Never run with the crowd, go on your own way

A múlt tavasszal (2013.03.08. pontosabban) halt meg az első brit női miniszterelnök, Margaret Thatcher. Az angol ismerősöm kérdezte tőlem, hogy mit szólok a hírhez. Naivan azt mondtam, hogy biztos nagy veszteség. Ismerősöm nevetett és annyit mondott, hogy hál istennek, hogy meghalt. Thatcher az oka, hogy Magyarországra jött. Az internet is igazolta Thatcher népszerűtlenségét az angolok körében. Például készült egy meme, hogy Thatcher most a poklot privatizálja. Leszűrhető, hogy nem volt közkedvelt figura a politikusasszony, de Phyllida Lloyd úgy gondolta mégis megérne egy filmet készíteni. Az ajánlást utólag köszönöm Lucának. 

Tartalom:

"Margaret Thatcher hosszú idő után úgy dönt, megszabadul néhai férje ruháitól. Fontos nap ez számára, és miközben a ruhákat válogatja, megrohanják az emlékek. A konzervatívok jelöltjeként 1959-ben jutott be az alsóházba. 1970-ben oktatásért és tudományért felelős miniszter lett Edward Heath kormányában. Öt évvel később már ő vezeti a Konzervatív Pártot. A kommunizmus elleni határozott kiállása miatt ekkortájt kezdik Vasladyként emlegetni. Azután 1979-ben győzelemre vezeti a konzervatívokat a választásokon és ő lesz Nagy-Britannia első női miniszterelnöke."

Forrás: Port

A film 2011-ben készült, azaz Thatcher életében, ami mindenképpen egy veszélyes dolog. Maga a film ötlete is ingatag, hiszen közel múlt politikai eseményeit dolgozza fel, amik nagy vitát válthatnak ki, sérthetnek ma élő személyeket is - ahogyan 2011-ben Thatchert is sérthette volna. Hogy a rendező tudatában volt-e annak, hogy az ötlete pengeélen táncol, nem tudom, de érezhető a film során, hogy nem mert belemenni mélyebb politikai problémák felvázolásába: felszínes az egész. Thatchert magánszemélyként láthatjuk: életének nyugdíjas napjait tölti, miközben próbálja férje hiányát feldolgozni - eközben emlékszik vissza fiatal éveire és politikai pályafutására. Az életpálya bemutatása nem kronologikus, inkább asszociációk menték halad: egy könyvről, ruhadarabról vagy esetleg képről mi jut eszébe Thatchernek. Ezekből az apró részletekből valamennyire megjelenik az ambiciózus politikus alakja. Mi hajtotta pályáján, hogyan küzdött meg a teljesen férfivilággal (ezt remek jelenetek hangsúlyozzák ki, mint például az, amikor a képviselők leülnek, köztük Thacher is, aki kitűnik a tömegből női magassarkújával a fekete lakkcipők közül), később hogyan lesz a konzervatív párt vezetője, majd miniszterelnök, és végül hogyan válik a 20. század egyik legmegosztóbb alakjává, utálat tárgyává a bányászok közt. 

A Vasladyvel az a baj, hogy inkább dráma, mint életrajzi film - hiába dolgozza fel egy híres személy életét. Vannak remek jelenetek, amelyek visszaadják a kor politikai helyzetét (a merénylet kísérlet vagy a csőcselék Thatcher autójánál), Thatcher alakját (például amikor egyik miniszterét becsmérli, amiért rosszul állította össze a napirendjét), de ahogy fentebb meg lett említve, minden felszínes marad, igazi képet nem kap az átlag néző (hiába a további archív felvételek) - így számomra életrajzi filmként megbukott a Vaslady. Viszont személyi drámaként nagyon is jól működik. Az idős Thatcherön van inkább a hangsúly, legtöbbször őt láthatjuk. Fokozatosan jelennek meg rajta az összeomlás jelei (hogy férje halála vagy megtört karrierje miatt? kérdéses marad, jobb is), a fiatalkori emlékekkel összehasonlítva teljes kontrasztban van a jelen. A cselekmény ezen részében érezhetően haladunk egy pont felé: kicsit lassan, de egyenesen és fokozatosan teljesedik ki a személyi dráma. Mindez nem működne Merly Streep nélkül. Amerikai színésznő ugye - érdekes, hogy miként lett lenyelve, hogy amerikai játszik egy angol politikust. De elhittem neki Streepnek, hogy ő Thatcher. A jelen szálban valósághűen adja vissza az öregasszonyos mozgást, hanglejtést, a jellegzetes makacsságot és büszkeséget, ami ebben a korban szintén jellegzetes. A visszaemlékezésekben tökéletesen visszajön a figura jó és rossz oldala: egyszerre naiv és acélos. 

Értékelni eléggé problémás A Vasladyt. Életrajzi filmként esetleg egy 6/10, hiszen szinte semmit nem tudunk meg a korról, csak érintőlegesen. Mivel a film külföldre is importálva lett így célszerű lett volna többet mutatni Thatcherből és kormányából. Viszont akkor ott a probléma, hogy politikai nézetet kellene vállalni, ami nem feltétlen vezetne jóhoz - ezért nem 2011-ben kellett volna a filmnek megszületnie, hanem Thatcher halála után, minimum. Viszont személyi drámaként nagyon ütős a film, 8/10-es alkotás: tudatosan és szépen felépített, kicsit művészfilmes de ötletes megoldásokkal. És természetesen mindkét szempontban 10/10-es Merly Streep - az Oscar-díj azt mutatja, hogy az akadémia is így gondolja.