Hi Upper East Siders

Fogalmam sincs, hogy miért tetszett meg a Gossip Girl (magyarul A pletykafészek), hiszen ha megnézzük, nem több egy tinédzser szappanoperánál. A szereplők jobbra-balra kavarnak, mindenki szerelmes, ebből fakadóan pedig féltékenykednek is. Viszont valamiért mégis sikeres a sorozat, kiemelkedik a hasonszőrű történetek közül. 

Tartalom:

"Nagy az izgalom az elegáns magániskola diákjai között: az osztály egyik legnépszerűbb tagja, Serena van der Woodsen visszatért az internátusból, ahova tavaly év végén hirtelen eltávozott. Megindulnak a találgatások: vajon mi az oka Serena visszatérésének? Blair, Serena legjobb barátnője mindaddig örül barátnője felbukkanásának, amíg szerelme, Nate be nem vallja neki: megcsalta Serenával a lány elutazása előtt. Közben Serena megismerkedik új osztálytársukkal, Dannel és családjával."

Forrás: Port.hu

Ahogyan a többi tinédzser drámánál, itt is egy iskolába nyerhetünk betekintést, és néhány diák (mondjuk hat) életét ismerhetjük meg. A Gossip Girl a helyszínt illetően egész egzotikusnak mondható: a New Yorkban található Manhattan Upper East Side nevű kerületében játszódik a tényleges cselekmény. Más filmekből tudhatjuk, hogy itt van New York gazdasági élete, több egyetem is, meg ilyenek. Szóval, elég gazdag környék, így nem maradhatnak el a gazdag emberek se, és az ő gazdag porontyaik se. És a sztereotípiának megfelelően (a gazdag gyerekek el vannak kényeztetve) élnek főhőseink: buli, pia, szex, és leginkább gátlástalanság. Ezen kívül pedig tinédzser intrikák adják a főbb cselekményt az első két évadban a gimnáziumi évek során. A háttérben persze ott van Gossip Girl, a blogger lány, aki mindig mindent tud, viszont ő róla semmit sem lehet.

 Viszont még mindig ott leledzik a kérdés: ez miért köthet le bárkit is? A válasz az ügyes történetvezetésben rejlik, továbbá az izgalmas karakterekben. Az írok valami fantasztikusan képesek kiépíteni a szereplők közötti kapcsolatrendszert, főleg, hogy a gyerekeken kívül a felnőtteket is belevonják a dologba. Emiatt bonyolultnak tűnhetnek az egész történet, de ha figyelmesen követjük (már pedig érdemes), akkor minden világos lesz.

A Gossip Girlre jellemző a fokozatos történetépítés, ami persze eredményezhet unalmasabb epizódokat. Az 1.évad eleje emiatt elég lapos, de fokozatosan jön fel a mélyből, a hétköznapi tinisorozatok világából. A színvonalt a 2.évadban is viszonylag tartja, de persze megesik, mikor több epizódon keresztül áll a történet. Ha egymás után nézzük az epizódokat, akkor igazából fel sem tűnik a dolog.

A történetvezetés mellett a viszonylag jól kidolgozott karakterek tartják életben a Gossip Girlt. Vannak unalmasabb figurák (például Serena vagy Nate), de olyanok is, akiken kellemesen lehet szórakozni (például Jenny), de a történet legkedveltebb párosa Chuck és Blair. Aljasok, lelkiismeret furdalás nélkül képesek átgázolni bárkin, de mégis van bennük olyan emberi tulajdonság, amiért olykor-olykor megsajnálhatjuk őket, együtt érezhetünk velük.
És valahogy minden szereplőben megvannak a jó és rossz tulajdonságok egyaránt, akár a hús-vér emberekben is. Ezért is könnyű velük szimpatizálni, még ha ez külsőre nem is látszik. Ugyebár ahogy egy amerikai alkotásnál lenni szokott, igyekeznek mindent  tökéletesnek, műnek megcsinálni, olyan hollywood-i, amerikai álomszerűre. Emiatt nem annyira hiteles a sorozat, de ez legyen a legkisebb probléma. Viszont New York fotózása gyönyörű.

Összességében a Gossip Girl nem rossz sorozat az első két évad alapján. Természetesen volt, amikor leült az egész, de azért fent tudta tartani az érdeklődést. Érdemes lenne két év kihagyás után befejezni a 3. évadot, plusz a következő epizódokat megnézni. A gimis évek számomra 8/10-es pontszámot érnek xoxo.