Öt év angol szak alatt igazi kedvenccé nőtte ki magát Margaret Atwood a képzeletbeli kedvenc íróim listámon. Első találkozásunk, a Penelopeida nem volt feltétlen felhőtlen (de mindenképpen egy érdekes gondolatkísérletnek tartom), viszont a "szerelem" A szolgálólány meséjével kezdődött, majd folytatódott a MaddAddam trilógiával. Habár itthon nem nagyon ismert az írónő munkássága (ezt a magyarul hiányosan elérhető életműve és annak a kevés könyvnek a rossz eladása is bizonyítja), tudtam, angol nyelvterületen ünnepelt kortárs írók egyike. Így valahol nem is lepett meg, amikor 2017 elején megjelent az első trailer a Hulu gondozásában készülő Atwood-adaptációról: A szolgálólány meséje.
Tartalom:
"Az Egyesült Államok romjain totalitárius állam épült, amelyben a nőknek nincsenek jogaik. A még megtermékenyülésre képesek egyetlen feladata az utódnemzés, szolgálóként dolgoznak az uralkodó osztály tagjainál. Margaret Atwood regényéből."Forrás: Snitt
A sorozatnál nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy mennyire jókor vették elő a már majdnem 30 éves regényt. Ugye tavaly ősszel választották meg az USA új elnökét, Donald Trumpot, akinek egyik legelső intézkedései közé tartozik az abortusz törvény szigorítása. Az intézkedést nagy felháborodást követte, joggal. Egy ilyen háborgó közegnek Atwood disztópiája, ahol a nők alárendelt szerepbe vannak kényszerítve és az uralkodó férfiak igényeit szolgálják ki, egy tökéletes mű az azonosulásra. A feleségek a háztartást igazgatják, a márták főznek, a szolgálólányoknak pedig a társadalom termékeny tagjaiként nincs egyéb szerepük, mint szülni. A múlt századokat idéző megszólalások és törvénykezések idején nagyon is könnyű egy ilyen műben meglátni a felnagyított tükörön keresztül saját félelmeinket, amelyek a világban zajló eseményekre válaszként születnek meg bennünk. Azonban nem feltétlen kell belelátunk jelenük problémáit A szolgálólány meséjébe - ahogy erre maga az írónő is int minket egy interjúban. Ugyanis maga Atwood több történelmi korszakra is reflektál regényében ezzel azt mutatva be, hogy nincs új a nap alatt, amit ő leír, azt az emberiség már korábban megcselekedte. Így láthatjuk bele a történetben szereplő keresztény fundamentalista társadalomba a hasonlóan szélsőséges iszlám csoportokat (pl. ISIS), az amerikai puritánokat (A skarlát betűt elolvasva jobb képet kaphattok róluk), vagy bárkit, akit szeretnénk.
Adott egy erős, univerzális alap - emiatt hiszem, hogy A szolgálólány meséje olyan klasszikussá válhat, mint Orwell vagy Huxley -, kérdés, mihez kezdenek vele. Az április 26.-ai premiert követően a pilot alapján úgy éreztem, a sorozat készítői is beleestek abba a hibába, amibe anno az 1990-es filmadaptáció készítői is: közönségbaráttá teszik a narrációt. Aki olvasta az eredetit tudja, hogy Gileadot és annak kegyetlen rendszerét a főhősnő, Offred (magyarul Fredé) szuggesztív, de főleg megbízhatatlan narrációján keresztül ismerjük meg. A sorozatban ez csupán flashbackeken keresztül köszön vissza, ténylegesen nem mernek úgy kísérletezni a narrációval, ahogyan azt a könyv teszi. Viszont a nézőbaráttá válásnak van egy nagy előnye is a Hulu adaptációnál, amit mindenképpen ki kell emelni. Igaz, a sorozat esetén a cím ezzel kicsit félrevezető válik, hiszen nem csak a szolgálólányt követjük nyomon, hanem a körülötte lévő embereket is, így ez az egész az ő meséjükké is válik. A nézőpont szélesítése ennek ellenére is csak előnyére válik a történetnek, mivel így pontosabb képet kapunk a rendszerről, továbbá még jobban sokkol minket az a tény, hogy igazából senki se győztese a jelenlegi államformának. Bár utóbbira finoman utalások a regényalapban is vannak (pl. Serena Joy és Offred jelenetei, vagy a Commanderrel folytatott szókirakós játék), de a sorozatban ez sokkal explicitebbé válik. És ennek egyenes következménye, hogy a cselekmény sokkal drámaibb lesz: több fordulat fér bele a játékidőbe, több mindenkiért izgulhatunk. Nézőként mindenképpen hálásak lehetünk ezért a változtatásért.
A több nézőpont behozásával azonban elkerülhetetlen volt, hogy a történet végkimenetele se változzon meg - bár meg kell jegyezni, ez még nem érződik erősen az 1. évadban. Az utolsó részig mondhatni az alapban és a sorozatadaptációban is hasonló úton halad Offred: a rendszerbe való látszólagos betagozódás mellett a menekülésről való álmodozás, később, amikor lehetőség adódik rá, annak tervezése, röviden a felszabadulás várása. És, hellyel-közzel, de ehhez hasonló gondolatok foglalkoztatják a többi szereplőt is: szabadelvűként Moira szintén elszökne, Offred egykori férje a családját szeretné visszakapni, Ofwarren gyermekét szeretné megtartani, Serena pedig a nagy forradalomban csalódva Freddel közös régi életüket kívánja vissza - és mind jól tudják, ez csak a Gilead Köztársaság végével érhetik el, vagy a halál oltalmazó felszabadítása által. Az évadzáró után fel is merül a kérdés: vajon megdöntik-e a szereplők a diktatúrát? Főleg, hogy a hatalom egyre kegyetlenebb módszerek bevezetését eszközöli, politikai hatalmának megszilárdítása érdekében pedig a legdrágább kincs (gyermek) feláldozásától sem riad vissza. Reméljük, minél hamarabb kiderül, jó nagy hangsúllyal a minél hamarabbon. Mert a történet kibontásával kapcsolatban egy nagy negatívumot meg kell említenem: a sorozat nagyon lassan mesél. A kamera sokszor időz el tájakon, alakokon vagy mozzanatokon (ahogy a galaktikás írásomban is írtam, a sorozat nagyon erős jeleneteket hoz) vagy továbbá nagyon gyakori a szuper plán (hétköznapi nyelven: a kamera belemászik a szereplők arcába). Ezek a filmes eszközök és technikák bőven segítenek megteremteni a disztópikus atmoszférát és közelebb hozzák a nézőhöz a szereplők érzelmeit és gondolatait, viszont sokszor aránytalanul, és ez a narráció sebességének rovására megy.
Kicsit nehéz szembe helyezkednem a közvéleménnyel (miszerint A szolgálólány meséje az év sorozata és 13 Emmy-jelölést is kapott), főleg, hogy társadalmi üzenetét tekintve egy nagyon fontos alkotást kaptunk a Hulutól. De mégis: inkább nem tetszett, mint tetszett ez az adaptáció. Elismerem, rendesen elkapták a regény hangulatát, sok az érdekes újítás és értelmezés, továbbá rengeteg kedvenc és emlékezetes jelenet is akad, de valamiért mégsem érzem elég erős adaptációnak a könyv ismeretében. Aztán lehet, csak az Atwood iránti elfogultságom beszél belőlem. Összességében mégis 8/10-et adok főleg a kivitelezés, a történet (bár ez többé-kevésbé adott volt) és a nézőpontbővítés miatt. A nemrég új kiadásban megjelent regénynek pedig mindenképpen adjatok egy esélyt, ha velem ellentétben nagyon szerettétek ezt a verziót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése