2013. január 1., kedd

A világ ellen

január 01, 2013 0 Comments

A népszerű Scott Pilgrim képregény nem maradhatott filmes adaptáció nélkül. 2010-ben Edgar Wright vezénylése alatt elkészült a Scott Pilgrim a világ ellen. A történet filmre vitele nem egyszerű feladat, hisz rengeteg videojátékos ábrázolással operálnak az eredeti képkockák is, és összességében ez is adja igazi savát-borsát Scott világának. A filmet Boró unszolására néztem meg, és nem kellett csalódnom úgy, hogy ismerem az eredeti képregényt.

Tartalom:
"Íme, a bájos és állástalan Scott Pilgrim. Egy totál átlag garázsbandában, a Sex Bob-ban basszgitározik, 22 éves, és most ismerkedett meg álmai nőjével, szó szerint. Scott Pilgrimnek sosem volt gondja a becsajozással. A "kicsajozás" szokott nehéz lenni, vagyis nehezen rázza le a nőit. A szerelem folyton komplikált: onnantól kezdve, hogy egyszer egy lány telibe kapta a szívét - és most visszatért a városba - odáig, hogy valahogy le kéne rázni valahogy ezt a mostani tinit, amikor Ramona begörkorizik a fiú életébe. Scott azonban hamarosan rájön, hogy az új szerelem az eddigi legfurcsább koloncot hozta magával: alávaló ex-pasik csapata irányítja a lány szerelemi életét, és bármit megtesznek, hogy kicsinálják az új udvarlót. Ahogy Scott közelebb kerül Ramonához, egyre gonoszabb figurákkal kell szembenéznie a lány múltjából - a hírhedt deszkástól a vega rocksztáron át a félelmetesen egyforma ikrekig."

Forrás: Port


Ha nem ismerném a képregényt, azt mondanám, hogy ez a film egy hatalmas idiótaság. Kinek jut eszébe játék effekteket tenni egy filmbe? És maga a cselekmény: tényleg meg kell verni hét gonosz exet azért, hogy Scott randizzon Ramonával? De ez a történet valahogy úgy van tálalva, hogy a néző nem érzi azt, hogy egy idegesítő baromságot néz, hanem egy szórakoztatót. Sikerült a képregényt követni abban, hogy a geek dolgokat úgy keverek a valósággal, hogy az elfogadható legyen a történet univerzumán belül. Továbbá a képregénynek az üres, cselekményt lassító jelenetei kikerültek, és így egy egész jól pörgős filmet alkottak az alapanyagból.


Ami extra a filmben, hogy ehhez a videó játékos környezethez keverték a képregény formáját is, ami jópofa kis színezetet ad az egésznek. Amit még plusznak érzek a filmben az eredetihez képest, hogy itt nem éreztem epizódikusnak a cselekményt, hanem sikerült úgy adagolni a hét ex megjelenését, hogy egy egyenes szálon futó cselekményű történet kerekedjen belőle. Egyéb aranyos dolgokat is tartalmaz a film, mint például Bryan Lee O'Malley rajzai animáció formájában kelnek életre, vagy a direkt rosszra megírt zeneszámok, geek-es poénok.
Ami kicsit csalódás a filmben, az a színészi alakítások. Valahogy senki sem kiemelkedő. Michael Cera valahogy nem tudta átadni Scott karakterének cseplő-botló bájosságát, a filmben inkább tűnt egy lézengő szerencsétlenségnek. Jason Schwartzmant találtam jópofának Gideon szerepében. A szereplőket inkább a képregényből ismert beszólások tették szerethetővé. 

Összefoglalva, Scott Pilgrim a világ ellen egész jóra sikerült adaptáció, ami jól operál többféle média platformmal. Viszont nem lesz több egy átlagos tini-akciófilmnél. 7/10-es film: egyszer meg lehet nézni, de sokat nem kell tőle várni.


2012. december 26., szerda

Bűvölet

december 26, 2012 0 Comments

Cornelia Funke meséjével először filmként találkoztam a moziban. Nem életem legjobb moziélménye volt, de nem is rossz. A könyvesboltban fedeztem fel, hogy a történet eredetileg egy adaptáció, ráadásul német (a Végtelen történet miatt szeretem a német gyerekkönyveket). 

Tartalom:
"Meggie valósággal rajong a könyvekért. Apja, Mortimer Folchart, a könyvkötő ugyancsak szereti a remek történeteket, bár hangosan nem hajlandó felolvasni semmit. Csendesen élik mindennapi életüket, amíg egy esős éjjelen különös idegen kopogtat az ajtójukon. Pórkéz figyelmeztető szava arra kényszeríti Mót, hogy felfedje a féltve őrzött, tintával szőtt titkot, amely örökre megváltoztatja életüket."

Forrás: Moly

Az első oldalon már magába szív a könyv - persze, ha könyvmoly vagy. Funke olyan tipikus dolgokat ír le, amelyekkel a könyvmolyok szoktak szembe nézni: például nincs elég hely a könyveknek vagy hogy milyen nehéz eldönteni, hogy egy utazásra mit is vigyünk. Aztán elindul a kaland, ami az elején egész izgalmas: könyvekből kilépett gonoszok, árulás. Aztán valahol a közepe fele leül kicsit a cselekmény, de a végén ismét visszatérnek az izgalmak, és egész elmés lezárást kapunk. 
Azt éreztem a Tintaszívnél, hogy inkább hangulatteremtésben és karakterekben erős. A könyvmolyos részek vagy az olasz író és családja élvezetes része a történetnek. Szereplők közül a legemlékezetesebb  mindenképpen Elinor, a könyvek asszonya. A megjegyzései szórakoztatóak, tipikusan az az ember, aki első ránézésre elzárkózik a környezetétől, de belül jó ember - számomra ettől volt emberséges. Porkéz problémája, szenvedése (gyakorlatilag kiszakították a saját világából, és itt nem találta a helyét) valamiért meg tudott érinteni, és így lehetett izgulni sorsáért. Az apáért, Móért nem igazán rajongtam: eléggé idegesített, hogy soha semmit nem akar elmondani a lányának. És maga Meggie olyan semmilyen karakter volt. 

Összegezve, valamilyen szinten nekem csalódás volt ez a könyv. Kellemes kikapcsolódás volt, de több élményt nem tudott nyújtani, egy átlagos kalandregény volt a számomra. 7/10-es pontszámú a Tintaszív.

2012. december 21., péntek

Váratlan utazás

december 21, 2012 0 Comments

Mindenki emlékszik A Gyűrűk Ura trilógia sikerére. Peter Jackson nem feledkezett el kedvenc történetéről: három részes filmként kívánja filmre vinni Tolkien első könyvét, A hobbitot. Az ötlet kissé meredek, hiszen maga a regény csupán 300 oldal, így a 3x3 óra nem szükséges  - legalábbis ez az első gondolata az embernek. De mi lett a végeredmény?

Tartalom:
"Hatvan évvel járunk A Gyűrűk Ura történetének kezdete előtt. A békésen éldegélő Zsákos Bilbó (Martin Freeman) akaratlan kalandba kényszerül: Szürke Gandalf (Ian McKellen) tűnik elő a semmiből, s szervezi be őt egy váratlan utazásba, melynek során tizenhárom törppel és azok legendás vezetőjével, Tölgypajzsos Thorinnal együtt kell visszakövetelniük az elveszett Törp Királyságot, Erebort a rettegett sárkánytól, Smaugtól. Utazásuk temérdek veszélyes földön át vezet, találkoznak koboldokkal, orkokkal, halálos vargokkal, óriáspókokkal, alakváltókkal és mágusokkal. S noha végső céljuk a keletre fekvő Magányos Hegyet övező sivár vidék, előbb ki kell menekülniük a kobold alagutakból, ahol Bilbó találkozik azzal a lénnyel, aki örökre megváltoztatja az életét - Gollammal. Itt, a földalatti tó partján, egyedül Gollammal, a szerény Bilbó nem csak arra jön rá, hogy bátorsága és furfangja még őt magát is meglepi, egyszersmind megszállottjává válik Gollam "drágaszágának", a titokzatos gyűrűnek, amely kiszámíthatatlan és hasznos tulajdonságokkal bír. Egy kicsiny aranygyűrű, amely egész Középfölde sorsára hatással lesz, és amelyről Bilbó ekkor még semmit sem tud."
Forrás: Port


Voltak kétségeim a filmmel kapcsolatban, de a legnagyobb az volt, hogy egy gyerekkönyvből miként tud Jackson egy a Gyűrűk Urához felérő filmet készíteni? A hobbit, mivel másik történet, mindenképpen eltér a trilógiától, de természetesen stílusban nem. Akik csak a film-trilógia kapcsán találkoztak Tolkien történetével, azoknak furcsa lehet, hogy a törpök dalolnak, vagy hogy vannak inkább gyerekfilmbe illő jelenetek. De mivel az eredeti anyag elsősorban gyerekeknek szól, így ezzel semmi baj. Jackson hűen követte az alapanyagot (bár ha ennyi játékidő áll a rendelkezésére, el is várható).
Az első részben körülbelül a könyv első hat fejezetét láthattuk: a kaland kezdetét, trollok, vargok, és koboldok. Magában ez kevés lenne a játékidőhöz, de Jackson kitöltötte a lyukakat: úgy rendezte a filmet, hogy az illeszkedjen a Gyűrűk Urához. A fő cselekmény mögött munkálódik a gonosz, érezni, hogy valami készülődik, amiről a szereplőknek még fogalma sincs. Emellett pedig a törpök múltját ismerjük meg jobban: miként lettek kitaszított néppé, miféle konfliktusok van az orkokkal. A fő történetszál mellett elmerülhettünk Középfölde világában is.


A kivitelezés nem marad el a Gyűrűk Urától. Új-Zéland hegyei, erdei most is lélegzetelállítóak. A középföldi népek megjelenése szintén szemet gyönyörködtető, a ruházatok, fegyverek aprólékosan ki vannak dolgozva. Szerepet kapott a CGI technika, főleg a szörnyek és állatoknál. Az állatokat néha nem éreztem odaillőnek, vagyis kilógtak a környezetből, de különösebben nem volt zavaró.  
Ami nagyon sokat ad a filmhez, az a zene. Szívet melengető, hogy viszont hallhatjuk a trilógiából ismert zenéket, és ez kiegészül a Misty Mountains dallal, melyet a törpök énekelnek a film elején. A totál plánokkal kiegészülve teljesen elvarázsolja a nézőt.
A színészek közül Martin Freeman és Ian McKellen emelkedik ki. Freeman tökéletes választás volt Bilbo szerepére. Teljesen el lehet vonatkoztatni Watsontól, profi módon bújt bele a számára új szereplő bőrébe. Ian McKellen pedig a már megismert Gandalfot hozza, nem lehet benne csalódni.

Összegezve, szórakoztató film lett A hobbit első része. Kiszolgálja a rajongókat bőségesen, de egy olyan nézőnek is kellemes szórakoztatást nyújt, aki csak a filmeken keresztül ismeri a tolkien-i mitológiát. Egyetlen, de nagy hibája a filmnek, hogy lassú. Hiába a kalandok és a kiegészítő szálak, a történet akkor is lassan hömpölyög. A koboldokkal való csata közben sajnos már azon gondolkodtam, hogy vajon hol lesz a film vége. Más kivetnivalóm nem igen volt (a kritikusokkal ellentétben), szerintem 9/10-es film. Hű az alapanyaghoz, nagy tisztelettel is övezi azt, ami manapság ritka az adaptációk világában.

Follow Us @soratemplates