Antigané

2011. szeptember 25., vasárnap

Welcome to the Muscle Museum

Chibi Zsó szeptember 25, 2011 0 Comments

Muse rajongó vagyok, így természetes volt, hogy megveszem ezt a könyvet és el is olvasom. Nagy izgalommal ültem neki a könyvnek, hogy végre megismerhessem Bellamyék világát, olvashassak a csodálatos kompozícióijaikról (mert szinte már azok).

Tartalom:

"Szinte hihetetlen, hogy három fiatal hangszert fog a kezébe, alkotni kezd, és meg sem áll a világsikerig. Hihetetlen, de szerencsére időről időre mégis megtörténik. Néha egy szemvillanás alatt, néha pedig hosszú évek, kemény munka és kitartás kell hozzá. A Muse-ra az utóbbi jellemző. Megdolgoztak a sikerért. Hittel és alázattal várták ki azt a pillanatot, amikor rájuk került a sor.

A könyv ezt az utat mutatja be. Elmeséli a zenekar teljes történetét, onnantól, hogy az 1990-es évek közepe táján egy tengerparti kisvárosból, Teignmouthból elindultak, egészen addig, hogy megannyi koncerttel és grandiózus albumaikkal elérték, hogy immár egyértelműen az egyik legnagyobb angliai rockzenekarként tartják őket számon.
A könyv írója, Ben Myers a Melody Maker, NME és Guardian munkatársa, egyben Muse-rajongó is. A rengeteg exkluzív interjú, amit a zenekarral és a zenekar barátaival karrierjük során készített, és a végtelen sok koncert, amire ellátogatott, adják a világon egyedülálló zenekar-történeti könyv alapját."

Forrás: Moly.hu

Azt kaptam a könyvtől, amit vártam: töménytelen életrajzi adatmennyiséget. De persze mindez szórakoztató fogalmazásban tálalva, kiegészítve a zenekar tagjainak beszámolóival. Így az olvasónak nincs olyan érzése, mintha egy történelem könyvet olvasna tele évszámokkal, hanem tényleg egy érdekes, életrajzi regénnyel ismerkedhet meg. A fiúk karrierjének fontos állomásain túl pedig kicsit a média és a zeneipar működésébe is belepillanthattunk, és a Muse ebben miért is tudott helyt állni: képes volt mindig érdekes maradni.
És érdemes volt megismerkedni a zenekarral? Igen. Egyszerre bolondak és érzékeny művészek, ahogyan ezt eddig is gondoltam. Habár Matt (általában ő beszélt a legtöbbet) sokkal dilinyósabb, mint azt képzeltem, ezen kívül a véleménye egyes dolgokkal kapcsolatban (például vallás) meghökkentett, hosszú napokig elgondolkodtattak a szavai, mire arra jutottam, hogy ehhez én túl konzervatív vagyok.
Ami tetszett még, ahogyan a számokról, az albumokról nyilatkoztak a tagok és a kritikusok. Szinte tökéletesen leírták azt, amit hallgatás közben lehet érezni, vagy épp azt, amit a dalról gondoltam. Kicsit meghökkentő, de szívet melengető érzés volt.

Sok mindent nem lehet a kis könyvecskéről elmondani, csak azt, hogy minden Muse rajongónak el kell olvasnia. Myers nagyon részletes, de nem untat, és a zenészek megítélését le torzítja el, és nem magasztalja az egekig sem őket (pedig a szerző is nagy rajongó). Műfajában nagyon is jó Az univerzum lüktetése, 9/10-es könyvecske. Maximumot azért nem kap, mert néha a szerző elragadtatta magát, és eléggé eltért a Muse-tól. Ilyen volt például a Nirvanás kitekintő, vagy épp az angolok vandálkodása egy hatalmas fesztiválon. Ezek is érdekesek voltak (Nirvanás főleg, meg hát őket is szeretem), de kicsit sok volt. És Muse-fanok, tessék elolvasni! Aki meg még nem ismeri Matt, Dom és Chris munkásságát, az térjen meg azonnal!

2011. szeptember 24., szombat

Ír hangulattal átitatva

Chibi Zsó szeptember 24, 2011 0 Comments

Nem is tudom, hogy mikor szerelmesedtem bele ebbe a mesébe. Hogy a Filmbuzin találkoztam vele, az biztos, és hogy szerelem volt első látásra, az is. Mese, aranyos figurákkal, és ráadásul ír környezetben, és mitológia is van benne. Látni kell, komoly angolsággal szólva must to. De ahogy lenni szokott, rengeteget kellett halasztani a megnézést, mivel a Kells titkát hihetetlenül nehéz volt beszerezni, fesztiválra pedig sajnos nem jutottam ki. Így maradt a DVD.

Tartalom:

"A 9.században, valahol Írország egy távoli részén fekszik az erődítmény jellegű Kells-i apátság, ahol a 12 éves Brendan éli csendes mindennapjait. Keményen dolgozik szerzetes társaival együtt, hogy a viking fosztogatások ellen megvédjék magukat és az apátságot. Aidan testvér feltűnésével, aki híres kódex festő hírében áll, s akinek a birtokában egy különleges de befejezetlen kódex van, nagy kaland veszi kezdetét, melyben Brendannak főszerep jut."

Forrás: Port.hu

Véleményemet legegyszerűbben úgy fejezném ki, hogy ez a mese teljesen elvarázsolt. Nagyjából beváltotta a reményeimet. Egy ír környezetben játszódó rajzfilmet láttam (végre egy!), kedves szereplőkkel és történettel, és ötletes animációval.

Mint a mesék legtöbbjénél, a történet felnőttek számára egyszerű, de hát nem ezért jók a mesék? Különös vagy bonyolult fordulatok nélkül magukba szívnak, és ne engednek el. Ilyen a Kells titkának története is. Brendan mindent megtesz, hogy segítsen Aidannek befejezni a kódexet. Számtalan próbát és megpróbáltatást áll ki a valóságban és Aishling erdejében is. Be kell járnia a számára kijelölt utat, még ha azt egy kígyó állja el, vagy épp a fiú bácsikája.
A Kells titka az Így neveld a sárkányodat című animációhoz hasonlóan nem retten vissza a szomorú elemektől, illetve az ijesztő jelenetektől sem, így érdekesebbé téve a mesét. Továbbá nem is viszi túlzásba a horror elemeket, így a kicsik sem ijednek meg annyira, és a szürrealista világba se csúszik át.

Nagy gyerekként ami leginkább lenyűgözött, az a kivitelezés. A 2-D-s technikát ötvözték a 3-Ds-sel, és így egy nagyon egyedi animációt hoztak létre. A képek leginkább azokra a mesekönyvekre emlékeztetnek, amelyeket ha kinyitottunk, térben láthatjuk a rajzot, és egyes figurákat mozgatni is lehet. A figurák és a térelemek eléggé elválnak egymástól, néha a japán karcolt rajzokat idézik (mint a trailerben a víz), de mégsem érezni azt, hogy teljesen elütnének egymástól, sőt, tökéletesen harmonizálnak. Továbbá a figurák teljesen letisztultak, aranyosak, és a mozgás animálása is természetes, leszámítva a vikingekét és néha az apátét (de megvan a maguk funkciójuk).

Animációnál maradva, az egészet az ötletesség és a játék jellemzi. A trailert is megnézve láthatjátok, hogy mennyiféleképpen játszanak az animátorok a nézőpontokkal, az arányokkal és a színekkel. Jankovics Marcell meséit idéző technika még a legkomolyabb felnőtteket is elkápráztathatják.

A gyönyörű és izgalmas képi megvalósításhoz szintén elkápráztató zenei aláfestés dukál. A témához illően az ír népzenéből merítve komponálta meg a mese zenéjét Bruno Coulais. Mindegyik szerzemény önmagában is hallgatható, gyorsan az ember fülébe mászik. És persze tökéletesen illik a történethez és az animációhoz. Íme egy példa.

Nem sok rossz szót lehet mondani a Kells titkára. A múlt év egyik legjobb animációs filmje kiemelkedő képi megvalósítással, és a mesék megszokott bájával és varázsával. 10/10-es mese, amit látnia kell minden nagynak és kicsinek, és persze anglisztikásoknak.

# 2009 # Christen Mooney

2011. szeptember 23., péntek

Rock 'n' roll school style

Chibi Zsó szeptember 23, 2011 0 Comments

2009-es év egyik agyon rajongott sorozata a K-On! Első ránézésre kicsiknek való történetnek tűnik: aranyos lányok, iskolában játszódó bájos történet. Ez részben igaz, azonban nagyobbaknak is érdemes belenézni. Miért is?

Tartalom:

"A történet főszereplői négy első éves középiskolás lány, nevezetesen Hirasawa Yui, Tainaka Ritsu, Akiyama Mio és Kotobuki Tsumogi. Történetünk elején Mio és Ritsu épp a könnyűzenei klubba tartanak klub szemlére. Viszont sajnos ekkorra már a klubot bezárták, mivel nem volt tagja. De van esélye a klub megmentésének, ha beszerveznek 4 új tagot, vagyis rajtuk kívül már csak 2 kell. Így Ritsu gyorsan beszervezi még Tsumogit, vagyis inkább ráerőszakolja a tagságot. Közben Yui az egyik barátjával, Nodokával arról beszélnek, hogy ki melyik klubba csatlakozik, és nagy meglepetésre Yui még két hét eltelte után sem döntött. Ezután végre elhatározza magát, a könnyűzenei klubhoz szeretne tartozni, csak hát épp nem igazán van tisztában azzal, mire is számítson. Így mikor meglátja, hogy milyen is ez a klub, meggondolja magát és ki akar lépni, mivel nem játszik egy hangszeren sem, és nem akarja, hogy csak kolonc legyen a nyakukon. Végül a többiek felajánlják, hogy maradjon és majd ők segítenek neki megtanulni gitározni. Így sikerül megmenteni a könnyűzenei klubot. Viszont történetünk majd csak innen kezdődik igazán, ezért nehogy itt feladjátok."

Forrás: Animeaddicts

Azért érdemes, mert rengeteg pozitív energiát ad a történet,eléri, hogy pozitívan állj a dolgokhoz. Továbbá megtalálhatóak a szokásos tanulságok barátságról, kitartásról, és az álmokról. Viszont ezen kívül többet nem nyújt a K-on egy nagy gyereknek. Személy szerint egy iskolás banda felemelkedéséről vártam egy rövid történetet. A legelején érdekesnek tűnt, hogy a zenei analfabéta Yui-ból hogyan faragnak gitárost, a perverz tanárnő is szórakoztató volt, vagy az, ahogyan Ritsu szekálta Miót. Aztán kezdett ellaposodni az egész ötlet, igazi nagy fellépést nagyon keveset lehetett látni, a lányok sikereiről pedig nem volt visszhang. Aztán hiányoltam a komolyabb próbákat, nagyobb hangsúlyt kapott a klubteremben lévő evés és szórakozás. Ezek először persze viccesek voltak, de sokadjára már unalmas. Őszintén szólva, nem tetszett ez az anime. Ha az elejéhez hasonlóan végig fent tudja tartani a figyelmet, akkor élvezhetőbb lett volna. Ami miatt végig tudtam nézni, az a K-On! bájos, kissé Chaplini humora, és a szereplők. Karaterekben -mondhatjuk ezt - erősebb a sorozat, mint történetben. Mindegyiket lehet szeretni valamiért (bár Tsumogi számomra kicsit unalmas volt), vagy nevetni a hülyeségein, vagy a szerencsétlenségein.

Azonban a K-On! igazi erőssége a zene (lévén, hogy zenekarról szól). Hajime Hyakkoku szerzeményei tökéletesen kiegészítik a kislányos karakterdizájnt és a békességet árasztó háttérképeket. És mikor épp a gitárhúrok pendülnek meg vagy Ritsu ütői alatt szólal meg a dob, az egy rockkoncertet idézhet fel benünk, még ha csak darabjaiban is. A banda szerzeményei igaz nem igazi rock zenék, inkább a pop felé mozdulnak el, de hallgatható darabok. A legjobb szám természetesen a közismert Don't Say Lazy, az anime endingje.
Ahogy már feljebb említettem, a sorozat animációja nagyon aranyos, a háttérképek pedig nem maradnak el a jól ismert japán precizitástól (röviden, eszméletlenül szépek!). Az animálással sem voltak problémák, a mozgás is szép volt, a hangszeren való játszás szintén. Egyedül csak az volt fájó pont, amikor bejött a történetbe Azusa, és a régi openingbe belenyomorgatták szegényt. Végig úgy tűnt, hogy a kislány kilóg a képről a nyitóklipben. Érdemes lett volna egy új animációt rajzolni, nem pedig ilyen olcsón megoldani.

Nem szeretnék senkit se lebeszélni arról, hogy nézze meg a K-On!-t. Egy bájos és aranyos történet jó zenékkel. De többet nem szabad várni tőle, mert akkor nagyot lehet csalódni benne. A komoly gondolkodásúaknak szigorúan elkerülendő, hiszen tényleg csak a szokásos, többször ismételt közhelyeket hozza, mint tanulság. Szerintem egy 6,6/10-es az anime.