A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Menedék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Menedék. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. március 31., péntek

Állatkerti gondozók a háborúban

március 31, 2017 0 Comments

Mi is egy jó trailer dolga? Egyszerre legyen reklám és összefoglaló, egy kis klip, ami felkelti a néző kíváncsiságát. Ezeknek az elvárásoknak maximálisan eleget tesz a Menedék (The Zookeeper's Wife) előzetese. Érdekes témát ígér (hogyan mentett zsidókat a varsói állatkert felesége), mindezt szép kivitelezésben és környezetben - engem legalábbis ennyivel megvett magának a film. Lássuk, mennyire váltotta be Niki Caro filmje a hozzáfűzött reményeket.

Tartalom:
"Igaz történet egy nőről és anyáról, aki százak megmentője lett a második világháborúban. 1939-ben Lengyelországban Antonina Żabińska, és a férje, Dr. Jan Żabiński vezették és gondozták a virágzó Varsói Állatkertet. Amikor hazájukat megszállják a nácik, a megdöbbent Jan és Antonina azzal szembesül, hogy ezután a Birodalom újonnan kinevezett fő zoológusának, Lutz Hecknek kötelesek jelenteni. A saját eszközeikkel harcolva Antonina és Jan titokban az Ellenállásnak kezdenek dolgozni. Tervet eszelnek ki arra, hogyan tudnának életeket menteni a varsói gettóból. Ám ezzel Antonina magát, sőt a gyermekét is nagy veszélybe sodorja..."

Forrás: Port


A moziból kijövet elég vegyes érzéseim voltak a Zookeeper's Wife-al kapcsolatban (nem fogom a magyar címet használni, mert indokolatlannak tartom a címcserét). Nagyon sok erős vagy megindító jelenettel operál, nagyon sok jó témát is bedob, de sokszor azt éreztem, ezekből a potenciális elemekből nem áll össze egy kerek, jól felépített film. Pedig a történet is jól kezd: betekintést nyerünk a Żabiński család életébe és az állatkert üzemeltetésének részleteibe. Minden idillinek tűnik, azonban már gyülekeznek a viharfelhők (lásd: a Żabińskiéknál tartott est), majd le is sújt a vihar, így lesz a paradicsomból pokol - mindezt nagyon erős képek teszik még hitelesebbé. Utolsó tőrdöfésként a szeretett állatok elpusztulnak vagy azoknak a náciknak a kezére kerülnek, akik az állatkert romjain állomásoznak. Żabińskiék már épp beletörődnének szomorú sorsukba (nincs állatkert, így talán már céljuk sincs), amikor egy új lehetőség adódik: egy zsidó származású barátjukat is a gettóba akarják zárni a megszálló németek. A férfit és más zsidókat is védve Żabińskiék egy menedéket alakítanak ki az állatkertjük romjain, Azonban résen kell lenniük, hisz mindenhol náci katonák masíroznak. Röviden, adott egy izgalmas helyzet (természetesen mi, nézők szemszögéből izgalmas), amihez a főszereplőknek nagyon okosnak és rátermettnek kell lenniük, hogy gond nélkül el tudják kerülni a lebukás veszélyét. Mindezt sok feszültségkeltéssel és némi thrilleres borzongással fel is lehetne építeni, de a rendező kihagyja ezt a ziccert - és így (számomra legalábbis) borult az egész film is. 


Niki Caro próbál mindent bemutatni: hogy menekítik, majd rejtegetik a zsidókat, Antonina hogy próbálja kihasználni a német zoológus, Lutz Heck vonzalmát az üldözöttek védelmében; hogy a férjét elfogja ilyenkor a féltékenység, de a nemes cél (megmenteni barátját és annak sorstársait) érdekében megpróbál uralkodni érzelmein; továbbá azt is látjuk, hogy a házaspár milyen viszonyt alakít ki a bujdosókkal. Ezeken felül pedig kapunk nemi erőszakot, trauma feldolgozást és még nagyon sok komoly, kibontanivaló témát. Sok minden van itt, de kevés az idő; vagyis inkább azt mondanám, hogy lehet a kevés játékidő miatt (124 perces a film), de minden súlytalannak hat. Nincs mélysége az Antonina-Lutz-Jan szerelmi háromszögnek. Nem érezni annak a játszmának a mélységét, amit Antonina űz, még akkor se, ha sírva tör ki, hogy ő minden egyes percben retteg. Nem érezzük, hogy mekkora veszélyt jelent Żabińskiéknak a zsidók menekítése és bújtatása, hisz a filmben úgy tűnik, a németek buták és vakok, akkor se tűnnének fel nekik a menekülő zsidók, ha azok 5 centiméterre lennének tőlük. Mindez miért? Egyszerűen semmi sincs úgy felépítve és bemutatva ebben a filmben, hogy Te, nézőként teljesen átéld azt. Minden nagyon szépen van filmezve, de nem érzed, mi van a szép kép mögött. Sejted, hogy mit kéne érezned, de mégsem tudsz azonosulni a film világával és szereplőivel, mert a legtöbb dolog hirtelen jön, és aztán csak úgy lóg a levegőben. Néhány jelenet (pl. valaki elvesztése, családok szétszakadása) tud némi érzelmet kicsikarni az emberből, de ez is inkább hollywood-i giccsességnek hat, mint valóban érzelmekkel teli, átélhető jeleneteknek. 

Összességében, túl sokat vártam a The Zookeeper's Wife-tól trailer alapján. Egy érdekes, feszültségekkel teli film helyett kaptam egy hollywood-i giccsparádét. Żabińskiék története és a holokauszt ennél mindenképpen többet érdemelt volna. 6/10 a pontszám a szép filmezési megoldásokért, a korhű díszletekért és a film elejéért. Ha van a moziban jobb néznivaló (és azért kaptunk pár erős premiert a héten), azért inkább arra vegyetek jegyet.

2016. augusztus 10., szerda

A meglepetés YA disztópia

augusztus 10, 2016 0 Comments

Ann Aguirre Razorland trilógiájába a Je suis snob kihívás miatt kezdtem bele. Az első kötetet, a Menedéket választottam a 7. szemponthoz: egy könyv egy zsánerből/műfajból, amit kimondottan rühellsz, de valljuk be, egész életedben nem olvastál belőle 5-nél többet.

A zsáner, amit rühellek, az a disztópikus young adult. Az ellenszenvem Az éhezők viadalával indult, bár meg kell jegyeznem, hogy miután elolvastam az első kötetét, kellemesen csalódtam (egyszer jön kritika a filmekről is, mert azokon is túl vagyok már). Nem csak Orwell meg Huxley tud jóféle disztópikus világot teremteni, mégha ezekben a YA-kban nem is olyan alaposan kidolgozott a világ, mint a nagy elődökében. Azonban a Hunger Games miatt nem múlt el teljesen az előítéletem, főleg, mikor láttam az Insurgent meg a Maze Runner filmeket (brr…). Őszintén, azt vártam, hogy Aguirre könyve se lesz sokkal másabb, sőt, a tény, hogy paranormális romantikus könyveket is ír (na, az egy másik utált zsánerem :D), nem derített jobb kedvre. De ha már a nagy nyári könyvtár zárás előtt kihoztam a csicsás könyvet (a könyvtáros nénit illeti a szerzőiség), neki kellett állni.

Tartalom:
"Pikk amióta csak az eszét tudja, vadásznő szeretett volna lenni. A vadászok feladata élelmet szerezni a közösségnek a föld alatti menedéket körülölelő, életveszélyes alagútrendszerből, amelyben örök sötétség honol, miközben igyekeznek elkerülni a Korcsokat, ezeket a zombiszerű, vérszomjas szörnyetegeket. Amikor az örök kívülálló, Fakó nevű vadászt osztják be mellé társul, aki titokzatos körülmények között került az enklávéba, a lányt tiltott érzelmek kerítik hatalmukba. Fakóval hamarosan rádöbbennek, hogy a Korcsok egyre szervezettebben lépnek fel ellenük, ám az idősek nem hallgatnak figyelmeztetésükre. Megszokott kis világuk szertefoszlik, így rákényszerülnek, hogy szembenézzenek az ismeretlennel."

Forrás: Moly


Innentől spoilerekre lehet számítani!

Az első oldalak nem győztek még meg. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem fura volt a névadó ceremónia. @Ashtray_Heart-t idézve, komolyan, mi van ha valaki nem tudom, wcülőke lesz, mert épp arra csöppen a vére? Mindegy, próbáltam megbarátkozni a nevekkel, csak az volt nehéz, hogy sokáig nem tudtam, ki lány és ki fiú (a főhősöket leszámítva). Lehet, ezért angolul kellett volna olvasni, most már mindegy. 
Ami még negatív volt az elején, az a jelenet, mikor a Szavak őrzőjének vittek egy papírt, amiről kiderült, hogy esküvői meghívó, és Pikk kommentálta, hogy milyen misztikusan hangzik. Értem, hogy miért mondja ezt, de mégis elröhögtem magam.

A kezdeti furcsaságok után sikerült beleszokni a regénybe, és sorra jöttek a pozitív dolgok. Ann Aguirre nem nézi butának az olvasóközönségét. A szereplői a helyzetükhöz mérten logikusan cselekszenek, de személyiségük/szocializálódásuk is súlyosan befolyásolja tetteiket. Tetszik, ahogy az apokalipszis utáni túlélők a letűnt korhoz viszonyulnak, próbálják kihozni a körülményekből a legjobbat. Sőt, Aguirre annyira figyel az ilyen részletekre, hogy külön-külön nyelvjárásokat is adott az embereknek, és érzékeli ennek a nehézségeit a szereplők között. Nagyon sok ilyen apróság van a Menedékben, aminek csak örülni tudtam.

Maga a történet pedig szintén kellemes meglepetés volt. Nem az az agyoncsavart valami, de jó tempóban megírt, önmagát olvastató könyv. A célját jól szolgálja, teljesen kikapcsol. Két dolgot viszont ki kell emelnem negatívumként, vagyis igazából hármat. Az első apróság csak, de zavart: a Korcsok megjelenése. Nincs bajom a jelenlétükkel, különös izgalmat adnak, mégha most sokat nem is tudtunk meg róluk, de volt párszor olyan érzésem, hogy csak azért jelennek meg, hogy fokozza az írónő az izgalmat. Két példa van erre: egyik a regény elején, mikor szinte mindegyik fejezet azzal ér véget, hogy jönnek a Korcsok és cliffhanger, következő fejezet meg battle. A másik a könyvtárnál van, amikor Kósza is le akar számolni főhőseinkkel, épp elkezdenének megbeszélni, erre surprise, Korcsok! Szerintem ezek nem tettek jót a cselekménynek, kicsit elcsépeltnek hatottak, mint fordulat.


Második a regényt végigkísérő negatívum a szerelmi szál. Igaz, nem zavaró a jelenléte, Fakó és Pikk között én teljesen el is fogadtam (bár sokszor randomnak tűnt Fakó ilyen téren), de mikor Kósza is beszállt romantikázni, olyan érzésem lett, hogy ez csak ilyen zsánerhűségből van itt, legyen kipipálva a listáról a szerelmi háromszögvagy a szerkesztő kényszerítette erre az írónőt az eladhatóságért. Emiatt pedig hiteltelen is nekem kicsit: nekem mindig Mary Sue-s az, ha minden hím a főhős csajba zúg bele. És na, Pikk azért nem Mary Sue.

Utolsó negatívum és befogom, mert amúgy jó kis könyv az a világ kidolgozás. Annyira megvan minden, hogy el lehet képzelni, de rengeteg kérdésem lett, amikre nincs válasz, legalábbis az első kötetben. Például, hogy tudnak halat tenyészteni a föld alatt? Mi alapján választják be a kasztokba a vakarcsokat? Miből tanítják a gyerekeket? Fuh, szóval van sok apróság. Igazából a regény élvezhetőségéből ezek nem vonnak le, de ha már Aguirre figyelt a kulturális különbségekre, talán ezeket is jobban kidolgozhatta volna kicsit.

Összességében ez jó kis előítélet rombolás volt és egy trilógia kellemes nyitója. A vége elég hirtelen ért, és jó lenne folytatni, de az majd később. Viszont ajánlom azoknak a Menedéket, akik hozzám hasonlóan előítéletesek (voltak) a YA-s disztópiákkal szemben. A további két kötet pedig remélem mentes az itt említett gyermekbetegségektől. Most 8/10-et adok rá.

Linkek a Je suis snob kihíváshoz:
A kihívásra összeállított listám: https://moly.hu/listak/je-suis-snob

Follow Us @soratemplates