2018. április 13., péntek

Könyvfesztivál 2018: ahol a pénztárca kiürül, de a hátizsák megtelik

április 13, 2018 0 Comments

Sziasztok!

Április 19 és 22 között kerül megrendezésre a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenáris Parkban. Egyetemista korom óta rendszeresen járok az eseményre, bár legelőször csak azt hiszem 2014-ben sikerült eljutnom ide (előtte mindig valami zh-ra vagy vizsgára készültem). Azóta viszont mindig jelen vagyok, akár 2 napot is. Egy alkalommal dolgoztam is kint (szórólapoztam), máskor csak nézelődtem, dobozokat túrtam. Idén még nem sikerült teljesen ráhangolódnom az eseményre, főleg, hogy most más oldalról közelítettem az egészhez. Egyrészt táblázatokat írtam, válogattam a kiadók megjelenései közül - ennek eredményét részben az áprilisi Raptárban láthatjátok, később pedig a májusi könyvrovatban -, és recenziós példányokat intéztem, meg két könyvet szerkesztettem. Szóval most pont az egész esemény fárasztó oldalára kerültem, ami jó is volt, szép is volt, de kicsit örülök, hogy vége. Viszont most végre jöhet a kellemesebb, várakozós rész!

A roboraptoros készülődés miatt főleg a fantasztikus irodalomból szemléztem könyveket és programokat, de ezen kívül is akadnak várós dolgok.

Nem teljes a listám, de úgy saccolom, hogy olyan 20-30 darabnyi fantasztikus könyv jön a Könyvfesztiválra. Én ezek közül legjobban Ken Liu - aki nagyon érzékenyen tud írni mindenféle témában! - novelláskötetét, A papírseregletet várom és Nagy Ádám Nevelj jedit! kötetét, ami fantasztikus történeteken keresztül vezeti be olvasóját pedagógiába és az oktatás problémáiba. Rajtuk kívül még sokat szemeztem Neal Stephenson és Nicole Galland könyvével, A D. O. D. O. felemelkedése és bukása című féltéglával, Victoria Schwab Viszályával (külföldi olvasók ódákat zengenek róla). Továbbá nagyon örülök, hogy itthon is megjelenik két sikeres kisregény, a Kritikus rendszerhiba és a Minden szív kaput nyit. És ha már végigmentem egy kiadó kinálatán (igen, a Fumaxén), nem hagyhatom ki a sorból az új Sarah Andersen-képregényt, a Macskapásztort.

Más kiadóktól csemegézve, kíváncsi vagyok Tal M. Klein könyvére, a Portálra, és remélem, sokan fogják szeretni Jasper Fforde Monokróm (angolul Shades of Grey) abszurd fantasy disztópiáját (igen, ilyen bekategorizálhatatlan regény), aminek a munkálataiban volt szerencsém részt venni. Ezen kívül nagyon örülök, hogy itthon is megjelenik Naomi Alderman regénye, a Hatalom, A medve és a csalogánynak, a Beren és Lúthiennek és örömmámor a Lock Lamore sorozat újraindítása és folytatása a Delta Visionnél (ott amúgy van még egy könyv, amire remélem, szintén most jön). És ki ne hagyjam a sorból Rivers Solomon Kegyetlen szellemekét!. Szépirodalmi vizekre evezve, nagyon kíváncsi vagyok Szabó T. Anna első regényére, a Határra; akkor nemrég fedeztem fel, de jön egy Edna O'Brian könyv, a Kis piros székek. Ednát érdemes amúgy olvasni, nagyon egyedi stílusban ír az emberek mindennapjairól és közösségéről. Végül még megemlíteném a Twister Media egyik új kiadványát, az Osztályképet, ami LMBTQ témával foglalkozik, és nem titkolom, nagyon örülök, hogy itthon is írnak a témában.

A tavalyi Könyvfesztivál egyik programjához, a Fantasztikus világ könyvbemutatójához készült stílusos plakát
A Könyvfesztivál számomra nemcsak a könyvvásárlásból, hanem kicsit a művelődésből is áll. Voltam az elmúlt évek során voltam Gideon Grief beszélgetésen, megtudtam egyestmást Albert Camus Közöny/Idegen fordításáról, képbe kerültem a kortárs sci-fi és fantasy irodalommal kapcsolatban, és álltam sorban, hogy legyen egy dedikált Witcher könyvem. Idén is akad pár érdekes program, de most úgy érzem, a többsége vagy a megszokott (pl. a kiadói beszélgetés), vagy engem annyira nem érint. Azért pár érdekes beszélgetést összeszedtem.

2018-ban szeretném meglátogatni a Twister Blogger Workshopját, ugyanis nagyon kíváncsi vagyok, hogy tudnak-e olyat mondani, mi blogger körökben még nem hangzott el. Érdekel még a már említett Osztálykép bemutatója, mert azt sugallja számomra az esemény leírás, hogy nem csak maga a könyv kerül bemutatásra, hanem annak témája (LMBTQ irodalom az iskolában) is kap egy kis körbejárást. Bérelt helyet túrok magamnak (avagy gyorsan leülök a teremben) A képzelet akadémiája könyvbemutatón, ahol a Nevelj jedit! szerzői sorakoznak fel, és Szabó T. Anna könyvbemutatóját se hagyhatom ki, ha már érdekel a könyv. Ezenkívül plusz fontos program nekem Nádasdy Ádám beszélgetése, ahol új Shakespeare-fordításairól lesz szó. Remélem, lesz olyan színvonalas, mint valamelyik évben (talán tavaly volt?) a Dante pokla fordításról szóló. Könyvbemutatók közül még A méhek történetére szeretnék elnézni, ahol a könyv szerzője, Maja Lunde és Dragomán György fognak beszélgetni.

A tavalyi zsákmány
Ezeken kívül még egy-egy dedikálásra (pl. Holden Rose, Magvető kiadó, Tal M. Klein, Gaura-Goldenlane-Westa) nézek el, a Macskapásztorkodáson is részt veszek, meg még esetleg Pierce Brown beszélgetésre is megyek (hogy tudjam, miért szeretik), és egy három éves hagyományt követve az Agave-Gabo-Fumax kiadói beszélgetésére is beülök.

Ezek a tervek (valami még rémlik a könyvtáros részről, de nem emlékszem). De a legfontosabb az lesz számomra, hogy olyan ismerősökkel fogok több napot eltölteni, akikkel munka vagy más miatt ritkán futok össze, itt viszont bőven velük lóghatok. Pénzköltés és móka vár rám, az biztos!

2018. április 2., hétfő

A bloghoz való viszonyom

április 02, 2018 0 Comments
Sziasztok!

Néha a blogomhoz is eljutok, és akkor publikálok is rajta valamit. Elég ritkán, de megesik. És kicsit ezzel kapcsolatban szeretnék nyekeregni pár - sok - sor erejéig.

Az Antigané blogomat 2010 szeptemberében kezdtem el - idén lesz 8 éves, ami nos, egy elég szép szám egy blog életében. Viszont különösen sosem ünnepeltem a szülinapjait, sőt, különösebben a blogot sem promóztam. Mikor elkezdtem csinálni az egészet inkább tekintettem egy olyan helynek, ahol kiírhatom magamból mindenféle művekkel kapcsolatos gondolataimat, mint egy olyan platformnak, amivel megmutathatom, ki vagyok, és begyűjthetem az elismeréseket. Sosem volt ez a cél, kivéve az utóbbi három évet (erről később). Igazából mindig félénk és visszahúzódó voltam a bloggal kapcsolatban. Mert milyen neve van (Antigané: nem vállalható marketingileg, de cáfoljatok meg), mennyire nem egységes (minden hülyeségről írok), nem mutatom meg, ki vagyok (kezdeti rossz tapasztalatok), és nem írok rendszeresen (mert másik két helyre írok valamiért). Ennek ellenére voltak olvasók, néha kommentek is. Mindennek örültem is.

Az elmúlt három év miatt bizony arra is gondoltam, hogy bezárom az oldalt. Három évvel ezelőtt jelentkeztem Galaktika gyakornoknak, és ez idő alatt végül sff könyves blogger lettem náluk. Igen, vannak lányok is, akik ezzel foglalkoznak itthon. Emiatt kaptam hideget-meleget (hosszú elbeszélni, miért), de visszatekintve úgy érzem, mégis több ennek a címnek a pozitív hatása. Megtanultam tudatosabban témát választani, tervezetet csinálni (bár ez pont nem látszik az utóbbi időben elkövetett termelésemen), eltalálni egy bizonyos közönség ízlését, de leginkább sokat fejlődtem írásban és rengeteg tudást szedtem magamra a zsánerirodalomtól kezdve a magyar könyvpiac működéséig. Talán valahol ezeknek a tapasztalatoknak köszönhetem azt is, hogy érdemesnek tartottak a Roboraptor szerkesztői arra, hogy csapatuk tagjává váljak, és ott erősítsem a könyves csapatot. Ezek után úgy éreztem, az Antigané nem adhat annyit, mint korábban, hisz mind a Galaktikán, mind pedig a Roboraptoron olya dolgokat tudtam valóra váltani, amiket itt nem. Elismerés vagy épp építőkritika, érdekes kommentek (meg persze libsiző és gendernácizós bőven), eddig kivitelezhetetlennek hitt ötletek megvalósítása (pl. interjú Dragomán Györggyel, női képregényesek, jelenleg pedig egy fontos beszélgetés van tervezés alatt), és még sorolhatnám. Röviden olyan dolgok valósultak meg a blogomon kívül, amelyekről sosem álmodtam 8 évvel ezelőtt, amikor egyfajta gondolat-szemetesládaként elindítottam. A külsős sikerek miatt elkezdtem a promózást is, de úgy érzem, a jelenlegi blogger világban (ami 8 évvel ezelőtt kb. elképzelhetetlen volt, mert mindenki kicsinek érezte magát) egy vákuumban vagyok, nem nagyon rúghatok labdába, hiába vagyok több éve online. Logikus lépés lett volna a bezárás, a roló lehúzása, a konyec.

Aztán végül mégis inkább átalakítottam a blog kinézetet egy kicsit magazinosra, nem pedig bezártam. Mert még mindig gondolataim megbízható és szerethető szemetesládája ez, egy oldal, amin többé-kevésbé igyekszek nem mainstream dolgokat is ajánlani a mainstreamek mellett, és végül pedg olyan tervek megvalósításának helye, amelyek nem férnek bele egy szabályozottabb portál havi rovattervébe, de egy személyes blogon viszont teljesen rendben van (mint a vidéki geek posztom). Az átalakulás még közel sincs készen. Szeretnék itt is egy 100%-osan vállalható rovattervet csinálni hónapról hónapra, és aszerint hozni posztokat. Erre még alszok pár napot, de az irány már megvan.

Nincs itt utólagos áprilisi tréfa, csak az egymást váltó kétségeim és pozitivitásom - ez viszont örök. De úgy tűnik, még az Antigané is masszívan fog állni egy ideig. Talán a 10. évet is megéri. Szép teljesítmény lenne.

2018. március 18., vasárnap

Redneck a jégen

március 18, 2018 0 Comments

Idén is lecsengett az Oscar-díj időszaka, és néhány értetlenkedést leszámítva kijelenthetem, túl is éltük. Azonban még nem engedném el az idei Oscar-közeli filmeket. Szeretném kicsit magam körbe járni a közönség kedvenceket és értetlenkedéseket, kezdve A víz érintésétől a Tűnj el!-ig. De először egy szerintem nagyon mellőzött alkotást, az Én, Tonyát ajánlanék.

Tartalom:
"Tonya Harding bulvártörténete a kilencvenes évek amerikai médiaeseményeinek egyik legnagyobb port kavart sztorija volt. A tehetséges fiatal műkorcsolyázó karrierje ragyogóan ívelt felfelé, amelyben a sportoló elszántsága mellett elvitathatatlan része volt a nem éppen finomkodó nevelési és edzői módszereket alkalmazó szabad szájú anyjának. Aztán Tonya egy nap megismerkedett egy férfival, s az élete innentől meredeken más irányt vett. Például egy, legnagyobb riválisa elleni merényletig. Tonya egyszeriben a legnagyobb közellenséggé vált, pedig lehet, hogy ő is csak egy áldozat volt, neveltetése és ex-pasija áldozata. Az Én, Tonya az események szatirikus feldolgozása. Vagy lehet, hogy az élet ennyire abszurd fordulatokra volt képes?"

Forrás: Port


Craig Gillespie filmjére az Oscar kiosztásáért felelős kritikusok figyelmét inkább a színészek hívták fel, semmint maga a film. Legjobb színésznő díjra jelölték Tonya Hardingot játszó Margot Robbie-t, és a korcsolyázó édesanyját alakító Allison Jannyt a Legjobb női mellékszereplő kategóriában - utóbbiból díj is lett. Ezen kívül a Golden Globe-ra is jelölték Musical/Vígjáték kategóriában a filmet, plusz a színész kategóriák, emellett pedig pár kisebb fesztiválon aratott kisebb sikereket. Jöttek jó kritikák bőven, szó se róla, de igazi kritikus favorittá mégsem vált. Valahol érthető, a film ugyanis egy érzékeny bulváresetet dolgoz fel, ami a mai napig - különböző külföldi fórumok kommentjei alapján - indulatokat kelt. Az ügy röviden: egy műkorcsolyázó, Nancy Kerrigan térdére egy ismeretlen támad viperával, és a szálak a riválishoz, Tonya Hardinghoz vezetnek. Craig Gillespie mindezt a "gonosz" Tonya szemszögéből meséli el. Az ügyet jobban megértve visszamegyünk a korcsolyázó karrierjének elejére, azaz ahhoz a momentumhoz, amikor édesanyja meggyőzte a helyi korcsolyaedzőt, hogy foglalkozzon lányával. Tonyával karöltve megyünk végig élete legfontosabb pillanatain és megrázkódtatásain - főleg utóbbiakon. Egy ilyen megközelítés könnyen sugallmazhatja azt, hogy a bűnösnek hitt ember igazából áldozat, és nem tehet semmiről. Az Én, Tonya azonban ennél ügyesebben mesél, és ahol lehet, igyekszik kerülni ezt a végletet is: bűnösből áldozat. 


Azért tény, Tonya valahol mindenképpen egy áldozat. Ahogy a filmben is látjuk, édesanyja folyamatosan megalázta, ha kellett verte is, hogy - az anya elmondása szerint - jobban teljesítsen a pályán. Ennek tudatában teljesen érthetővé válik a lány viselkedése: miért látja ő is megfelelő eszköznek a szóbeli erőszakot, olykor pedig a fizikait is, és végül miért is megy hozzá egy bántalmazó férfihoz. Kérdés, hogy a gyerekkori traumáinkkal meddig takarózhatunk? Igazából sokáig, hisz egész személyiségünkre kihatnak, és az idő haladtával egyre nehezebb ezeket feldolgozni. A film és a narratíva eszközeivel ezt járja végig az Én, Tonya is. A lány beszél az őt ért sérelmekről és igazságtalanságról - persze az ő sajátos felvágott nyelvű stílusában -, és megmagyarázza, hogy ezek hogyan befolyásolták az életét.

Itt érdemes megjegyezni, hogy amúgy az elbeszélés módja különösen fontos a filmben. Mert habár Tonya áll a középpontban, történetét több elbeszélő mondja el: az anya, az exférj, a biztonsági őr, az edző. Egy kicsit itt hibázik a film, ugyanis Gillespie az elbeszélők közül kihagyja Nancy Kerrigant, aki saját részével még árnyaltabbá, és persze ellentmondásosabbá tette volna a filmbeli Tonyát. Azért így is bőven kijut az egymásnak ellentmondó mesékből, amiket a film a fekete humor eszközével erősen kiemel. Nekem ilyen szempontból a kedvenc képsorom az, amikor Tonya és Jeff a házasságukról beszélnek. A feleség szerint a férj rendszeresen ütötte, a férj szerint pedig a feleség fenyegette és bántalmazta őt - mindez a végletegig eltúlozva. Nevetséges az egész, és tipikusan kisemberi viselkedés mintapéldája. És a humorját valahogy ez adja: hogyan próbál meg egy maroknyi kisember többnek látszani, mint ami. Érdemes megfigyelni azokat a jeleneteket, ahol Tonya mesél a sportolói sikereiről. Tonya mindig fényben és csillogásban, a tömeg tapsol és örül - kérdés, ez tényleg így volt-e, vagy csak Tonya szeretné, hogy így legyen. De a nézőknek szóló kiszólások is ezt a vonalat erősítik: a kisember igenis fontos, még akkor is, ha rosszat tett, de megbánta bűnét, most jó útra tér, de mindez amúgyis nem miatta, hanem x miatt történt.

A narráció ellenére is azonban bennem maradt a kérdés: Tonya áldozat vagy sem? A film a szatírikus hangvétele és a több elbeszélő szerepeltetése ellenére is úgy érezni, Gillespie a lány mellett teszi le a voksát. Hogy ezzel nézőként egyetértünk, az rajtunk áll, hisz némi bizonytalanság marad a stáblista végén is. 

Összességében egy talán kissé mellékelt, de remek film a Én, Tonya, amit ajánlok mindenkinek - még azoknak is, akiket hidegen hagy a műkorcsolya. Ugyanis ez a történet nem csak egy botrány történetét meséli el. Görbe tükröt állít nekünk, a kicsinyes embereknek, felhívja a figyelmet az emberi természet erős és lerázhatatlan formáló erőire. 9/10.

És köszönöm Emőkének, hogy eljött velem megnézni a filmet.

Follow Us @soratemplates