2010. október 17., vasárnap

# 2004 # adaptáció

Ha Moszkvában éjszaka van


Az orosz filmekről mindig a sötét, őrült figurák jutnak az eszembe, amiket a Film krónikája c. könyvemben látok, de sokat nem kísérleteztem velük, maradtam az orosz irodalomnál.
Régebben jártam az Imagine fórumára, ahol volt egy könyv topic. Itt ajánlottak nekem egy orosz fantasy tetralógiát, az Őrség sorozatot. A film témában felmerült, hogy a könyvhöz készült két film, szintén az oroszok által. Amint tudtam, be is szereztem a két filmet és egy évet vártak a polcon, mire meg tudtam őket nézni. Az élmény nem annyira maradandó, a Nappali őrségen speciel be is aludtam, de ne rohanjunk még ennyire előre. Jöjjön először az Éjszaki őrség.

Tartalom:
"Örök harcban állnak egymással a sötétség és a világosság erői, ám képtelenek a másik fölé kerekedni. Kénytelenek fegyverszünetet kötni, ám a szembenálló felek nem bíznak egymásban. Az éjszaka és a nappal birodalmának közös határát különleges egységek vigyázzák: éjszakánként a fény harcosai járőröznek, nappal a sötétség katonái. A két birodalom határa Moszkvában húzódik, ezért az őrség is itt állomásozik. Azt mondják, valahol a városban megnyílt a Kapu. Eljött a Hatalmas, aki egy jóslat szerint véget vet az eddigi háborúnak. De senki sem tudja, hogy melyik oldalra áll majd."
Forrás: Port.hu 

A közösen megkötött béke ellenére is valami nincs rendben a Fény és a Setét között. Ebbe a világba csöppen bele főhősünk, Anton, amikor felkeres egy boszorkányt, hogy megtudja, szereti-e a felesége vagy sem. Anton és a nő olyan egyességet kötnek, amit a Fény őrei nem nézhettek tétlenül és betörnek a banyához, azonban egy valamire nem számítottak: Anton látja őket, így ő is más. 12 év múltán főhősünket már fényőrként láthatjuk a moszkvai metró forgatagában, ahol egy fiút keres, akit vámpírok akarnak elfogyasztani éjféli csemege gyanánt. Anton nem is számít rá, hogy a fiú a múltjával kapcsolatos, sem pedig azt, hogy a különös lány, akit megpillant akár az Apokalipszist is elhozhatja.
Valami ilyesmi lenne a történet.



A történet alapja nagyon tetszik, csak azt sajnálom, hogy elég csapongó lett és nem bontották ki teljesen, maradtak számomra homályos részek bőven, leginkább az Alkony fogalma. Ezért érzem úgy, hogy el kell olvasnom magát a könyvet is. A film egy kis ízelítő hozzá, úgy érzem. Többet nem tudok a cselekményhez hozzáfűzni, a fantasy világot pedig nem szeretném agyon dicsérni, mivel az az író érdeme, nem a rendezőé. Viszont sikerült jól megalkotni a kicsit horrorisztikus Moszkvát és magával ragadó Fény és Őrség tagokat. Különös kedvencem Olga, az alakváltó. A színésznőnek is annyira bagoly arca van. : )



A hangulat viszont remek volt. Az első dolog, ami megfogott, hogy Moszkva néhány dologban mennyire hasonlít Budapestre. Reklámok, kivilágított utak, dugók és a legnagyobb hasonlóság a két várossal a kék metrókocsik. Nem tudom, hogy a könyvben is hasonlóak-e az őrök kinézete, de Anton napszemüvege és sötét kabátja egy kis Mátrix érzést keltett bennem. Ezt csak tovább fokozta a rengeteg extra, lassulós és fénylő effekt, amivel jócskán megpakolták a filmet. Szerintem túlságosan is.
Még a film zenei világát emelném ki. Izgalmas, hogy az X-Ray Dog, a Two Steps from the Hell és a Globus aláfestőzenéitől teljesen eltérő, populárisabb dalokat vágtak a jelenetek alá. Ha épp egy üldözést figyeltünk a háttérben egy gyorsabb tempójú rock szólt, vagy amikor Anton Andrejt kereste a tükörrel zúzós metált hallgathattunk.
Még egy jelenetet tudnék kiemelni a filmből. A legjobb az, amikor a Setétek vezére, Zavulon videojátékozott, aztán a tetőpontkor kiderült, hogy egész eddig a film végét játszotta le. Számomra ez a mű a legjobb momentuma.


 Látszott a rendezőkön, Timur Bekmambetovon, hogy érti a szakmáját, csak valahogy a lineáris történet bemutatás nem sikerült. Ééés ez sokat ront az egész film élményén. Nagyon sokat. Ezért kap is csak 5/10-et :S Másik dolog, ami zavart az agyoneffektezés. Sokszor volt hatásvadász szaga.
De el kell mennem a könyvtárba... Kedvet kaptam a tetralógiához. :S

Nincsenek megjegyzések:

Follow Us @soratemplates