Antigané: Stephen Chbosky

2014. február 5., szerda

We are infinite

Chibi Zsó február 05, 2014 0 Comments

Az azonos című könyv után nem volt sok kedvem az Egy különc srác feljegyzései adaptációjához, de Boró lelkesedése és rajongása meggyőzött, hogy ezt a filmet meg kell nézni. Szóval, utólag is köszönöm neki: egy kellemes filmélményt hagytam volna ki.

Tartalom:

"A Stephen Chbosky hatalmas sikerű regénye nyomán készült Egy különc srác feljegyzései főszereplője az elsős gimnazista Charlie (Logan Lerman), aki mindig a partvonalról szemléli az eseményeket - egészen addig, amíg szárnya alá nem veszi két belevaló felsőbb éves. A szép és szabad szellemű Sam (Emma Watson) és vakmerő mostohabátyja, Patrick (Ezra Miller) révén Charlie új barátokat szerez, megismeri az első szerelmet, az ébredező szexualitást, féktelen bulikra és a Rocky Horror Picture Show éjféli vetítéseire jár, és közben a tökéletes dalt is keresi."

Forrás: Port

Végre egy tinédzser film, ami nem nézi hülyének a tinédzsereket és az ő konfliktusaikat, gondjaikat. Végre egy tinédzser film, ami túl tud lépni a műfaj tipikus sablonjain. Végre egy tinédzser film, ahol szerethető figurák vannak és nem a kötelező sablonkarakterek. Az összes dolog, amit utáltam a könyvben, a filmben javításra kerül. A narráció nyelvezete összetettebb lesz (a levélforma megmarad a film során is), viszont a könyv minimalizmusa bizonyos szinteken megmarad. A szereplők sorsa, elfojtott problémái a felszín alatt maradnak, csak egy-egy elejtett mondat utal ezekre - de így hatásosak. A figyelem, természetesen, Charlie-n van. Logan Lerman jól hozza a socially awkward (szociálisan különc) de szerethető figurát, akinek bátorsága lesz kilépni saját traumáiból a barátainak hála. A cselekmény során a főhős elfojtott traumájáról is tudomást szerez a néző - ezt a rendező, Stephen Chbosky, flashbackekkel mutatja be, melyek a finálé felé egyre inkább összemosódnak a valósággal.

Igaz, könyvadaptáció és a rendező megegyezik az alapanyag szerzőjével, mégsem teljes adaptáció a könyv. Számos jelenet eseménysor kimaradt (pl. Candace és Derek elválásának tényleges oka), viszont amelyek Charlie-val kapcsolatosak sokkal hangsúlyosabbak és kidolgozottabbak lettek, jobban átérezhetőek és közel kerül így a figura a nézőhöz. Ezekkel az újításokkal és hangsúly eltolásokkal jobb és élvezhető lett a történet, bár a végkifejlettel továbbra sem vagyok kibékülve.

A probléma kibontás mellett a szereplők karaktere is szerethető, ahogy fentebb már említettem. Patrick minden jelenetet fel tud dobni komolytalanságával - a filmben sokkal szerethetőbb és karakteresebb, mint a könyvbéli Patrick. Ezra Millerhez pedig nagyon illett ez a fajta karakter, hihetően hozta - érdemes lesz még a színészre figyelni. Patrick mostohatestvére, Sam kicsit hasonlóan bohó figura, szabad szellemű lány, aki próbálja maga mögött hagyni a múlt sérüléseit (szintén szerethetőbb, mint a könyvben). Őt Emma Watson (igen, Hermione) játszotta: nem volt az az érzés, hogy ismét Hermionét látjuk a képernyőn, viszont nem minden helyzetben volt érezhető Sam felszabadultsága, ami mondjuk vonzó lehetett Charlie-nak. Kicsit mintha Emma Watson feszélyezve lett volna ebben a szerepben.

Ha csak röviden szeretnék a filmről beszélni, akkor annyit elég lenne mondani, hogy a maga műfajában egy remek film az Egy különc srác feljegyzései. Megvannak a maga hibái, nem egyezik a könyvvel teljesen (ami szerintem nem is baj), de összességében élvezhető, kicsit beszippant: 8/10.

2014. január 22., szerda

Egy különc srác feljegyzései

Chibi Zsó január 22, 2014 2 Comments

Az elmúlt év egyik legfelkapottabb ifjúsági könyve (gondolom a film miatt lett azzá) az Egy különc srác feljegyzései. Az új Zabhegyezőként emlegetik, ami azért felkeltette a figyelmemet.

Tartalom:

"Az „Egy különc srác feljegyzései” című könyv elbeszélője egy tizenöt éves középiskolás srác, Charlie. Furcsának és magányosnak érzi magát, mintha a pálya széléről, kívülállóként figyelné a körülötte zajló eseményeket. Egy nap elhatározza, hogy leveleket ír egy ismeretlennek, aki akár a barátja is lehetne. Ezekből a levelekből aztán szép lassan – olykor mulatságosan, olykor meghatóan – egy cseppet sem átlagos tinédzsert ismerhetünk meg. Charlie kétségbeesett erőfeszítéssel próbálja élni a saját életét, miközben menekül is előle, és ez a kettősség különleges, járatlan utak bejárására kényszeríti: családi drámák sora, új barátok, az első randevú, szexualitás, drogok… Chbosky regénye a lélek legmélyebb rezdüléseit tükrözi, miközben felidézi az olvasóban a felnőtté válás nehéz, semmi mással össze nem hasonlítható éveit."

Forrás: Moly

Haters gonna hate, de nekem ez nem tetszett.

Eleve a nyelvezete. Amíg a narrátor nem közölte, hogy ő tizenöt éves, azt hittem egy kisgyerek írja le az élményeit. Mert tőmondatokban beszél. És idegesítő. És nem adja át a történések mélységét. Azt hiszem (idegesítő, ugye?). És egy elméletileg szépirodalmi műtől azért az olvasó elvárná, hogy igényesebb nyelvezettel dolgozzon a szerző, még ha főhőse csak tizenéves. Elvileg egy tinédzser szókincse 4000 szó körül jár (ha nyelvi szinteket vesszük figyelembe), szóval így nem elfogadott a tőmondatos elbeszélő stílus, hisz egy normális fiatal összetettebb fogalmazásra képes. Egy olyan hiperintelligensnek beállított fiúnak, mint Charlie, teljesen abszurd, hogy úgy beszél ahogy. Főleg, ha nagy lelkesedéssel falja a szépirodalmi műveket. Mivel angolul olvastam, így különösen zavart ez a teljesen egyszerű fogalmazás. Lehet, hogy a magyar fordítás stílusa ez esetben igényesebb.

Pedig lenne a történetnek mondanivalója. Sajnálatos, hogy ilyen stílusban van előadva. Így közhelyes az egész. Viszont az epilógusban Sam mondanivalóján érdemes elgondolkodni. Nem szabad mindig másokra gondolni, hanem magunkra is kell: az nem önzőség még. Charlie-hoz hasonló visszahúzódóbb emberek ezt hajlamosak elfelejteni.
Ha már szóba került Charlie. Ritkán látni ilyen életképtelen szereplőt. Igaz, megvan az oka, de az olyan nehezen elhihető indok. Lehet, csak ezt is a nyelvezet lehetetleníti el, de a trauma komolysága nem igazán volt kifejtve, így komolyan se lehet venni.

Ezen kívül nem tudom. Semmi újat nem adott a történet. A levélregény annyiból tud „ütős” lenni, hogy közelebbinek, őszintébbnek tűnik a narrátor, de a nyelvezet miatt nem igazán jön át a sok-sok érzés. Pedig itt bőven lenne mindegyik karakter mögött, de nem ismerjük meg ezeket, így súlytalan marad az egész. Így inkább olyan, mint egy tipikus amerikai tinifilm: sablonos figurák, szerepek, kötelező figurák az egyenlőség jegyében, megszokott események és tanulságok. Pedig vannak bőven olyan témák (drogfogyasztás, homoszexualitás, szexualitást), amelyek rászorulnának végre normális, sablonmentes megtárgyalásra az ifjúsági irodalomban is. Sajnos, Stephen Chbosky nem használja ki ezeket a témákat kellőképpen.

Vagy kinőttem belőle, vagy sznob vagyok, de nem nőtt Charlie a szívemhez. 6/10-es regény számomra az Egy különc srác feljegyzései.