Antigané

2013. február 23., szombat

Nincs több szépirodalom

Chibi Zsó február 23, 2013 3 Comments

Nincs több szépirodalom, legalábbis az Antiganéra már nem fogok tenni. Egy új, angol nyelvű blogomra viszont fogok, melynek címe Addiction to Literature. Jelenleg még kezdetleges oldal, de majd ide fogom feltölteni kritikáimat az általam olvasott szépirodalmi művekről, továbbá ide kerülnek fel az egyetemi beadandóim is. És mivel szeretném magamat kipróbálni angol nyelven is, így ezt a blogot ezen a nyelven fogom működtetni. Érdekességként, a cikkek irodalom kritikával is ki lesznek egészítve. Egyenlőre csak Oscar Wilde Bunbury (The Importance of Being Earnest) című drámájáról van fent egy erősen hiányos esszé, de majd az idő elteltével és némi könyvtárazás után szépen be fog indulni a dolog. Addig még itt van az Antigané a film-sorozat-és szórakoztató irodalom kritikáival. Viszont a szépirodalmi művekről írt bejegyzések sajnos lekerülnek innen. Nem érzem elég méltónak a cikkeket a művekhez, egy szebb kivitelezést érdemelnek.

További jó olvasást!

Chibi Zsó

Csodás végnapjaink

Chibi Zsó február 23, 2013 0 Comments

A környezet szennyezés az egyik legkomolyabb és legégetőbb problémánk napjainkban. Ez rengeteg találgatásra ad okot: mi is lesz velünk a jövőben, és hogyan tudnánk megélni egy szennyezett bolygón? A koreai Wonderful days is ebből a problémakörből meritkezik és építi ki történetét.

Tartalom:

"2142-őt írunk. A civilizáció végnapjait éli. Bolygónk felszínét háborúk és ökológiai katasztrófák tették tönkre, az eget pedig soha fel nem szakadozó felhőzet borítja, melyből gyilkos savas eső hullik alá. Az utolsó emberlakta város, Ecoban, ahová csak a kiváltságosok nyernek bejutást, a Föld megmaradt energiaforrásain élősködik és a totális pusztulás felé hajtja a bolygót. A fényűző metropoliszon kívül rekedtek utolsó reménysége az az ifjú harcos, aki betör a szigorúan védett városba, hogy a könyörtelen rendfenntartókat kicselezve megszerezze Ecoban titkait és megakadályozza a végső katasztrófát."

Forrás: Port

Amivel nézőket csalhat magához ez a történet, az a kidolgozás. A sötét tónusok és az ebből származó depresszív hangulat, a változatos vagy épp megnyerő külsejű figurák elvarázsolják az embert. Azonban eddig is tart a Wonderful days varázsa. A történetben hiába lenne rengeteg potenciál, egy átlagos akciófilm szintjén nem tud túlmenni. Pedig van itt különös erőforrás, betörési kísérlet, hatalom megtörés, közös múlt, ellentétek, de mégis, igazából mindegyik súlytalan. A felkelők és az ecobaniak közötti összecsapások viszik előre a történetet, és nagy finálé zárja le szépen a csatákat.

Igaz, két órás a film, de az előzményekről nem sok derült ki, ami azért egy ilyen témájú filmben el kell. Szükséges ismertetni a nézőkkel az előzményeket legalább ok-okozati összefüggésben. A Wonderful daysben az efféle tájékoztatás csak felületesen történt meg. Annyit tudunk, hogy a Föld elszennyeződött, csak Ecoban létezik, akik ellen lázadnak. De hogy miért harcolnak, és miért kell sötétségben élnie a népnek, az csupa csupa kérdőjel. A szereplőkkel is hasonló a helyzet. A két főhős közös múltjától eltekintve nem tudunk mást se róluk, sem pedig további karakterekről. És mivel ezek az információk hiányoznak, nézőként képtelenség szimpátiát kialakítani, így közömbös marad az egész. Pedig egy jó történet alapja az, hogy a befogadóból érzelmeket váltson ki.

Összefoglalva, a Wonderful Days nem nagy szám. A technikai megoldása szemet gyönyörködtető, de mind a történet, mind a szereplők közömbösek, és így maga a mű nem jut magasabb régiókba, amikbe azért beférne ilyen külső kidolgozottsággal. 6/10-es pontszámú film: egyszer elmegy szódával .

# 2003 # anime

2013. február 22., péntek

Palota a felhők közt

Chibi Zsó február 22, 2013 1 Comments

Lassan azt is elmondhatjuk, hogy nem csak Walt Disney meséin, hanem Hayao Miyazaki szívmelengető vagy épp szívszorító történetein nőttünk fel. Egyik régi klasszikusa, egy modernkori Atlantisz mese a Laputa - Az égi palota.

Tartalom:

"A történet főhőse egy kislány, Sheeta, akit rejtélyes öröksége miatt elraboltak, és még a kalózok is üldözik. A mese elején épp menekülni próbál egy repülő szerkezetről. Leesik a repülőről, de nem kezd el zuhanni; öröksége, a nyaklánc gyengéden lebegve leereszti a lányt a földre, egyenesen Pazo karjaiba. Pazo árva; egy bányászfaluban él, egyedül tartja el magát. Apja repülőpilóta volt, ő mesélt fiának Laputáról, a csodálatos lebegő birodalomról. A fiú álma, hogy egyszer megláthassa ezt az égi tüneményt. Nem is sejti, hogy Sheetával való találkozásával ez az álom hamarosan beteljesül."

Forrás: Wikipedia

Jonathan Swift Gulliver utazásaiból ismert Laputa tovább él Miyazaki meséjében. A mese in medias res-szel nyit, rögtön belecsöppenünk az eseményekbe. A néző figyelme végig megmarad, hisz a teljes történet csak fokozatosan tárul fel előttünk. És ami sajátossá és még izgalmasabbá teszi Laputa történetét, az a szereplők kiismerhetetlensége. Nehéz eldönteni, hogy ki melyik oldalon áll egészen a fináléig. Ezért különbözik az átlagos gyerekfilmektől, és ad egy egészen más élményt, miközben megvan a történetek jól ismert bája is. Továbbá szórakoztató figurákkal is találkozhatunk a történetben, amelyek csak még élvezetesebbé teszik a mesét. Ezért tud a mai napig fantasztikus élményt nyújtani a Laputa.

Ami előtt mindenképpen meg kell hajolni, az a technikai kidolgozottság. Stílusában az anime idézi a '80-as évek trendjét, ami mai szemmel - mondhatjuk ezt - retro. De minden a legapróbb részletig ki van dolgozva. A steampunkot idézi város és masinák hangulatosak, Laputa kertje lélegzetelállító aprólékossággal alkották meg a Ghiblinél. Az animált mozgás is jóra sikerült, nincsenek szaggatottan mozgó figurák.

Az elején lévő néhány nehezen érthető dologtól eltekintve egy csodálatos mese a Laputa - Az égi palota. Még ma is, a rohanó világunkban is tökéletes kikapcsolódást jelent. Aki egy kis békességre vágyik, mindenképpen nézze meg a 10/10-es animét.

# 1986 # anime

2013. február 15., péntek

A lowood-i árva

Chibi Zsó február 15, 2013 0 Comments

Charlotte Bronte történetét, a Jane Eyre-t már többször elmesélték a filmvásznon, köztük Franco Zeffirelli 1996-ban. Az utóbbi években (2011) Carry Fukunaga dolgozta fel a mára már klasszikussá vált történetet. Ilyenkor felmerül az örök kérdés, hogy van-e szükségünk újabb feldolgozásra, ha már létezik egy egész jó adaptáció? Azt mondom, hogy igen.

Tartalom:

"Sivár gyermekkora után a fiatal Jane Eyre világi nevelőnőnek áll. Ahogy boldogan éldegél új szakmájában, Thornfield Hall-ban, találkozik a sötét, hideg, indulatos Mr. Rochesterrel, a ház urával. Jane és munkaadója az idők során barátságot kötnek, és hamarosan azon kapja magát, hogy beleszeretett a férfiba. Úgy tűnik, a boldogság végül rátalál Jane-re, de Mr. Rochester sötét titka örökre tönkre teheti azt."

Forrás: Port

Mivel maga a művészet is folytonos újraértelmezésről szól, így szükség volt erre az új Jane Eyre-re. Maga a film már szabálytalansággal kezdődik: a történet végével kezdődik a film. Az előzmények Jane visszaemlékezéseiből ismerhetőek meg. Ez a megoldás hasonlít az elmúlt évek klasszikus feldolgozásaihoz, mint például Oliver Parker Dorian Gray-éhez, vagy ott van Andrea Arnold Üvöltő szelek adaptációja, mint példa, csak hogy egy közelebbi művet említsek. Ha így tekintünk erre az elbeszélői megoldásra, akkor azt lehet elmondani, hogy követi az elmúlt évek bevett trendjét.
Az előző feldolgozások ismeretének hiányában nem tudom megítélni, hogy elődjeitől miben tér el Fukunaga munkája, így inkább a könyvvel fogom összevetni. Az eredeti anyaghoz viszonyítva kevésbé romantikus a film, legalábbis nem a szó mai értelmében. Nincs sok szerelmes giccses jeleneteket, se nagy vallomások, röviden, nem hatásvadász, és nem is csöpögős. Igaz, a vásznon a könyvből ismert mély, tiszta szeretet sincs, de a sáros ruhák és a néma arcok mögött valahol mégis ott húzódik. A díszletek, a zene és a színészek valahogy mégis megjelenítik. Így lesz egyszerűen gyönyörű ez a film.

Természetesen a romantika mellett ott van Jane, az önerejéből felemelkedő nő, és a byron-i figurát idéző Rochester. Miss Eyre ezúttal Mia Wasikowska alakításában láthatjuk, akiben nem mindig éreztem a lázadó Jane karakterét, de ezen kívül rendben volt: nem játszotta túl a szerepét, hanem visszaadta a szerény, de eszes Jane-t. Michael Fassbender, mint Rochester, tökéletesen megjeleníti a byron-i embert már a puszta jelenlétével. Gőgje és különcsége mögött ott van a szenvedő figura, aki a történet vége felé haladva egyre inkább búskomor figurává válik. A többi szereplő sajnos háttérben maradt. St Johnt játszó Jamie Bell súlytalan, számomra személytelen figura maradt, a könyvbéli karakterhez pedig egyáltalán nem sok köze volt.

A néha lassú tempón és a mellékszereplőkön kívül más hiba nem volt az új Jane Eyre-ben. Gyönyörű film, tájba ágyazott romantikával és többé-kevésbé hiteles főszereplőkkel. Szükség volt erre az adaptációra, arra, hogy szerelmes giccs nélkül is élvezhető legyen a film. 8/10-es pontszámú Fukunaga munkája.