Lincoln

Az amerikai történelem egyik nagy alakja mindenképpen Abraham Lincoln és nem érdemtelenül. Saját korában ki mert állni a feketékért, embernek nevezni őket, és megszavaztatni a 13. alkotmánymódosítást. Számtalan feldolgozás között elkészült Steven Spielberg filmje is Lincolnról. 

Tartalom:

"1865-ben az amerikai történelem legvéresebb háborúja a végéhez közeledik. Az újraválasztott elnök, Abraham Lincoln (Daniel Day-Lewis) azonban nem hajlandó engedményekre: a megosztott kongresszust rá akarja kényszeríteni, hogy hozza meg addigi legfontosabb döntését: egészítse ki az Alkotmányt, és törölje el a rabszolgaságot. Az ellenállás hatalmas: az elnök azonban ravasz ember, jó stratéga és zseniális szónok. Van, akit meggyőz, van, akit megfélemlít, van, akit megveszteget; lavíroz, csapdákat állít, és semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy elérje célját - és új fejezetet nyisson a világtörténelemben."

Forrás: Port

Magyar nézőként kijelenthető, hogy Spielberg munkája főleg az amerikai szájíznek felel meg. Mindenhonnan áradó patriotizmus, összetartásról szóló nagy beszédek, mindenkit megmentünk attitűd, kissé szánalmas előre utalások a saját korunkra. És nagyon lassan hömpölyög a cselekmény a fináléig. Rosszmájúan mondhatnánk azt is, hogy na, erre volt az a sok (pontosan 12 ) Oscar-jelölés? Természetesen nem. Azért van ebben a Lincolnban valami. Ami mindenképpen dicsérő benne az, hogy miként közelíti meg Lincolnt. Mivel az amerikai nemzetnek nincsen úgy mitológiája, mint a legtöbb európai nemzetnek, így történelmük figuráit szokták már-már mitológiai magaslatokba emelni. Valahogy nem egészen ez történik Spielberg filmjében Lincolnnal. Annyiból kissé meseszerű alak lett a filmben Lincoln, hogy lemegy emberek közé, elbeszélget velük, mint holmi álruha bújt Mátyás király. De amikor egy megbeszélés közepén elkezd teljesen másról anekdotázni, az valahogy emberi. Hogy beleláthatunk a családi életébe is Lincolnnak, ezzel is inkább emberibb, mint mitológiai alakká válik a vásznon. És korrupcióhoz is folyamodik célja érdekeiben, ami nem meglepő. Most is és akkor is megtörtént. Ugye ez sem tűnik mitológiai vonásnak, hanem sokkal inkább emberinek?

Mindehhez a figurához jön Daniel Day-Lewis, aki át tudja adni ezt a félig mitikus, félig emberi Lincolnt. Akinek a nézéséből is tudod, hogy ő a Lincoln, akinek a monológjait szívesen elhallgatod, még ha iszonyúan lassítja is a cselekményt. De megbocsátod neki, mert annyira jól adja elő. 

Lincolnon túllépve, érdekes a kivitelezésben még, hogy elvileg a Polgárháború megnyerése a cél. És a film első perceit leszámítva nem látjuk a harcmezőt. A cselekmény a Kongresszus falain belül játszódik, az igazi csatákat ott vívják, nem külszínen. Nos, aki nem érdeklődik a politika iránt annak unalmas lehet ez a fajta csatározás, de a finálé, a végső szavazás mindenképpen érdekes és jól felépített jelenete a filmnek.

Összességében, a Lincoln nem egy rossz film, egyszer meg lehet nézni. Minden megvan benne, ami egy Oscar-ízlésű nézőnek (azaz amerikainak) kell: szívhez szóló beszédek, emlékezés a dicső múlt előtt. 7/10-es alkotás. Nem rossz, de azért nem Oscar-esélyes film (végül az Akadémia is így gondolta).