Antigané

2015. május 31., vasárnap

Holtodiglan

Chibi Zsó május 31, 2015 0 Comments

Napjainkban egyre több figyelmet szentelnek mind az irodalomban, mind a filmművészetben a női szemszögnek: hogyan éli meg egy nő a felnőtté válást, az iskolát és sorolhatnánk további élethelyzeteket, de talán a házasságot lehet kiemelni, mint a leginkább feldolgozott női helyzetet. David Fincher legutóbbi filmje, a Holtodiglan is a házasság témáját dolgozza fel szintén egy nő szemén keresztül, de merőben eltérően a hasonló témájú művektől.

Tartalom:

"Házasság? Halálos lehet. Nick és Amy az ötödik házassági évfordulójára készül. Boldogok, gazdagok, elégedettek ám az ünnep estéjén az ifjú feleségnek nyoma vész, és gyorsan kiderül, hogy a látszat csalt: a pár tele volt félelmetes, sötét titkokkal. Mindenki Nickre gyanakszik, és ő a hazugságaival meg ügyetlen elterelő hadműveleteivel egyre inkább magára tereli a figyelmet.

Hiába bizonygatja makacsul, hogy nem tehet semmiről, már csupán az ikerhúga, Margo bízik benne. De ha nem a férfi a tettes, akkor hova lett a felesége? És hogyan magyarázhatóak az egyre-másra előkerülő, egyre furcsább titkok? Azok, amelyek talán minden boldog családi élet mélyén ott lapulnak. Azok, amelyek olyan könnyen vezetnek el egy ember halálához."

Forrás: Port

Gillian Flynn regénye alapján készült a film, amelyben a tartalomból már ismert szituáció bontakozik ki: egy boldognak tűnő házasságból a feleség eltűnik, és ahogy a nyomozók egyre inkább mélyebbre ásnak, úgy derülnek ki az egyre sötétebbnél sötétebb titkok a férjről. Már-már annyira tökéletesen összeállt a kép, hogy az gyanús. Ekkor jön a csavar is, amelyről annyit érdemes spoilerek nélkül mondani, hogy teljesen szembemegy a női sorsot taglaló történeteknek. Nem a nő áldozat vagy nem úgy, ahogy azt először gondolnánk? A könyvben és a filmben is felvázolt szituáció elgondolkodtat minket azon, hogy mennyi is múlik a két félen egy kapcsolatban, továbbá a szeretet miként használhatja fel egyik fél a másik ellen. Ezek a kérdések a filmben nincsenek kimondva, Fincher jeleneteken keresztül fogalmaztatja meg bennünk őket, miközben a mögöttük húzódó érzelmeket is teljes mértékben át tudjuk élni - ahogy egy jó pszichothrillerhez illik.

Azonban egy bizonyos pont után az amúgy ügyesen felépített cselekmény egyre logikátlanabb, majd végül hihetetlen lenni a szó negatív értelmében. A film elején még nagyon ügyesen behúzza Fincher a nézőt a csőbe, de a végén az ellenkezője történik: annyira abszurd szituációt mutat be, hogy az már felháborító. Nem lehet spoilerek nélkül részletezni ennek a felháborodásnak az okát, de bővebb kifejtés nélkül annyit tudnék írni, hogy életidegen, ami történik az utolsó jelenetekben: egy állítást biztosan nem hinne el a rendőrség vizsgálatok nélkül.

A valóságtól elrugaszkodott befejezésen kívül amúgy a történet jól van felépítve és a karakterek is jól vannak bemutatva, főleg a főszereplő, Amy. Magabiztos szépség, akinek megvan a magához való esze, amit ki is használ, de valami különös mégis bujkál emögött a maszk mögött. Mindezt képes megjeleníteni játékával Rosamund Pike, aki ezért számtalan jelölést is kapott a filmes szakmától.

Visszatekintve a Holtodiglanra, egész erős alkotásnak mondható a maga túlzásaival együtt. Meglep, lenyűgöz, kicsit felháborít, majd elgondolkodtat, akár jóval a megtekintés után is. Egyszer mindenképpen érdemes megnézni: 8/10.

2015. április 18., szombat

Az őrület jegyei

Chibi Zsó április 18, 2015 0 Comments

Tabitha Suzuma angol írónőt leginkább a Forbidden című YA regénye (young adult, azaz fiatalabb olvasó közönségnek szól) miatt szokták ismerni, azonban az első regénye, A Note of Madness mellett sem érdemes szó nélkül elmenni.

Tartalom:

"Flynn számára a diákélet tökéletes. Mint a Royal Collage egyik legtehetségesebb zongoristája egy fontos koncert elé néz, ami élete nagy lehetősége. De a felszín alatt a dolgok változóban vannak. A jobb napokon Flynn tele van energiával és élettel, de a rosszakon számára élni sokkal rosszabb, mint halottnak lenni. Van, amikor egész éjjel csak komponálni és gyakorolni akar, máskor pedig ki sem tud kelni az ágyból. A közeledő koncert és szeretteinek fokozódó aggodalma alatti nyomással az érzelmek kritikus ponthoz érkeztek."

Forrás: Saját fordítás

Suzuma nagyon komoly és nehezen értelmezhető és átérezhető témát dolgoz fel első könyvében: a mániákus depressziót. Ennek ellenére nem tartom a legjobb depresszió témájú könyvnek. Habár erős a téma és jól is mutatja be azt (erről később), sajnos sem a történet, se a karakterek nem emlékezetesek. Flynnt igaz nagyon rossz időszakában látjuk a könyvben, viszont emiatt egy állandóan duzzogó, érzékeny fiúként marad meg az olvasó számára. Harry és Jennah, Flynn barátai kedvesek és szerethetőek, bár komolyabban őket sem ismerjük meg.

A történetet a kiszámíthatósága miatt nevezném gyengébbnek. A komolyabb, nagyobb fordulatok viszonylag kiokoskodhatóak, ha az ember már elolvasott jópár regényt élete során. Ezt leszámítva a cselekmény folyamában jó helyen vannak elhelyezve és van felépítésük is, magyarul jól működnek.

Ahogy korábban is mondtam, a könyvnek inkább az érzelmi része az, ami erősebb. Suzuma (számomra) tökéletesen visszaadta azt, hogy a kívülállók mennyire nem tudnak mit kezdeni a mániákus depresszió betegséggel. Ilyen szélsőséges érzelemváltozáshoz szinte lehetetlenség teljes türelemmel közeledni és ezáltal alkalmazkodni is. Továbbá Flynn karaktere is teljesen megérthető és átérezhető, Suzuma ebben is nagyon tehetséges. Megértjük, hogy miért is fél a fiú a koncerttől, a gyakorlástól, egyszóval magától az élettől, s továbbá miért nem mer segítséget kérni. Ezekben a leírásokban meglátszik, hogy az írónő nagyon otthonosan mozog a témában, jól ismeri azt.

Röviden elmondható, hogy Suzuma igen tehetséges a különböző emberi érzések, események megragadásában. A Note of Madness a YA műfaj általános gyengeségeitől (pl. egyszerűbb történet és karakterek, egyszerű nyelvezet) eltekintve jó könyv és Tabitha Suzuma is ígéretes YA-s szerzőnek tűnik: 7/10.

# 2006 # A Note of Madness

2015. február 1., vasárnap

Az öt sereg csatája

Chibi Zsó február 01, 2015 0 Comments

Egy újabb utazás végére értünk. Ahogyan a Gyűrűk Ura trilógia esetében, úgy A hobbitnál is Peter Jackson kalauzolt minket Középföldén. A Gyűrűk Ura a maga idejében rengeteg elismerést kapott és a mai napig emlékezetes filmélményt jelent. Igaz ez A hobbit trilógia esetében is? Az ötös sereg csatáját értékelve, s végül az egész trilógiát összefoglalva megpróbálom megtalálni a választ. Mellesleg, köszönöm Antalnak, hogy elvitt ilyen last minute módon erre a filmre.

Tartalom:

"A Hobbit: Az öt sereg csatája Peter Jackson Hobbit-trilógiájának befejező része. Miközben sikeresen visszahódították otthonukat Smaugtól a sárkánytól, Zsákos Bilbo és barátai akaratlanul is halálos veszedelmet szabadítottak a világra. A dühöngő Smaug nőket és gyerekeket sem kímélve támad Esgarothra (Tóváros). Mindeközben a visszaszerzett kincsektől megrészegült Tölgypajzsos Thorin Bilbo erőfeszítései ellenére hátat fordít barátainak és elárulja őket. Ennél azonban jóval nagyobb veszélyek is leselkednek a hobbitra és barátaira. Bár kizárólag Gandalf tud róla, Szauron szörnyű tervet forral: orkok seregeit indította útnak, hogy a Magányos Hegyen támadásba lendüljenek. Ahogy a sötétség erői egyre jobban előretörnek, a törpék, tündék és az emberek választás elé kerülnek: összefognak vagy elpusztulnak. Bilbo az öt sereg gigászi csatája közepén találja magát, ahol saját és barátai életéért is harcolnia kell, miközben Középfölde egészének sorsa forog kockán"

Forrás: Port

Az öt sereg csatája hamar lezárja a könyv alap tényleges történetét. Spoiler! Smaugot, a sárkányt már az első percekben megölik, ezzel megmentve az embereket. Spoiler vége. Természetesen nagyon látványos és feszültséggel teli jeleneteket kapunk már a film elején, amelyek jó alaphangulatot adnak, azonban a felmerül rögtön a kérdés, hogy mi is lesz a következő két órában? Ugye ha már három részre lett nyújtva az amúgy háromszáz oldalas gyerekkönyv, akkor valamivel illik még kitölteni a játékidőt. Jackson logikusan végül fogta a második részbe már beiktatott néhány plusz szálat, amelyekből végül szőtt egy hatalmas csatát, mint a trilógia méltó lezárása (a GYU-hoz hasonlóan). Ezeknek a szálaknak az összehúzása kicsit döcögősen, de végül sikerült egy viszonylag nagyobb történetbe terelni mindent. Azonban a végeredmény (számomra) nem feltétlen volt kielégítő. Elvileg egy több, mint másfél órás csatajelenetnek izgalmasnak kellene lennie, de Az öt sereg csatája esetében a csatajelenet unalomba fullad. Természetesen látszik Jackson igényessége és odafigyelése a jeleneteken. A seregek monumentálisnak hatnak, annak ellenére, hogy valószínűleg CGI-vel megteremtett. Továbbá a jelmezek aprólékosan kidolgozottak, ami mutatja is, hogy a rendező mennyire is ismeri Tolkien világát, s milyen tisztelettel is bánik vele. Viszont sajnos az egész filmen látszik, hogy a csatajelenetek többsége pusztán időkitöltés végett lett leforgatva.

Kevés, ténylegesen érdekes vagy fontos esemény történik Smaug után. Egyik ilyen momentum talán a törpkirály, Thorin elborulása. Nem maga az, ahogy belekerült a filmbe (nekem kicsit erőltetett volt, nem igen lett kidolgozva), hanem inkább Richard Armitage alakítása miatt. Hihetően jeleníti meg a kapzsivá lett királyt, ami jól működik a képi világgal is, amelyet az úgymond pszichés részéhez készítettek. Ezen kívül a GYU-ra való előrekacsintások csalhatnak mosolyt a Tolkien rajongók arcára, vagy a nagy, szép, kicsit nosztalgiázásra buzdító zárójelenetek.

Az öt sereg csatáját összegezve, hiába az igényesen kidolgozott látványvilág és harcjelenetek, sajnos ez egy élvezetes és tartalommal teli filmhez édes kevés. Így sajnos egy 6/10-es pontot tudok adni az összélményre.

És maga a trilógia? Amilyen ígéretesnek indult, úgy lett egyre rosszabb és rosszabb A hobbit. Lehet, hogy csak a közvéleményt idézem ezzel, de ki kell jelenteni, hogy a három rész teljesen fölösleges volt ehhez a történethez, de még a kettő is. Félreértéseket elkerülve, nem egy második Gyűrűk Ura trilógiát vártam A hobbittól, hanem csak egy igényesen adaptált filmet. Egy olyat, amely meg tudja tölteni új értelemmel vagy nézőponttal az eredeti, gyerekeknek szánt könyvet és kicsit elvarázsolni, Középföldébe repíteni. Ezeknek az elvárásoknak csupán az új trilógia első része tett eleget, a folytatások nem. És ezzel is valahol csak mások véleményét fogom ismételni, de szomorú, hogy a pénz megfertőzi az alkotás folyamatát is.