Sokáig kerültem az Éhezők viadala-könyveket, mert – mondjuk ki – túl sznob voltam. Nagyon szeretem a disztópia regényeket (pl. 1984, Szép új világ, Fahrenheit 451), de nem igen tudtam elviselni annak a gondolatát, hogy valami mainstream tinisztoriba sűrítik bele a kedvenc alműfajomat. Végül egy cikk írása miatt megadtam magamat, "maybe the odds be ever in your favour"alapom, elolvastam az Éhezők viadalát és kellemeset csalódtam. Azonban bőven voltak hibái a regénynek; ezek közül most csak a Kapitólium világának bemutatását emelném ki. Collins nagyon sok mindenre utal, de nem megy bele mélyebben, inkább a cselekményre koncentrál. Ezek után felmerült bennem, hogy ilyen alapanyaggal mihez tudtak kezdeni a filmesek. Lássuk.
Tartalom:
"A jövőben járunk, amikor Észak-Amerika romjain Panem országának tizenkét körzete található. Minden évben minden körzetből a Kapitólium kiválaszt egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük az Éhezők viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal - számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembekerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel."
Forrás: Port
Az éhezők viadala és más young adult disztópia értékelésénél le kell szögezni, hogy pontosan mire is fókuszálnak - ahogy Sándor Anna is tette a "Szép új világ - ősi hagyomány"-ban. A cikk felhívja a figyelmet arra, hogy ezeknél a műveknél nem annyira az elnyomó rendszeren (mint a bevezetőmben említett klasszikus műveknél), hanem a felnőtté válás útjára lépett főhősön van a hangsúly. Némi szájhuzogatással, de ezzel az indokkal el lehet fogadni a könyv felszínes világfelépítését, hisz Katniss, aki a későbbi részekben egy forradalom emblametikus alakjává válik a fontos, nem pedig az őt körülvevő rendszer. Az csak ellenség/kihívásként funkcionál. Az E/1 narrációnak köszönhetően Katniss kezdeti lépései (pl. miként jön rá arra, hogyan is használhaja ki a média adta lehetőségeket) nyomon követhető a könyvben. Kérdés: mi a helyzet a vásznon? Mondhatunk itt olyat, hogy ebben könyvhű a film: megvannak azok az emblatikus pillanatok (pl. mikor Katniss átvállalja húgától a versenyben való részvételt), amelyek elengedhetetlenek főszereplőnk hőssé válásának útján. És itt jön be az a pont, amit leginkább kritizálam a könyvben, viszont a filmben "kijavítanak": a világépítés. A giccses, tiri-tarka ruhák, a sztoriéhség, a szenzációhajhászás és a vérre és erőszakra kiéhezett közönség - a mai legfőbb kiszolgáló, a média és annak lelkes fogyasztói, azaz mi jelenünk meg a díszletekben és a gladiátor harcokra hajazó vérengző valóságshowban és annak bulváros műsorvezetésében. Ennek látványos bemutatásának hála Katniss fejlődése is megkapja a jelentőségét: látva a képmutató Kapitóliumot és annak trükkjeit nagyobb dolognak tűnik az, hogy hősünk, eleinte Haymitch tanácsait, később a tanultak alkalmazásával képes becsapni a rendszert.
A hőssé válás mellett Az éhezők viadala megadja a fiataloknak (és természetesen más korosztályba tartozó nézők) a jó történetek más fontos elemeit is. Mindenféle sznoboskodásunkat félretéve, sok ember pont azokat a dolgokat várja el egy történettől, amelyeket a Kapitólium nézői is: akció, szerelem és némi meglepetés, izgalom, dráma. Sem Suzanne Collins, sem Gary Ross nem feledkezett meg erről, így, mind a regény, mind pedig a film kiszolgálja a nézői igényeket (mellesleg ez kicsit ironikus, nekem legalábbis). A mai elvárásoknak megfelelően kapjuk az említett elemeket a filmben. Például nem lesz túl lassú a cselekmény, a fontos jelenetek megkapják a maguk hangsúlyát, nem válnak nevetségessé. És ami talán a legfontosabb: a jó képes legyőzni a gonoszt, ezzel némi reményt adva nekünk, mielőtt a "meséből" visszatérnénk a saját problémás életünkbe.
Egy dolog van, ami sem a filmben, sem pedig a könyvben nem lett igazán kibontva: a szereplők. Mindkettőben felszínesnek éreztem a karakerizálást. Vegyük például Katnisst. Mindkét változatban egy olyan lánynak érzem őt, akiről sokat nem tudok meg (csak annyit, hogy jó vadász és a család a legfontosabb számára), így könnyen beilleszthető a jelkép szerepbe a későbbiekben, hisz csak nagyvonalakban tudunk meg róla bármit is. Viszont a regénynél ki kell emelni, hogy a belső monológiainak köszönhetően többé-kevésbé hiteles képet kapunk arról, hogy egy fiatal lány hogyan is viszonyulna egy ilyen túlélő játékhoz és a média működéséhez. Ez a vonal a filmben kicsit háttérbe szorult, de talán a Peetával és Haymitchel közös jelenetekben visszaköszönt Katniss agonizálása a verseny kapcsán. A lány mellett viszont mindkét változatban kellemes színfolt Effie Trinket, a már említett Haymitch és Peeta is kiemelhető. Bár utóbbi karakterizációja hasonló gondokkal küzd, mint Katniss, de a cselekedetei miatt mindkét verzióban kedvelhető (a könyvben kicsit nehezebb volt, mert a történet feléig egy mulya alak benyomását keltette).
Visszagondolva Az éhezők viadala nem egy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése