Antigané

2013. május 30., csütörtök

You do not find peace by avoiding life

Chibi Zsó május 30, 2013 0 Comments

Egy egész életet egy napba sűríteni. Nem XXI. századi újítás, már a XX. század elején élt ezzel az ötlettel James Joyce az Ulyssesben, és Virginia Woolf is a Mrs Dalloway című regényében (aminek ugye rengeteg köze is van ehhez a filmhez). Michael Cunningham regényéből készült film, Az órák egy érdekes játékra invitálja a gondolkodó nézőt, ahol nem törvényes a boldog befejezés. A film ajánlást köszönöm Mirának.

Tartalom:

"Egy röpke nap óráiba sűrítve három nő megkapó története... 1923: Virginia Woolf (Nicole Kidman), a huszadik századi világirodalom nagy egyénisége, a tragikus sorsú írónő hosszú gyógykezelése után elkezdi írni "Dalloway asszony" című regényét. 1951: Laura (Julianne Moore), az öngyilkossági hajlammal küzdő terhes háziasszony meglepetés bulit akar rendezni férje születésnapjára, de kezébe akad a regény és teljesen belefeledkezik. 2001: Clarissa (Meryl Streep), a leszbikus kiadótulajdonos szintén meglepetés ünnepséget akar rendezni AIDS-ben szenvedő költő barátja tiszteletére. Mindhárom történet alapkérdése saját boldogságunk igazi célja és annak elérése mások életén keresztül. Három nő, egy regény: az egyik írja, a másik olvassa, a harmadik átéli... Világszerte számtalan díjjal méltán jutalmazott alkotás."

Forrás: Port

És a játék működik. Az eredeti mű ismeretében pedig azt kell mondanom, hogy vásznon jobban is működik Cunningham irodalmi játéka. A film világa lehetőséget ad a párhuzamosság látványos szemléltetésére, - ami a könyvben kevésbé működött - így jobban felfedve a három különböző történet közötti összefüggéseket, hogy a legvégére gyönyörűen kijöjjön a játék végeredménye. Az egész a fokozatosság elvén működik, lépésről lépésre tárulnak elénk az irodalmi kirakós darabjai. Egyszerű, de nagyszerű - közhelyesen mondva. És természetesen a játék nem csak a három nő története között működik, hanem e történet és a Mrs Dalloway között. Ugyan olyan izgalmas feladat Az órák szereplőit megfeleltetni Woolf szereplőivel, mint Cunningham látszólag különböző szereplőit egymással. Spoilermentesen nehéz erről a megvalósításról beszélni: meg kell nézni.

A jól felépített cselekményen kívül a színészek teszik nagyszerűvé ezt a filmet. Merly Streep munkásságát mindig is dicsérték, de ahogy Az órákban nyújtott alakítása is bizonyítja, nem érdemtelenek azok a pozitív visszajelzések. Julianna Moore aranyos az amerikai családanya szerepében, miközben mégis érezni a helyzetéből következő elkeseredettség. De Nicole Kidman, mint Virginia Woolf volt a legszenzációsabb. Motyog az utcán, lefekszik a halott madár mellé, halál nyugodtan belegázol a folyóba, világgá kiabálja a kisvárosi élet iránt érzett undorát. És elhiszem neki, hogy ez Virginia. Fantasztikus.

Van rossz szó Az órákra? Nincs. Sodró, melankólikus, irodalmi játszótér, emberi sorsok, és színtiszta posztmodernizmus. 10/10-es alkotás, minden irodalom és művészfilm kedvelőnek ajánlott.

2013. május 25., szombat

A parti

Chibi Zsó május 25, 2013 0 Comments

Egyetemi tanulmányaim vezettek ehhez a műhöz és a filmadaptációhoz is. Mrs. Dalloway Virginia Woolf egyik legismertebb és elvileg legjobb regénye is, így természetesen nem kerülhette el az adaptálást. Viszont kérdéses, hogy egy olyan regény, ami főleg emberi gondolatokból és asszociációkból miként lehet egy olyan médiumba importálni, ami főleg mozgalmasságot igényel?

Tartalom:

"Virginia Woolf mesterművének szokatlan, kivételes adaptációja. A címszerepben az Oscar díjas Vanessa Redgrave szerepel, a rendező pedig az Academy- Award díjas Marleen Gorris A film egy romantikus dráma mély pszichológiai betekintéssel az 1923-as angol városi társadalomról, 5 évvel az első világháború vége után. Egy júniusi napon, az ötvenes éveiben lévő Clarissa Dalloway fiatalkorában meghozott döntésével konfrontálódik. Vajon jól döntött-e akkor, amikor belement egy kényelmes házasságba, a sikeres politikus Richard Dalloway-jel, vagy sokkal romantikusabb, izgalmasabb, kalandokkal teli élete lett volna, ha másik lovagját, az éppen ezekben a napokban Indiából váratlanul hazatérő Peter Welsh-t választja?"

Forrás: Port

Valamennyire törekedtek a történet során az asszociációk megtartásában a kevert cselekményszálakkal, viszont technikai szempontból a különböző jelenetek összefűzése nem épp a legjobban sikerült. Sorrendben többé-kevésbé követte a történet a regényt, így a jelenetek között megmaradtak az eredeti asszociációk. De a vágás során csak egyszerű áttűnési technikával jelezték a jelentet váltást, ami mai szemmel nézve nem épp a legszebb megoldás. Igaz, 1997-ben készült a film, de úgy hiszem, már akkor is tudtak volna elegánsabb vágási technikával élni.
A kivitelezésben egy másik hiba, hogy nem lett valami mozgalmas a cselekmény. Mrs. Dalloway bevásárló útja során találkozunk különböző emberekkel, köztük Septimusékkal, partit rendezünk, emberek jönnek-mennek. A mozgóképben nem sok tér jut a belső monológoknak és gondolatoknak, így nehéz bármilyen érdeklődést mutatni az iránt, ami a vásznon történik. Szerencsére viszonylag rövid a játékidő, és a Septimus-szál és a film végi Clarissa-monológ valamennyire feldobja a filmet.

Ami a film nagy előnye, hogy rengeteg ismert színészt sorakoztat fel, mint például az Oscar-díjas Vanessa Redgrave-t vagy Natascha McElhone, aki a sorozatnézők számára lehet ismert és még Rupert Graves a V mint Vérbosszúból. Legkiemelkedőbb a színészek közül az utóbb említett Graves volt. Septimust, aki az őrület és a józan ész határán áll nehéz feladat hitelesen eljátszani. Ehhez a történetszálhoz Rupert Graves mindenképpen sokat adott hozzá. Vanessa Redgrave is jól szerepelt Mrs. Dallowayként, bár ahogyan a regényben is, a filmben is semleges figura maradt Clarissa.

A casting tekintetében viszont nem volt szerencsés a felnőtt Sandy szerepére egy erősen elhízott színészt választani, ha a fiatal Sandy elég vékony. Nekem így hiteltelen volt a felnőtt Sandy (de ez csak mellékes).

Összességében nem egy rossz adaptáció a Mrs. Dalloway, de szerintem nehéz (de talán képtelenség is) egy olyan regényt vászonra vinni, ami főleg gondolatokból áll. Az film 7/10-es alkotás, mert a könyv kiegészítéseként megállja a helyét, egyszer meg is lehet nézni.

# 1997 # adaptáció

2013. május 3., péntek

Örülünk, Vincent?

Chibi Zsó május 03, 2013 0 Comments

Kultuszfilm, pedig valahol semmiről se szól. Csak esznek meg "hülyeségekről" beszélnek a Ponyvaregényben. Akkor mégis miért jó? Mitől több, mint egy átlagos gengszterfilm? A híres (hírhedt?) népszerű szerzői filmrendező, Quentin Tarantino képes látszólag semmilyen elemekből az elmúlt évtized egyik legnagyobb hatású filmjét megrendezni.

Tartalom:

"Adott két idősödő, szabad szájú, tökös, szimpatikus gengszter, Vincent (John Travolta) és Jules (Samuel L. Jackson), akik igyekeznek főnöküknek visszaszerezni egy aktatáskát. Ehhez persze meg kell ölniük pár embert, de ez az egyszerű bérgyilkosokkal gyakran megesik. Jules a rá célzott golyókat csodával határos módon elkerüli, s ezt jelnek tekintvén úgy dönt, felhagy eddigi életével. Társának viszont el kell vinnie szórakozni a gengszterfőnök feleségét... Van továbbá egy boxoló, Butch (Bruce Willis), aki a hírhedt marffiafőnök, Marselleus Wallace (Ving Rhames) átvágását tervezi. Hogy-hogy nem, odáig fajul a történet, hogy végül már inkább a megmentésére készül, mint a lelövésére... Nem utolsósorban, pedig, van egy piti rabló-párosunk is (Tim Roth és Amanda Plummer), akik éppen egy étterem kirablására készülnek. Ám ott reggelizik Vincent és Jules."

Forrás: Port

1995-ben a legjobb forgatókönyv az Oscaron és a Baftán, 1994-ben Arany Pálma a Cannes-i Filmfesztiválon. Mit tudhat ez a Tarantino, mit tett le 1994-ben az asztalra? Laikusként a megbontott időrendet tudnám felhozni egyéb tényezők mellett. A film szerkezete egy novelláskötetére hasonlít, ami különböző történeteket mesél el, de vannak közös pontok: a Ponyvaregényben konkrétan a szereplők. És ezen a kissé kacifántos, Tarantino-logika után visszajutunk oda, ahonnan indultunk: sikeresen körbeértünk. Mi volt ezzel a cél? A filmesztéták az évek során már biztosan szétszedték a témát, de nézőkként el kell nekünk ezen gondolkodni, ha jól szórakozunk? Nem szükséges. És Tarantino másik tehetsége ebben rejlik: a munkái úgy művészfilmek, hogy közben tömegfilmek is.

Számomra a legemlékezetesebb része a Tarantino-filmeknek mindig is a szereplők voltak. A rendezőnek különös tehetsége van ahhoz, hogy olyan szavakat adjon a szereplői szájába, amiktől még a legunalmasabb jelenetet is feldobják és lekötik a néző figyelmét. A Ponyvaregény ilyen szempontból kiemelkedő, hisz a legtöbbet ebből szoktak idézni (ilyen szállóige is az "Örülünk, Vincent?" is). Élvezetes hallgatni párbeszédet akár a turmixról, arról, hogy egy gengszter feladja eddigi életét. Az ilyen párbeszédek teszik emberivé azokat a szereplőket, akik a rendes műfajukban (a Ponyvaregény esetében a gengszterfilmekben) csak a sötét oldalukat látjuk, de itt mindent látunk belőlük. Igaz, néhol kissé szatirikus, hogy a szereplők számára teljesen természetes csak úgy lelőni valakit (de hát a rutin, nemde?), de ezek ellenére is szerethetőek a tarantino-i figurák.

Ezért a három vonásért, amiket felsoroltam, lehet ilyen sikeres film a Ponyvaregény, lehetett kultuszfilm, lehet még ma is rengeteg fiatal meghatározó filmélménye. Nálam is szerepel a képzeletbeli "Kedvenc filmek" listámon, így 10/10, maximális pontszámot tudok neki adni. Aki még nem látta, az nézze meg tüstént, aki már látta, az pedig frissítse fel élményeit.