2018. január 21., vasárnap

Sok kicsi valóság mirólunk - Black Mirror 1. és 2. évad

január 21, 2018 0 Comments

Black Mirror, magyarul Feket tükör. Halljuk, a kritikusok imádják, instant siker, mert milyen jó sorozat és kötelezővé kéne tenni, de ezentúl mi ez és mit ad? A különböző filmes adatázisokban a leírások annyit mondanak, hogy a Black Mirror egy olyan antológia-sorozat, amely különálló epizódjainak a célja az információs társadalom és a technológiai fejlődés veszélyeinek bemutatása. Az új évad és egy facebookos körbekérdezés után úgy döntöttem, ideje megnézni, mit tud a sorozat, és miért tartják Charlie Brookert zseninek. A mostani bejegyzésben az 1. és 2. évadról írok, részekre bontva, és majd hasonló elven a 3. és 4. évadot egy külön posztban tárgyalom.


1. évad 1. rész: The National Anthem (Himnusz):
Az első részben valaki elrabolja a brit hercegnőt, és egy videóüzenetben megzsarolja a miniszterelnököt: ha nem szexel élő adásban egy malaccal, a hercegnőt megöli. Az epizód mondanivalója a megalázás köré épül: dominánsabb a megalázott (a miniszterelnök) oldala, de annak ellenére, hogy a megalázó gyakorlatilag nem jelenik meg személyesen, az ő szemszöge is jelen van, mint egy olyan ember, aki a puszta megalázásért bármit képes megtenni. A mondanivaló és az epizód mozgalmassága ellenére a "Himnusz" nem győzött még meg a Black Mirrorról. De menjünk tovább, mondtam magamnak. 


1. évad 2. rész: 15 Million Merits (Az egyetlen kiút):
Virtuális kakas, falba épített adagolós fogkrém és mozgó háttér: csodás jövő, nem? Nem. Bingham szemén keresztül egy bizarr, falanszter-szerű rendszer tárul fel előttünk, ahol az egyen tréningruhát viselő lakóknak tekerniük kell, hogy áramot fejlesszenek. Egész napos munkájukért cserébe mindenre beváltható pontokat kapnak, és különböző programokat nézhetnek. Bingham céltallannak érzi mindennapjait, amíg nem hallja Abit énekelni. Ekkor Bing eldönti, hogy pontjait a lányra költi: 15 millió pontért cserébe felléphet a közösség tehetségkutatójában.
Ennél a résznél kezdtem azt érezni, hogy már mindent értek. A falanszteres világban gyönyörűen megjelenik a fogyasztó társadalom minden szelete és szereplője: a céltalanság érzése, a semmilyen életünkből való kiszabadulás, a szórakoztatóipar kizsigerelése, és azok, akik mindig is nagy támogatói lesznek az elnyomó rendszereknek. Zseniális, ahogy ezeket Brokker egy kerek, sajátos disztópiába gyúrta, és úgy építkezett belőle, ahogy. Ez az 1. évad legjobb része.


1. évad 3. rész: Entire History of You (Az emlékchip):
A nem is olyan távoli jövőben az emberek fejébe beépíthető egy chip, amellyel rögzíthetik mindennapjaikat, később pedig visszajátszhatják a rögzített eseményeket. Ebben a jövőben él Liam, aki feleségével egy baráti vacsorára hivatalos, ahol egy régi barátuk is feltűnik. Liam féltékeny lesz a férfira, és hogy kiderüljön, alaptalan-e a érzése, a chip segítségével nyomozni kezd.
Az első olyan rész (a további évadokban még akad pár), ami maga a technológia helyett az emberi részre koncentrál. Liam és Ffion féltékenység miatt megromlott viszony mindkét oldalról bemutatásra kerül: a férj egyre jobban belelovalja magát a gyanús férfi gyűlölésébe, feleségében pedig egyre kevésbé bízik, és emiatt eljut egyfajta verbális bántalmazásig is. A nő közben nem érti párja hirtelen megváltozott viselkedését és próbál kitartani saját igaza mellett. Klasszikus férfi és nő közötti kommunikáció jelenik meg a jól ismert félreértésekkel, de az epizód csúcsán azért jön a kérdés: a kialakult szituáció elkerülhető lett-e volna a technológia (emlékchip) nem létével, vagy nem ezen múlt ennek a kapcsolatnak a jövője? Érdekes epizód erős lezárással.


2. évad 1. rész: Be Right Back (Rögtön jövök):
A 2. évad a személyes történetek vonalán haladt tovább. Martha és Ash boldog házasságban élnek, azonban Ash váratlanul meghal, és Martha egyedül marad. A fiatal özvegy képtelen feldolgozni férje halálát, ezért egy új szolgáltatáshoz fordul, amely segítségével kapcsolatba léphet az elvesztett szerettekkel. A rész egy klasszikus "mi lett volna" témát dolgoz fel (mi lenne, ha még élne az elvesztett személy?), amit teljesen átélhetővé tesz azzal, hogy a feleséget állítja középpontba. Az ő szemszögén keresztül viszi végig, milyen örömöt jelentene az, ha egy elhunytunkat visszakapnánk, majd megmutatja azt a sokkot is, amit a felfedezés okoz, hogy valami mégsem ugyanaz, mint volt... Félig személyes érintettségből, félig az epizód építkezése miatt erősen megérintett a "Rögtön jövök", és ezen a ponton avanzsált kedvencemmé a Black Mirror.


2. évad 2. rész: White Bear (Fehér medve)
A "Fehér medvé"-ben a klasszikus disztópiákhoz térünk vissza - a díszletek legalábbis ezt sugallják. Az epizód főalakja, Victoria ismeretlen helyen ébred és semmire se emlékszik. A környezetében felbukkanó emberek segítségét próbálja kérni, azonban senki se szól hozzá, egy idő után pedig üldözői lesznek, akik mindenáron meg akarják őt ölni. Menekülés során szerencsére segítőkre lel.
Ennek az epizódnak a felépítése emlékeztet kicsit a mystery box narratívára, ezt okosan is használja a BM, hogy megkapjuk az aktuális figyelmeztetést. A történet teljes ismeretében azt mondom, ez a rész az önbíráskodásra épül, amivel mindig kell foglalkozni. Tapasztalataim szerint ennek kapcsán mindig szélsőségesek a reakciók: egyik oldal vizsgálja az elkövető szociális hátterét, próbálja megérteni, mi vezetett a tetthez, azaz megőrizni az elkövető emberségét, a másik oldalon viszont ott a dühös, a jog rendszerében csalódott fél, aki szeretne végre igazságos büntetést mérni az elkövetőre. Zseniálisan mutatja meg, hogy a szélsőségek - bármelyik oldalon is alakuljanak ki - meddig tudnak elmenni. 


2. évad 3. rész: The Waldo Moment (Waldo):
A zárórész szerintem elég megosztó lehet (a 6,3-as imdB értékelés beszédes), és őszintén nekem se tartozik a kedvenceim közé, de mégis fontosnak tartom. Visszatérünk napjaink Angliájába, ahol épp választásokra készülnek. Egy népszerű tévéműsor stábja is szeretné meglovagolni a dolgokat, amikor úgy döntenek, hogy Jaime, a lecsúszott humorista által szinkronizált, politikailag inkorrekt medvét, Waldo-t indítják a választásokon. A "Waldo"-t eredetileg 2013-ban mutatták be, de erős párhuzamokat éreztem az elmúlt évek választásaival és népszavazásaival... Ezért érzem fontosnak: jól bemutatja, mi vezethet ahhoz, hogy a választók fogékonyak legyenek a populista politikusok szövegeire (kimondják az emberek régóta érzett, de nem megfogalmazott problémáit), és az adott politikus vagy a mögötte álló csapat hogyan tudja vezetni a népet egyszerű kommunikációjuk mentén. Régi recept, de még mindig működik, és akár egy animált medvét is megválaszthatunk így... 


Karácsonyi különkiadás: White Christmas:
A 3. évadot egy elég erős karácsonyi kiadás előzi meg, ami egy nagyon egyszerű felállásból indul: két férfi leül beszélgetni. És ennyiből képes kibontakozni a BM szerintem eddig (4. évadot még nem láttam) legzseniálisabb része. Spoilerek nélkül nehéz érdemben beszélni a "White Christmas"-ről, de nagyvonalakban egy minden Black Mirror-jelleget magán viselő epizód: emberiesség, technológia i veszélyek és thrillereket idéző történetvezetés. 

A 7 részt összegezve kevés olyan epizód akadt, amivel ne lettem volna kibékülve (National Anthem és a Waldo talán), de még azokban is bőven lehetett gondolkodnivalót találni. A Black Mirror 1. évada részemről egy 8/10, a 2. évad pedig egy 9/10. Van ok a hype-ra, hidd el. 

2018. január 1., hétfő

Várólista csökkentés és januári tervek

január 01, 2018 0 Comments
Sziasztok!

Hivatalosan is megérkezett 2018. Furcsa, de úgy érzem, amit be akartam fejezni az óévben, az sikerült, és ezért most egy eddig nem tapasztalt nyugalom tölt el. Sosem volt még ilyen érzésem. Ez persze nem akadályoz meg abban, hogy fejben elkezdjem tervezni a kreatív projektjeimet, köztük az Antigané, a Lesen in der Fremdsprache-t, és az úgymond "külsős terveimet". Kezdjük szép sorjában.

Várólista csökkentés:

Molyos adatlapom szerint eddig 2011-ben, 2012-ben, majd 2015-ben és 2017-ben (bár nekem 2016 is rémlik...) vettem részt Lobo, az Olvasónapló bloggerének könyves kihívásán. A feladat évről évre ugyanaz: 12, tetszőlegesen választott könyv elolvasása az adott évben. A már említett években nem sikerült teljesítenem a kihívást, azonban 2017-ben megtörtem a "Várólista átkot", és képes voltam 12 könyvet benyomorítani az idei olvasásaim közé: 9 könyvet a főlistámról, 3-t pedig az alternatívról. A sikeren felbuzdolva úgy gondoltam, 2018-ban is próbát teszek. Így a következő két listát állítottam össze: az elsőn magyar nyelvű, a másodikon angol nyelvű, általam régóta tervezett könyvekkel. És természetesen mind a saját könyveim közül került ki, hogy ezzel is motiváljam magam az itthoni könyvmennyiség fogyasztására. Ami nem árt, valljuk be.

Várólista 2018:
  •  A. M. Aranth: Oculus
  • Agatha Christie: A kutya se látta
  • Arthur C. Clarke: A város és a csillagok
    Brandon Hackett: Isten gépei 
  • Émile Zola: Nana 
  • Jókai Mór: Fekete gyémántok
  • Jonathan Stroud: A szamarkandi amulett 
  • Laurell K. Hamilton: A nevető holttest  
  • Móricz Zsigmond: Árvácska 
  • Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány
  • Szabó Magda: Mondják meg Zsófikának
  • Ted Chiang: Életed története és más novellák
Egy majdnem teljes összeállítás a listákból

Alternatív várólista:
  • Amy Tan: The Joy Luck Club
  • David Ebershoff: The Danish Girl
  • Julian Barnes: Flaubert's Parrot
  • Lionel Shriver: Big Brother
  • Margaret Atwood: Alias Grace
  • Naomi Novik: Uprooted 
  • Patrick Rothfuss: The Name of the Wind 
  • Philip Pullman: The Golden Compass
  • Sarah J. Maas: A Court of Thorns and Roses 
  • V. E. Schwab: A Darker Shade of Magic 
  • Virginia Woolf: Orlando
  • Zadie Smith: On Beauty

Lesen in der Fremdsprache:

Tavasszal elindítottam a Lesen in der Fremdsprache, avagy a Zsófi külföldiül olvas blogot, ahol részben itthon nem megjelent regényeket, másrészben (nem mondunk ilyet) itthon is ismert könyveket olvasok angolul vagy kihívás, vagy olyan céllal, hogy felmérjem, milyen nyelvi szinten mit érdemes olvasni. A projekt nem haladt olyan jól, mint szerettem volna, de ezen szeretnék változtatni. Elsőként valóban olyan könyveket szeretnék megmutatni rajta, amiket itthon tényleg nem érhetünk el. Hogy ezt a célt teljesítsem, csatlakoztam a NetGalley közösségéhez, ahol angol recenziós példányokat lehet igényelni. A dolog nem egyszerű, kiadónként eltérő elvárások vannak az egyszeri bloggerek felé, de ha szorgalmasak vagyunk és írunk egy ütős biot, jön a siker. Nekem első komolyabb sikerem év végén Roger Zelaznytól volt a Doorways in the Sand, amit nemrég adtak ki újra, itthon meg sosem jelent meg... Azt hiszem tökéletes ezzel kezdeni az új blogon. Emellett pedig egy másik olvasmánnyal is készülök a másik blogra, mégpedig Susanna Kaysen Girl, Interrupted-jével, amit szintén hiányolok a hazai kínálatból, főleg, hogy a filmet is bemutatták itthon Észtvesztők címen (a címet hagyjuk...). De bővebben majd ott. Ezentúl pedig két YA-t is bepróbálok, szintén a NetGalley jóvoltából: Leander Watttől a Meet Me in the Strange-t és Leonora Merieltől a The Unity Game-t.

Antigané: 

Könyvek:
A tervek terén ideje rátérni a főblogra is, de először a könyvek vonalán haladva tovább, aztán áttérek a filmek és sorozatok világára. A decemberi bejegyzésben 10 könyvet tűztem ki célul, ami nagyjából teljesült is, csak néhány kijelölt tervet le kellett váltanom, részben a várólistás hajra és a recik miatt (félreértés ne essék, mindkettőt élveztem). Így az eredeti tervekből kimaradt A tetovált lány, a Kakukkszó, a Leviatán ébredése és a Tear királynője. Az első kettővel most úgy érzem, nem szeretnék foglalkozni egy ideig, viszont az utóbbi kettővel igen. A Tear királynője valószínűleg nem fog beleférni a januárba, mivel még decemberben vissza kellett vinnem a könyvtárba, de a Térség első kötete itt van, és szerintem sor is kerül rá. Ezen kívül még a Simon és a Homo Sapiens Lobbi és az Egyik átkozott dolog a másik után az, amit januári olvasásnak szeretnék, a többi recenziós példány lesz. Azokról később.



Filmek és sorozatok:
A könyvekről térjünk át a filmekre, majd sorozatokra. Az elmúlt hónapban valahogy kezdek jobban figyelni a premierekre, és nagyon "szakmai szempontok" mentén (plakát, trailer, kedvenc színész) sikerül érdekes címekbe botlanom. Januárra a következő címeket pikkeltem ki:
A Netflix Brightját annak ellnére, hogy tudom, nem lett nagy durranás a film. Egy erős okom van megnézni, az pedig az alapötlet: egy orkkal nyomozó zsaru. A jó filmek felé haladva premierje óta szemezek az Egy szent szarvas meggyilkolásával, aminél a plakát és maga a cím fogott meg. Utóbbi miatt, mellesleg, azt hittem, ez egy magyar film lesz, de aztán meglepődtem, hogy nem. A trailer és a pozitív kritikák miatt szerintem elmegyek megnézni a moziban a Lady Birdöt is, aminél külön plusz, hogy Saoirse Ronan játszik benne És ha már említettem egy színészt, hasonló szempont szerint választottam megnézésre a Doktor Knock-ot is, ugyanis az Életrevalókból jól ismert Omar Sy játszik benne. Abból a színészből valahogy árad a pozitivitás, és ezért nekem minden filmje egy kész energiabomba, témától függetlenül. Valószínűleg nem mozis nézés lesz, sőt, lehet nem is januári, de várólistán hagyom. Ezen kívül még remélem, sikerül megnéznem A legsötétebb órát is, aminek középpontjában Winston Chruchill áll. Érdekes történelmi figurának tartom, kíváncsi vagyok, Gary Oldman hogyan kelti életre.


Sorozatok terén nem teljesen leszek aktuális, inkább tavaly megkezdett címeket szeretnék folytatni. Ilyen kapásból a Black Mirror is, amit sok ajánlás után kezdtem el. Eddig a legelső részt leszámítva nagyon tetszik, iszonyat jó görbe tükör társadalmunkról (nem véletlen a cím). Ezután szeretném folytatni a csúnyán félbemaradt Tabut is, ami megérdemli a figyelmet. És ha már Tom Hardy sorozatával áttértem kicsit az HBO háza tájára, az utcán mindig szembe jön velem a Lőpor, amiben Kit Harrington az egyik húzó név. Nem miatta vagyok kíváncsi a történetre, inkább a téma miatt: Guy Fawkes, ami az angol történelemnek egy érdekes puccsa. Történelemnél maradva hasonló okokból vonz az HBO másik új sororzata, a Templomosok is, amit szintén jó lenne ledarálni. Harmadik történelmiként pedig a Netflix Crownját említeném, mint tervet: a fiatal II. Erzsébetről mesél, ami részben azért izgalmas, mert ő egy sötét időszakban került a trónra, másrészt pedig a királynőnek még életében készült róla alkotás, és az ilyesmi számomra mindig kicsit érdekes olyan szempontból, hogy mit szólhat a még élő személy a történetben róla kialakított képhez..

Recenziók:
Végül pedig néhány szó a recenziós példányokról. Ősszel csatlakoztam a Roboraptor szerzői közé, és a jövőben könyvekről fogok oda írni. Az elmúlt időben sok mindenről még nem tudtam oda írni, mert lassan olvastam, így csak 2 cikk született (Amatka, Az idő gyermekei, és havi rövid könyvajánló). Na, januárban szeretnék haladni az itt várakozó könyvekkel is, név szerint: Anthony Ryan: A láng légiója (Fumax), Ursula Le Guin: Valós és Valótlan (Gabo SFF), Sötétség horror antológia (Gabo SFF) és Kánai András: Holnap történt (HVG Könyvek). A Roboraptoron kívül még lógok a Galaktikának egy Dave Hutchinson és Fantomika cikkel, remélem, ezeket is sikerül végre megejteni. Szép adag, azt hiszem, nem fogok unatkozni. Januárban jó lenne ezekkel végezni, és meg is írni. Drukkoljatok!

Egyebek:

Lenne még miről írni, főleg cikkírós dolgokról, de ezek még olyan távoliak és bizonytalanok, hogy egyelőre nem mondok róluk semmit. Majd ha tisztán látom őket. Viszont akadnak izgalmas dolgok, amiket nagyon várok az elkövetkezendő időszakban. Január 12-én Ádám barátommal megyünk Péterfy Borit nézni a színházban, például. Bori az egyik kedvenc magyar előadóm (Péterfy Bori and the Love Band), hosszú is lenne leírni, miért. Viszont a zenei pályafutása mellett nagyon érdekel a színészi munkássága is, főleg a Kréta körben látottak miatt. Végre valóra pipálhatom ezt is a bakancslistámon a Száll a kakukk a fészkére-vel. Aztán március 11-én Röfipingvinékkel megyek Orphan Landre, ami egy ütős izraeli csapat, év vége fele (november 20) pedig életem első Nightwish koncertjére! Már ezek miatt szuper lesz 2018. Aztán ki tudja, mi lesz még.

Follow Us @soratemplates