Az utolsó kívánság

Már Szergej Lukjanyenko Őrség-sorozatánál arcul csapott a tény, hogy a történet helyszíne mennyit is számít egy fantasy regénynél. Az Őrség Moszkvában játszódik, az angolszász urban fantasyktől teljesen szokatlan környezetben és légkörben. Mindent átsző a korrupció, a jobb világ iránti örökös reménykedés, szegénység, alkoholizmus és más, kelet-európai viselkedési formák. Andrzej Sapkowski könyve után is úgy éreztem, hogy az őrséges észrevételem egy dark fantasy esetében is megállja a helyét, hisz a Witcher/Vaják sorozat is egy nem angolszász kultúrából táplálkozik. A következő bejegyzésben kicsit ilyen szempontból mutatnám be a sikeres játék alapját adó könyvszaga első részét. 

artalom:

"Ismert mítoszokból és mondákból ihletet merítve Sapkowski művészi formába önti kard és mágia központú történeteit. Geraltról szóló történetei bővelkednek lélegzetelállító kalandokban, fanyar humorban, szenvedélyes szerelemben és rejtelmes sorsokban, miközben görbe tükröt tartanak modern életünk elé, és a Közép-Európára oly jellemző cinizmustól sem mentesek.
Sapkowski hőse nem a fantasykre oly jellemző Conan-féle tesztoszterontól csöpögő agresszív macsó figura. Harcos és mágus, ki a fantáziavilág erkölcsi és természeti egyensúlya felett őrködik. Az ismerős, de mégis kifordított történetekben strigákkal küzd, átkokat tör meg vagy konfliktusokat próbál elsimítani – megfelelő fizetség ellenében. Geralt egy két részes novelláskötet és egy öt kötetes saga hőse."

Forrás: Moly

A Vaják nyitókötetétől ne a hagyományos fantasysorozatok felépítését várjuk. Az utolsó kívánságban 6 (igazából 7, ha a több részre tagolt "A belső hang" kerettörténetet is idevesszük) különálló, ám végül egymáshoz kapcsolódó novellákból áll. Ezeknek a kis sztoriknak van némi stratégiai RPG játékokat idéző jellege (Geralt, a vaják felveszi a questet, ami általában egy szörny likvidálása), de ennél azért sokkal többet kapunk. Több közismert mese (pl. Hófehérke, Szépség és a szörnyeteg) köszön vissza egy szlávos/közép-európai köntösbe burkolt világon keresztül. Sapkowski az írásaival az általunk tündérmeséknek nevezett művek előtti történetekhez hasonló kalandokat tár elénk, amelyektől nem idegen az erotika, a vér, a humor és természetesen az örök dilemmát jelentő kérdések: Érdemes-e a kisebb rossz mellett dönteni? Mi is szívünk igazi vágya, mi legyen az utolsó kívánság? A novellák közül a legfilozofikusabb talán pont "A kisebbik rossz volt", amelyben Geralt a hírhedt Gébiccsel találkozott, s el kellett döntenie, érdemes-e két rossz közül a kisebbiket választani, vagy minden esetben a jó megoldás mellett kell kitartania. Hasonló morális problémákat feszegetünk "A világ peremén" történetben is, ahol nem minden fekete vagy fehér. 

A mélyebb mondanivaló és a jól felépített történetek mellett számos más izgalmas vonása is van Sapkowski könyvének. A legelső oldalaknál úgy éreztem, hogy nagyon közép-európai az egész, és teljesen jó értelemben. Legalábbis csak ebben a kultúrkörben ül teljesen jól poénként az, hogy a kocsmatulajdonos azon röhög, hogy egy dzsinn épp porig rombolja a kocsmáját, mert tudja, jó biztosítást kötött az ingatlanára. Meg nagyon jól tudjuk, hogy vannak olyan alkuk, amiket nem lehet visszautasítani, és pénzért mindenki megvehető (az utóbbi nem teljesen közép-európai dolog). Világunk ezen csúnyaságai talán csak a mostanában egyre nagyobb népszerűségre szer evő grimdark fantasyben csap minket ennyire arcul. Természetesen nem csak a valóság fantáziába való beemelése teszi közép-európaivá a Vajákot, hanem az a kulturális örökség, amiből Sapkowski felépítette világát: a szláv mitológia ilyen jellegű felhasználása. Nem új dolog Baba Jaga (lásd Orson Scott Card: Bűvölet) vagy más szláv lények és hősök beemelése a zsánerbe; elég a tavalyi legjobb regény kategória egyik sztárjára, Naomi Novik Rengetegjére gondolni (bár tény, Sapkowski már 1993-ban megtette az, amit Novik csak most). De talán ilyen konkrétan még nem jelentek meg ezek a lények. Ott van például a szintén a szláv kultúrkörből jövő vámpírhoz hasonló striga (egy nőstény démon), amivel a "A vaják" történetben találkozhatunk. Ezen kívül nyelvi szinten is találkozhatunk sok "szlávsággal", például Novigrod városa. Aki tanult már bármilyen szláv nyelvet, rögtön kitalálhatja, hogy mely szavakból is áll az "újváros" helynév. A szlávon kívül némi kelta hatás is fellelhető Sapkowski regényében, főleg a tündéknél, amivel az író egyértelműen a tolkieni hagyományok előtt tiszteleg (Tolkien is a kelta mítoszokhoz nyúlt, amikor megalkotta saját tündéit).

A szlávságok mellett még nagyon érdekes figurákkal is találkozunk Az utolsó kívánság oldalain. Maga Geralt alig beszél, belső gondolatait nem ismerjük, az ő kiismeréséhez majdnem csak a testbeszédére és a pár elejtett mondatára kell hagyatkoznunk. És Sapkowski képes pusztán ennyivel egy intelligens, kissé rideg, de komoly súlyokat magával cipelő ember képét bemutatni, aki környezetének ellenszenve ellenére is mindig küzd az abszolút jóért. Kellemes színfolt Geralt mellett a trubadúr barátja, Kökörcsin a zavaros nőügyeivel és nagy arányú alkoholfogyasztásával. Nem részletezem, imádtam a párosukat, a legviccesebb pillanatokat nekik köszönhetjük. Rajtuk kívül még Yennefer is egy érdekes figura, kíváncsi leszek, hogy a további kötetekben hogy bukkan még fel, és mit kezdenek egymással Geralttal.

Bevallom, csak egy kalandregényt vártam a Vajáktól/Witchertől, ehhez képest egy nagyon komoly, több hagyományból táplálkozó művet kaptam, ami még komoly filozófiai kérdésekkel is szembesített. Talán annyi hibája van, hogy nem mindegyik történet fogott meg ugyanannyira, így lesz 9/10 a pontszámom. De ezt leszámítva, azt hiszem, új kedvenc fantasysorozatot avatok. Mellesleg, Az utolsó kívánságot Necoticám ajánlására és rajongásának hatására olvastam el. És persze maga Andrzej Sapkowski is inspirált, aki a 24. Könyvfesztivál keretén belül látogat el Budapestre.