy ötéves. A legfontosabb: nem hülye. Érti a körülötte történő dolgokat, csak nem tudja úgy megfogalmazni, ahogyan a felnőttek. Dannyi érzi, hogy a szülei válni szeretnének és azt is érzi, hogy ez rossz dolog. Apja alkoholizmusáról is tudja, hogy nem szabad. Tetszik is a kifejezés, amit használ rá: csinálja a rosszat. Sötéten bájos, ha lehet ezt így mondani.
Jack megőrülése is remekül lett leírva. Feszültséggel teli fokozódással építi ezt fel King: Jack először csak néhány dolgot lát és érzékel, majd hallucinációk borzolják érzékeit, míg végül teljesen kifordul (vagy eltűnik?) önmagából. Számomra ezért volt érdemes Mr Torrence részeit olvasni.
Ami pedig a könyv lényegét adja, egy család összeomlása megfűszerezve egy kis paranormálissal. Ez Jack őrületéhez hasonlóan fokozatosan (párhuzamos is) történik, de annyira nincs a szánkba rágva, a háttérben marad, csak Wendy gondolatain keresztül értesülhetünk róla.

Mivel a regény nagyjából a thriller műfajába sorolható, így izgalmas és félelmetes jelenetekkel találkozhatunk (bár én nem annyira borzongtam, inkább izgultam). Előkerül itt egy oszló hulla a kádból, szellem estély, mozgó állatsövények és fel-alá közlekedő lift. A műfaj kedvelőinek nem lehetett oka panaszra.

Eredeti kép

Stephen King nem lépett be a kedvenc íróim közé, de mindenképpen fogok még tőle olvasni könyvet. A  fülszöveg hatására pedig sort kerítek a Jack Nicholson-féle Ragyogás filmre. A könyv alap nekem 8/10. Horror rajongóknak kötelező, másoknak pedig legalább egyszer el kell olvasni. Lassan nem lehet nélkülie kulturált embernek lenni, mert annyit hallani róla. :D

"A profi tolvaj mindent el tud lopni. Minél nagyobb mester a szakmájában, annál kevésbé lehet előtte akadály. Dom Cobb (Leonardo DiCaprio) a legjobbak között is az első: ő mások álmait szerzi meg. Amikor áldozata éjszaka az álomfázisba jut, ő belopózik, és a legnagyobb értékekkel távozik. E tudás tette Cobbot az ipari kémkedés legkeresettebb bűnözőjévé és örökké menekülő, magányos férfivá.
És most kap egy esélyt, hogy helyrehozza az összes régi hibáját, és visszaszerezze az elveszett életét. Ehhez nem lopnia kell, hanem profi bandája segítségével visszatérnie az eredethez, és egy gondolatot elültetni valakinek a fejében. Ez lesz a tökéletes bűntény. De a legjobb tervet is keresztülhúzhatja, ha a kiszemelt áldozat maga is profi. Aki olyan veszélyes, amilyenről Cobb még csak nem is álmodott."

Forrás: Port.hu

  
 El kell ismerni, a 2010-es év egyik legjobb filmje.  Kicsit tartottam tőle, amiért akkora hype-ja lett az utóbbi időben, de nem volt rá szükség. A rendező-forgatókönyvíró, Christopher Noal egy logikus és látványos álomvilágot teremt a vászonra. Ez már önmagában is jó ötlet, de nem biztos, hogy megállna filmként. Így körítésként kaptunk egy felbérelhető csapatot, akik arra specializálódtak, hogy gondolatot lopjanak ki az emberek elméjéből. Ezt az álmokon keresztül képesek elvégezni. Még egy kis csavar a történetbe, csipetnyi családi dráma és el is készült a Golden Globe jelölésre méltó film. Igen, teljes mértékben tetszett a történet. Olyan jól elmagyarázták, hogy a néző 100%-osan a részesének érezte magát ebben a világban. Kitért annak veszélyeire, megjelent az álom vagy valóság problémája, a történet vége pedig nyitott, amit szintén nagyon szeretek. 

Nagy dobás a sztori, a karakterek nem annyira, de észre se venni ennyi eseményben. A cselekményben leginkább a főhősünk, Coppot boncolták és az ő múltját, ami viszont nagyon jól sikerült. Szimpatikus nem lett, de nem is utáltam. Ennek ellenére úgy érzem, hogy Leonardo DiCaprio nagyon jól eljátszotta ezt a figurát: semmi túljátszás vagy alulteljesítés, pont jó. Átéreztem a családja után való vágyódását, élveztem a magyarázatait. A feleségével való esete pedig... sokkoló. És ha már említem a szerelmét.... Mol-t egyik kedvenc színésznőm, Marion Cotlliard alakította és hihetetlenül jól. Mol első megjelenése óta nem volt szimpatikus karakter, de ahogy egyre többször megjelent egyre inkább félni kezdtem tőle. Cotlliard nagyon jól kihozta Molból azt, amit lehetett.
A többiekkel is ugyanúgy voltam, mint Coppal: se nem szimpatikusak se nem ellenszenvesek. Úgy érzem, hogy az Eredet szereplőire nem külön-külön fogunk emlékezni, hanem együtt. Bámulatosak csapatban, hihetetlen dolgokat hajtanak végre. Ariadne megoldhatatlan útvesztőket tervez, ahogyan a neve is utal rá. Browning mindig zseniális ötletekkel áll elő, amivel mindig sikerül a csapatot kihúzni a bajból, Arthur pedig a legnagyobb veszélynél is tartja magát és felveszi a küzdelmet a projekciók ellen, akár falon mászva is. Egyedül Fischer volt fura, hogy ennyire be tudták palizni azután is, hogy Copp félig-meddig felfedte magukat előtte.

A látványra sem volt panasz. Az épületek maguktól mozogtak vagy épp szétestek, gyönyörű havas tájakon kalandozhattunk és egy paradicsomi világot láthattunk. Pazar volt, hosszabban nem is tudom kifejteni. Zenék közül nem tudok sokat felidézni, csak az ébresztő dalt, Edith Piaf: Non Je Ne Regrette Rien, ami azért is érdekes, mert ugye szerepel a filmben Cotlliard, aki 2007-ben az énekesnőt játszotta.
A bejegyzés végére érve is tartom azt az álláspontomat, hogy ez a 2010-es év egyik legjobbja és megérdemelné azt a Golden Globe-ot. A díjosztóig drukkolok neki, addig én egy 9,5/10-zel jutalmazom.

Victor Maynard (Bill Nighy) egy középkorú, magányos bérgyilkos, aki jól ismert halálos profizmusáról. Azonban az egyik célpontja, a bájos szélhámos, Rose (Emily Blunt) teljesen megigézi a férfit, így Victor elköveti az orgyilkosok legnagyobb hibáját: élve hagyja a lányt. Persze a megbízó új embert küld, hogy végezzenek Rose-zal, de Victor megmenti a fiatal nőt, így együtt kell menekülniük. Egy véletlen folytán csatlakozik hozzájuk Tony (Rupert Grint) is, akinek minden vágya, hogy Victor segédje legyen, mivel azt hiszi, hogy a férfi egy magánnyomozó.

Forrás: Filmtrailer

 Nem csalódtam a filmben, valóban nagyon jó, ahogy azt már elmondták. A történet egyszerű, nincsenek nagyon meglepő jelenetei, de okozhat meglepetést. Spoiler! Sokáig azt hittem, hogy Rose tudja, hogy Victor meg akarja ölni, csak akkor döbbentem rá, hogy nem, amikor megtalálta a célpontok fényképeit. Spoiler vége. Az angol humor itt is jócskán megmutatkozott:  hol nagyon fárasztó, helyzet komikumból is kijutott bőven, a szereplők elengedtek egy-egy vicces beszólást is, volt papagájunk, de a főtémához (bérgyilkos) igazodva leginkább morbid humorral tűzdelték meg a történetet.

Az angolok nagy erőssége még a karakterek. A Wild Target esetében ebben sem kellett csalódnom. Victor, a főhősünk, a profi bérgyilkos, akitől mégsem félünk. Érezni rajta valami emberit, ami közel hozza a nézőkhöz (Talán az, hogy még az anyjával él?). Rose is kedvelhető karakter, okos és pimasz, ahogy egy tolvajt elképzelünk. Bár néha idegesítő hisztit tud levágni, de ez is valahogy viccesen jön le. A párosunkat az utcagyerek, Tony egészíti ki. Van, amiben hasonlít a színész jól ismert szerepéhez, de sokban különbözött is. Nem panaszkodós srác, inkább nyugodt, csak az életveszélyes helyzeteket nem bírja, de azokba is szépen belejön. A film eleji személyiségükhöz képest  nagyon látványos karakterfejlődésen mennek át, öröm volt nézni. A főhősök mellett érdemes megemlíteni Victor anyukáját. Haláli öregasszony a maga bérgyilkos nézeteivel. A rossz fiúk oldala viszont nem annyira emlékezetes, mint  mondjuk a trió. Visszatérő sablonszereplők: egy okos főnök, aki próbál mindent talpnyalóival elvégeztetni, csak hát ők nem valami okosak és ügyesek. Egyszerűségüknek köszönhetően azért számos vicces jelenethez hozzásegítik a filmet. Legjobban a Rembrantos üt, csak kár, hogy a trailerben ellőtték már. Dixon tűnt érdekes figurának, de végül nem lett belőle semmi.

A filmnek még a hangulatát érdemes kiemelni. Általában angol filmet a hangulata miatt nézek, felüdülés az amerikaiak után. Ezt leginkább a környezet és a zene tudja megteremteni. Mindig élvezet a piros emeletes buszokat, a kőszobrokat és épületeket bámulni a felhőkarcolók helyett. És a sok szép zöld rét és kicsit a viktoriánus korszakot idéző házak! A készítők országuk legjavát mutatták meg.
A betétdalokkal nem volt semmi baj, sőt. Mind nagyon fülbemászó, az ember ujja mindjárt ütni kezdi a ritmust és jól illeszkednek a jelenetekhez. Like.

A sablonos rossz fiúktól és a végén lévő kicsit nyálas párbeszédtől leszámítva remek film a Wild Target, tökéletes kikapcsolódás Szilveszterre. Ez most kollektíve 9/10. Viszont Rupert még nem győzött meg, hogy Ronhoz hasonló figurákon kívül el tud-e játszani mást is. Azt hiszem még próbálkozok néhány filmjével. ;)