A következő címkéjű bejegyzések mutatása: amerikai-japán. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: amerikai-japán. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. június 15., szerda

Konichiwa, watasi wa Supernatural animation

június 15, 2011 0 Comments

Ki hitte volna, hogy külföldön ekkora népszerűségnek örvendenek a Winchester fivérek! 2010-ben a a japán Madhouse (a Death Note jegyzői) elkészítette a sorozat anime adaptációját az első két évad legjobb epizódjai alapján.
Be kell vallanom, féltem ettől a verziótól, hiszen az első karakter rajzok az amerikai felnőtt képregények és a japán animék különös keverékének tűntek, nem annyira tetszett. Azt kell mondanom, hogy mégis érdemes volt esélyt adni az animének, kellemes meglepetést jelentett.

Tartalom:
"Adott két testvér, Dean és Sam, akiknek az édesanyja különös és misztikus kicsit utópisztikus körülmények között meghalt egy tűzben. Ezután apjuk szinte megszállottan üldözni kezdi azt a valamit, ami végzett szeretett feleségével, így az ő és fiai normális életét felforgatva. Napjaik nem állnak másból, mint különböző szörnyek, szellemek és egyebek kivégzéséből. Egy idő után Sam ezt megelégeli, és elmegy egyetemre. Élete kezd normális formát ölteni (barátok, jó tanulmány, barátnő), aztán betoppan bátyja, Dean azzal a bejelentéssel, hogy apjuk eltűnt, miközben egy szörny után vadászott. Sam ugyan nehezen, de beleegyezett abba, hogy most az utoljára testvérével tart."


Aki az élőszereplős sorozat után ül le az animét nézni, annak szüksége lesz egy kis kitartásra. Akár egy ázsiai film amerikai remake-jének esetében, itt is nehéz egy másik kultúra tálalásában nézni az adott művet. A Supernatural animation esetében hamar meg lehet szokni a kultúrák találkozását, s végül még jót is szórakozunk rajta. A japán készítők igyekeztek megőrizni az eredeti sorozat amerikaiságát: a helyszín továbbra is az USA, a szörnyek is az angolszász és a városi legendák világából valók (kivéve a balszerencse istenét -  ő japán, de hát az eredeti sorozatban is találkoztunk japán szellemekkel), ismerős szereplők kerülnek elénk az epizódok során.
A történetvezetés érdekessége, hogy nem mindjárt az első részben ismerjük meg a fiúk múltját, hanem későbbi epizódokból: a testvérek múltja párbeszédeikből vagy flashbackekből áll össze a néző számára. Ez a megoldás jobban tetszett, mint a sorozatbeli. Továbbá az eredeti történet kiegészül új eseményekkel, eddig nem látott jelenetekkel (pl. Meg). A sorozat ritmusa viszont merőben eltér az élőszereplős változattól: mivel egy anime epizód 20 perces, így gyorsabb iramban kell a japán verzióban elmesélni a történetet. Hozzá lehet szokni ehhez a "rohanáshoz", de így rengeteg minden elveszik, ami az eredeti sorozatban megtalálható (például rengeteg poén, a nyomozás izgalma).


A bevezetőben említettem az anime "csomagolását". A színi világ "pozitívabb", barátságosabb a sorozatéhoz képest: a sötétebb beállításokat itt az uralkodó kék szín és a fény váltja fel. Az éjszakai jeleneteknél ezek a tulajdonságok még inkább felerősödnek, nem hozzák a nyugati horrorra jellemző ijesztgetést. Az árnyékolás az amerikai képregények hagyományát követi, amely kicsit furcsán mutat a tipikusan felnőtt anime figurákon. Viszont megalkottak az animátorok néhány igazán félelmetes jelenetet, az animáció lehetőségeit teljesen kihasználták (kedvencem az volt, mikor Bloody Mary hátrafordult úgy, hogy a fejét nem mozgatta: ez kis költségvetésű sorozatnál nehéz kivitelezni).


A szinkronra nem térnék ki nagyon, nézőtől függ, hogy mennyire képes átszokni a japán nyelvre és hanglejtésre. Mindenképpen másként játszanak, mint a nyugati kollégák. De ha az első részeknél nem adjuk fel emiatt, akkor túlélhető a japán szinkron. Viszont érdemes angolul is nézni az animét (nyáron érkezik a teljes angol szinkron), hisz a többi angol szinkrontól eltekintve egész igényes a Supernaturalé: Samet maga Jared Padalecki szinkronizálja. Igaz, Dean szerepét Jensen Ackles nem tudta végig vállalni, de Andrew Farrarral is lehet élvezni az animációt. 
Összességében kellemes meglepetés a Supernatural anime, a rajongóknak mindenképpen érdemes belepillantani. Azoknak az anime rajongóknak is ajánlott, akik nem ismerik az eredeti művet: izgalmas kikapcsolódást jelenthet ez a szörnyes-vadászgatós történet. A pontszámom 7/10, azért egyszer bőven elég megnézni.

2011. február 5., szombat

Bűnös bárányok

február 05, 2011 0 Comments

Megláttam ezt a borítót és az Animax premier feliratot, és már állítottam is be felvevőt. Jónak tűnt a dolog, de sajnos csak tűnt...

Tartalom:

"A Cerra kietlen sivatagos bolygóján kifejlesztették és tökéletesítették a rácsok nélküli börtönt. A súlyos bűncselekményekért elítélt raboknak egy speciális ruhát kell hordani, amellyel munkára bírhatják őket, és a szabadságukat vesztett fegyencek egy virtuális rabszolgavilág tagjaivá válnak. Az Animax Japán produkciója.

Az új rendszerrel feleslegessé váltak a börtönök és megszűnt a halálbüntetés is, azonban a Cerra polgáraiban komoly etikai kérdések merültek fel a ruha használatával kapcsolatban.
A történet főhőse Eve, a volt fegyverszakértő, aki egy jó ügyért harcolva, véletlenül ártatlan emberéleteket oltott ki, majd ezért bekerült a virtuális börtönrendszerbe. A másik főhős Jack, egy közeli bolygóról érkezett, látogató tudós, aki munkába temetkezve igyekszik feldolgozni felesége halálát. Jack belekeveredik a Cerra politikai játszmáiba és egy új románcba - Eve-vel."
Forrás: Animaxtv.hu

Az alaptörténettel semmi baj sincsen, még szimbólumhoz is nyúl, amit ki is fordít ("Ártatlan, mint a ma született bárány" - mondja a közmondás, miközben a történet bárányai bűnös emberek). Nagyon izgalmas filmet lehetne belőle kialakítani, ha mondjuk nem csak egy órás lenne az egész. Addig a részig, amíg a doktor ruhát vett Eve-nek, tökéletes, teljesen le tudott kötni, kicsit el lehetett merülni Cerra kupola világában, de miután megjelentek a lázadók és bejött Keiko a képbe, valahogy vége lett a film minőségi részének. Még megismertük Eve múltját, egy nagy összecsapás, aztán máris jött a happy end. Pedig a film számos erkölcsi kérdést is felvetett (legfontosabb, hogy megfoszthatjuk-e az embereket akaratuktól), de nem derült ki, hogy a doktor felesége miben halt meg, vagy hogy a film elején miért hibásodott meg a robot., s a legfontosabb, hogy magát Cerrát alig ismertük meg, ami szerintem elengedhetetlen a sci-fi műfajban. Továbbá a történetben számos logikai baki is fellelhető. Spoiler! Ilyen eset az, amikor Keiko kiszabadul, először simán megöli az embereket, de a történet végén azért hal meg, mert mikor Jacket sérti meg, és ezért a páncélja (börtöne) elektromosságot vezet a testébe (ha egy bárány emberhez ér, akkor így bünteti meg a páncélja). Kérdés, hogy amikor Keiko csak a katonák ellen harcol, akkor miért nem kapott áramütést, miközben ha Eve csak az ujjával ér hozzá egy emberhez, máris elektrosokkot kap. Spoiler vége.
A történet párbeszédekben és karakterekben sem túl erős. Igazából egyik karakterrel se lehet szimpatizálni. Jack, a doktor egy tipikus tehetetlen szereplő, csak annyit csinál, hogy gyors kidolgozza a módszert, hogy zölddé tegyék Cerrát. Eve bárányként néma karakter, látszólag érzései sincsenek, ami ugye nem igaz. Keiko az ügyeletes bosszúálló, s még ott van Cerra elnöknője, aki egy tipikus zsarnokot testesít meg, habár ez nyíltan nem is látszik. Azonban érdemes kiemelni Jack és Eve között kialakuló kapcsolatot, amit sikerült nagyon szépen ábrázolni, nem lehetett azt érezni, hogy túl gyorsan barátkoznak össze. Emlékezetes párbeszédek vagy mondatok egyáltalán nincsenek a LaMB-ben.

A bejegyzés legelején írtam, hogy azért akartam megnézni a LaMB-et, mert a plakát alapján nagyon tetszett a grafikája, de ez csupán csak reklám. Az igazi film grafikája nem kezdetleges, de a mai technikákhoz mérten elég igénytelen. A karakterek mozgása darabos, sok érzelemváltozás nem mutatkozik az arcokon, a környezet is egysíkú, a plánok sem valami változatosak, leginkább egy képregény paneljeire emlékeztetnek. 
Amiben nem csalódtam, az a szinkron meg a fordítás. Egyik karakter hangjával se volt gond, talán csak az elnökéjével nem tudtam megbarátkozni, a fordítás pedig korrekt volt, kihasználta a bárányos közmondásokat (A bárányok hallgatnak). 
Ilyen ez a LaMB. Nagyot akart alkotni, de nem sikerül neki. Az alap nem volt rossz, csak a részleteken kellett volna több fantáziával dolgozni. 4/10-et érdemel ez az animációs film.

Follow Us @soratemplates