Antigané

2014. január 25., szombat

A szívemen ül a jég

Chibi Zsó január 25, 2014 0 Comments

A Disney idei ünnepekre kijött egész estés animációs filmje a Jégvarázs (Frozen). Az idén a Golden Globe-on ez a rajzfilm nyerte el a legjobb animációs film díját, és Oscar-jelölést is kapott. Hype volna az egész? Lehet, de megérdemelt hype.

Tartalom:

"Amikor egy gonosz varázslatnak köszönhetően a királyság az örök tél fogságába esik, Anna, a félelmet nem ismerő optimista összeáll az extrém hegyi emberrel, Kristoffal és az ő hűséges rénszarvasával, Sven-nel, hogy közösen megtalálják Anna testvérét, Elsát, a Hókirálynőt és véget vessenek fagyos varázslatának. Az Everesthez hasonlítható körülmények közt, titokzatos trollokkal és a lenyűgöző és igazán vicces Olaf nevű hóemberrel is találkoznak. Annának és Kristoffnak mágikus kalandokkal kísért útjukon a természet erőivel kell dacolniuk, hogy megmentsék a királyságot a teljes pusztulástól."

Forrás: Port

A Jégvarázzsal valami visszajött a Disney hangulatából: így elvarázsolni valami A kis hableány tudott legutoljára kislány koromban. Ebben a mesében megvolt minden báj, érzések, és legfőbbként szeretet. A szereplők arcmimikája igazán kifejező, a betétdalok csak fokozzák az érzéseket. Leginkább Elsa vívódásai önmagával legszívbemarkolóbbak, mert ez a legemberibb és legfájdalmasabb küzdelem, amit csak el lehet képzelni. Aki sokat küzd azzal, hogy megszeresse és elfogadja önmagát könnyen tud azonosulni Elsával. Továbbá Anna igaz testvéri szeretete is szívet melengető: hiába hidegült el a testvére tőle a hosszú évek során, a szíve mélyén ezt nem fogadja el, hanem továbbra is kitart mellette. Így érzelmek egy Disney mesében régen voltak kifejezve.

Előző történeteihez képest a Disney itt is újított: ezúttal nem a szerelmesek kerülnek középpontba, hanem egy testvérpár, s igaz van romantika a mesében, de háttérben marad. Bár a történet közepétől itt-ott meginog a két főhős között felállított egyensúlyban valami (mármint történeti eloszlásban), de azért többé-kevésbé zavartalanul működik a két hercegnő egymás mellett. Mellettük megvannak a járulékos Disney karakterek is (segítő, herceg, humoros karakterek), még ha némelyik szerep meglepetést okozhat. Olaf pedig a legimádnivalóbb hóember.

Még a látványvilág említésre méltó. Egyrészt szomorú, hogy CGI-s, 3D-s mesék hódítanak, de itt erősen látszik a figurákon a kézi rajz nyoma még: nem groteszkek a figurák, hanem tényleg rajzfilmfigurák, akik éppen számítógéppel lettek életre hívva. És ilyen szemkápráztató havas tájat még nem hívtak életre.

Röviden és azért rajongást visszafogva, a Jégvarázs mondhatni a Disney neoreneszánsz meséje, amely idézi a nagy klasszikusokat, de nem feledkezik meg a modern ízlésről sem. Apróbb, de elnézhető hibákat leszámítva az elmúlt időszak legszebb meséje: 9/10.

2014. január 24., péntek

A hercegnő és a béka

Chibi Zsó január 24, 2014 1 Comments

A rajzfilm ipart szinte teljesen a CGI és a 3D uralja, így 2009-ben szinte felüdülés volt, hogy a Walt Disney cég előállt egy kézzel rajzolt, 2D-s egész estét betöltő rajzfilmmel, A hercegnő és a békával. Stílusában őrzi a cég '90-es évekbeli nagy múltját és szellemét, de a mai kor igényeinek megfelelve számtalan új jeggyel bővült a mese.

Tartalom:

"New Orleans az 1920-as években. A fiatal Tianának nincs ideje a romantikára. A lány arról álmodik, hogy egyszer övé lesz a francia negyed legjobb étterme. A városba érkezik Maldónia királyi sarja, az elkényeztetett Naveen herceg. A gonosz Dr. Facilier fekete mágiával meg akarja szerezni az értékeit. Az elhibázott varázslatnak köszönhetően azonban Naveen békává változik. Abban reménykedik, hogy Tiana csókjára visszaváltozik, ám ehelyett a lányból is béka lesz. Üldözőik elől menekülve a békapár elindul megkeresni Odie mamát, hogy segítsen rajtuk mágikus erejével."

Forrás: Port

Azt mondják, hogy a posztmodern korát éljük: a szerzők a régi szövegeket egy alkotói játék elemének tekintik csak. Ezt éreztem ennél a mesénél is. Van az alapmű, A békakirályfi mese a Grimm-testvérektől: szokásos hercegnős mese, ahol a hercegnő és a herceg egymásba szeretnek és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Hasonló története volt azoknak a Disneyknek is, amiken felnőttünk. Ezzel szakít kicsit a mese, kicsit kicsavarja a cselekményt. Hercegnőnk nincs, csak Tianánk (később lesz hercegnévé), aki a jazz korszak aranykorában él New Orleansben. Az első kifordulás már a helyszín választással megtörténik. Macskaarisztokraták óta nem igen hallhattunk jazz-szerű szerzeményeket a Disneyéknél, így mindenképpen felüdülés, hogy egy rajzfilmben erre a műfajra épül a dallamvilág. Természetesen más szinteken is megjelenik a jazz: ott van a trombitáló krokodil, Louis, aki tudjuk jól, hogy ki előtt tiszteleg. Továbbá a mese mondanivalójában is megjelenik az álom hajszolás, az azokért való küzdés és megvalósulás: olyan tipikus, pozitív amerikai életszemlélet, az adott kornak a szellemisége. Ezt Tiana jeleníti meg, aki így ezzel olyan hercegnővé lép elő, aki nem vár a csodára, hanem maga éri el. New Orleans még a nyelvben is megjelenik: az eredeti szinkronban a szereplők jellegzetes akcentussal beszélnek (francia és Black English egyaránt előkerül). Így angol nyelvtanulók számára is csemege ez a mese. Utolsó sorban: fekete hercegnőt avatott a Disney ebben a történetben először, ami szintén jó ötlet.

Magában a történetvezetésben megmarad a cég a hagyományos, jól bevett módszere. Felnőttnézőként sablonosnak érezhetjük az egészet, sőt néhány figura vissza is köszön régebbi Disney mesékből (mintha újra lennének hasznosítva), de ez a legkevesebb. Bár csavarok bőven vannak az eredeti sztorihoz képest: például a béka csókjától a hercegnő is békává válik és egy áldozata is lesz a történéseknek. Gyerek szemszögből biztosan szerethető a történet, átélhető a mese. A figurák is fejlődőképesek, még ha kissé gyorsan melegednek is össze a megszokotthoz képest. Természetesen vannak elnagyolt figurák is, mint Lotte vagy Ray, mint humorforrás, de nem idegesítő jelenlétük, hanem tényleg megmosolyogtató. Az aktuális rossz fiú, Shadow man egész érdekes figura, mint witch doctor: jó, hogy a mágia világából most a wodoo került előtérbe.

Az elmúlt évek egyik bájos története A hercegnő és a béka, ezt könnyen ki lehet jelenteni. Bár valami varázs hiányzik belőle, amit sajnos nem tudok megmagyarázni, de azért szerethető, átélhető történet jópofa karakterekkel (még ha párszor már találkoztunk velük a Disneynél). Főleg gyerekekre koncentráltak, a felnőtteknek szóló kikacsintó poénok itt elmaradnak, de nem fájó pont ez se. Kellemes kikapcsolódás, egy utazás a gyerekkorba, 8/10.

# 2009 # A hercegnő és a béka

2014. január 23., csütörtök

I am the cynic of our golden age

Chibi Zsó január 23, 2014 0 Comments

"Amikor föltakartam, elpirúlt; /először: harcolt, aztán: rámborúlt /s már maga kérte, hogy játsszak vele /s még és még vágyott - jól láttam, mire!" - Csak egy strófa John Wilmot egyik versei közül (nevezetesen a Találós mese, Babits Mihály fordításában). A restauráció kori irodalom egyik leghírhedtebb alakja ez a figura, a libertine (non-konformista vagy szabadgondolkodású) életszemlélet megtestesítője, az erkölcsi fertő maga, az angol Sade márki. És mindez mögött rejlett az igenis bölcs, szatirikus (például Szatíra az ész és az ember ellen), cinikus, de érzékeny költő (példaként az Élet és szerelem verséből idéznék:

"„Tört eskü" – „hűtlenség" – „csalás" – / ne mondj ilyet soha! / Egy élet-hosszu pillanat... / az Ég kettőnknek ennyit ad – /s már ennyi is csoda."). Rochester grófja sem kerülhette el Hollywood figyelmét, 2004-ben elkészült a The Libertine, azaz Rochester grófja - Pokoli kéj című film. Az ajánlást utólag is köszönöm Gergőnek.

Tartalom:

"Rochester grófja, John Wilmot (Johnny Depp) az élvezetek rabja. A gróf London valamennyi bordélyházát és kocsmáját megjárta már, az összes kurtizán előre köszön neki, és nincs olyan nap, ami ne részeg ájulással végződne. Ám ez a kéjsóvár botrányhős egyben a XVII. század egyik legfigyelemreméltóbb költője is, aki pimaszul szellemes írásműveivel messze meghaladta korát. Mikor Wilmot megismerkedik Elizabeth-tel (Samantha Morton), a színésznői karrierről álmodó prostituálttal, azonnal beleszeret, és elhatározza, hogy olyan darabot ír neki, amely a színpad ünnepelt csillagává teszi. Ám a túlontúl merész művet a király (John Malkovich) személyes sértésnek veszi, ez pedig a gróf karrierjének, címének és életének végét jelentheti."

Forrás: Port

Nem hétköznapi film, több szempontból is. Először is, a történet, szerencsére nem fókuszál rá az öncélú hedonista életre, de nem is tagadja le. Helyén kezeli Rochester gróf életének különböző szeleteit, egyik sem megy a másik rovására. De egy valamiben sikerült kicsit sokat csepegtetni a nézőnek: John cinikusságából. Rochester karakteréről kevés ismeretem van, de kétlem, hogy csak cinikus figura lett volna (a művei nem ezt mutatják). A karakter így kissé egyoldalúnak tűnik, a többi tulajdonsága kevésbé van kihangsúlyozva. Feltűnik még bölcsessége (a witty jobb szó lenne), magának való természete, elborultsága, és fokozatos elbukása során érzelmei is megmutatkoznak. Így végignézve Rochester karakterének sarkalatos pontjai megvannak, de a cinizmus valahogy mégis kiemelkedik, jobban hangsúlyos lett, így eltörpíti a többi jellemvonást (bár a film elején megmondta John: Nem fogsz szeretni).

A hercegnőhöz hasonlóan ez a történet is a 18. századba kalauzol minket, leginkább a kor színházába, ahol maga Rochester is tevékenykedett. Ezen kívül betekintést nyerünk a kocsmák, sötét utcák és bordélyok világába is a királyi udvar mellett. A költővel haladva egy egész korrekt korrajz rajzolódik meg a néző előtt: udvari intrika (bár ez kevésbé hangsúlyos) és a kor elfojtott szelleme (vágy a vágyak iránt). Ebben a világban csordogálunk: remek a hangulata, beszippant, megmutatja, hogy az angoloknál csak a franciák a rosszabbak (ahogy el is hangzik a filmben). Ebben a történelmi világban csak az a kár, hogy a történet a közepénél leül, tényleges események nem történnek. A fináléhoz közeledve John fokozatos leépülése azonban ad egy ívet a film utolsó fél órájának.

Röviden, Rochester grófja - Pokoli kéj a beharangozása ellenére nem a hedonista életmódra teszi a hangsúlyt, inkább korrajz és Rochester népszerű alakjának egyfajta bemutatása (amihez természetesen Johnny Depp sokat tesz). Jónak jó a film, egész különös a hangulata, 8/10-es mindenképpen, de valami lendület azért hiányzott ahhoz, hogy igazán jó legyen.